Mit gondoltok a Sátánizmusról?

> Mit gondoltok a Sátánizmusról?

Ahogy látom a LaVey-i sátánizmus a téma. Nem ismerem túlságosan mélyrehatóan a sátánizmust, de amennyire igen, az alapján a gondolataim a következők:

Ami – számomra – pozitívuma az a kritikus gondolkodás. Egy sátánistának – értékrendje alapján – mindig mérlegelnie kell, hogy egy-egy szabálynak, elvárásnak, szokásnak, konvenciónak mi az értelme, hatása, következménye, elsősorban önmagára nézve, és ez alapján kell mérlegelnie, hogy elfogadja, vagy elutasítja azt. Ez gondolkodásra, mérlegelésre sarkall, a világ mélyebb megismerésére ösztönöz.

Viszont több olyan szempont van, ami mentén kritikát fogalmaznék meg a sátánizmussal szemben:

1. A sátánizmus nagyon erősen a keresztény világnézettel szemben és nem önmagában is kerek módon definiálja önmagát. Emiatt a sátánizmus mindig legfeljebb annyira lesz erős egy adott korban és egy adott kultúrában, amennyire a kereszténység az. Egy vallástól, világnézettől, eszmerendszertől, ideológiától én legalábbis azt várnám, hogy a maga jogán létezzen, más világnézetektől függetlenül legyen képes definiálni magát. Pl. a sátánizmusban vannak hedonista természetű nézetek, csak amíg a hedonizmus önmagát definiálja, a sátánizmus a keresztény értékrend viszonylatában.

2. Ez nem annyira objektív, inkább személyes vélemény, de nekem nagyon disszonáns, hogy a sátánizmus magába foglalja az okkultizmus számos elemét. Ez ugyanúgy bizonyság nélküli meggyőződés – azaz hit –, mint a keresztények hite, ugyanazokkal az – fogalmazzunk úgy – hibáknak, irracionalitásoknak a veszélyével. A különbség csak annyi, hogy a keresztény egy személyes transzcendens entitásban hisz, a sátánista meg ezek alapján – ha jól értem – egy személytelen transzcendens létezőben hisz. A sátánista alapvetés, hogy nincs az ember, az egyén felett semmiféle felsőbb hatalom, kényszerítő erő, a mágia meg mégis valami olyan elem ami félig-meddig ilyen szerepben tetszeleg. Oké, hogy számos elemet levág a kialakulása előtti okkult elképzelésekből, de ettől még a dolog fennáll. A sátánista – ha teljes egészében a LaVey-i utat követi – még ha ki is igyekszik használni, mégis elismer valamiféle felsőbb, a saját hatásánál nagyobb hatóerőt.

3. A sátánizmus formálisan is túlságosan a vallást követi. A kiinduló elv az, hogy lény kritikus, szkeptikus, ne mások által meghatározott szabályoknak, törvényeknek megfelelően élj, hanem gondolkodj és az alapján ítéld meg, hogy egy adott szabály, szokás helyes célt szolgál-e vagy sem… Majd ad – a sátánista számára más által megfogalmazott – kilenc kinyilatkoztatást(!), tizenegy törvényt, és meghatároz kilenc bűnt. Ez nekem túlságosan ellentmondásos. Olyan, mintha valaki a toleránsok által elfogadhatatlan dolgokról beszélne, vagy mintha a pacifisták arról beszélnének, hogy milyen fegyverekkel kell megelőző csapást mérni a háborúpártiakra.

4. Utolsónak hagytam, de talán a legfőbb kritikám az, hogy a sátánizmus az értékrendemhez képest egészségtelen mértékben individualista. Én azt gondolom, hogy ember természetesen egyén is, zárt egység. De egyben alkatrész is, része az emberiségnek, a társadalomnak; korának, kultúrájának, lakhelyének, életkorának, nemének, státuszának, érdeklődési körének, meg mi mindenféle embercsoportoknak éppúgy a reprezentánsa, alkotóeleme is, nem kisebb mértékben, mint amennyire individuum is.

