Jézus a pokolba került, amikor meghalt?

Én egyszerűen csak kibontottam a Máté 10:28-hoz írd magyarázatod, amellyel lényegében még a felekezeted lélek-definícióját is túllépted. De hát nem csoda, hiszen ez ügyben kevés konzervvel vagy ellátva a „bölcs” rabszolga osztályodtól, ezért vagy kénytelen önállósítani magad.

Én itt ebben a kibontásban éppen a kend féle „a lélek vagy a személy maga, vagy az élete s nem több” féle definíciót alkalmaztam, így tehát:

* „Mit jelent az, hogy "az igazak lelket kapjanak"? Mikor? Miféle "lelket"?” – A kendtek magyarázata szerint a feltámadásnál (újrateremtéskor) való újra létbe hozást érteném ide, ugyanis egyedül ez passzolhat ehhez a magyarázathoz.

* „És ki akadályozza meg?” – A vers szerint az üldözők azon képességéről van szó, hogy a testet megölhetik, ellenben a lelket meg nem.

„A Máté 10:28-ban a "test" és a "lélek" külön van választva, ez eddig stimmel, igaz?” – Bezony, de nem csak az a lényeg, hogy külön van választva, hanem az is, hogy a lélekről kimondja, hogy azt nem ölhetik meg.

„Erre szoktatok hivatkozni, hogy lám-lám, ugye...?” – Áh, dehogy, mi nem szoktunk ilyenmódon hejehujázni, hogy „lelepleztük a babilonisták hazugságát” stb.

„De Jézus itt a "lélek" kifejezést semmiképpen nem használta más értelemben, mint a Máté 20:28-ban!

"(Máté 20:28) Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és hogy lelkét váltságul adja cserébe sokakért.”" Teljesen önkényes lenne, ha nem ezt gondolnánk.” – Mármint miért is? Erre semmiféle kényszerítő okot nem látok, hogy ezt így kéne gondolnunk (hacsak nem kényszerítő ok az, hogy lék keletkezne a kend ideológiáján). A SZIT még ki is bontja, és így fordítja „s odaadja az >életét<, váltságul sokakért”. No, de itt egészen más értelemben használatos (még kend szerint is), hiszen itt pszükhé a Jézus által ÖNKÉNT odaadható (hogy az erőszakos halállal kimúljon) életre vonatkozik, és épp AZZAL végződött be, hogy Jézus TESTILEG meghalt, tehát ez a pszükhé jól tudjuk, hogy a testi élettel együtt véget ért. Jézus NEM az örök élet lehetőségét, vagy a feltámadás lehetőségét adta oda az emberiségért (mert hogy ezt akarja azonosítani a másikkal), hanem egyszerűen csak az életét, mint olyat. Ámde a Máté 10:28 épphogy a test halálát túlélő pszükhéről beszél, így egészen egyszerűen nem állítható párhuzamba a kettő.

„Te szerintem még nem érted, hogy a Tanúk mit is hisznek erről valójában.” – Tévedsz. Pontosan tudom, hogy „a Tanúk” mit hisznek erről: semmit. Mivel hogy az Őrtorony Társulat ez ügyben meglehetősen hallgatag. Az pedig a részéről meglehetősen beszédes, mert ha bámiféle kényszerítő erővel bíró bizonyítéka lenne, akkor már megafonon rikácsolná, hogy „már megint megcáfoltok a hitehagyott [értsd: másmilyen] keresztényeket, szorgos népünk győzni fog”. A jó vastag (kétkötetes) bibliai lexikon, és egy árva szűk mondatot szentel e versnek, lényegében ugyanazt, amit kend beírt, hogy aszongya e vers nem a lélek halhatatlanságáról szó stb. Most is csak annyira tellett, hogy beidéztél egy bizonyos W. G. Kümmelt (akiről gondolom fogalmad sincs, hogy kicsoda), amiről pusztán azért, mert némileg belekapaszkodhat egyből ilyen hejehujázó megjegyzésessel kommentálta a felekezeted, hogyaszongya „joggal állapítja meg, hogy” stb.

Ez után írsz még egy példát, hogy itt is ugyanazt kell, hogy jelentse, mint amott. Már ugyan miért kéne? Ezt úgy hívják, hogy a kész tanokhoz igazított szükségmegoldás, amikor az indokolásodat próbálod bizonyítékul eladni. A test élete azért függ a vérétől, mert ha kiontják az ember vérét, akkor (a teste) meghal, és nem többért. Ám de a Máté 10:28 azt írja, hogy TEST halálát (ami akkoriban igen gyakran az életet hordozó vér kiontásával történt, főleg hogy itt erőszakos halálról szól betű szerint, a keresztényüldözésekről) éli a túl a lélek. Mi köze ennek a vérhez?

„Te azt nem érted, hogy ha már Jézus a test haláláról (megöléséről) beszélt, akkor a mi "lélek" fogalmunk szerinti "élete", hogyan maradhat életben?” – Én nem „nem értem”, hanem ennek az értelmezésnek a képtelenségére világítok rá ezzel, ti. hogy önellentmondásos. Ha „az élet” kifejezés nem több, mint a testi létezés ténye, akkor fogalmilag semmi értelme nincs annak, hogy az élet túléli a test halálát. Pláne, hogy itt a pszükhének nem elveszejtéséről, odaadásáról, hanem megöléséről van szó. Az élet elvont fogalom, megölni nem lehet, legföljebb elvenni – ez a szó nem illik ide. Püff.

„Erre mondtam neked, hogy ne "jogi nyelven", vagy "szó szerint" érts mindent a bibliában, (főleg persze akkor, mikor az érdekedet, a tantételedet támogatja).” – Én nem „jogi nyelven” értelmezem a Bibliát (elképzelésem sincs, hogy ezt honnan szedhetted), egyébként pedig az értelmezés alapértelmezés szerint szó szerinti, hacsak nincsenek ellenkezőjére kényszerítő okok. De hát ilyet én is írhatnék: ne értse kend szó szerint a 144ezret, „főleg persze akkor, mikor az érdekedet, a tantételedet támogatja”, stb.

„Teljesen logikus, hogy itt nem közvetlenül a test halála után él tovább az ember "élete", hanem a feltámadáskor lesz erre reménye!” – Na, erre nagyon illik, hogy ez már csak a kész tanokhoz igazított szükségmegoldás, amikor egy magyarázat szolgál indokolásul avagy bizonyításul. Éppen ez hiányzik a szövegből, helyette éppen ez van: a test megölhető, a lélek nem – semmi sem utal arra, hogy a kettő „realizálódása” időben két különböző időpontra esne. Mellesleg ha erről van szó, akkor a test megölését is éppígy képletesen kéne vennünk, akkor viszont az üldözők a testet sem „ölhethetnék” meg - hiszen nem vehetik el a test MAJDANI feltámadásának lehetőségét. Tehát kend merőben önkényesen helyezi a két állítást teljesen külön kontextusba.

„…de a reménységedet (a későbbi feltámasztott lelkedet "életedet") nem veheti el.” – Na, de éppen erre mondtam, hogy kend ezzel túllépte a felekezete írásmagyarázatát. Ugyanis az Őrtorony magyarázat a nefes/pszükhé szavaknak nem tulajdonít olyan értelmet, hogy „a későbbi feltámadás reménységének ténye”, ez nem azonos az „élet” szóval – az egyszerűen a testi létezés (vagyis a biológiai folyamatok végbemenésének) tényét jelenti.

„Hogy ezt jelenti, egyszerűen onnan lehet tudni, hogy a zsidóknak a feltámadás volt a reménységük, ahogy Márta is mondta Jézusnak.” – Na, de nem csak azt. Josephus Flavius zsidó történész is, aki Pál apostollal egy időben élt, világosan írja azt, hogy a zsidók többsége hitt a lelkek halhatatlanságában. A Farizeusokról azt mondja: „Azt is hiszik, hogy a lelkekben halhatatlan életerő van.” A zsidók története, 18. könyv, 1. rész. Ismét: „Azt mondják, hogy a lelkek romolhatatlanok, de csak a jó ember lelke költözik más testbe, a rossz ember lelke örök büntetésben szenved.” A zsidó háború, 2. könyv, 8. rész. Egy másik zsidó irányzatról, az esszénusokról, ezt mondja: „A lelkek halhatatlanságát tanítják.” Történet, 18. k., 1. r. Továbbá: „A doktrínájuk az, hogy a test romlandó és az anyag, amiből áll nem maradandó. A lélek, pedig, halhatatlan és örökké folytatódik, és a legfinomabb levegőből származik, és a testtel mint börtönnel egyesül, amibe vonzódik bizonyos természetes csábítás által. Mikor megszabadul a hústest kötelékeiből, pedig, mint hosszú fogságból elengedve, örvendezik és felfelé száll. Háború, 2. k., 8. r. A szadduceusokról, pedig, ezt mondja: „A szadduceusok doktrínája, pedig, az, hogy a lélek meghal a testtel együtt.” Történet, 2. k., 8. r. Ismét: „A lélek halhatatlan tartamának és a Hádeszben tapasztalt büntetéseknek és jutalmaknak a hitét elveszik.” Háború, 2. k., 8. r.

Josephus sokkal többet mond ugyanezen a témán, tehát, nem lehet kétségünk a felől, hogy mit hittek a zsidók abban a korban, mert ő is zsidó volt, és ismerte a tanításaikat. Azt mondja, hogy ők a lélek halhatatlanságában, a halottak tudatos állapotában, és az örök büntetésben hittek. A megsemmisülés hívei igyekezhetnek abban, hogy ezt megtagadják, de őszintétlen és hiábavaló a kísérlet.

Egyébként pedig a lélek halhatatlanságának és a test feltámadásának hite nem egymást kizáró, hanem sokkal inkább egymást feltételező fogalmak: Halhatatlanság és feltámadás úgy viszonyul egymáshoz, mint héj és mag, mint kezdet és vég. A feltámadás a halhatatlanságba vetett hit egyik módja. Csak akkor gondolható el, ha a halálon túli élet egyáltalán a horizontra képzelhető. Éppen ezért a feltámadás nem „újjáteremtés”.

„Persze a vers második részében lévő "lélek" halálát ki lehet magyarázni azzal, hogy…” – Nem, ugyanis a vers második részében nem szól a léleknek a haláláról, hanem a gyehennába való veszéséről. Két külön szó van, amit ki is mutatok neked a görög alapján:

„και μη φοβεισθε απο των >>αποκτεννοντων<< το σωμα την δε ψυχην μη δυναμενων >>αποκτειναι<< φοβεισθε δε μαλλον τον δυναμενον και ψυχην και σωμα >>απολεσαι<< εν γεεννη”

„Ne féljetek azoktól, akik a testet >MEGÖLIK< [apokteinó], a lelket azonban nem tudják >MEGÖLNI< [apokteinó]! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja >VESZÍTENI< [apollumi]!”

Láthatod tehát, hogy nem hogy nem „kimagyarázni” kell azt, hogy a vers második fele a léleknek a „haláláról” van szó, hanem maga az eredeti görög szöveg megkülönbözteti azt: apokteinó <-> apollumi.

„…a gyehenna nem is jelent mást, mint a poklot és az szerintetek az öntudatuknál lévő "lelkek" állapota (most már nem "hely")…” – Nem egészen, hiszen a gyehenna csak a KÁRHOZOTT lelkek osztályrésze. Hogy hely-e vagy állapot? Attól függ mit értünk ez alatt. A kárhozat az örök célunk meghiúsulása, vagyis az Istentől való elszakítottság végleges állapota. A pokol ennek az állapotnak a helye. A Gyehenna jelenleg a Hádészban, vagyis az alvilágban van (egészen az Utolsó Ítéletig), ami az Isten színelátásától megfosztott holtak lelkeinek „tárolóhelye”. Az után pedig a tűz tavában lesz, ami a kárhozottak és a pokolnak a végleges „helye”. Nem egészen egyértelmű, hogy mit értünk „hely” és „állapot” alatt itt persze. Nem úgy „hely”, mint a földi helyek, melyek léteznek, függetlenül attól, hogy van-e ott valaki vagy sem, hanem úgy, mint az egy állapotban lévők gyűjtőhelye. A pokolnál tehát mindenképp elsődleges az állapot-jelleg. Ezért, ha kárhozat nincs, pokol sincs; ám ez fordítva is igaz. A pokol kérdésében tehát az állapoton van a hangsúly, hiszen a bukott angyalok mint testetlen lények nem is igényelnék a pokol kiterjedetségét.

