Hogy ne legyen az ember, csak vasárnapi keresztény?

Én kereszténynek vallom magam, noha nem járok templomba. Éppen a kérdésedben felvetődött probléma miatt nem járok templomba. Tanulmányoztam a Bibliát és a benne rejlő tanítást. Arra a meggyőződésre jutottam, hogy jelen korunkban, sőt az ezt megelőző korokban sem volt nevezhető keresztény embernek az, akinél kimerült a kereszténység a templomba járásnál. Ennél ugyanis többről szól kereszténynek lenni. Kereszténynek lenni nem heti egy napos feladat. A hét minden napjára szól a keresztény életmód. Vasárnapi megnyilvánulása lehet a misére járás , adakozás.

Az ember gondolkodásmódjában és cselekedeteiben nyilvánul meg a keresztény életvitel. Az ember döntéseiben, mindennapi életvitelében nyilvánul meg a keresztény lelkület. Én minden napomat úgy kezdem, hogy lelki táplálékot veszek magamhoz. Tehát olvasom a napi evangéliumot, mai igét, ha pedig még mindig éhezik a lelkem, akkor még egy napindítót keresek magamnak. Ez már a reggeli rituálém része, így már reggel Isten köré csoportosíthatom a gondolataimat. Tetteimet és döntéseimet pedig könnyebben tudom úgy szabni, hogy azok Krisztus döntéseit és tetteit tükrözzék vissza. Attól, hogy valaki keresztény nem képes automatikusan szent életet élni. Úgy gondolom törekszünk minden döntésünket tudatosan úgy meghozni a napunk során, ahogy Jézus is döntött volna a helyünkben.

Könnyű feladat? Nagyon nem. A könnyebbik része az, hogy a parancsolatokat megtartjuk. A nehezebb rész az, hogy gyakoroljuk a lelki értékeket melyeket Krisztus is gyakorolt. Nem könnyű egy sérelemért nem bosszút állni, hanem irgalmat tanúsítani. De ez a helyes cselekedet. Nem könnyű egy pofon után oda tartani a másik orcánkat is, de ez a helyes cselekedet. Nem könnyű megbocsátani a sérelmeket, főleg, ha testvérem vétkezik ellenem, de ha szükséges még 77-szer is meg kell bocsátani.

Vannak helyzetek, amikor az ember elveszíti az önuralmát és ösztönösen cselekszik. Nem könnyű az ilyen helyzeteken utólag elmélkedve beismerni, hogy hibáztunk, mert Krisztus biztosan nem tett volna ilyet a helyünkben.

Nem könnyű megtartani, de ilyen a keresztény magatartás.

Abban viszont elképzelhető, hogy tévedsz kedves Kérdező, hogy a hitetlenek jó emberek lennének. Ahogy azok sem jók, akik magukat bármilyen vallásúnak tartják. Hiszen Jézus megmondta: "Senki sem jó, csak az Isten". És jézus ezt annak mondta, aki Őt "Jó Mester"-nek hívta.

(A történet itt olvasható: [link]

Ha bővebben érdekel a kérdésedre a válasz, bátran keresd ki a Bibliában, mert Jézus kérdésed minden összetevőjéről beszélt. Beszélt a templomról, beszélt a parancsolatokról, az adakozásról. A róla szóló beszámolókból tehát a négy evangéliumból is kiderül, hogy még azok az emberek is hibáztak, akik évek óta Jézus közelségében voltak és tőle tanultak. Nézd el tehát kérlek nekünk keresztény embereknek, hogy olykor mi is hibázunk és helytelen döntéseket hozunk. Én nem ítélek el sem hívőt, sem pedig hitetlent. Sőt, azt sem ítélem el, aki nem hiszi el a Biblia történeteit. Ha Isten úgy akarja, majd ítél.

