Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » 1móz.18. részében olvassuk,...

1móz.18. részében olvassuk, hogy az Úr megjelent Ábrahámnak, esznek, isznak, beszélgetnek, ez az Úr Jézus a testet öltés előtt? Ha igen a Jehova Tanúi ezt miért nem fogadják el? ISTEN HAZUDIK? Őszerintük?

Figyelt kérdés
2011. febr. 11. 20:06
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:

Egyértelműen a három angyal (eredetiben követ, küldött) közül, akik mindhárman húsvér emberi testben jelentek meg, az egyikük az Úr volt. Valószinűtlen, hogy az Atya lett volna, a Szent Lélek még kevésbé, hiszen Ő testben sosem jelent meg, egyszerű angyalt pedig sosem mond a Biblia Úrnak. Minden bizonnyal a 3 férfi közül az egyikük a Messiás volt, az akit Úrnak mond az ige.


Egyértelműen látszik, hogy húsvér emberi testben jelentek meg mindhárman, hiszen együtt étkeztek Ábrahámmal, majd amikor a két másik küldött továbbment Szodomába sem Lót sem a város lakói nem ismerték fel, hogy ők valójában mennyei lények lennének, mindannyian húsvér átlag embernek látták, és nyivlán valamilyen idegen földrészről érkezett átutazóknak gondolták őket. A lényeg, hogy semmi utalás nem volt arra a külsejükön, hogy nem egyszerű, halandó húsvér emberek lennének.


A jehova tanúi kérdéssel kapcsolatosan nem tudok választ adni, okoskodni pedig nem akarok. Az az egy viszont biztos, hogy ezt az igeszakaszt másképp értelmezni nem lehet, mert csak igy van összefüggésben a teljes Szentírással.


God bless!

2011. febr. 11. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
0%
Egyértelmű, hogy három angyal.
2011. febr. 11. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
92%

Szia!


Mit olvasunk itt:

"És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára..."

"De monda az Úr: Nem úgy van, mert bizony nevettél."

"És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok?"

"Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának..."

"És elfordultak onnan a férfiak, és mentek Sodomába: Ábrahám pedig még az Úr előtt állt."

"És monda az Úr: Ha találok Sodomában..."

"És elméne az Úr, minekutánna elvégezte Ábrahámmal való beszélgetését..."


Az eredeti héber szövegben az Úr szó helyén a JHVH tetragarmma szerepel. Sodomába csak két angyal ment el, a harmadik személy akit néven nevez a Biblia ott maradt Ábrahámmal beszélgetni.


Számomra is érthetetlen, hogy hogyan lehet ezt másképpen magyarázni. Egyértelműen isteni személyről van szó.


Üdv. Péter

2011. febr. 11. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
0%
Mitől egyértelmű? Mert te ezt akarod hinni?
2011. febr. 11. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
96%
En ertem Peter gondolatmenetet. Ha a Biblia megnevez valakit, akkor el kell fogadnunk, hogy az illeto az akinek a Biblia nevezi. Jelen esetben a harmadik szemelyt JHVH-nak nevezi a Biblia, vagyis akkor JHVH volt aki ott volt. Remelem igy erted.
2011. febr. 11. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:

Sziasztok!


Köszönöm a kiegészítést, igen erre gondoltam.


Üdv. Péter

2011. febr. 11. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
0%

Hát Péter... csúnyán csúsztatsz!

Lásuk milyen ámító önigazolásra épül a hited.



Mózes I. könyve 18. rész


2. És felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll ő előtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát.

3. És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat.


Az első válaszoló azt mondja, hogy: "egyszerű angyalt pedig sosem mond a Biblia Úrnak."


Csak hogy:

Mózes I. könyve 19. rész

1. Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában űl vala, és a mint meglátá őket Lót, felkele eléjök, és arczczal a földre borúla.

2. És monda: Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott, és mossátok meg lábaitokat; reggel korán felkelhettek és indulhattok útatokra. Azok pedig mondának: Nem, hanem az utczán hálunk meg.


Hoppá! Az első válasz kapásból hazugság volt!

(majd húzzátok ki ezt is belőle, piros filccel!)


Szóval, ha tudjuk, hogy a Bibliában az angyalt is Úrnak nevezik helyenként, és itt pont ez történt meg, akkor ez a három angyal volt, mert a másik kettő is úr volt. Így az idézetben Ábrahám angyalokkal beszél.