Ha megpróbálom elképzelni milyen lenne egy kizárólag sátánistákból álló társadalom, az érzetre nekem túlságosan hűvös, távolságtartó társadalom lenne, amiben az emberi kapcsolatok elsősorban érdek és érdem alapúak. Én személy szerint híve vagyok pl. a sztoikus gondolkodásnak, ami mindenféle vallási, transzcendens háttér nélkül önmagában fogalmaz meg olyan erényeket, amelyek nézetem szerint néha az egyén érdekét nem, de a közösség érdekét szolgálja, a közösség számára pozitív, és mivel a közösség egyékből áll, képes az egyénekre külön-külön is visszahatni. Egy sátánista sokkal hamarabb hajlamos az olyan erényeket elutasítani, mint pl. az önzetlenség, nemeslelkűség, udvariasság, hűség, türelem mások irányt, ha az a pillanatnyi szituációban számára nem „kifizetődő”, vagy a maga személyes viszonyulásban nem tartja érdemesnek a másik embert arra, hogy velük szemben ezeket az erényeket gyakorolja. És ezt nem érzem kellően objektív és kellően mélyreható értékrendi alapnak. Nyilván értem, hogy a kereszténységgel szembeni megfogalmazódásból miért ez az értékrendje a sátánizmusnak, de összességében nem érzem azt, hogy ez lenne a teljes és helyes perspektíva.

~ ~ ~

A sátánizmus sok dolgot megfogalmaz, ami mérlegelésre, megfontolásra igencsak érdemes, de a magam részéről bőven tartalmaz olyan elemeket, amik ugyancsak kritika tárgyát képezhetik.

"Az ellenreformácioért is bocsánatot kért vagy azt elfelejtette?"

Igen, bocsánatot kért, többek között itt Magyarországon, Debrecenben is a protestáns gályarabok emlékműjénél. Azt hittem, ez teljesen köztudott...

[link]

[link]

18# Ha valaki bizonyságot tesz arról, hogy Jézus él annak az ábrázata fénylik az örömtől.

Aki pedig még ellene is megy ennek a hitnek, annak a szeme sem áll jól a nagy sötétségétől.

21. Szeretnék a megfogalmazott kritikákra reagálni:

1. Részint igazad van, bár igazából a sátánizmus bár elsősorban a kereszténység antitézise mivel egy keresztény többségű közegben született, tágabb értelemben véve valamennyi vallással szembehelyezkedik ami az úgynevezett jobb kéz ösvényét követi, ily módon a sátánizmus nem csak antikeresztény vallás, de egy antivallás.

2. A helyzet az, hogy a mágiába vetett hit valóban egy hit ez tény, még sincs egy szinten a keresztény istenhittel, mert a keresztény istenhit dualisztikus világban gondolkodik és Istent valóban egy felsőbb erőnek tekinti, a sátánizmus viszont elutasítja a dualisztikus világfelfogást és a mágiát nem tekinti valóban felsőbb hatalomnak, azt a világ organikus részének tekinti. (Bár direkt módon nincs köze a sátánizmushoz, de a Sátán Egyháza is hivatkozik rá, tudnám ajánlani Rupert Sheldrake munkásságát)

3. Igen az igaz, hogy a sátánizmus egy vallásként funkcionál amellett, hogy egy antivallás és az is igaz, hogy vannak dogmái, hanem LaVey ezeket úgy fektette le, hogy ezek belátásodra vannak bízva, hogy betartod vagy nem. A sátánizmus nem térít és nem kényszerít senkit semmire.

4. Nos a sátánizmus szélsőséges individualizmusa az ami miatt LaVey le se tagadhatná, hogy amerikai volt, mert a sátánizmus individualizmusa elég szélsőséges tud lenni egy posztkommunista európai országban, de Amerika ilyen téren azért elég más, ott jóval individualistábbak az emberek, tehát majdhogynem azt tudom neked mondani, hogyha sátánista társadalmat akarsz látni nézz a tengeren túlra.