Én egy targoncás vagyok. Egy német cég magyarországi raktárában dolgozom. De ifjú koromban, amikor még inkább ateista szemlélettel rendelkeztem nem ez volt az álmom. Szakács akartam lenni. Az is lettem. De nem éreztem jól magam a szakmámban. Voltam faiparban is betanított munkás. Voltam gépiparban betanított munkás. Aztán megint szakács. Majd gondnok, majd az építőiparban is tevékenykedtem. Én mindig is pénzt akartam keresni. Mert ateista gondolkodásmóddal ez tűnt a legfontosabbnak. Akkor pedig pláne, amikor családom lett.

aztán eljött a nap, amikor Krisztus megérintett. Egészségügyi problémám miatt (drogfüggőség) Nyitottam Isten felé. Rajtam ugyanis sem orvos, sem pszichológus nem tudott segíteni. Sőt meg is állapította egy pszichiáter, hogy rajtam csak Isten segíthet, én pedig kiröhögtem. Végül magam is arra jutottam, hogy ember rajtam nem fog segíteni. Így elkezdtem Istent kutatni. Közben ráakadtam a jelenlegi munkahelyemre is, ahol dolgozom, igaz, akkor még gyalogos betanított munkát végeztem. Egy napon teljesen össze voltam törve és az öngyilkosság gondolatával kacérkodtam. Véletlenek folytán akkor éppen a szemem elé kerűlt egy keresztény újság, melybe az volt írva, hogy " Érted halt meg a kereszten, hogy te élhess."

Na abban a pillanatban azt éreztem, hogy ott van mellettem a Jézus és vígasztal engem. Elengedtem hát a régi életemet és elkezdtem követni a tanításokat. Megértettem, hogy mindegy, mennyit keres az ember, nem a pénz teszi boldoggá. Sőt megértettem, hogy ha már mindenképpen el akar válni tőlem a feleségem, akkor ideje elengednem és lemondanom a régi életemről. Innen elmélyítettem a hitemet és a kutatást a szentírásban. Elmentem egy drogrehabra, majd visszatértem a szülővárosomba. A munkahelyre, a raktárba, ahol dolgoztam. Szabadidőmben pedig arra próbáltam rájönni, mit vár el tőlem az Úr. Igaz, hogy még ezután is néha-néha kábítószereztem, de nem adtam fel a reményt, hogy Isten ezektől a dolgoktól meg fog szabadítani. Így is történt, el mondhatom magamról így 36 évesen, hogy közel egy éve nem kábítószereztem. Holott az öcsém a szomszéd szobában folytatja tovább kábítószer használatát. Ez egy szép kezdet lehet.

A munka pedig nem lényegtelen. Az új szövetségben sem tűnik lényegtelennek a munka, amit Jézus lefolytatott abban a három évben és az a munka sem volt lényegtelen, amit az apostolok folytattak Jézus mellett tőle tanulva.

Kezdetben én is azt gondoltam magamról, hogy Jézus talán a papi pályát várja el tőlem. Bele fért volna a lehetőségeim közé, hogy papnak mennyek. Nekem ugyan semmi bajom sincs a papokkal, úgy vélem szükség is van rájuk, de nem biztos, hogy el tudnak jutni vagy el kívánnak jutni olyan helyekre, ahol szükséges lenne hirdetni Isten igazságát. Vannak körök, ahová nem lehet reverendában bejutni, pedig tárva nyitva áll az ajtó. Vagy ha a papok belépnek valahová nem tudnak velük azonosulni a civil emberek, hiszen nem tudják milyen lehet papnak lenni. Én sem tudom.

Saját életemben megmaradtam a raktárban és végeztem a raktári munkát a munkaidőmben, remélve, hogy Isten terveinek megfelel ez is. Egy napon pedig lehetőséget adott a cég arra, hogy képezzem magam és szakemberként végezzem a munkámat egy targoncán. Magasabb felelősség, magasabb fizetés. Én éltem a lehetőséggel. Szabadidőmben pedig itt gyakori kérdéseken vagy egyéb platformokon a magam módján igyekszem hirdetni az evangéliumot. Munkaidőmben pedig, ha szóba kerül a kollégák közt , akkor ugyanezt igyekszem tenni. Ez egy űr, ahova a papok nem tudnak bejönni reverendában. Tehát a raktár, ahol dolgozom. Én pedig bátran megvallom bárkinek, akit érdekel, hogy hogyan mentette meg az Úr az életemet és hogy mennyivel békésebb az életem, mint amikor még ateista voltam. Hab a tortán, hogy bár elváltam, de volt nejem és a gyermekeim is boldog életet élnek.