„…csakhogy ez a magyarázat a halhatatlan lélek tanítása későbbi bevezetése okán született.” – Fordítva. Ennek ellenkezőjének magyarázata született a lélektelen ember materialista-annihilacionista teológiából a 19. századi amerikai apokaliptikus jellegű mozgalmakban, ahonnan a kend felekezete is kinőtt. Az ókori zsidókról már egy fentebbi idézetben kimutattam, hogy hittek a lélek halhatatlanságában. Ami a keresztényeket illeti, arról már a tegnap 08:45-i hozzászólásban idéztem a 2. századi Euszebiosz-t, de ha esetleg ez még nem volna elég, további idézeteket találhatsz még a következő linken (hatalmas mennyiségben) ókeresztény szerzőktől, akik mind egyetemesen hittek a lélek halhatatlanságában: [link]

Ez ellen kend semmi konkrét bizonyítékot nem tud felmutatni, csak harsoghatja azt a rosszhiszemű feltételezést, hogy 1) az első századi keresztények voltaképpen Jehova tanúi voltak, 2) az után jött egy „nagy hitehagyás”, és mindent lecseréltek. Azonban ez egy összeesküvés elmélet, merő feltételezés, bizonyíték és fedezet nélkül állítások halmaza, csakúgy mint az újszövetségi tetragrammaton.

(folyt. köv.)

„Ez egy istentelen magyarázat - egy kegyetlen és (örökkön-örökké) bosszúszomjas istené!” - Óh, dehogy! Ezt a fajta „humanista” magyarázatot bőven megcáfolja ez az okfejtés: [link]

De azért röviden kifejtem:

Elsősorban, Isten lényét nem lehet emberi ésszel tökéletesen felfogni, és a racionális érvek emiatt nem föltétlenül helyesek. Mint teremtmény, nem követelhetem meg a teremtőmtől, hogy csak az én elképzeléseim szerint viselkedjen. Isten ezt mondja magáról: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál.” (Ézs 55: 8-9).

Nincsen sok bűn, ami számomra szörnyűbb az Auschwitzban elkövetettnél, vagy a manapság elég gyakran előforduló „etnikai tisztogatásoknál.” Ez utóbbi viszont, nem nagyon különbözik attól, amit Izrael népe Isten parancsolatára tett Kánaán lakosságával (pl. Józsué 6: 17-21). Most egy másik szövetség alatt élünk, és ezt szellemi értelemben lehet magyarázni, de eredetileg fizikális értelemben történt meg.

Olyan történetek miatt, Marcion második századi tanító kidobta az egész ószövetséget, és olyan újszövetségi kánont állított össze, amely csak azt tartalmazta, ami neki tetszett, mert „nem tudta elképzelni, hogy a teremtő Isten így viselkedne.” Veszélyes, ha csak annyit fogadunk el a Szentírásból, amely megegyezik az elképzeléseinkkel, és a többit vagy kidobjuk, vagy kicsavarjuk.

Nem szabad elfeledkezni arról, hogy Isten nem csak a szeretet, hanem igazságos Isten is, aki haragszik a bűnre (pl. II. Mózes 34: 6-7). Kánaán népét azért irttatta ki, mert kegyetlen és undorító vallásuk és szokásaik voltak. Emlékezzünk arra is, hogy majdnem az egész föld bűnös lakosságát ölte meg Isten az Özönvíz által.

Hogy mennyire súlyos egy bizonyos bűn, nem függ attól, hogy mennyi időt vett igénybe az elkövetése. Egy ház kirablása órákig tarthat, de ahhoz, hogy lelőjek valakit, csak néhány másodpercig. A gyilkosság pedig súlyosabb bűn, mint a lopás, és nagyobb büntetést igényel.

Az sem mindegy, hogy ki ellen vétkezem. Ha bántok egy állatot, bűn lehet, de ha bántok egy ismeretlen embert, bizonyára az. Ha bántom az édesanyámat, viszont, az mindkettőnél súlyosabb, és nagyobb büntetést igényelne. Ki mondhatná, hogy ha vétkeztem a végtelenül szent Isten ellen, nem érdemelnék véget sem érő büntetést? Ha a tradicionálisak Istene nem elég szerető, lehet, hogy az annihilácionisták Istene nem elég szent.

Elfogadhatatlan az az állítás, hogy a tradicionálisak Istene szörnyeteg. Végül is, nincsen megírva, hogy Isten maga kínozza a gonoszokat, ami nem valószínű, ha ki vannak zárva jelenlétéből. Egyszerűen a sorsukra hagyja őket, amely gyötrődéssel jár.

Biztosak lehetünk abban, hogy Isten tökéletes igazságossággal fog ítélni. Vannak utalások rá, hogy nem minden büntetés lesz egyforma az ítélet napján, pl. Máté 10: 15; 11: 21-24; Luk 12: 47-48; Jel 22: 12, részletek, azonban, nincsenek.

Nagyon fontos azt hangsúlyozni, hogy olyan Istent nem lehet szörnyetegnek nevezni, aki minden lehetségeset megtett annak érdekében, hogy teremtményei ne szenvedjenek örök büntetést: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3: 16). Isten nem akarja, hogy a pokolba kerüljünk - a döntés a miénk.

Euszebiosznak te ne a megfogalmazásába köss bele (szegény, biztos nem hallott brooklynról meg az Őrtorony Társulatról), hanem inkább azt vedd észre, hogy egy második századi keresztény író ezt a nézetet, mint egy marginális, a kereszténységen KÍVÜLRŐL jött nézetnek tekinti, és ő – csakúgy mint a zsidók és a többi ókeresztény – nem ebben hisz. Biztos őneki nem szólta, hogy pár évtizede még ez volt az uralkodó nézet, csak az olyan nyomtalanul eltűnt abban a bizonyos sec-pec lezajló ún. „nagy hitehagyás” során, hogy erre az Őrtorony-teológiára az ókorban senki sem emlékezett.

Ne nekem bizonygasd, hogy az Őrtorony magyarázat mennyire leszűkítő a „lélek” szó értelmét, én tudom ezt a legjobban, és én vagyok itt ennek a kritikusa. Mint láthatod, az ókorban ezt a szót nem éppen csak így használták, és bezony nem csak a gonosz, mumusnak-madárijesztőnek iderángatott platónisták, hanem z ókori zsidók és a keresztények is.

„Hacsak nem tértek el az igaz hittől, egyébként szó sincs róla! A Héber Iratok ezt nem tartalmazza.” – Ámde a „Héber Iratok” (nálam: Ószövetség) ez ellen a hit ellen egy árva szót nem szól, ellenben bírálja a zsidókat pl. a Baál vagy az Astarte kultuszhoz húzások miatt. Ámde ez ügyben hallgat, ezzel lényegében elfogadja az ALAPÉRTELMEZETT állítást igazként. Ha pedig ebben mások is hittek, akkor ezt jól hitték – a zsidókkal együtt.

A szó eredeti jelentését azt éppen nem a héber nefesről, hanem a pszükhéről írtam, mert bizony különbség a két szónak a története között. Ezt egyébként tegnapelőtt 15:19-es hozzászólásban kifejtettem - javaslom lapozz vissza. Én azt készséggel elismerem, hogy a héber nefes szónak az elsődleges jelentése általában az egyén maga volt (így fordítják ezt a modern fordítások is), ámde az isteni kinyilatkoztatás nem cövekelt le a héber nefes szónak a Mózes-korabeli zárt jelentésénél, hanem továbbfejlesztette azt, többek között azzal, hogy később felkarolta a görög pszükhé jelentést, amelynek az elsődleges és eredeti jelentése még is csak ember tudatát hordozó anyagtalan összetevő volt, s nem más. És nem csak annál a „gonosz” Platónnal, hiszen ő csak a Kr. e. 4. században élt, azt meg gondolom te sem állítod, hogy az ógörög nyelvet ő találta volna fel.

A teológia mindig is tisztában volt azzal, hogy a héber nefes szó az Ószövetségben gyakorta a teljes embert jelenti, tehát ha az ember (akár testileg) meghal, akkor e szóhasználat szerint a „lélek” meghal. Ez általában büntetésként szerepel. Az Ószövetségben nem volt MÉG olyan világos az ember halál utáni sorsa, mint az Újszövetségben, így nem meglepőek az ilyen megfogalmazások. Erről sok mindent lehetne írni, de ha hajlandó vagy, elolvashatod H. W. Wolfftól az Ószöv. antropológiája c. könyvet (Harmat kiadó, 2001), amely nyelvi alapon bizonyítja, hogy amit az Ószöv.-ben léleknek neveznek, az erősen testi jegyeket mutat magán. Amikor ezt következetesen a "psziché" szóval kezdték fordítani, egy testi(bb) fogalmat borítottak le egy szellemi(bb) görög fogalommal.

Egyébként nem kell az a sok felkiáltójel, lény nyugodt és higgadt :-)

Megjegyzem a feltámadás hite a zsidók körében csak a kései próféták (Kr. e. 5.) század környékén alakult ki, addig Isten még ezzel sem „vigasztalta” az embereket, így a kend logikája alapján ezt is el kellene vetni.

„Sőt, mivel egy igen komoly és fő tanításról beszélünk, annál is inkább furcsa, hogy semmi konkrétum nincs!” – Csakúgy, mint az Őrtorony Társulat (s kiadványai) üdvösségtani szerepéről, 1914-ről, a kétosztályos megváltástanról, és még rengeteg ilyenről, ami kendtek szerint olyannyira „egy igen komoly és fő tanítás”, hogy annak elfogadása nélkül gaz hitehagyottnak minősül az ember, és mint ilyen nem éppen fog „megmentésben részesülni”. Úgyhogy ezen a nyomvonalon kár lenne elindulnod, hiszen a magad ideológiáját szalajtanád bele a pofonfába.

Az apostoli kort követő egyházatyák írásait természetesen nem helyeztem egy szintre az ihletett Bibliával. Ámde én őket nem is >a Bibliával< magával, mint olyannal állítottam szembe, hanem annak Őrtornyos értelmezésével. És bizony az ő EGYÖNTETŰ tanúságtételék bizony jóval erősebb történelmi bizonyíték, mint Brooklyn összeesküvés elmélete a „nagy hitehagyásról”. Vagyis ha MINDEN bizonyíték amellett szól, hogy az ókori keresztények ebben hittek, és EGYETLEN egy sincs, amely az ellenkezőjéről tanúskodik, akkor bizony semmi okunk nincs nem elfogadni ezt kész tényként csak azért, mert egy 19. században eredetileg részvénytársaságként alapított amerikai nyomdaipari konszern bizonyos bibliai féligazságokból összespekulált egy állítást, és annak helyet kell csinálni valahogy a történelemben.

„Ne felejtsd el, hogy példázatot tanulmányozunk. Ha a „búza” és a „konkoly” jelképes, nyilvánvalóan a „tüzes kemence” is jelképes, valamint a „sírás” és „fogcsikorgatás” is az.” – Ezt mi sem tagadtuk. A „tüzes kemence” nem egy szó szerinti kemence, amiben a kenyeret sütik, hanem a pokol jelképe. A „sírás és fogcsikorgatás” pedig a pokolban lévők által átélt kínokat szemlélteti. Püff.

„A Máté 25:41, 46 megmutatja, hogy az „örök tűz” az „örök megsemmisítést” jelenti…” – Éppen azt nem mutatja meg. A 41-es vers „örök tűzről”, a 46-os pedig „örök büntetésről” szól. Ha az „örök élet” örökkévaló tartalomra utal, akkor a mellette lévő kifejezésnél is ugyanerre utal, vagyis, hogy a büntetés végtelen időtartamra szól. Persze, tudom, hogy kendtek az ÚVF-ben a 46-os verset valahogy úgy fordították el, hogy „örök levágattatás”, de gondolom kend sem gondolta komolyan, hogy ez tekintély lesz számomra. Persze, tudom, hogy előadnak ezzel kapcsolatban valami nyelvészkedést (ahhoz hasonlót, mint amit a sztaurosszal kapcsolatban is megkíséreltek) – nem kell bemásolni, mert csak az fogja kapni, hogy visszaválaszolok egy nagyobb terjedelmű cáfolatot, nem egy amerikai szerzőt összegyűjtve – de a lényegen nem változtat. Semmiféle „megsemmisítés” nincs a szövegben, ez egy suta blöff.

