Mindig azt mondjátok, hogy nem utal semmi Isten létezésére a természettudományban ezért nem létezik vagy nem hisztek benne. Mégis, hogyan lehetne bizonyítani a természettudománnyal?

> rossz lehet úgy lefeküdni, hogy a halállal mindennek vége

Ez vágya alapú megközelítés. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy rossz lehet abban a tudatban rákosnak lenni, hogy a fokhagyma nem gyógyítja a rákot. Jó-e vagy rossz, az reakció. Hogy hiszek-e benne vagy sem, attól még az mit sem változtat azon, hogy amúgy ténylegesen a fokhagyma gyógyítja-e a rákot, vagy sem.

És a túlvilág képes is átgondolatlan. Ha igazán végiggondolnád, te jobban rettegnél a túlvilágtól, mint én attól, hogy a halállal mindennek vége. Az öröklét nagyon hosszú idő. Hosszabb, mint egymillió év. Hosszabb mint ezertrilliió év. Ha szeretsz is mondjuk sakkozni, és a mennyországban is sakkozhat, a sakkozás egymillió év távlatából nézve, sok millió lejátszott sakkjátszma után még érdekes lesz-e bármilyen szempontból? Egy következő sakkjátszma még mond-e bármit a sakkról, kelt-e bármilyen élményt, amit az addig lejátszott sok millió sakkjátszmától nem kaptál meg? Marad-e még bármilyen nüansznyi érdeklődésed is a sakk iránt egymillió év után? Ha szeretsz sakkozni, egymillió év után majd elmúlik. És bármi más, amit szeretsz, az mind-mind óhatatlanul kiüresedik a mennyországban. Idővel mindennek a hatása már érvényesül rajtad, további új hatást nem kelt. Nem változol. De ami nem változik az él-e még?

Idővel minden inger hidegen fog hagyni. Itt a földön bele lehet őrülni, ha valakit egy üres, hangszigetelt fehér szobába zárnak. Mert nincsenek ingerek. Vannak idősek, akik már itt a földi életük végén is megcsömörlenek. Régen lelkesedtek mondjuk a tudományért vagy az irodalomért, mára hidegen hagyja őket. Az étel nem kevésbé rossz, de már nem élvezik az ételek ízét. Menedzselik a napjaikat akár hosszú éveken át is, de már nem félnek, hanem vágyják a halált.

A mennyország akármennyire is jó, idővel minden jó benne megszokottá, így jelentéktelen és érdektelen változásmentességgé válik. Ha – mondjuk egymillió év után – már sakkozni sincs, beszélgetni sincs, olvasni sincs kedved, mert unod, akkor mennyire kecsegtető az a kép, hogy további ezertrillió évet és még azt követően végtelen időt kell így eltöltened? Egymillió év után bármilyen jó is a mennyország, kétségbeesetten fogsz könyörögni az elmúlásért, a nemlétezésért.

Egy módon még lehetne könnyíteni a dolgon, ha a mennyországban nem a mostani tudatállapotoddal léteznél. Oké, csak akkor az, amivel te itt és most azonosítod magad, aki szeret sakkozni és büszke, hogy fejlődik benne, aki szeret olvasni, és jó érzéssel tekint vissza, hogy mi mindent olvasott már el, nos ez nem lesz azonos azzal, aki majd ott a mennyországban lesz. Lehet nem lesz pl. időérzéket? Lehet, de téged a személyiségedet egy csomó olyan dolog határoz meg és azonosítod magad vele, aminek ez része. Ergo amit magadról gondolsz, az ugyanúgy megszűnik a haláloddal, ami marad, az meg már nem lesz ilyen szempontból egy teljes értékű éned.

~ ~ ~

Vidám ez a kép? Hát baromira nem. De legalább átgondoltabb, tovább gondoltabb egy fokkal annál, hogy „és majd a mennyországba kerülünk és onnantól minden rendben lesz”. Mert oké, de ott hogyan tovább?

Félek a haláltól? Magától attól a gondolattól, hogy nem létezek, nem tudok félni. A születésem előtt sem léteztem, és ebben semmiféle rossz dolgot nem vélek felfedezni. A halál utáni állapot nem tűnik sokkal másabbnak, mint egy álom nélküli alvás állapota, azzal a különbséggel, hogy nincs felébredés. De ahogy nem rettegek az álom nélküli alvástól, ugyanúgy nem tudok a nemlétezéstől sem rettegni.

