Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A keresztényeknek miért...

A keresztényeknek miért logikus itt Európában egy sivatagi ács zsidó istenként való tisztelete, akit a mi őseink elítéltek és keresztre feszítettek?

Figyelt kérdés

A Biblia legalább fele olyan helyszíneken játszódik, ahol európai fehér ember sosem járt, nem tud azonosulni az eseményekkel, a szereplőkkel, tulajdonképpen semmivel, hiszen egy teljesen más kultúra.

Emellett itt (ez alatt most nem Magyarországra, hanem Európára gondolok) Jézus tanításait először egyáltalán nem fogadták szívesen, nem az őseinket áruljuk el azzal, hogy olyan vallást követünk, amit egy másik nép hozott nekünk ide a sivatagból?

Miért nem a kereszténység előtti vallások követése nekünk a természetes, mikor azokhoz jóval több közünk van, vagy ha annyira új és egységes kellett, miért nem alkottunk sajátot, ami jobban kapcsolódik az európai kultúrához és történelemhez?



2023. júl. 25. 01:07
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
62%

Nem áll olyan messze, Európa kultúrája az órögörög, antik GÖRÖG és római kultúrára épült fel. Az első keresztények görögök voltak, és az ókori Római Birodalomban tették államvallássá.


Látom, régen volt már neked az általános iskola.

2023. júl. 25. 03:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
67%
Maga az Európa szó is a görög "Europé" nevéből származik. És azt meg ne mondd, hogy a zsidó kultúra is távol áll Európától, ez is hatalmas csúsztatás lenne és csak azt bizonyítja, hogy vagy rejtett antiszemita vagy, vagy az alapműveltséged igen csak foghíjas...
2023. júl. 25. 03:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
72%

A tudatlanság nem bűn,csak ciki,ha valaki büszke arra.


Javaslom,hogy tanulmányozd először is a Biblia újszövetségi részét,hogy fogalmad legyen a kereszténység mibenléte felől.

Csak súgok:

A "keresztény" kifejezés azokat jelzi,akik Krisztus követői jellemükben,tetteikben és szavaikban.

2023. júl. 25. 05:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
55%

Ha csak Magyarországot nézzük, Magyarország 1000 éve keresztény. Már hosszabb ideje az, mint amíg nem volt az. Ráadásul a kereszténység előtti időszakról nagyon keveset tudunk, így elég nehéz vele azonosulni.

Ezenkívül én azt mondom (nyilván nem kötelező velem egyetérteni), hogy a kereszténység teljesebb választ ad az emberi élet céljára és értelmére, mint ezek a pogány vallások. Az ember alaptermészetének része, hogy a teljesbb megértésre törekedjék.

2023. júl. 25. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
65%
Ezt a vallást az emberek nem önszántukból vették fel, hanem tűzzel, vassal kényszerítették rá őket, nem a csodás menny ígérete és jehova jósága motiválta őket, hanem a halálfélelem. Mindezek nélkül a kereszténység nem lenne más csak egy szekta a sok közül.
2023. júl. 25. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
48%

Igen kérdező, nagyon felületes a kérdésed, ami a kereszténység ismeretének hiányából fakad.


Bizonyára te is megfigyelted, hogy az rmber alapjában véve azt fogadja el ami számára hasznos.Például a XV. Században felfedezték a perspektíva törvényét és onnantól kezdve a perspektivikus ábrázolás lett a mérvadó.


Ugyanígy a vallással is. A kereszténységnek kiterjedt tanitása van a szeretetről.


Az egédz világ embereiben ott van a szeretet, de bizonyos helyzetekben félredobják a pogányok és harciasakká válnaK

. A kereszténység a szeretetet teszi életünk közepévé, és sokat tanít arról hogy nehéz helyzetekben hogyan maradjunk a szeretet közepén.


Ezek olyan kézzelfogható és minden nép által érthető megoldások, ami igazzá teszi ezt a vallást, a többiek közt.


Tehát nem a harcias ősök tisztelete, vagy a szent öreg fa tisztelete a germánoknál, vagy a sok veszekedő görög Istenek győzelmei, nem adnak elegendő tanácsot arra hogyan éljük le életünket.