„…a Jelenések könyve (20:14; 21:8) pedig azt mondja, hogy a „tűznek tava” a „második halált” jelenti, a feltámadás reménysége nélküli pusztulást.” – Na, már csak az a kérdés, hogy mégis miért jelentené a „második halál” a „feltámadás reménysége nélküli pusztulást”? Gondolom megint csak a HBR magyarázata szolgálna bizonyítékul. Erre ugyanígy visszaírhatom, hogy a második halál az örök kárhozat. Ez a következtetés csak akkor villanhatna fel, ha a tüzes tavat más helyeken is „megsemmisülésként" lehetne érteni. Ez azonban sem az igehely szűkebb, sem tágabb összefüggésében nem áll meg (vö. pl. Jel 20,10, ahol az ördög, a fenevad és a hamis próféta örök gyötrődéséről van szó). így a „második halált" elkerülhetetlenül a gyehenna és a tüzes tó valósága felől - nem pedig fordítva – kell értelmeznünk. Az a tény is, hogy „a halál és birodalma" a tüzes tóba kerül, nem a gyehenna valósága ellen beszél. E megfogalmazással sokkal inkább kifejeződik az átmenet a halottak birodalmából (seol, hádész), mint köztes állapotból (vö. Jel 20,12k kontextusát) az örök kárhozat végső szintjére. A seol feloszlik —, vagyis a benne lévők mind kijelölt végleges helyükre kerülnek.

A Bibliát ALAPÉRTELMEZÉS szerint szó szerint kell venni, kivéve ha egyértelmű jelek vannak rá, hogy nem. A kín nem jelképe a nemlétnek, sőt semmi köze hozzá, és ez éppen elegendő ok, hogy a kettőt ne vegyük össze. A gyehenna csak kultúrtörténetileg utal a jeruzsálemi szemétégetőre, valójában egy kozmikus folyamatot ír le, persze jelképesen. A pokol tüzet sem szó szerinti tűznek (vagyis anyag oxidációnak) értjük, hanem hogy azt fejez ki hogy tűzhöz hasonló kínokat okoz. Azért is jó jelkép ez, mert Jeruzsálem szeméttelepe állandóan égett, ezért az ószövetségi zsidók pokol bejáratának tartották, ahol az utolsó napon a gonoszok fölött elhangzik az ítélet.

"* Az „alvás” mindig a testre vonatkozik, soha nem a lélekre. Sehol nincsen megírva, hogy a lélek vagy a szellem elalszik, vagy alszik, vagy megszűnik."

[Az alvás] „Persze hogy nem vonatkozik sohasem a lélekre külön…” – Tehát az „alvás”-hasonlatról nem is lehet a lélek hogylétére következtetni. Akik nem értették meg Jézus hasonlatát, azoknak nem az volt a hibájuk, hogy hittek a lélek továbbélésében, hanem az, hogy azt hitték Jézus a szó szerinti alvásra gondolt.

„…hiszen olyan értelemben, mint ti, a Biblia sohasem veszi külön a kettőt.” – Óh, kissé feledékenynek tetszik lenni, nem rég írta Máté 10:28-al kapcsolatban, hogy „Jézus itt különválasztotta a fizikai testet a lélektől”.

„Ha megjelenik így: "a test a lelkével", az annyit tesz: "a test az életével".” – Ez csak az Őrtorony-féle lélekmeghatározásból kiindulva következik ilyen automatikusan. De ez így nem több, mint afféle dogmatikai deduktívizmus.

„Ha az ember meghal, "holt lélek" lesz nem "halhatatlan"!” – Igen, csakhogy ez a nefes szó első értelmére, vagyis a személyre (közelebbről a testére) vonatkozik, így nem AZT az értelemben vett lelket mondjuk halhatatlannak, amit máshol megholtnak mondatik.

„Egyébként is: a halhatatlanság a "hűségesek JUTALMA", akkor hogyan lehet mindenkinek, még a gonoszoknak is halhatatlan lelkük?” – Nem egészen, az az örök élet, amelynek ellentéte, mint azt már megbeszéltük nem az örök nemlét, hanem az örök halál. Azzal pedig adósak még kendtek, hogy azt bebizonyítsák, hogy a halál megsemmisülést, vagy nemlétet jelentene. A hűségesek jutalma nem csak a létezés tényében áll (egyedül az lesz a gonoszok sajátja, de Isten közösségéből kizárva önmagukat), hanem a „jó” létezésben, vagyis hogy Istennel közösségben, őt színről színre látva létezhetnek örökkön örökké.

„Ezt se tudom, honnan veszed. Hibás a CD-ROM?” – Dehogy is. Olvasa már el kend, hogy mit írtak a főnökei: „..a lélek szó […] vonatkozik […] az emberi és az állati életre.” Vagyis az életre magára, mint olyanra, nem pedig az ELJÖVENDŐ, feltámadás után ÚJRA eljövő életre. Az más, et most itt megkeverted az életet az örök élettel.

„Ne viccelj már!” – Nem viccelek. Kendtek tanítják, hogy az Isten szellem az csak energia, a konnektorban lévő áramhoz hasonlóan, amely megelevenít egységnyi húskupacot.

„A "szellem" (ruah) biblia jelentése legalább hatféle formában jelenik meg.” – Hja, tudjuk és azt a hat jelentést is az Érveljünk könyv határozta meg. Hejj, milyen kár, hogy az apostoloknak nem volt ’Érveljünk’ könyve :-)

„Valójában azt, amit ti pluszban a lélek szónak tulajdonítotok, azt a Biblia a szellem kifejezéssel oldja meg, kivéve persze a "halhatatlanság" tanát.” – Nem egészen, hiszen mi is tisztában vagyunk a két szó közti különbséggel – amire kend haragszik, az egyedül a magyar nyelv sajátja, ámde a katolikus Egyház „alapnyelve” a latin és ott ezek a problémák nem merülnek fel. Van különbség a két szó között, no persze nem ég és földnyi, hanem a lényeg az, hogy a lélek az nem anyag, hanem szellemi szubsztanciájú (tehát nem ekvivalens fogalomként kezeljük a kettőt, ezzel nem vádolhatsz). Bővebben: [link]

„Amit viszont Ádám haláláról írtál, nagyrészt egyetértek.” – Az jó, mert akkor máris kihullott ez a tromf, mint „végső bizonyíték”.

„Az "ezer év" magyarázat nem zárja ki a másikat…” – De meglehetősen elhomályosítja, továbbá az efféle magyarázat mellett semmiféle kényszerítő erejű bizonyíték nincs, hacsak az nem az, hogy az Őrtorony ragaszkodik ehhez, hogy azzal vádolhassa ellenfeleit, hogy a hitük a Sátán „bizony nem haltok meg” állításán alapul.

„A "nap" fogalma igen képlékeny a bibliában.” – Hát még a kendtek magyarázatában. Valamikor egy évet jelent, valamikor ezret, attól függően, hogy épp minek a „bebizonyítására” van épp szükség.

„A "lóugrás" meg azért ne zavarjon, mert te is jól tudod (feltételezem), hogy a bibliában sok minden érthetősége csakis ilyen "lóugrásokkal" lesz világos.” – De bizony zavar a lóugrás, mert ez éppen azt jelenti, hogy úgy ugrálnak lólépésben az idézettárrá züllesztett Bibliájukban, mint ló a sakktáblán, teljességgel figyelmen kívül hagyva a kinyilatkoztatás előrehaladását (Zsid 1,1)! Ez pontosan az efféle dolgokat jelent, hogy fölveszünk egy mondatot Péter leveléből és összekötjük egy egészen más kontextusban elhangzott másik mondattal egy Mózes könyvéből. Az efféle módszer egyáltalán nem tekinthető a Biblia mértékadó magyarázatának, sokkal inkább egy előre kigondolt felekezeti ideológia igazolására törekvő szektás módszernek.

„Sátán szerepe viszont szintén világos a bibliai leírásokból és az emberiség vallásos hiedelemvilágát alapul véve.” – Csak épp arról nem szól, hogy Sátán találta volna fel, vagy terjesztette volna el a lélek halhatatlanságának hitét. Így ilyen zavar állítások nélkülözik az isteni tekintélyt, és bizonyítékként sem szolgálhat.

„A lélek halhatatlanság hiedelme biztosan nagyon korán kialakult…” – Ennek azonban a Sátánra kenő összeesküvés elméleten túl egyéb oka is lehet (sőt ezek épphogy emelett szólnak), kár, hogy erre nem gondoltál. Ott van például az őskinyilatkoztatás, vagyis ugyanaz a forrás, mint ahogy a pogány népek is vallják az özönvizet. Vajon ez arra utal, hogy ezt a Sátán írta? Nem, hanem arra, hogy Isten már kinyilatkoztatta az emberiségnek (Ádám, Hénoch, Noé stb.), és ezt továbbvitték apáról fiúra. Persze torzult némileg a „sztori”, de az alapelemek alapvetően helyesek maradtak. Továbbá azt, hogy az embernek van halhatatlan lelke, azt éppen a természetes ész fényénél is tudhatjuk. Tudhatjuk, hogy a lelki tényeknek van egy bizonyos és állandó hordozója: az én, amely ugyanaz marad a váltakozó lelki tények között, gyermekkortól a halálig. Tudhatjuk, hogy a materializmus állításával szemben az ember, mivel eszes lény, olyan szellemi foglalkozásokat művel, amelyek nincsenek az anyag határoltságához kötve, ezért rendelkeznie kell egy szellemi résszel. Így az embernek szellemi lelke van, vagyis olyan, amely az anyagon felül áll s tőle belsőleg független. Innentől már egyszerű a logika: a test anyag, a lélek pedig szellem, és utóbbi pedig nem semmisül meg a test halála miatt, mivel lényegileg nincs alárendelve az anyagi folyamatoknak. Pont ezt tanította Jézus is: „a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni” (Máté 10:28).

A testi feltámadásról csak a kinyilatkoztatás révén tudunk, míg a lélek továbbélése a halál után a kinyilatkoztatástól függetlenül is igazolható. S csakugyan: ezen az alapon hittek a lélek fennmaradásában és síron túli életében a pogányok is. Ismeretes, hogy minden némileg művelt népnél megvan a túlvilági élet hite.

Persze itt is áll, hogy a legtisztább s legigazabb alapeszme is könnyen beszennyeződik s elfajul ott, ahol a kinyilatkoztatás nem derít tökéletes világot rája (ezért kerülhettek be olyan tévképzetek, mint a lélek preegzisztenciája, a reinkarnáció, vagy a test lebecsülése a lélekkel szemben). Mégis meglepő bizonyíték a túlvilág és halhatatlanság tétele mellett az emberi nem közmegegyezése ebben a kérdésben. Mert ennek a megegyezésnek csak két forrása lehet: a logikus következtetés és az őskinyilatkoztatásnak maradványai.

A halál – elszakadás vagy megsemmisülés?

Ahhoz, hogy helyesen megértsük, hogy mit tanít a Biblia a halál utáni állapotról, a feltámadásról és az emberek örök sorsáról, fontoljuk meg először a szavak értelmét. Hogyan definiáljuk a halált és az életet? A XXI. századi, kulturált európaiak közül sokan talán azt gondolják, hogy a halál szó értelme magában hordozza a kioltás, megsemmisülés, nem-létezés vagy eszméletlenség fogalmát, de ez a felfogás meglehetősen modern. A legtöbb korban elő legtöbb ember számára, a halál nem jelentette a létezés eltörlését.

A „halál” fogalma vagy a „halálban lenni” gyakori téma az újszövetségben. Körülbelül 250 alkalommal fordulnak elő ezek a kifejezések, és bár több értelemben használja az írás, a „halál” alapjául szolgáló értelme inkább az „elszakadás, elkülönülés, eltávozás” mint a „megsemmisülés.” Ugyanúgy a héber ószövetségben is. A halál az két dolog között történő elszakadás, ahogy látjuk a következő összefoglaló táblázaton.

Testi halál, Prédikátor 12,7: test / lélek

Szellemi halál, Ézsaiás 59,1-2: ember / Isten

Második halál, Jel. 21,8. 22,14-15: ember, bukott szellemi lények / Isten

Meghalt a bűnnek, Róma 6,2.11. zsidó 7,26: keresztyének / bűn

Meghalt a törvénynek, Róma 7,4: keresztyének / törvény

A házasságot feloldja a halál, 1 Kor. 7,39: asszony / férj

Testi halál

A testi halál azzal jár, hogy az emberi szellem vagy lélek elszakad a fizikális testtől. Úgy írja le a Biblia Ráhel halálát, hogy a „lelke” távozott el a „testéből.” (I. Mózes 35,18). A halál pillanatában, a test visszatér a porba, a szellem, pedig, visszatér Istenhez (préd. 12, 6-7), aki megfelelő módon bánik vele (I. Mózes 18,25). A testi halál biblikus értelmezése, a szellem eltávozása (Jakab 2,26).