Bocsánat, de jó hosszú leszek. Ritkán adódik lehetőség a sátánizmusról érdemi és értelmes diskurzust folytatni, így kicsit túl sok gondolat vagy kérdés akar kibukkanni belőlem.

1.> ily módon a sátánizmus nem csak antikeresztény vallás, de egy antivallás.

Nekem inkább tűnik úgy – a felületes ismereteim alapján –, hogy a sátánizmus inkább egy az egyben a keresztény világkép antitézise. Legalábbis nehéz olyan dolgot találnom, amiben a keresztény és a sátánista közös nézőpontot képviselne, maximum olyan szélsőséges témákban, mint pl. hogy egyik sem tartja helyesnek a gyerekek oktalan, céltalan bántalmazását.

És itt válik nekem problémássá a dolog, mert egy sátánista sokkal kevésbé fogja így egy-egy keresztény tanítást a súlyának megfelelő alapossággal és objektíven mérlegelni. Pl. két sátáni kinyilatkoztatás is nagyjából a testi–lelki vágyak, igények kielégítését hirdeti az önmegtartóztatás helyett. Szerintem meg azért belátható, hogy sokszor az ember vágya, akarata nincs összhangban az ember érdekével. A vágyak, igények korlátlan kielégítése semmivel nem tesz boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá, viszont függeni fogsz tőle, ami gyengévé tesz. Aki minden nap puha ágyba fekszik, az nem lesz különösebben boldogabb annál, aki nem, viszont kevésbé fogja értékelni a puha ágyat, pocsékul fogja érezni magát, ha nem abban alhat. Az önmegtartóztatás meg sok területen hozzá tud segíteni, hogy akkor is megtanuld jól érezni magad, ha bizonyos vágyaid és igényeid nincsenek kielégítve, így az érzelmi állapotod nem lesz annak a függvénye, hogy mennyire puha az ágy, amiben elalszol. Nyilván ezért jelent felüdülést és sokak számára kimondottan élvezetet egy több napos túra vadkempinggel, a Balaton körbiciklizése vagy egy hegycsúcs megmászása, mert bár akadály, nehézség, próba, de pont ez vezet kielégüléshez, pedig ugyanaz az ember azért a puha ágyat, a kényelmet, nyugalmat sem veti meg.

(Arról már nem is beszélve, hogy pl. az alkohol élvezete, az elfogyasztásával kapcsolatos vágy kielégítése mennyire szolgálja az adott ember és a környezetében élők valódi érdekét a mértékletesség és önmegtartóztatással összehasonlítva.)

~ ~ ~

A másik gond azzal, hogy a sátánizmus alapvetően a keresztény nézetek antitézise, hogy így ahol a kereszténységben ellentmondás van, negálva a sátánizmusban is felbukkanhat. De ott is felbukkanhat ellentmondás, ahol az eredeti tézisben nem is volt. Ha azt mondom, hogy a lámpa pirosan világít, az konzisztens állítás. De ennek az is antitézise, hogy a lámpa nem világít, meg az is, hogy világít, de nem pirosan, ami viszont így nem feltétlenül lesz önellentmondásmentes.

Nyilván a 7. sátáni kinyilatkoztatás – röviden: az ember is csak egy állat – és szegről–végről az 5. kilencedik sátáni bűn – a csordaszellem – valamilyen keresztény alapvetés antitézise. De így a kettő együtt furán hat. Az ember így is úgy is csak egy állat. De ha meggondolás nélkül a csordához igazodik, az nem jó, mert akkor a sátánista szemében nem több egy állatnál. Há' de ha nem, akkor sem több, nem? Jó, nem egy a logika szigorú szabályai szerinti ellentmondás ez, de mégiscsak van egyfajta következetlenség benne.