Pál apostol mint magányos farkas sátorkészítésből élt meg. Emellett hirdette az evangéliumot és saját tapasztalatait. Ha egy sátorkészítő egyházat tudott építeni, akkor mire lehet képes egy targoncás? Ha Isten is úgy akarja, egy nap megtudom.

Kérdező!

Én úgy tartom, hogy a kereszténység mibenlétét nem az intézmésenyült egyházak, pontosabban felekezetek tanai alapján kell meghatároznunk, hane abból amit Jézus Krisztus mit tanított az evangéliumok szerint.

Szerintem a vasárnapi kersztény az aki csak vasárnaponként, a mise idejére idézi fel magában Jézus tanításait.

Hitünkről a tanubizonyságot azzal adjuk, ahogy életünk báremly pillanatában döntünk. A "lélektől vezetettség" az, mikor ezen döntéseket nem feltétlen tudatosan hozzuk, mert már annyira azonosultunk a Krisztusi "eszmékkel". Kérdés tehát, hogy miként kerülhetünk ebbe az állapotba?

Szerintem a tudados döntések, a tudatos életvitel és összességében a tudatosságunk gyakorlásá, és ezzel a tudatosság fokozásán át is... amit a Krisztusi tanokkal itatunk át.

És ehhez még hívőnek sem kell lenni.

A "jó ember" kifejezés viszonylagos. Mondhatják embertáraink, lehet ez a közösség véleménye... de ezek mind relatív alapokon nyugvó vélemények. Nem az a cél, hogy jó emberek legyünk. Nem az, hogy az emberek többségének, vagy akár vallási közösségeknek tessünk. Az a feladat, hogy Istennek tetsző életet éljünk.

És ehhez még hívőnek sem kell lenni. És attól, hogy hívő vagy nem fogsz tetszeni Istennek.

Kedves 1-es,3-as Válaszoló! Nagyon jó volt olvasni az írásaidat,köszönöm, és neked is, kedves Kérdező!

Habár kerek választ kaptál, a gyülekezethez tartozás mellett engedjetek meg szólnom.

1. Ott is szükség van tanúságtételekre.

2. Nagy ajándék Istentől ha az ember talál testvéreket,akik imádkoznak érte, vagy olyan jó,mikor egymás hite által épülünk akár hétköznapi beszélgetésekben,akár vasárnapi vagy bibliakörös beszélgetéseken.

3. Megtapasztalni az egységet is csudajó... Most ezek jutottak eszembe.

Na de nem rábeszélni akartam senkit,csak hiányát éreztem ennek a témának így itt, mert én ezekért is hálás vagyok.

Mégegyszer köszönöm a kérdést és a kedves targoncás válaszait.

Isten áldjon titeket!

U.i.: kedves 5-ös! Nagyon jó,ha tudatosan éled az életedet,de a mi Teremtő,Megváltó Atyánk kerek-perec megmondta,hogy "Az igaz ember pedig hitből fog élni". Bizony jobban szeret az Úr annál,minthogy csak elvárjon tőlünk bizonyos magatartást. Élő kapcsolatra hív! Mint Atya a fiával,mint barát a baráttal... Fontos vagy neki és szeretné,ha Ő is fontos lenne neked,hogy jobban megismeri Őt,mert ebből-Belőle fakad az igazi Élet. Dicsőség és hála Neki!

Üdv,

27N

6-os!

Igen, erről beszélek én is.

"Bizony jobban szeret az Úr annál,minthogy csak elvárjon tőlünk bizonyos magatartást. "

Igen. A "vasárnapi hívő" azt gondolja, hogy a közösség által elvárt magatartással tanusítja Isten felé saját hitét.

Én meg azt mondom, hogy akinek valódi hite van, az belső késztetésből (nem pedig környezetnek való megfelelésből) valósítja a megfelelő magatartást. Isten a valódi hitet látja.

"Élő kapcsolatra hív! "

Igen. Az élő kapcsolat az, mikor az életed szerves része az isteni tanítás. Az, mikor a számdora magától értetődő magatartás egyezik a tanítások lényegi jelentésével.