Szellemi halál

A szellemi halál az az állapot, mikor valaki eltávolodott JHVH Istentől. Mivel a bűn szakítja el a személyt Istentől (Ézs. 59,1-2), úgy ábrázolják a teremtőtől elidegenült állapotot, mintha halott lenne az ember. Mikor Ádám és Éva engedetlenkedtek Istennek, meghaltak még „aznap” is (I. Mózes 2,17. vö. 3,8.23), azaz, nem voltak többé közösségben Istennel (viszont, más jelentőséggel is járhat, lásd 3,19).

Megtérésük előtt, az efezusi szentek szellemileg „halottak” voltak (Efez. 2,1), azaz, elidegenültek Istentől. Lehetséges, hogy valaki szellemileg „halott”, miközben testileg él. Pál azt jelenti ki, hogy az özvegy, aki az élvezetnek adja magát „halott,” miközben él (I. Tim. 5,6). Krisztus levelet írt a szárdiszi gyülekezetnek, amelyben „halottnak” írta le a tagoknak jelentős részét (Jel. 3,1), azaz, elsodródtak a keresztyén hűségtől.

A „második halál”

A második halál a végleges, örök elszakadás Istentől. A kifejezés négy helyen található a Jelenések könyvében (2,11. 20,6.14. 21,8). A „második halál” a gonoszok nyomorúságos állapota a pokolban.

Ez az állapot második halálnak minősül, mert követi a testi halált, valamint a testi feltámadást. Halálnak nevezik, mert ez a végleges elszakadás az Úrtól (Máté 7,53. 25,41. II. Thessz. 1,9). Ha „megsemmisüléssel” helyettesítjük a „halál” szót a Jelenésekben található igékben, akkor már nincsen értelme, azaz „a második megsemmisülés”. Képtelenségnek minősül ez a kifejezés. A Biblia tanítása nem egyeztethető meg azzal a felfogással, hogy a Sátán, a gonosz angyalok és a megtéretlen emberek megsemmisülnek a „pokolban” (Máté 25,41.46. Jel. 14,9-11. 20,10).

Befejezés

A megsemmisülés dogmája nem ártatlan nézet csupán, jelentéktelen következményekkel. Az olyan fogalom, amely az Istentől származó félelmetes figyelmeztetést aláaknázza. Sok Isten ellen lázadó szívesen élne a bűnben egy életen át, hogy utána csak örökké megsemmisüljön.

Források:

Wayne Jackson, The second death – separation or annihilation? [link]

[link]

Jó "reggelt", látom nem sokat aludtál.

A "fokozatosan feltáruló igazságok a kinyilatkoztatásban" nem vonatkoznak az alapvető igazságokra, pl. az ember mibenlétével kapcsolatos kérdésekre sem. Ezt onnan lehet tudni, hogy amit a Biblia elején az emberről mond Isten, az teljes következetességgel végigvonul a teljes íráson. De ez így is logikus, hiszen aminek az ember teremtetett, az most is. Ha kezdetben "nem kapott lelket", hanem "élő lélekké lett", akkor később sem kapott lelket és később sem vált a "lelke" egy "különálló, láthatatlan "szellemi" résszé.

A teljes Bibliában előforduló összes nefes, vagy pszükhé következetesen és érthetően fordítható a szóban forgó két jelentésével. A többi csak szükségtelen belemagyarázás.

JT.-i (a kiadványaikban is) bőségesen és egységesen beszélnek a Máté 10:28-l. Én is ugyanazt írom! Nem tudom, hogy honnan veszed, hogy nem? Vagy csak provokálsz? Az Érveljünk könyv egyszerűen magyarázza:

Jézus arra figyelmeztette hallgatóit a Máté 10:28-ban, hogy azt féljék, aki „aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani a gyehennában”. Mit jelent ez? Figyeljük meg, hogy itt nem említi, hogy gyötörni fogják őket a gyehenna tüzében, hanem inkább azt mondja, hogy azt féljék, aki „el tudja pusztítani [őket] a gyehennában”. Jézus azzal, hogy a ’lélekre’ külön hivatkozik, itt azt hangsúlyozza, hogy Isten az ember minden életkilátását el tudja pusztítani; így tehát az ilyen ember számára nincs remény a feltámadásra. A „tüzes gyehennára” való utalások tehát ugyanazt jelentik, mint a Jelenések 21:8-ban leírt ’tüzes tó’, vagyis a pusztulást, „a második halált”.

"„De Jézus itt a "lélek" kifejezést semmiképpen nem használta más értelemben, mint a Máté 20:28-ban!

Mármint miért is? Erre semmiféle kényszerítő okot nem látok, hogy ezt így kéne gondolnunk..."

A fentiek miatt is, az egész Biblia tanúsága miatt is.

"Jézus NEM az örök élet lehetőségét, vagy a feltámadás lehetőségét adta oda az emberiségért (mert hogy ezt akarja azonosítani a másikkal), hanem egyszerűen csak az életét, mint olyat. Ámde a Máté 10:28 épphogy a test halálát túlélő pszükhéről beszél, így egészen egyszerűen nem állítható párhuzamba a kettő."

Igen, "a test halálát túlélő" életről beszél, csakhogy a feltámadás szimpla reménységével értelmezve, mindenféle halhatatlan lélekkel való mesterkélt kombináció nélkül. Így viszont teljes mértékben párhuzamba állítható, a jelentése ugyanaz.

"Mivel hogy az Őrtorony Társulat ez ügyben meglehetősen hallgatag. Az pedig a részéről meglehetősen beszédes..."

Ismerethiány!

"„Teljesen logikus, hogy itt nem közvetlenül a test halála után él tovább az ember "élete", hanem a feltámadáskor lesz erre reménye!” – Na, erre nagyon illik, hogy ez már csak a kész tanokhoz igazított szükségmegoldás..."

A "kész tanok" a Biblia elidegeníthetetlen részei. A "halhatatlanság" fogalma az emberrel kapcsolatban csak és kizárólag a "hűségesek" JUTALMA-ként szerepel benne, a lélekkel kapcsolatban még véletlenül sem. De az ellenkezője igen. Hogy ti kibővítitek a "lélek" szó jelentéstartalmát (egy későbbi mítosz kedvéért), na ezt nem támasztja alá semmi korrekt biblia érv!

"Josephus Flavius zsidó történész is, aki Pál apostollal egy időben élt, világosan írja azt, hogy a zsidók többsége hitt a lelkek halhatatlanságában."

De mikor is? Az ókori zsidóság már jóval Jézus földre jövetele előtt erősen eltért az igaz imádattól, a szektáit is beleértve. Nyilván hatott rájuk a nemzetek ilyen-olyan "lélek halhatatlanság" hite.

„Persze a vers második részében lévő "lélek" halálát ki lehet magyarázni azzal, hogy…” – Nem, ugyanis a vers második részében nem szól a léleknek a haláláról, hanem a gyehennába való veszéséről. Két külön szó van, amit ki is mutatok neked a görög alapján..."

Amikor a Biblia a végső kárhozat állapotára utal, gyakran használja a „megsemmisítés” szóra a görög „apollumi (megsemmisít) igét és az apòleia (megsemmisülés) főnevet.” Vajon ezek a szavak a gyötrelemre utalnak? Bibliatudós rámutat arra, hogy amikor az ige cselekvést fejez ki és tárgyas ragozású, az „apollumi” jelentése „megölni” (Máté 2:13; 12:14; 21:41). Így, amikor a Máté 10:28 a Békés—Dalos fordítás szerint megemlíti, hogy Isten elveszti ’a lelket meg a testet is a pokolban’, a benne rejlő értelem: elveszteni a halálban, és nem pedig az örök szenvedésben. A Máté 7:13, 14-ben Jézus szembeállítja a ’keskeny utat, a mely az életre visz’ a ’széles úttal, a mely a veszedelemre visz’. Stott megjegyzi: „Furcsának tűnne akkor, ha az emberek, akik állítólag elszenvedik a pusztulást, ténylegesen nem semmisülnek meg.” Joggal jut el arra a következtetésre: „Ha a megölés azt jelenti, hogy megfosztják a testet az élettől, akkor úgy tűnik, a pokol mind a fizikai, mind a szellemi élet elvesztését jelenti, ami valójában a lét megszűnése.”

"„…csakhogy ez a magyarázat a halhatatlan lélek tanítása későbbi bevezetése okán született.” – Fordítva. Ennek ellenkezőjének magyarázata született a lélektelen ember materialista-annihilacionista teológiából a 19. századi amerikai apokaliptikus jellegű mozgalmakban, ahonnan a kend felekezete is kinőtt."

Éppen te is elismerted, hogy voltak az ókorban is, akik a "lélek" fogalmát nem egy halálon túli, halhatatlan és misztikus "szellemként" vallották, akkor most hol kezdődött?

Valójában Jézus korában már akkora zűrzavar volt a vallási tanokban - még a zsidóságban is - hogy később Josephus bátran írhatta, hogy viszonylag kevesen hisznek a "lélek halálában". Ez egy folyamat volt, tehát elő lehet adni a történetet a ti mesétek igazolására is, de visszanyal a fagyi.

Éppúgy, mint ma - az igazság nem népszerű.

"Ámde ez ügyben hallgat, ezzel lényegében elfogadja az ALAPÉRTELMEZETT állítást igazként. Ha pedig ebben mások is hittek, akkor ezt jól hitték – a zsidókkal együtt. "

Vagy pedig azért hallgat, mert elfogadja a valódi alapértelmezett állítást. Az olyan parancs, mint pl. "idegen isteneid ne legyenek előttem". szerintem nagyon is jól illik erre a mítoszra, hiszen ez a hiedelem az idegen "isteneknek" volt köszönhető.

Másrészt szembetűnő, hogy Platónnál és minden más hitvilágban, ahol a lélek halhatatlanságban hittek, világosan le van írva ez a filozófia, nem burkolózik homályba (ami persze nem teszi igazzá), sőt nem tanítják épp az ellenkezőjét.

"ámde az isteni kinyilatkoztatás nem cövekelt le a héber nefes szónak a Mózes-korabeli zárt jelentésénél, hanem továbbfejlesztette azt, többek között azzal, hogy később felkarolta a görög pszükhé jelentést"

Miért kellet volna "továbbfejleszteni"? A nyomai hol vannak a görög szövegekben? Miért ne lett volna elég informatív és kielégítő az a leírás, amit a teremtéssel kapcsolatban állapít meg nekünk a Biblia az ember természetéről?

Ha van valami, amit tényleg fontos lett volna megemlíteni a Héber Iratokban (annak is elején), akkor ez lett volna az. Hiszen nem mondhatjuk, hogy az első teremtett emberek "lelkivilága" még "fejletlen" volt, vagy nem szorultak volna éppúgy rá erre az igazságra, mint Jézus megjelenése után.

És igen! "Később felkarolta a görög pszükhé jelentést" - mikor is?

Mikor a görög vallási befolyás olyan erős lett!

"A „tüzes kemence” nem egy szó szerinti kemence, amiben a kenyeret sütik, hanem a pokol jelképe. A „sírás és fogcsikorgatás” pedig a pokolban lévők által átélt kínokat szemlélteti."

Ez, amit írsz, nagyon is valóságos és nem szemléltetés. Amit én írtam, teljesen mást jelent:

"Ha a „búza” és a „konkoly” jelképes, nyilvánvalóan a „tüzes kemence” is jelképes, valamint a „sírás” és „fogcsikorgatás” is az."

Te valóságos, tudatosan megélt, örökké tartó, kínokkal teli "állapotról" beszélsz, teljesen mindegy, hogy valóságos-e a tűz, vagy sem, hogy Isten maga tenné, vagy csak nézné (vagy oda sem nézne?) - na ez nem fér bele egy igazságos és szerető Isten fogalmába. Akkor sem, ha logikailag levezeted, hogy "azért, mert Isten is végtelen és ha ellene követ valaki el bűnt, ezért ő is végtelen büntetést érdemel" - szomorú, hogy ilyen istenképet vallotok. Nem véletlen, hogy olyan a történelmetek, amilyen.

"A hűségesek jutalma nem csak a létezés tényében áll (egyedül az lesz a gonoszok sajátja, de Isten közösségéből kizárva önmagukat), hanem a „jó” létezésben, vagyis hogy Istennel közösségben, őt színről színre látva létezhetnek örökkön örökké."

Nem válaszoltál a kérdésre:

A Biblia azt írja, hogy Jézus felkent követői halhatatlanságot kapnak jutalmul a hűségükért (1Korintusz 15:50–56). Viszont ha a halhatatlanság a hűségesek jutalma, akkor a gonoszok lelke nem lehet halhatatlan. És a "jók" sem rendelkezhetnek a halhatatlansággal addig, míg ezt a "jutalmat" nem kapják meg. Itt a kulcsszó a "halhatatlanság" fogalma, mely az emberrel kapcsolatban csakis ebben a vonatkozásban szerepel a Szentírásban. Miért nem szerepel a lélekkel kapcsolatban is?! Mert ha szerepelne, akkor ezt a verset nem lehetett volna leírni, mert értelmét vesztené.