A haláltól persze félek. Az addig vezető esetleges szenvedéstől igen. Vagy ha hirtelen ér a halál, akkor attól, hogy milyen állapotban hagy, az milyen hatással lesz másokra. Félek attól is, hogy mit hagyok befejezetlenül, vagy mit okoz a hiányom másokban. Bár ezernyi év után már ennek sem lesz jelentősége. De itt és most vagyunk, nem ezernyi év után, most még érdekel. Meg hát alapvetően szeretek élni. Szóval bár a nemlétezéstől nem félek, a meghalástól igen. De azt hiszem – vagy legalábbis hívő emberekkel folytatott beszélgetésekből ez a kép rajzolódott ki – ettől a hívő sem fél kevésbé. Sőt meg merem kockáztatni, a hívők számára a halál félelmetesebb, mint a nem hívők számára, lévén az ő meggyőződésük szerint nagyon komoly tétje van annak, ami közvetlenül utána történik (hogy most valaki a mennyországba vagy a pokolba kerül), míg egy nem hívő számára ilyen tétje nincs a halálnak.

> süsühöz annyit fűznék hozzá, hogy Ádám és Éva nagyon jól tudta mi a jó és rossz mert Isten elmagyarázta nekik

Akkor én nem értem. Én azt gondoltam, hogy a jó és rossz tudásának a fája az valami olyasmi, hogy ha addig nem tudtad mi a jó és mi a rossz, a gyümölcsének az elfogyasztása után tudni fogod, hogy mi a jó és mi a rossz. Ha nem ezt jelenti a jó és rossz tudása, akkor mit? Mi a különbség az olyan ember között, aki nem evett erről a fáról és egy olyan ember között, aki igen? Mert ha semmi, akkor nem tűnik az édenkertből való kiűzés és megátkozás – amit nem tudom ki fog eszközölni, ha nem Isten – egy méltányos, igazságos, kegyes büntetésnek. Ha meg van különbség, akkor micsoda? Mert a Bibliában pont az áll, hogy „És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván.”. Most félretéve azt, hogy miért a többes szám, mi más értelmezése van még ennek a mondatnak, mint az, az ember olyanná *lett*, aki különbséget tud tenni jó és gonosz között?

De oké, Ádám és Éva akkor meglátásod szerint a bűnbeesés előtt is különbséget tudott tenni jó és rossz között. Tudták, hogy nem jó döntés enni a fának a gyümölcséből. Mégis meghozták ezt a döntést. Mert képesek voltak rá? Mert hajlamuk volt rá? De ha nem Isten, akkor mégis ki tette képessé vagy hajalmossá őket erre?

A probléma ennél mélyebb persze. A világban van egy dualitás. Létezik jó és rossz. Viszont a kereszténység istene abszolút. Ő az egyetlen és kizárólagos teremtő erő, mindent ő teremtett, mindezek mellé mindentudó, mindenható, abszolút jó és abszolút kegyelmes. Semmi nem létezhet, csak Isten akaratából. És mégis… Ami rosszat látunk a világban, az nem tőle származik. Ha ezek a rossz dolgok valójában nem is rosszak, csak mi látjuk hibásan rossznak, akkor ez a hiba sem tőle származik.

Nem lehet egy fenékkel két lovat megülni, a kereszténység világképe mégis ezt a mutatványt próbálja megcsinálni. Ha Isten kizárólagos, ő az egyetlen olyan erő, ami teremteni vagy a világot befolyásolni képes, akkor óhatatlanul minden rossz is tőle ered. Ha viszont ami rossz, az nem Istentől ered, akkor nem kizárólagosan ő az egyetlen teremtő és/vagy a világot befolyásoló erő. Nem lehet egy isten kizárólagosan egyedüli és abszolút jó is, ha létezik rossz a világban.

Egyszerűen nagyszerű magyarázat:

[link]

Az egyik bizonyíték a sok közül az a DNS kód. 3 milliárd betű van egy sejtben és ezek meghatározzák azt hogy hogy viselkedjen a sejt.

A számitógépes programokat emberek írták, nem maguktól jöttek létre.

A DNS kódot Isten írta, nem magátol jött.

27

Akkor elég sz.r programozó lehet az a tökéletes Isten, mert nagyon sok felesleges és meghibásodára hajlamos része van a DNS-nek.

Amúgy te most kajak elhiszed, azt hogy a DNS betűkből áll? :D

#27 > Az egyik bizonyíték a sok közül az a DNS kód. 3 milliárd betű van

Nem betűkről van szó, hanem nukleotidokról, amit mi a könnyebb kezelhetőség miatt érhető okból betűkkel jelölünk.

> A számitógépes programokat emberek írták, nem maguktól jöttek létre.

Ez például pont egy különbség.

> A DNS kódot Isten írta, nem magátol jött.