Én pl. ateistaként egyetértek azzal a kereszténnyel, aki szerint az ember több, mint egy állat. Oké, a keresztény szerint azért, mert többre teremtetett, szerintem meg pusztán azért, mert potenciálisan is, ténylegesen is sokkal-sokkal többre képes, de az embernek az állattól való éles megkülönböződésében egyet tudunk érteni. Abban is hogy az ember alaptermészete a jóság. Csak míg a keresztény lehet azért gondolja ezt, mert Isten az embert ilyennek teremtette, addig én azért, mert a kooperáció kifizetődőbb is, kevesebb energiát is igényel, versengeni, harcolni, ártani több erőfeszítést igényel, így az emberi természet alapból megspórolni igyekszik ezt az erőfeszítést, ha külső tényezők nem kényszerítik másra.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

2. > sátánizmus viszont elutasítja a dualisztikus világfelfogást és a mágiát nem tekinti valóban felsőbb hatalomnak,

De ez így több szempontból sem kerek. A mágia az nem fizikai, hanem transzcendens. Ha nem így lenne – akár csak statisztikai alapon – reprodukálható lenne, a hatásfoka mérhető lenne, és akkor természettudományként tanítanák, illetve hasznosítanánk a hétköznapi életben. De ha a mágia még statisztikai eszközökkel sem rendelkezik kimutatható hatással, akkor nem pont egy olyan szellemi vágyálom, amit a 2. sátáni kinyilatkoztatás annyira elítél?

Másrészt ha valamit profán, de kiszámítható bizonyossággal működő eszközökkel el lehet érni, akkor az ember úgy is igyekszik elérni. Nem pont ott fordul az ember a mágia felé, ahol a profán, fizikai eszközeivel már nem jut többre? Nem ismerem olyan mélyrehatóan a sátánizmus mágiáját, így ez valóban érdeklődő kérdés. Ha viszont ez így van, ez nem jelenti egyben azt – függetlenül attól, hogy milyen kezes mágiáról van szó, vagy attól, hogy a fizikai és a transzcendens két elkülönülő dolog vagy ugyanannak az érmének a két oldal –, a transzcendens – vagy a világ transzcendens oldala – mégiscsak felette áll a fizikainak, hogy transzcendens szinten lehetséges az, ami fizikai szinten nem?

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

2+3. Én nem vagyok keresztény. Kellően toleráns vagyok ahhoz, hogy a sátánizmus „íze” se félelmet, se megbotránkozást ne keltsen. De úgy érzem, hogy mégis alapvetően ez a cél, ez a csomagolás. Számomra az, hogy a sátánizmus tartalmilag az ellentéte, de formailag nagyon is az analógiája a kereszténységnek, az inkább sugallja azt, hogy ez inkább csak Anton LaVey korából, helyzetéből és habitusából származó esetlegesség, reakció, eszköz vagy marketingfogás, mintsem önálló érvénnyel rendelkező jelleg. Ha viszont ezt lehámozom a sátánizmusról, akkor az, amit kapok a mágia nélkül, az már addig is létező szellemi irányzatok nem különösebben újszerű keveréke (individualizmus, hedonizmus, egoizmus, talán egy csipetnyi szociáldarwinizmussal).

Ha viszont a mágiát is hozzáveszem, akkor meg szimplán egy okkult irányzat, egy nem különösebben fajsúlyos a ezernyi okkult, vagy tágabban nézve kismilliónyi ezoterikus irányzat között.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

3. > az is igaz, hogy vannak dogmái, hanem LaVey ezeket úgy fektette le, hogy ezek belátásodra vannak bízva

Ez elfogadom. De lehet, hogy ez pusztán ízlés kérdése, nekem organikusabb, természetesebb a tudásnak és nézeteknek az átadására az az eszköz, amit például az antik filozófia alkalmaz. Gondolatmenetek, következtetések, párbeszédek. Az, hogy itt van a sátánizmus 11 törvénye, az kicsit mesterkélt ahhoz képest, mintha LaVey leírta volna, hogy a világról való gondolkodásában ő a következő 11 elvet fogalmazza meg, amihez igyekszik tartani magát. Vagy a kilenc sátáni bűn helyett organikusabb lenne azt látni, hogy LaVey az általa lefektetett világnézeti keretek között úgy látja, hogy az ember számára kilenc olyan csapda, veszély, hiba van, amit elkövethet, vagy amit a világban el is követnek és amit érdemes lenne meglátni és elkerülni. Nyilván ez így nem ütne akkorát, de akkor a sátánizmus sokkal jobban tudnám önmaga érvényén létező filozófiának vagy vallásnak tekinteni, mint így.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

4. > Amerika ilyen téren azért elég más, ott jóval individualistábbak az emberek

No de nem ezzel semmit nem mondtunk el arról, hogy az helyes-e, követendő-e, vagy elkerülendő-e.