"Egyébként nem kell az a sok felkiáltójel, lény nyugodt és higgadt :-)"

Higgadt vagyok!

„A vallás többek között igyekszik kibékíteni az embereket azzal a ténnyel, hogy valamikor meg kell halniuk. Ez azáltal történhet, hogy egy síron túli jobb életet ígérnek nekik, vagy újjászületést, vagy mindkettőt” (GERHARD HERM NÉMET ÍRÓ).

Most akkor hogy is van ez? Ez a tanítás a legősibb vallásos igazsága lenne a hitrendszereknek, vagy éppen ellenkezőleg, csak a Biblia kivétel alóla?

A judaizmus gyökerei visszanyúlnak mintegy 4000 évvel ezelőttre, Ábrahámig. A héberek szent iratait az i. e. XVI. században kezdték írni, és abban az időben fejezték be, amikor Szókratész és Platón formába öntötte a lélek halhatatlanságának elméletét. Vajon ezek az Írások tanították a lélek halhatatlanságát?

Az Encyclopaedia Judaica így válaszol: „Csak a Biblia megírása utáni időszak folyamán szilárdult meg egy egyértelmű és határozott hit a lélek halhatatlanságában . . ., és vált a zsidó és keresztény hit egyik sarokkövévé.” Ezt is megállapítja: „ A bibliai időszakban oszthatatlannak tartották a személyiséget. Ezért a lelket nem különböztették meg élesen a testtől.” A korai zsidók a halottak feltámadásában hittek, és ezt „meg kell különböztetni a lélek halhatatlanságába . . . vetett hittől” — mutat rá ez az enciklopédia.

Vajon a zsidók miért nem mondják büszkén, hogy "kérem szépen, mi kezdettől fogva hittünk a halhatatlan lelkünkbe"? Miért ismerik el, hogy ez nem volt mindig így? Megmondom: MERT EZ AZ IGAZSÁG!

Hogyan vált akkor ez a tantétel a judaizmus „egyik sarokkövévé”? A történelem választ ad. Nagy Sándor i. e. 332-ben villámgyors hadjárattal meghódította a Közel-Kelet nagy részét. Amikor Jeruzsálemhez érkezett, a zsidók tárt karokkal üdvözölték őt. Az első századi zsidó történetíró, Josephus Flavius beszámol arról, hogy a zsidók még a Dániel könyvében olvasható, több mint 200 évvel korábban feljegyzett próféciát is megmutatták neki, amely világosan leírja Nagy Sándornak mint „Görögország királyának” hódításait (Dániel 8:5–8, 21). Nagy Sándor utódai folytatták az ő hellenizáló terveinek megvalósítását azáltal, hogy az egész birodalomban elterjesztették a görög nyelvet, a görög kultúrát és a görög filozófiát. Így elkerülhetetlen volt a görög és a zsidó kultúra összekeveredése.

Az i. e. harmadik század elején kezdtek bele a Héber Iratok első, görög nyelvű fordításába, amelyet Septuagintának hívnak. Ennek segítségével sok pogány ismerte meg és tisztelte a zsidók vallását, néhányan még meg is tértek. A zsidók pedig jártasabbá váltak a görög gondolatvilágban, sőt egyesek filozófusok lettek, ami a zsidók számára teljesen új volt. Az i. sz. első században élt Alexandriai Philón volt az egyik ilyen zsidó filozófus.

Philón nagyra becsülte Platónt, és a judaizmust a görög filozófia alapján próbálta magyarázni. „A platóni filozófia és a bibliai hagyomány egyedülálló ötvözése által Philón előkészítette az utat a későbbi keresztény [valamint zsidó] gondolkodók számára” — írja a Heaven—A History című könyv. És mit hitt Philón a lélekről? A könyv így folytatódik: „Számára a halál visszahelyezi a lelket annak eredeti, a születés előtti állapotába. Mivel a lélek a szellemi birodalomhoz tartozik, a testben levő élet nem más, mint egy rövid, gyakran szerencsétlen epizód.” A lélek halhatatlanságában hívő zsidó gondolkodók közé tartozik Isaac Israeli, a jól ismert X. századi zsidó orvos, és Moses Mendelssohn, a XVIII. század egyik németországi zsidó filozófusa.

A zsidó gondolkodást és életet komolyan befolyásoló könyv a Talmud is — az úgynevezett szóbeli törvény írásos összefoglalása, amelyhez e törvény későbbi kommentárjai és magyarázatai is hozzátartoznak, amelyeket a rabbik gyűjtöttek össze az i. sz. második századtól a középkorig. „ A Talmud rabbijai hittek abban, hogy a lélek tovább létezik a halál után” — mondja az Encyclopaedia Judaica. A Talmud még arról is beszél, hogy a holtak kapcsolatba lépnek az élőkkel. Az Encyclopædia of Religion and Ethics kijelenti: „Valószínűleg a platonizmus befolyásának köszönhetően [a rabbik] hittek a lelkek korábbi létezésében.”

A későbbi zsidó misztikus irodalom, a kabala még tovább megy, és a reinkarnációt is tanítja. A The New Standard Jewish Encyclopedia erről a hitnézetről szólva megjegyzi: „Úgy tűnik, hogy ez az eszme Indiából származott . . . A kabalában a Báhír-könyvben bukkan fel először, majd a Zohartól kezdődően általánosan elfogadottá vált a misztikusok körében, és fontos szerepet játszik a hászid hitben és irodalomban.” A mai Izraelben széles körben elfogadott, hogy a reinkarnáció zsidó tanítás.

A lélek halhatatlanságának elgondolása ezek szerint a görög filozófia hatására került be a judaizmusba, ma pedig legtöbb csoportja elfogadja ezt a felfogást. Mit mondhatunk arról, ahogy ez a tanítás bekerült a kereszténységbe?

Az igaz keresztényiség Krisztus Jézussal kezdődött el. Miguel de Unamuno, a neves XX. századi spanyol tudós ezt írta Jézusról: „Ő inkább a test feltámadásában hitt a zsidó gondolkodásmód szerint, nem pedig a lélek halhatatlanságában [a görög] platóni gondolkodásmód szerint . . . Ennek bizonyítékai bármely őszinte bibliamagyarázatban megtalálhatók.” Az író így fejezi be: „ A lélek halhatatlansága . . . pogány filozófiai dogma.”

Mikor és hogyan hatolt be ez a „pogány filozófiai dogma” a keresztényiségbe? A New Encyclopædia Britannica rámutat: „ A Kr. u. második század közepétől azok a keresztények, akik valamennyire jártasak voltak a görög filozófiában, kezdték úgy érezni, hogy a hitüket e filozófia szavaival kell kifejezniük, mind a saját intellektuális megelégedésük, mind a tanult pogányok megtérítése céljából. A számukra leginkább megfelelő filozófia a platonizmus volt.”

Két ilyen korai filozófus nagymértékben befolyást gyakorolt a kereszténység tantételeire. Az egyik az alexandriai Origenész (kb. i. sz. 185—254), a másik pedig a hippói Ágoston (i. sz. 354—430). A New Catholic Encyclopedia kijelenti róluk: „Csak a keleti Origenész és a nyugati Szent Ágoston nyomán lett a lélekből szellemi állag, és a természetéből filozófiai szemlélet.” Mire alapozta Origenész és Ágoston a lélekről alkotott felfogását?

Origenész Alexandriai Kelemen tanítványa volt, aki „az egyházatyák közül elsőként vett át nyíltan a lélekkel kapcsolatos görög hagyományból” — jelenti ki a New Catholic Encyclopedia. Bizonyosan komoly befolyást gyakoroltak Origenészre Platónnak a lélekről alkotott elképzelései. Origenész „a lélek egész kozmikus drámáját, melyet Platóntól vett, beépítette a keresztény tantételekbe” — jegyezte meg Werner Jaeger teológus a The Harvard Theological Review-ban.

Ezek vajon mind csak légből kapott "rágalmak", melyeknek semmi valóságos alapjuk sincs? Ahhoz képest rengeteg forrás van, mely egybehangzó véleményként állítja a fentieket.

És ennek tudatában nem is olyan furcsa a Máté 10:28-s "lélek" értelmezése, ha nem is a lélek halhatatlanságát tanítja - mert hogy nem azt, az biztos.

Többek között, pont ez a Biblia egyedülállóságának a bizonyítéka a többi, hasonló vallásos könyvek között. Ez az egyik olyan terület (talán épp a legszembetűnőbb is), ami megkülönbözteti a Biblia igazságát a többi vallásrendszerektől!

Ezt a egyediségét és igazságát vették el azok, akik összefésülték a pogány mítoszokkal több soron!!!

(Higgadt vagyok!)

De bizony, hogy nagyon is igaz az alapvető tanításokra is, hogy fokozatosan lettek kinyilatkoztatva (nem „feltárulva”, ez az Őrtorony „egyre növekvő igazság”-doktrínáját [ami lényegében egy önigazolási kísérlet a múltbeli be nem jött váradalmakra, és permanens önellentmondásokra] akarja belopni a dologba. Mózes a feltámadásról és az örök életről is hallgat, és ezeket nem tagadja meg senki, aki evangéliuminak vallja magát. Láttuk már, hogy a mózesi szövetség tételei a földi életre vonatkoznak. Sok figyelmeztetést kaptak a szövetségesek az átkokkal kapcsolatban (pl. V. Mózes 28), és mégsem figyeltek a törvényre. A Biblia kijelentése progresszív jellegű. Csak Jézus Krisztus: „az evangélium által hozta világosságra az elmúlhatatlan életet.” (ζωην και αφθαρσιαν - II. Tim 1: 10).

Mózes nem mondja, hogy az ember nem kapott lelket, és azt, hogy ott az embert magát nefes-nek nevezi az ezt nem is zárja ki, hiszen mi a „lélek” szót nem abban az értelemben használjuk, ami az ember maga. De az ottani szöveg nem is zárja ki, pláne, hogy jól tudjuk, hogy a héber gondolkodás erősen testi jellegű, és nem a héber „nefes” szónak az első Templom-korabeli elsődleges jelentéséből kiindulva kell megérteni a keresztény antropológiát. Mivel hogy Isten nem „fagyott le” Mózesnél, és a kinyilatkoztatását sem „fagyasztotta be” azon a színvonalon. De az a vers is, amit itt lobogtatsz, az is már egyébként burkoltan jelzi, hogy van az emberben valami, amit külön adott Isten, külön lehelt bele. Most mondhatod, hogy ebben a versben ez a nösamah az még nem az a lélek, amire mi gondolunk (persze, hogy nem, nem is állítottuk), viszont ezen a színvonalon ennyit elég is volt mondani, hiszen eme kinyilatkoztatás máris „megágyaz”, előkészíti a helyet a később kinyilatkoztatott igazságoknak. Nem a régebbi kinyilatkoztatásból kell szemlélni a későbbit, hanem az evangéliumból (ami a Bibliának a „centruma”) szemlélve kell megérteni az egésznek az üzenetét. Az írásmagyarázat egyik alapja, hogy nem lehet néhány sort vagy szót kimetszeni a teljes szövegből, és aztán ebből kihámozni valamit. A Bibliának nem az egyes mondatait kell nézni, hanem az egyes szakaszok, illetve könyvek tanítását. Hiszen így lehetne mondjuk akár a Sátán szavaira is hivatkozni, vagy a Bibliában szereplő gonosz vagy ostoba embereknek a szavaira is (pl. „Nincs Isten” Zsolt 14,1).