Bár nem vagyok biológus – viszont programozó annál inkább –, de azt azért én is tudom, hogy a DNS számos szempontból teljesen más, mint egy program. Egy kód utasításokból és adatokból áll, a processzor hajtja végre a kódban lévő utasításokat a megfelelő adatokkal. A nagyon DNS nem így működik. A DNS sokkal inkább nevezhető adatnak, mintsem kódnak.

De akár kódként, akár adatként nézek rá, akkor is pocsék felépítésű. Már eleve az adathordozó nagyon rossz választás, hiszen mindenféle fizikai, kémiai behatás – akár végzetes – információvesztéshez vezet. De ezt tudván lehetne bizonyos mértékig védekezni ellene, vannak hibadetektáló, hibajavító algoritmusok amiket használunk is erősen zajos közegben való kommunikációnál. A DNS-ben ennek híre-hamva sincs. Ami valami hasonlóra emlékeztethet, az meg roppant bizonytalan és feleslegesen bonyolult. Ennyit egy ember is biztosabb és egyszerűbb módon meg tudna valósítani.

Maga a lineáris felépítés sem szerencsés. Oké, mi is használtunk mágnesszalagot adattárolásra, ami szintén lineáris, de még mi korlátozott tudású emberek is találtunk ki ennél sokkal jobb megoldást, 2–3 dimenziós szerkezetet (lemez, több lemezből álló meghajtók, szilárdtest meghajtók), amiben sokkal könnyeben elérhető és tömörebb módon tárolható az információ.

A DNS-ben ahhoz, hogy kiolvasd az információt, kvázi szét kell szerelni a DNS-t hozzá. Hát ez sem tesz jót a stabilitásnak.

A DNS sokkal inkább annak a bizonyítéka, hogy a természet össze-vissza gányol, hogy a DNS nem egy tudatosan átgondolt tervezés eredménye. De ez úgy az élőlényekre általában igaz. Pl. az embernek szüksége van szilárd és folyékony táplálékra. Rendben. Meg szüksége van levegőre. Oké. Csakhogy a folyékony és szilárd anyag a légzőrendszerbe kerülve komoly problémát, akár fulladásos halált okozhat. Nos ezután – már elnézést – ki az az ütődött, aki a két bemeneti rendszert részben közös csatornába tereli? Vagy ott az emberi bőr, aminek részben az a funkciója, hogy megvédje a szervezetet a külső behatásoktól. De milyen védelem az, ami az első jött-ment ággal szemben sem nyújt igazán hatékony védelmet? Sőt egy jött-ment ág okozta sérülésen keresztül olyan fertőzés érheti az embert, amitől feldobja a bakancsát? Maga a természet is talált ki ennél hatékonyabb védelmet, ha az embernek kitinpáncélja lenne, mint a bogaraknak, akkor már előbbre lennénk. De egy minimális mérnöki vénával rendelkező ember is eleve hatékonyabb technikát vetne be. Mondjuk valami szénszálas anyagot, ami nem túl nehéz, nem is túl energiaigényes az előállítása, de százszor, ezerszer ellenállóbb. Ez lenne mondjuk a minimum. A természet meg csak összegányolt valamit, ami elég, ha épphogy elégségesen működik.

Szó se róla, az élet egy nagyon komplex dolog, egy egysejtű is nagyon komplex és bonyolult felépítésű, hát még az ember. De hogy aligha tudatos, gondos tervezés eredménye, az is biztos.

Szia

Azt, amit az ember felfedezett a természettudományban is, csak kullogás Isten ismerete után.

Az ember csak azt tudja felfedezni, amit Isten már évezredekkel korábban létrehozott.

Dávid királynak messze nem volt természettudományos ismerete, de amit az égre nézve látott, csodálatra méltónak találta, és annak adott dicsőséget, aki mindezt létrehozta.

Zsoltárok 19:1, 2

"Isten dicsőségét hirdeti az ég; keze művéről ad hírt az égbolt."

Nem volt természettudományos ismeret, amikor Isten elmagyarázta az embernek a víz körforgását:

"Minden patak a tengerbe folyik, a tenger mégsem telik meg. A patakok visszatérnek oda, ahonnan erednek, hogy újra folyhassanak." Prédikátor 1:7

Az emberek csak az 1800-as években értették meg teljesen a föld vízkörforgását. Épp ezért érdekes, hogy mit jelentett ki a Biblia több ezer évvel ezelőtt.

Jób 36:27, 28

"Fölszívja a vízcseppeket, és azok a párából esőcseppé válnak, majd a felhők lehullatják, és zápor hull az emberekre."

Sokáig lehetne sorolni, mi mindent próbál az ember leutánozni abból, amit Isten sok ezer évvel ezelőtt megalkotott, mert tudományosan igazolható, mennyire tökéletesen működik az, amit Isten megteremtett, megalkotott.