De közben sikerült egy konkrétabb példát találnom. Anno sok-sok évvel ezelőtt olvastam pl. ezt a gondolatsort: [link]

Úgy érzetre pl. a tolerancia az, ami a pusztán sátánistákból álló elképzelt társadalom világából számomra hiányzik. De a tolerancia nem csak annyi, amit ez az írás pedzeget. Ez is egy helyzet, de a tolerancia ennél sokkal tágabb fogalomkör, nyilván egészen mást jelent mondjuk politikai, kulturális téren, meg mást a leghétköznapibb emberi kapcsolatokban. És a kulcs gondolat a cikkben, ami szerintem rámutat a dologra az ez: „Tehát félsz, de megpróbálod folytatni az addigi életed, mert nem tehetsz mást. Ez a tolerancia. […] A tolerancia azonban egyszerűen csak tehetetlenség.”

Vegyünk egy hétköznapi példát. Tegyük fel, egy barátommal úgy gondoljuk, ideje lenne leülni egyet sörözni, dumálni. Nos én nagyon szeretem az A szórakozóhelyet. Meg szeretem az X sört. A barátom viszont valamilyen ok miatt nagyon szeretne inkább a B szórakozóhelyre menni, ahol viszont csak Y sört csapolnak. A B hely nekem kicsit túl huzatos. Az Y sör meg kevésbé kellemes, ihatónak gondolom, de jobban esne az X sör. És mégis, tolerálom, elfogadom, együtt tudok éni a barátom igényével, és annak teljesülése esetén a következménnyel. Tolerancia ez? Persze. Zavar az, hogy B hely huzatos? Nos, hogy mi zavarja az embert és mi nem, az részben azért döntés, választás, rákészülés kérdése is. Félek én a B helytől és az Y sörtől? Hát cseppet sem érzem úgy. Tehetetlen vagyok ezügyben? A kérdés inkább az, hogy muszáj-e bármit is tennem ezügyben.

Toleráns vagyok sok dologgal szemben. Mert érzek magamban annyi érzelmi stabilitást, hogy a hangulatom, kedélyállapotom nem a helytől, meg a sör márkájától függjön, hogy ezeket eljelentéktelenítsem magamban annyira, ami nemhogy szóra, de eltűnődésre is alig érdemes. De élek a gyanúval – majd lehet kiigazítod, hogy joggal-e vagy sem –, hogy egy meggyőződéses sátánista, akinek a sátánizmus identitásformáló tényező, rosszabb napját kifogva egy ilyen helyzetben előbb találja azt mondani, hogy ott dögölj te meg a B söröződdel, meg annak az Y sörével, ahol vagy. És személy szerint nem érzem azt, hogy ez jobb, helyesebb világot, egy kellemesebb vagy hatékonyabb társadalmat eredményezne.

Megint csak egyáltalán nem biztos, hogy jogos és objektív ez a vélemény, de érzetre a sátánizmus valami olyan identitást vetít előre, aminek következtében ha valaki egy sátánista ember bizalmát, jóindulatát, barátságát akarja élvezni, akkor jelentéktelenebb szituációkban is arra készteti az embert, hogy „viselkedjen”. Érzetre mintha a sátánizmus alakította személyiségben könnyebben felszínre törhet az ember passzív–agresszív attitűdje. Aztán persze lehet, hogy mivel személyesen nem ismerek sátánistákat, valaki olyannal személyesítem meg azokat, amik nem szükségszerűen hordozzák azt saját ismeretségi körömet mintául vevő kikevert a képet, amivel megszemélyesítem.