„A teljes Bibliában előforduló összes nefes, vagy pszükhé következetesen és érthetően fordítható a szóban forgó két jelentésével.” – Nos, a valóság ezzel szemben éppen az, hogy ez csak egy féligazság. A nefes korai jelentését a kereszténység mindig is ismerte, ehhez nem volt szükség Russelre meg a Társulatára. A dolog fordítva történt: Ki van jelentve a „hű és értelmes rabszsolgaosztály”-nek nevezett brooklyni tanítóhivatalon keresztül, hogy ezek a szavak CSAK ezt a kettőt jelenthetik, és ezt kell belepasszírozni mindenhová. Mivel valamilyen szinten mindent meg lehet magyarázni (jogászként már csak tudom), így persze így is össze lehet valamiféle értelmet kotorni az érintett verseknek (amely általában többé-kevésbé suta és erőltetett lesz, de egy „jó szellemiségű [értsd: feltétlenül lojális a Központhoz] Tanú ezen nem „fog fennakadni”), csakhogy maga a módszer téves. Nem egy előre megállapított kész tanok alapján kell az egyes verseket magyarázni, hogy az jöjjön ki belőle (ezt hívják dogmatikai deduktivizmusnak), hanem fordítva: az egyes verseket kell teológiai előítélet (hogy már előre eldöntöttem, mik a Biblia alapján a kész tanok) NÉLKÜL, empirikusan vizsgálni. Ugyan, most őszintén magadba nézve, ha nem úgy álltál volna neki, hogy a pszükhé CSAK azt a kettőt jelentheti, akkor vajon eljutottál volna a Máté 10:28-nál arra a következtetésre? Hát persze, hogy nem. Ezt a módszert nevezik egyébként körkörös érvelésnek. „A petitio principii (latinul „alapkérdéshez folyamodás”), vagy körkörös érvelés, olyan informális érvelési hiba, amelyben a beszélő a következtetést a feltett bizonyítandó állítás igaznak feltételezésével igazolja. Erich Fromm, német filozófus és pszichológus A rombolás anatómiája című könyvében így fogalmaz: "És máris kilyukadtunk egy körben forgó érvelésnél: abból indulunk ki, amit az elmélet megkövetel, majd azt állítjuk, hogy a tények igazolták az elméletet."

Azt feltétlenül fenntartom, hogy az Őrtorony Társulat kiadványaiban a többi szóba jöhető vershez képest meglehetősen kevésszer foglalkoznak e kérdéses verssel. Nem fedezet nélkül beszélek, tudod jól, hogy előbb utána nézek a dolgoknak, és csak utána beszélek – és van is lehetőségem utánanézni, ha egyszer az összes Őrtorony-kiadvány rendelkezésemre áll, amióta csak ez a szervezet fennáll. Az egyik legalaposabb kutatómunkájuk az ’Aid to Bible Understanding’ című művük (amit magyarrra le sem fordítottak), mindössze EGYETLEN mondatot szentel a dolognak. Ismerve a Társulat „politikáját”, ez mindenképpen beszédes tény.

Amit bemásolsz az ’Érveljünk’ kiadványból az pont NEM foglalkozik a vers második részével, és mi ugye itt ERRŐL beszélgettünk elsősorban. De azért nézzük:

„Jézus arra figyelmeztette hallgatóit a Máté 10:28-ban, hogy azt féljék, aki „aki a lelket is, a testet is el tudja >pusztítani< a gyehennában”.” – Ez tévedés, ezt pont nem mondta, hanem az ÚVF fordította így. Ez is csak egyik azoknak a példáknak, amely arról tanúskodik, hogy az Őrtorony a bibliakritika legrosszabb irányához szegődött oda: ahhoz tudniillik, amely mindennemű kéziratra való hivatkozás nélkül,, minden írott forrás szemérmetlen letojásával, önkényes felekezeti érdekekből megváltoztatja magát a bibliai szöveget. Ezt pedig olyan hipotézisekfelhasználásával teszi, amelyeknek alapjául éppen a NWT szövege fog szolgálni. Ez körben forgó okoskodás (petitio principii).

„Mit jelent ez? Figyeljük meg, hogy >itt< nem említi, hogy gyötörni fogják őket a gyehenna tüzében…” – EBBEN a versben csakugyan nem hangzik el, hogy a gyehennában gyötörtetés megy végbe (ezt nem is állította senki), csakúgy mint az sem, hogy a gyehennában tűz van – ámde más versekbe igen is elhangzik az az állítás, hogy a gyehenna tűzhoz hasonló kínokat okoz.

„Jézus azzal, hogy a ’lélekre’ külön hivatkozik, itt azt hangsúlyozza, hogy Isten az ember minden életkilátását el tudja pusztítani; így tehát az ilyen ember számára nincs remény a feltámadásra.” - Az ember csak kapkodja a fejét, hogy mondhatott ennyi mindent Jézus ezzel a pár szóval. Kár, hogy az ’Érveljünk’ könyvet szerkesztő Karl Klein (a Társulat mostani elnökének édesapja) nem vette észre a vers első felét, ahol bizony nem valami „életkilátásról” beszélt, hanem a halált túlélő lélekről, amit „nem lehet megölni”, méghozzá anélkül, hogy a feltámadás egyáltalán képbe kerüljön. Egyébként a Biblia szerint olyan nincs, hogy valaki ne támadjon fel, a különbség „csak” annyi, hogy valaki az élet feltámadására, valaki pedig az ítélet feltámadására. Nomeg erről már beszéltünk, lássuk ezt a részletet újra:

„Egyébként meg amit a második hozzászólásban leművelt kend, az két lábára sántító "magyarázat." A Mt 10,28 éppen azt igazolja, hogy >a testi halállal< nem pusztul el a lélek. Semmi nem jogosít fel arra, hogy a lélek megölését azonosítsuk a feltámadás meggátlásával. Ráadásul az Úrnak van hatalma megölni a lelket - hát ezek szerint ő mégis megátolná, hogy a gonoszok feltámadjanak és visszanyerjék pszichéjüket? (Mer a psziché nem az "örökéletet" jelenti.) Harmadszor e "logika" alapján a "test megölése" azonos volna azzal, hogy a feltámadottak nem nyerhetnek testet. Hogyan, tehát kend elhinné, hogy a gonoszok feltámadásukkor sem testet, sem lelket nem kapnak? Próbáljon kend mást előhúzni az ötlettárból: ez nagyon gyenge volt.

Igazolja kend, hogy a "psziché" itt az "eljövendő életet" jelenti (egyébként kend már át is lépte a felekezete értelmezést, hiszen ő a pszükhének nem tulajdonít „eljövendő, örök élet” jelentést, hanem csak az életet, mint az absztrakt létezés tényét). De hát mégis, ha az üldözők a testet megölik, akkor az eljövendő testet tán el tudják venni tőlük? Így lett az "üldözők nem tudják megölni a lelket" kijelentésből az, hogy "az üldözők mindenkinek megsemmisítik a lelkét, de Isten újjáteremti." Kár, hogy erről az Ige mit sem ír. - De a logika kendet vasmarokkal fogva tartja. Hiszen ugyanilyen logikával kérdezhető volna: és a testüket miért kapják vissza a mártírok, ha azt az üldözők igenis megölték? Mi a különblég ITT a test és a lélek közt (mert Jézus szerint van), ha a mártírok mindkettőt úgyis visszakapják?”

„A „tüzes gyehennára” való utalások tehát ugyanazt jelentik, mint a Jelenések 21:8-ban leírt ’tüzes tó’, vagyis a pusztulást, „a második halált”.” – Nem egészen, hiszen a gyehenna csak VÉGÜL kerül át a tüzes tóba (jelenleg a hádészon belül van). Egyébként azt sehol nem állítja a Jelenések könyve, hogy a „második halál” megsemmisülés volna.

„A fentiek miatt is, az egész Biblia tanúsága miatt is.” – A „fentiek” semmiféle kényszerítő érvvel nem szolgálnak, „az egész Biblia tanúsága” kifejezése ebben a mondatban pedig nem jelent többet, mint a kend felekezetének teológiája.

„Igen, "a test halálát túlélő" életről beszél, csakhogy a feltámadás szimpla reménységével értelmezve…” – Hol? Végül is ha ennek a szenvedő szerkezetes mondat alanyát a Brooklyn értelmezőinek tekintjük, akkor valóban ők akként értelmezik, de hát az ugye nem Jézus. Jézus (és az evangélista) elmulaszt bennünket erről tájékoztatni, és éppenséggel az általam kifejtettek fényében nem is túl életszerű és nem is passzol ide.

„…mindenféle halhatatlan lélekkel való mesterkélt kombináció nélkül.” – A halhatatlan lélek az nem „mindenféle”, se nem „mesterkélt kombináció”, hanem linket is kapott, hogy mi az. Egyébként azt, hogy „nem lehet megölni”, az nem éppen azt jelenti, hogy halhatatlan?

„A "kész tanok" a Biblia elidegeníthetetlen részei.” – Áh dehogy, kend itt most keverni tetszik felekezetének kész írásmagyarázat a Biblia szűz szövegével. De erre megint csak a „körkörös érvelés” elve bukik ki: ABBÓL az előfeltevésből indulunk ki, hogy az embernek nincs halhatatlan lelke, így minden olyan verset ennek az előfeltevésnek megfelelően kell magyarázni, nem pedig induktív módon.

„A "halhatatlanság" fogalma az emberrel kapcsolatban csak és kizárólag a "hűségesek" JUTALMA-ként szerepel benne, a lélekkel kapcsolatban még véletlenül sem.” – Ám de azt a „halhatatlanságot”, amit a hűségesek „jutalmaként” (nem a jutalom a jó szó itt, hiszen az kiérdemelhetőséget sugall, hanem az ajándék illik ide) értelmezünk nem is azonosítjuk azzal, ami az ember lelkének természetéből fakadó tulajdonsága. Kend itt keveri a szezont a fazonnal.

„Hogy ti kibővítitek a "lélek" szó jelentéstartalmát (egy későbbi mítosz kedvéért), na ezt nem támasztja alá semmi korrekt biblia érv!” – Nem mi bővítjük ki, hanem kendtek szűkítették le. Mint már mondottam, a görög pszükhé szónak éppenséggel ez az eredeti jelentése, és az Írásnak egy szava nincs az ellen, hogy ezt a jelentést kizárja. Sőt, Jézusnak a sokat említett verse (meg egyebek is) éppenséggel elfogadja ezt. Egyébként olyan értelemben vett „alátámasztásra”, amire te gondolsz, azt a Bibliában bajosan keresel, ilyet Isten nem adott meg sehol, hogy a „a nefes a következőket jelenti” majd ad egy zárt (taxatív) felsorolást – ilyet egyedül a kend felekezete adott meg, méghozzá önnön ideológiájából kiindulva. Tehát, aki ilyen meghatározást vár a Bibliától (vagy a magáét azonosítja egy nem létező bibliaival) az nem mond igazat.

A Szentírás nyelvezete és a teológia nyelvezete úgy viszonylik egymáshoz, mint a beszél, élő (anya)nyelv és a nyelvtan. A hétköznapi beszéd során nem használunk olyan szavakat, hogy főnév, melléknév, stb. hanem csak beszéljük a legnagyobb természetességgel. A Biblia nyelvezete nem formállogikai teológiai traktátus, hanem olyan mint az anyanyelv, a kisgyermek beszéde, a természetes beszéd. A teológia nyelvezete meg olyan, mint az iskolás nyelvtan, ami az anyanyelv formállogikai leírása. A szektások viszont a Bibliát nyelvtankönyvként kezelik, nem "élő Ige"-ként, amit ők hangsúlyoznak pedig állandóan.

A Bibliához alapvetően hermeneutikai módon kell nyúlni nem formállogikailag. De ez szinte árulkodó dolog, mert egy nyelvet ki tanul meg formállogikailag? Aki idegen nyelvet tanul. Tehát a Biblia nem az ő anyanyelvük. Ez olyan, mintha én egy németet kijavítanák, hogy nem a Scrhiftdeutsch-ot beszéli, közben ő él a német kultúrában, ami nemcsak nyelv pusztán. Meg hogy nem ismeri a Nibelungokat, holott én már kétszer elolvastam. Én németebb vagyok nála - hahaha.

Mintha idejönne egy néger és azt mondaná, ő már 10-szer megnézte a Magyar népmesék c. rajzfilmet én meg egyet sem láttam. Erőlködés, utcagyerekes tempó.

„De mikor is?” – Oda van írva: Pál korában, az első században (meg az előtt).

„Az ókori zsidóság már jóval Jézus földre jövetele előtt erősen eltért az igaz imádattól, a szektáit is beleértve.” – Csakhogy a zsidó korabeli zsidóság tévedései elsősorban nem teológiai (dogmatikai) jellegűek voltak (főleg a farizeusoké, a szadduceusoké azoké inkább), hanem sokkal inkább a vallásosság torzult el. Jézus és az apostolok számtalan dologért korholta a korabeli zsidóság vallásosságát, ámde egyetlen egyszer sem szólja meg őket azért, mert hisznek a lélek halhatatlanságában. Ha pedig ez így van, akkor ebből az következik, hogy ebben nem is talált semmiféle kivetnivalót.