A Biblia példákkal mutatja be azokat a tanulságokat amiket mai napon is érdemes megfogadni, mert az életben való boldogulásunkat szolgálják.


Például Sámson és Delila esete azt a tanúságot adja, hogy sohase, még a feleségednek se áruld el a leggyengébb tulajdonságodat, mert eljön az idő és visszaélhet vele.


És ez csak egy példa a több ezerből, bölcs emberek nem véletlenül nyitják ki naponta a Bibliát.

2023. júl. 25. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
55%

A kereszténységet illetve azt amit a bibliában írnak, a legtöbb ember sem most, sem akkor nem fogadta el. Amit régen és most is elfogadtak, azok a kereszténységrõl szóló pozitív hazugságok voltak.


Például a Germánokat olyan hülyeségekkel etették, hogy Jézus egy harcos isten és a tulajdonképpen ugyanaz mint Odin. A hülyébbek ezért fogadták el.


A többség azért, mert az állam erõszakkal rájuk kényszerítette pl. halálos fenyegetésekkel, gyerekeik elrablásával, hazugságokkal, vagy hasonlókkal. Fontos elem volt még a szegények, nõk, rabszolgák és bolondok (tehát a késõbbi kommunizmus alanyai) közti prédikáció és ezen csoportok úszítása és lázítása a saját kultúrájuk ellen (mint ma a liberalizmus), a saját ōseik ellen, saját Isteneik ellen, stb.


Itt Magyarországon pl. szinte még egy hang se, egy betû se maradt meg a keresztény pusztítás után a magyarok isteneinek a neveibõl, amit ma egyértelmûen azonosítani tudnánk.


Azt is érdemes megjegyezni, hogy nincs olyan, hogy "római keresztény", mert ez a kettõ ellentétes. A keresztény az, aki elutasítja Romolust és az õ Istenét, elutasítja az eredeti római/Latin kultúrát, és a zsidó próféciákkal megegyezõen ezek totális elpusztításában hisz (hiszen Róma, a Nyugati civilizáció az Esau, Edom utódja, amit a zsidókkal való szembenállása és élet-halál harca miatt el kell pusztítani a messiás (második) eljövetele elōtt.


Érdemes megjegyezni hogy a kabbalisztikus zsidók bõven tudatában vannak, hogy Jézus a zsidó messiás, csak éppen ōk a messiást két felé osztják, ahol az elsō (moschiah Ben Yosef) a nem-zsidókat hivatott legyōzni és megtéríteni, és az ō tisztele a zsidók számára nem megengedett, csak amikor visszatér majd mint moschiah Ben David.

2023. júl. 25. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
60%

A kereszténységet képviselő egyháznak semmi köze szeretethez,az egész történelmük véres erőszakos cselekedetek által íródott.Ott voltak a keresztes háborúk az inkvizíció sem ígért jobbat: Vagy szeretsz vagy örökké szenvedsz.Félelemre alapozott vallás nem tanít szeretre,csak szolgaságra.Mert félelemben élni pont azt jelenti.

A szeretetet nem kell tanítani,az alapprivilégium.

2023. júl. 25. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
62%

A keresztény tanítás nem egyenlő a keresztény történelemmel. Volt ez is az is. Voltak kiváló keresztények akiket nem jegyeztek fel és Szentek is akiket feljegyeztek.

A kereszténység úton van Krisztus tanitásai felé, volt ilyen is olyan is.

2023. júl. 25. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
79%

Igazabol a zsidok foldje a romai birodalom resze volt Jezus koraban. Tehat nem igaz, hogy nem jartak ott feher europaiak, hiszen romai katonak es helytartok iranyitottak (pl. Pilatus).

Miutan a keresztenyseg mindenfelé elterjedt Romaban, a romai birodalom sok europai / romai csaszari elemet beleepitve allamvallassa tette.

Europa tobbi reszen pedig hol fokozatosan, hol viszonylag gyorsan, hol hatalompolitikai, hol kulturalis okokbol, hol onkent atveve terjedt el.

Tehat Roman keresztul mar a korabeli modern civilizalt allamot es muveltseget kepviselte.

2023. júl. 25. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!