A másik bizonyíték:

13. És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajjon csakugyan szűlhetek-é, holott én megvénhedtem?

14. Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Annak idején, esztendőre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.


Tehát az úrnak nevezett angyal azt mondja, hogy "Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami?", tehát nem magáról beszél, hanem az Úr Istenről! Az Istenről aki számára minden lehetséges. Az Isten nem hívja magát, saját maga részére Úrnak!!! Az Úr szó mindig valakihez hozzá van kötve. Tehát valakinek az Ura. De nem lehet saját Ura, mert nincs aki megalázkodik. Hisz Isten nem alázkodik meg maga előtt. Viszont ha az a személy az Isten lenne, akkor megalázkodott volna, mert magára gondol, hogy ő az Úr. Tehát ennek semmi értelme. Világos, hogy az Istenről beszél, és TANÍTJA SÁRÁT, HOGY AZ ISTEN MINDENRE KÉPES.


Másik bizonyíték:

Az Isten csak prófétákhoz szól. Sára nem próféta, tehát hozzá nem szól az Isten, nem kap kinyilatkoztatást közvetlen, az Úrtól. Tehát a személy csak angyal lehet.


Másik bizonyíték:

19. Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felőle.


"hogy megőrizzék az Úrnak útát"

És nem azt mondja, hogy az én utam!!!


"hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon"

És nem azt mondja, hogy beteljesítem!!!


"a mit szólott felőle"

És nem azt mondja, hogy szóltam!!!


Tehát nem ő az Úr Isten.


Másik bizonyíték:

20. Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az ő bűnök felettébb megnehezedett:

21. Alámegyek azért és meglátom, vajjon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom.


Ha ő az Úr Isten, akkor eleve tudta volna. :)


Másik bizonyíték:

És monda az Úr: Ha találok Sodomában a városon belől ötven igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek azokért.


Tehát nem tudja, mi vár rá ott! Az Úr Isten viszont mindent tud! :)

----

Tisztán látszik hogy csak egy helyen kell az Úr szót az Úr Istennek érteni, a többiben pedig mint tisztelet kifejezéseként szerepel.


A szemita nyelvekben több "Úr"-ra való kifejezés van.

Viszont magyarban csak az Úr! De magyarul is szoktuk mondani egy nagy tiszteletben álló embernek, hogy uram!

Na ez nem működik a szemita nyelvekben. Ott az Úr az Istenre más, és az emberre más.

2011. febr. 12. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
0%

Arról nem is beszélve, hogyha az a kettő angyal, amelyik Lóthoz ment, azt is uraknak hívták, és előtte Ábrahám meg mind a hármat úrnak hívta, akkor mitől lehetne megkülönböztetni őket egymástól, hogy ez a kettő angyal, a másik meg Isten! Ekkora blődséget! Pont az, hogy Lót is uraknak hívta az angyalokat, ez a bizonyíték, hogy mind a három angyal.



Aztán meg itt van ahogy kezdődik az egész:


3. És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat.

4. Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dőljetek le a fa alatt.


"És monda: Jó Uram" Istent nem hívjuk így! Ez olyan mint amikor valakihez vidéken ellátogat a bíró! Hogy szólították régen? Jó uram!


Aztán meg minek akarná megetetni az Istent, ha tudja, hogy ő az Isten, mivel Úrnak szólította???? :D

4. Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dőljetek le a fa alatt.

5. Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erősítsétek meg a ti szíveteket


Talán megéhezett az Isten, meg elfáradt? :D


Na ezért nem lehetett Jézus Isten! Isten wc-re járna talán? Meg magömlése is van?


Na hagyjuk ezt! Ez politeizmus!

2011. febr. 12. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:

Kedves utolsó!


Teljesen felesleges volt így kifakadnod, mert nincs igazad. Csupán csak annyit kellene megtenned, hogy veszed a fáradságot, és nekiülsz nyelveket tanulni. A héberben ugyanis a JHVH egy név, az Adonaj pedig egyszerűen urat jelent. Lót nem nevezte JHVH-nak az angyalokat...


Másodsorban az sem igaz, hogy csak férfi próféták lettek volna - legalábbis a Bibliában, persze - ha vennéd a fáradságot erről magad is meggyőződhetnél (lásd pl. Hulda...stb.).


Üdv. Péter

2011. febr. 12. 07:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
0%
Értem... tehát nincsenek érveid. De akkor minek írsz?
2011. febr. 12. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!