„Nyilván hatott rájuk a nemzetek ilyen-olyan "lélek halhatatlanság" hite.” – Ez puszta prekoncepciózus spekuláció, éppen mint kendtek „az eredeti újszövetségi iratokban benne volt a JHVH, csak a hitehagyott másolók kihamisították”. Semmiféle történeti bizonyíték nincs amellett, hogy (a) mondjuk a babiloni fogságot közvetlenül megelőző zsidóság annihilacionista lett volna, és (b) ez megváltozott volna a fogság után. Az tény, hogy Mózes és korai ószövetségi iratok ez ügyben hallgatagok, ámde tudnod kéne, hogy a bizonyíték hiánya nem hiány bizonyítéka, főleg ha abból indulunk ki, hogy ez a hit általános volt a sémiták körében, és ha ezt a hitet Isten olyannyira hamisnak tartotta volna, akkor ez ellent nyíltan felszólalt volna, nem hogy még egyenesen olyan verseket nyilatkoztasson ki, amely az Őrtorony-féle lélekjelentés-megmagyarázó táblázat nélküli természetes olvasata, igen csak ez irányba hajlanak… :-)

„Amikor a Biblia a végső kárhozat állapotára utal, gyakran használja a „megsemmisítés” szóra a görög „apollumi (megsemmisít) igét és az apòleia (megsemmisülés) főnevet.”” – Ez tévedés, e szavak nem jelentenek megsemmisülést (kendtek se így fordítják, hanem „pusztulásnak), hanem elveszést, mint azt már megbeszéltük. De mivel „repetitio est mater studiorum”, lássuk ezt újra:

„Az eredeti ugyanis semmiféle „el tudja pusztítani” nincs, hanem ahogy a Károli, a Káldi stb. is írja „elveszejteni” (ti. beleveszejteni a pokolba) van. Nézd csak meg számtalan példán keresztül:

„Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja >veszíteni< (= apollumi)!” (Mt 10,28)

„Forduljatok inkább Izrael házának elveszett (= apollumi) juhaihoz!” (Mt 10,6)

„Aki meg akarja találni életét, >elveszíti< (= apollumi), aki azonban elveszíti (= apollumi) értem életét, az megtalálja.” (Mt 10,39)

„…hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam >elveszett< (= apollumi) bárányomat!” (Lk 15,6)

„És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam >elveszett< (= apollumi) drachmámat!” (Lk 15,9)

„hisz fiam halott volt és életre kelt, >elveszett< (= apollumi) és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.” (Lk 15,24)

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen (= apollumi), hanem örökké éljen.” (Jn 3,16)

„Így beteljesedett, amit mondott: „Senkit sem vesztettem el (= apollumi) azok közül, akiket nekem adtál.” (Jn 18,9)

Tehát a görög apoleia NEM jelent megsemmisülést (annihilációt) vagy teljes nem-létet, miként azt néhány szekta hamisan tanítja, hanem sokkal inkább a pokol tüzében lévő örökös büntetést fejezi ki, mint azt a görög lexikonok, illetve szótárak egyöntetűen tanúsítják. A szó tágabb értelméhez vö. Mk 14:4; Mt 26:8; ApCsel 8:20. Ez a szó van a Jel 17,8.11-ben is, a vadállatra vonatkoztatva. Az ehhez kapcsolódó részek, a Jel 19,20, ill. a Jel 20,10 közlik velünk azt, hogy a vadállat (a sátánnal és a hamis prófétával együtt) gyötrődni fog éjjel-nappal, örökkön-örökké. Ugyanez a tragikus sors vár azokra az emberekre is, akik elutasítják Istent (vö. Mt 25:41,46; 8:12; 10:28; 13:24-30,36-43,49-50; Mk 9:43-48; Zsid 10:28-29; Jel 14:10-11; 20:15; 21:8; KEK 1033-1041). Ennek a rokonszava az apollumi = pusztulás (Mt 10,28), amit hasonlóképpen illusztrálhatunk. Az apollumi szó eltúlzott, szó szerinti értelmezésének alkalmazása sok esetben nyilvánvaló képtelenséghez vezet (vö. Mt 10:6; Lk 15:6.9.24; Jn 18:9). A helyes írásmagyarázat megkívánja, hogy összehasonlítsuk a szentírási részeket, kiértékeljük a szövegkörnyezet, és a görög és héber kifejezéseket rendesen megértsük.

Jehova Tanúi állandóan csatasorba állítják az Újszövetségben használt „apóleia" szót, amely állítólag „megsemmisülést" jelent. Ezt találjuk az Őrtorony 1987. július 1-jei számában „Túlélni a nagy nyomorúságot vagy megsemmisülni" címmel: „A görög nyelvi szótárak at 'apóleia' szónak a 'kiirtás', 'örök megsemmisülés' (Arndt /Gingrich), vagy 'végső kudarc, nem egyszerűen a fizikai lét kihunyása' jelentést (ThWNT - Újszövetségi Teológiai Szótár) adják." Az utóbbi idézet a maga összefüggésében éppen az ellenkezőjét mondja annak, amit az Őrtorony Társulat igazolni szeretne, hiszen rövidítés nélkül így hangzik: „Az 'apollouszthai" [ti. az Újszövetségben] a „szódzeszthai" és a „dzóé aióniosz" ellentéteként végső kudarc, nem egyszerűen a fizikai lét kihunyása, örök elsüllyedés a hádészbe, a halál reménytelen sorsa... Itt sem jelenti egyszerűen a lét kihunyását,... hanem a halál véget nem érő, gyötrelmes állapotát" (ThWNT I. 395k). A bibliai lelet alapján tehát megállapítható, hogy az„apollümi", „apóleia" és a hasonló gyökű formák egész sor jelentéssel bírhatnak: „elvész" (Mt 10,6.39; 15,24; 16,25; 18,11.14; Lk 15,4.6.8.9.24.32 stb.); elpusztul" (Mt 7,13; 9,17; 10,28; 2Pt 2,1; Jel 17,8.11 stb.); „pazarol" (Mt 26,8; Mk 14,4); „elveszít" (=megöl) (Mt 2,13; 12,14; 21,41 stb.);„elvész (=meghal) (Mt 5,29k; 26,52 stb.). Az apóleia tehát elsősorban nem „megsemmisül", hanem „elvész", „elpusztul" jelentéssel szerepel. Azapóleia „nem az egzisztencia/létezés elvesztése, hanem a jó(l) létezés vége" (Ronsdorf 1992,150. o.).”

Egyébként meg a „pusztulás” sem megsemmisülés, hiszen elpusztult Robert Scott délsarki expedíciója is, mégsem semmisült meg. Elpusztult Babilon is, de romjai megmaradtak. Sőt elpusztult maga a Messiás is, mégsem szűnt meg létezni. Tehát a végleges elpusztulás nem megsemmisülés, mert különben hogyan kínoztathatnának örökkön örökké a Sátánnal együtt a tüzes tóban? Erre nem válasz valami olyasmi, hogy „kínlódnak, mivel tudják hogy örökre megsemmisülnek" stb., hiszen ez nem örökké tartó kínlódás volna, márpedig az Ige ezt írja.

„Vajon ezek a szavak a gyötrelemre utalnak?” – Nem, de nem is állította senki, hogy az apolei utalna a gyötrelemre. Így tehát ez mellébeszélés, e fejezeten belül nem is kell nagyon a többire felelnem.. Az van állítva, hogy ez nem tanít megsemmisülést (annihilációt), hanem a gyehennába való beleveszést (minden további nélkül). Azt már egyéb versekben tudjuk, hogy a gyehennában tűz van, meg sírás és forgcsikorgatás, meg gyötrődnek örökkön-örökké (ezek bibliai kifejezések, ne tagadd), stb.

„Éppen te is elismerted, hogy voltak az ókorban is, akik a "lélek" fogalmát nem egy halálon túli, halhatatlan és misztikus "szellemként" vallották, akkor most hol kezdődött?” – Nem, én azt ismertem el, hogy a héber nefesnek a legrégebbi (mondjuk Mózes, meg korakirályság korabeli) jelentése nem jelentette a ember szellemi lelkét. Ebből nem következik az, hogy azt vallották, hogy nincs is ilyen. Egyébként a lélekben nincsen semmi misztikus (hanem definiálható, megragadható, meghatározható, alapvetően megérthető, stb.), bár tény, hogy empirikus úton nem vizsgálható.

„Valójában Jézus korában már akkora zűrzavar volt a vallási tanokban - még a zsidóságban is -….” – Igen, csak hogy arra semmiféle bibliai vagy biblián kívüli korabeli adat nincs, hogy akár Tórát jól ismerő zsidók, akár Jézus, akár az apostolok, akár a korabeli keresztények beleértették volna a zsidók tévedései közé a lélek halhatatlanságának hitét. Ha pedig ez ellen nem szóltak (legalábbis semmi nyom nincs arra, hogy nem így lett volna), akkor bizonyára nem ok nélkül volt így.

„…hogy később Josephus bátran írhatta, hogy viszonylag kevesen hisznek a "lélek halálában".” – Ezt így nem írta, a szadduceusokról beszélt, ámde őt aligha állíthatnád szellemi elődeid közé, akiknek még több dogmatikai tévedésük volt, mint a zsidóság másik „frakciójának”, a farizeusoknak. A szadduceusok épphogy a pogány világgal való nyitottságot képviselték, a világias lelkület hívei voltak, és a vallásos babonaként utasítottak el mindenféle elképzelést akár az ember halála utáni állapotokról, akár az angyalokról lévén szó. Tehát az ő ezzel kapcsolatos hitük az pusztán világias-szkepticista racionalizmusból (mai ateizmus típusú lelkiség), és nem valamiféle Őrtorony-szagú Tóra-magyarázatból eredt, és nem akartak hozzátoldani ilyen „majd 1914 után két osztályt feltámaszt más-máshova” típusú Brooklyni doktrínát, így hát bennük nem fogsz „a hitehagyás előtt eredeti tanok hű képviselőire” lelni.

A farizeusok, akik a zsidóság buzgón vallásos, a pogány hatásokat a legnagyobb határozottsággal visszautasító réteg volt, az viszont a Biblia (Ószövetség persze) ALAPJÁN (!) igenis hitt abban, hogy az ember személyisége (vagy ha úgy tetszik lelke) túléli a test halálát. A farizeusok tévedése nem ebben állt (ha észreveszed Jézus nem nagyon bírálja a farizeusok teológiáját), hanem a lelkiségük, a vallásosságuk volt: torz, szőrszálhasogató, Törvény-centrikus (aminek indoka éppen az isteni kinyilatkoztatás buzgó őrzése volt a külső behatástól), ezt állította szemben Jézus az embernek a szívét néző, nem a kazuisztikus szabályok betartását felügyelő szerető Istenképpel.

„Ez egy folyamat volt, tehát elő lehet adni a történetet a ti mesétek igazolására is, de visszanyal a fagyi.” – Csakhogy semmiféle bizonyíték nincs erre a bizonyos „folyamatra”. Itt is egyszerű indok áll: abból indultok ki, hogy az eredeti igaz tanítás ez volt és kész, és ha sorra kerülnek elő a bizonyítékok, akkor azt le lehet söpörni ilyen alibiszöveggel, hogy „na, akkor azok voltak a hitehagyók!”.

„Éppúgy, mint ma - az igazság nem népszerű.” – Tyű, a „jó öreg” JT-s ostromlottvár-életérzés. Az iménti kikergettetés persze jól kezelhető a JT-körökben elterjedt mártíromsági életérzéssel, de már olyan sok dologra húztátok rá, hogy "mindenki ellenünk van, tehát igazunk van", hogy egy kissé kilóg már a lóláb. Ezzel az erővel én is kitalálhatnék egy olyan vallást, amilyen még sosem volt, és hopp, máris az ugorna a slágerlista élére.

„Vagy pedig azért hallgat, mert elfogadja a valódi alapértelmezett állítást.” – Ez azonban egy prekoncepció, amely igazolásra szorul. Amennyiben tehát minden létező adat, történeti bizonyíték, lelet stb. amellett szól, hogy a sémiták és az ókori zsidók hittek az ember halhatatlan lelkében, akkor igen csak konkrét és egyenesen bizonyítékkal kéne, hogy előálljon, ha azt állítja, hogy mondjuk a fogság előtti izraeliták KIFEJEZETTEN TAGADTÁK ezt. Amíg pedig ez nincs, addig ez nincs bizonyítva, és nem több, mint egy erőlködés az érdekében, hogy a magad teológiáját beletuszkold az ókori Izrael történetébe valahova. Azonban ez ügyben állításod egyáltalán nem bír fedezettel.

„Az olyan parancs, mint pl. "idegen isteneid ne legyenek előttem". szerintem nagyon is jól illik erre a mítoszra, hiszen ez a hiedelem az idegen "isteneknek" volt köszönhető.” – Ez a parancs arra vonatkozik, ne imádjanak az izraeliták Jahvén kívül más istent, és egy szava nincs arra vonatkozólag, hogy a más népeknek az a hite is téves lenne, hogy hisznek a lélek halhatatlanságában. Ennyi erővel az özönvíz-hit is hamis lenne, hiszen abban is hittek azon „idegen isteneknek” hódoló nemzetek az ős-kinyilatkoztatás okán. Itt is épp ERRŐL van szó.

„Másrészt szembetűnő, hogy Platónnál és minden más hitvilágban, ahol a lélek halhatatlanságban hittek, világosan le van írva ez a filozófia, nem burkolózik homályba (ami persze nem teszi igazzá), sőt nem tanítják épp az ellenkezőjét.” – Már csak az lenne a kérdés, hogy ugyan mi következik ebből. Egyébként ez nem „filozófia” (nézd csak meg bármilyen értelmező szótárban, hogy mi az). Az nem érv, hogy minden nem tetsző nézetre ráhúzzuk a pejoratív szóként használt „filozófia” szót, majd elégedetten nekiállunk hejehujázni.

„Miért kellet volna "továbbfejleszteni"?” – Kissé rosszul tetted fel a kérdést. Egyébként meg válasz körülbelül az, hogy Isten eleve elhatározta ezen hittétel NYÍLTABB kinyilatkoztatását (burkoltan már megtette, de nyíltan nem), ámde ennek idejéül azt jelölte meg, amikor már választott népe körében a monoteizmus nagyszerű igazsága már olyan biztosan meggyökeresedett.

„A nyomai hol vannak a görög szövegekben?” – Mármint miféle görög szövegekre gondolsz? A görög „pszükhé” szó valószínűleg már mintegy ezerötszáz éves volt mire ihletett szövegben megjelent, így e szó jelentésének történetét nem ott kell keresni, ámde ha ezt kutatod, ennek tanulmányozása megkerülhetetlen. Ez nem kétsoros kérdés, itt egyelőre elégséges annyit megjegyeznem, hogy a pszükhé szó nem csak hogy jelentette az embernek az anyagtalan összetevőjét, hanem elsődleges jelentése volt ez (szemben a nefessel, ahol ez csak másodlagos, később felvett jelentés volt). És Isten mégis ezt a szót használta, noha számtalan más görög szó rendelkezésére állt volna, amely semmiképp sem utal valamiféle szellemi dologra, amellyel az ember rendelkezik. Szerintem Istennek jó oka volt, hogy így járt el, te talán nem így gondolod?

„Miért ne lett volna elég informatív és kielégítő az a leírás, amit a teremtéssel kapcsolatban állapít meg nekünk a Biblia az ember természetéről?” – Abban a korban és környezetben, ahol ez elhangzott, bőven elégséges volt annyi információt kinyilatkoztatni. Utóbb aztán „a világ világossága” további igazságokkal bővítette ki ezt.

„Ha van valami, amit tényleg fontos lett volna megemlíteni a Héber Iratokban (annak is elején), akkor ez lett volna az.” – Nomeg a kendtek logikája alapján: a permanens hitehagyást meg a többi „bibliai alapelvnek” nevezett Őrtornyos felvetést. Egyébként az ilyesmi puszta spekuláció, épp olyan, mint azon „ateisták”, akik úgy gondolkodnak, hogy „Ha van Isten, akkor ezt meg ezt kellene csinálnia”.

„Hiszen nem mondhatjuk, hogy az első teremtett emberek "lelkivilága" még "fejletlen" volt, vagy nem szorultak volna éppúgy rá erre az igazságra, mint Jézus megjelenése után.” – De igenis mondhatjuk, sőt ezt még az Őrtoronyban is megemlítik, hogy a teremtéstörténet leírása a korabeli egyszerű emberek nyelvezetét tükrözi. Egyébként meg nincs szükség a „pszükhé” értelemben lélek-fogalomra ahhoz, hogy elgondolhassuk azt, hogy személyiségünk (tudatunk) valamiképp túléli a test halálát. Nem is olyan régen olvastam, hogy a misszionáriusok, amikor tanították a bennszülötteket akkor tapasztalták, hogy nincsen szavuk a lélekre. Azonban ez nem okoz gondot, és az efféle leíró-jellegű szavak hiánya, épphogy jellemző egy olyan egyszerű pásztornép gondolkodására, mint amilyenek az izraeliták voltak. Mellesleg végülis azzal is kinyilatkoztatta végül is, hogy miután Noé gyermekeinek utódai a világon elszaporodtak, valahogy ebben (meg néhány egyéb fontos emlékben, mint az özönvíz) egységesen hittek (persze egyekbek meg lassan tévedgettek, mert rávetítették antropomorf elképzeléseiket a transzcendensre: így születtek a civakodó-hataloméhes isten-családok), és Isten egyszer sem korholta le őket ezért.

„És igen! "Később felkarolta a görög pszükhé jelentést" - mikor is? Mikor a görög vallási befolyás olyan erős lett!” – Nem: először talán akkor merült ez fel, amikor az alexandriai zsidók lefordították az Ószövetséget görögre, ez lett az ún. Septuaginta (LXX). Persze ez nem kinyilatkoztatás, ámde bizonyítja, hogy a zsidók a nefest igen is értelmezték úgy is (vagy legalábbis nagyon hasonlóan), mint a görögök a pszükhét. De ha ez nem volna elég, akkor az ihletett apostolok, amikor megírták görögül az Újszövetséget, akkor ők is e szót használták, méghozzá a Septuaginta szavajárásának megfelelően. Mellesleg a görög vallás központi eleme nem a lélek halhatatlansága volt, hanem az olümposzi istenek legendás történei, mítoszai. Amikor pl. a Kr. e. 2. században (ne feledjük, ez késői dátum, majd kétszáz évvel az LXX UTÁN) a zsidókat be akarták törni azzal hogy pl. a jeruzsálemi templomba egy hatalmas Zeusz szobrot pakoltak, akkor a hűséges zsidók ezt szépen lerombolták, arról mégse hallunk, hogy a lélek halhatatlanságát akkor tukmálták volna rájuk. Ha nem hittek volna ebben, hanem ez egy a hellén civilizáció által „rájuk tukmált” nézet volna, akkor úgy dobták volna ki ezt is, mint… na inkább nem is mondom. Ámde ilyet nem tettek, nyilván mert nem volt ebbe semmi új.

"A „tüzes kemence” nem egy szó szerinti kemence, amiben a kenyeret sütik, hanem a pokol jelképe. A „sírás és fogcsikorgatás” pedig a pokolban lévők által átélt kínokat szemlélteti."

„Ez, amit írsz, nagyon is valóságos és nem szemléltetés.” – De bizony, mert a kemence az szó szerint véve egy olyan alkalmatosságot jelentene, ahol a kenyeret sütik. A pokol azonban nem az, hanem az előbbi szemlélteti az utóbbit. Tehát máris nem áll meg, hogy „lám, mi szó szerint vesszük buta módon a példázatot. Nem: a példázatok jelképességének alapértelmezett volta miatt nem farolunk ki a példázat össz-tanulsága elól.

„Amit én írtam, teljesen mást jelent:

"Ha a „búza” és a „konkoly” jelképes, nyilvánvalóan a „tüzes kemence” is jelképes, valamint a „sírás” és „fogcsikorgatás” is az."” – Dehogy is, mert ezt én is elfogadom, ld. fenn.

„Te valóságos, tudatosan megélt, örökké tartó, kínokkal teli "állapotról" beszélsz, teljesen mindegy, hogy valóságos-e a tűz, vagy sem…” – Egyáltalán nem mindegy, ugyanis a pokol tanítását el kell különíti azon babonás elképzelésektől, hogy ti. ott szó szerinti tűzben az ördögök üstben szurkálják az embereket.

„…hogy Isten maga tenné, vagy csak nézné (vagy oda sem nézne?)” – Ezt alapvetően a kárhozottak csinálják maguknak. Kárhozatra senki sem kerül „véletlenül”, csak aki végső soron ezt maga akarta. Isten nem épített egy „kínzókamrát”, hanem megállapított egy feltétel-rendszert, amit ha nem tart valaki be, akkor önmagát ítéli el.

„…na ez nem fér bele egy igazságos és szerető Isten fogalmába. Akkor sem, ha logikailag levezeted, hogy "azért, mert Isten is végtelen és ha ellene követ valaki el bűnt, ezért ő is végtelen büntetést érdemel"” – Ennél erre bővebb indokolást is adtam, pl:

a) Isten irgalma mindenesetre határtalan, és ennek megfelelő tanúságát is adja a megtestesülés, megváltás és kegyelem rendjének alkotása által. Sőt a hittudósok általános nézete szerint ezt nem tagadja meg a kárhozatra nézve sem, jóllehet ott az igazságé a végső szó: a megérdemelt mértéken alul büntet, miként a mennyországban a megérdemelt mértéken fölül jutalmaz,

b) Isten irgalma nem egyoldalú; kiterjeszkedik nemcsak a bűnösökre, hanem az igazakra is. Amint már most a legnagyobb kegyetlenség volna békés polgárokkal szemben a kormányzó hatalomnak az az irgalma, mely rájuk szabadítaná a legnagyobb gonosztevőket, éppúgy irgalmatlanság volna egyformán kezelni a bűnösöket és híveket,

c) Isten irgalma nem más mint igazsága, és ez megint nem más mint szentsége. Minden ténye a teremtményekkel szemben irgalom és igazság egyszerre. Ez készteti arra, hogy eléjük adja szent akaratát, mely számukra az egyetlen lehetséges életföltétel. Ha a szabad akaratú teremtmények azonosítják magukat vele, megélnek; ha ellenkeznek, a második halálba mennek, melynek neve kárhozat; ugyanaz a szent isteni törvény irgalom és igazság egyszerre. Istennek nem telik kedve a kínokban. Azokat nem ő csinálja, hanem a bűnös; neki csak a megvesztegethetetlen szentségben telik kedve.

„…szomorú, hogy ilyen istenképet vallotok. Nem véletlen, hogy olyan a történelmetek, amilyen.” – Nono, ez is csak a félreértésedből ered. Egyébként meg az Őrtornyos istenképről is írhatnék néhány keresetlen mondatot, de nem teszem, mert nem tartozik a vitához. „A történelmünk” meg ha hiszed – ha nem, nem csak abból áll, mint ami a fejedben él: az egyházellenes történelemszemlélet ezen események jelentőségét messze eltúlozza, ugyanakkor sok szent és igaz mozzanatot hallgat el, melyek erősen megváltoztatnák a róluk kialakult képet.

„A Biblia azt írja, hogy Jézus felkent követői halhatatlanságot kapnak jutalmul a hűségükért (1Korintusz 15:50–56).” – Először is a kérdéses részlet (de az egész Biblia sem) mondja, ez csak valamiféle „felkentek” kapnák meg (tán az 1935-ben feltalált földi osztály nem?). Másrészt meg ha elolvasod a részletet láthatod, hogy az sem mondja, hogy 50-56 .vers, hogy csak a hűségesekre vonatkozó dolgok lennének is (hiszen a gonoszok is feltámadnak). Harmadrészt meg ez a testre vonatkozik: „Ennek a romlandó >>testnek<< fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot.” Mostani testünk ugyanis nem képes örökké égni, mert előbb-utóbb elenyész. Az a test pedig, amiről a kárhozottak esetében szó van, örökké képes gyötrődni a kénkővel égő tüzes tóban. Én hajlok arra, hogy a tüzet akár a lelkiismeret, akár a gyűlölet önemésztő mardosásának tartsam, de ha netán valami kvázifizikai tűz lesz, azzal sem vesztek sokat. De sem így, sem úgy nem szükségszerű, hogy ugyanilyen állapotú test szenvedjen a gyehennában. Pál az 1Kor 15-ben elég sokat beszél a dicsőségre feltámasztott testről, és kimond róla egy fontos dolgot: az romolhatatlan lesz. Tehát máris van olyan test, ami sajátos értelemben az egyes emberé, mégsem minden vonásában azonos az eredetivel. Akkor hát miért tartod ezt magától értetődőnek a kárhozottak teste esetében? Szóval alighanem te ebbe a részletbe többet akarsz belevinni, mint amit állít. Egyébként a halhatatlansága fogalma egyébként éppen az, hogy nem lehet megölni, azt pedig a lélekről Jézus a már sokat idézett versben ki is mondta.

„Higgadt vagyok!”- Akkor ne süvöltözz, a felkiáltójelek halmozása ugyanis a netikettben a kiabálás, és az idegeskedés jele.