Hogyan egyeztetheti össze a Római Katolikus Egyház az evolúció tanát a hitével?

A biztos pont az, hogy a világ kezdete, az első és végső mozgató az Isten!

Kidolgozott részletek nincsenek.

"A fajok eredetének kérdését vizsgálva nagyon is elképzelhető, hogy egy természetkutató, aki az élőlények hasonlóságait, embriológiai viszonyaikat, földrajzi eloszlásukat, geológia egymásutánját, és más ilyen tényeket vizsgál, esetleg arra a következtetésre juthat, hogy a fajokat nem egymástól függetlenül TEREMTETTÉK, hanem azok, akárcsak a változatok, más fajokból származtak."

Charles Darwin: A fajok eredete

Természetes kiválasztás útján / Bevezetés /5. bekezdés

Olvasd el:

* [link]

* [link]

Keresztény tanítás szerint a világot Isten teremtette. Az, hogy Isten a világ (cosmos) Teremtője (Creator), azt jelenti, hogy a világ (vagyis minden ami létezik: emberek, állatok, növények, bolygók, csillagrendszerek, molekulák, elektronok, hullámok, tér, idő, természeti és matematikai törvények) közvetlenül (immediata) Istennek köszönheti a létét.

Az isteni teremtés nem hasonlítható az emberi alkotáshoz, a kettő között ui. végtelen minőségbeli különbség van. A teremtmény csak a már meglévő anyagot formálhatja vagy használhatja fel, de arra soha nem képes, hogy magát az anyagot is létrehozza a semmiből. Éppen ezért ki kell jelenteni, hogy teremtmény a teremtésnek még eszközévé sem tehető.

Összefoglalva: Isten egyedülálló módon forrása a teremtésnek, mert Isten semmilyen eszközzel, társsal vagy anyaggal nem működik közre a teremtés művében. Isten teremtői tevékenysége kizárólagos. Úgy, ahogyan Isten létesít, senki és semmi nem képes. Isten teremtői képessége a teremtmény számára közölhetetlen tulajdonság. Ahhoz, hogy valaki teremteni tudjon, vagyis ahhoz, hogy létezőt hívjon elő a nem létezőből, Istennek kell lenni.

Isten a semmiből teremtette a világot. A világ tisztán az isteni akarat terméke, vagyis a teremtésnek nincs anyaga (nulla datur). Nincs tehát Istentől függetlenül létező örök anyag, s ezért Istenről állítjuk, hogy nemcsak alakította a már meglévő ősanyagot (másodteremtés), hanem magát az anyagot is Ő teremtette. Eszerint a teremtés: teremtés a semmiből (creatio ex nihilo).

Az “egyáltalán semmiből” (nihil negativum) való teremtés mellett nemcsak a Szentírás (lumen revelationis), de természetes emberi ész, a filozófia (lumen naturas) is tanúskodik. Ha ui. Isten nem teremtője az anyagnak, akkor az anyag ugyanúgy örök, mint az Isten. Ez a dualista elképzelés végső soron az istentagadásba vezet. Hiszen ha az Isten nem lenne teremtője az anyagnak, akkor nem is lenne Úr fölötte. Ha Isten nem lenne abszolút ura a mindenségnek, azaz csak egy dolog is létezhetne, ami nem Istennek köszönhetné a létét és kívül esne illetékességi körén, akkor Isten nem lenne mindenható. Ha az Isten nem lenne mindenható, akkor nem is lenne Isten. Vagyis ha Isten a világot nem a semmiből alkotta volna, akkor nem létezne Isten, ez pedig a világban uralkodó rend és célirányosság ismeretének fényében elképzelhetetlen.

Isten csak akarta, és lett a világ. Isten egyetlen akarati aktussal teremtette a világot. Másképpen Isten szavával teremtette a látható és láthatatlan dolgokat. A szó azonban nem antropomorf értelemben veendő, hanem a görög Logoszhoz (ige, szó, tudomány, tudás, akarat) tartalmához hasonló értelemben. A világ tehát tisztán az isteni akarat terméke. A teremtés két lépcsőben történt:

1. Közvetlen vagy első teremtés (creatio inmediata seu prima): Isten teremtette az anyagot, az anyagon uralkodó természeti erőket, a személyes szellemi teremtményeket, s ezekből következően a teret és az időt is. Anyag nélkül ui. nincs tér, tér nélkül nincs idő (ennek igazolása azonban a bölcselet területére tartozik). Ez a teremtés időn kívül történt, és Isten ekkor az „egyáltalán semmiből” (nihil negatívum - minden lét tagadása) teremtett.

2. Közvetett vagy másodteremtés (creatio mediata seu secunda): Ezen Istennek azt a bölcs tevékenységét értjük, amikor a világot annak elemei által továbbalakította. Ez a teremtés időben történt, és Isten a viszonylagos semmit (nihil privatum), az ún. őskáoszt (tohu vabohu) használta anyagául. Azért nevezzük másodteremtésnek, mert a leírás nem a semmiből való teremtést írja le, hanem a puszta anyaghalmaz (chaos) rendezett világgá (cosmos) történő alakítását:

Kérdés: Mikor és mennyi idő alatt teremtette Isten a világot? A teremtés idejéről annyi állítható bizonyossággal, hogy Isten örök teremtő tevékenységgel úgy alkotta meg a világot, hogy az időben kezdődött.

Amint fentebb említettük, az “első teremtés” vagyis az anyag, az idő, a tér, a természeti és matematikai törvények teremtése nem időben történt. Nem is történhetett időben, hiszen az idő feltételezi a teret, a tér pedig az anyagot. Ezért az első teremtéssel kapcsolatban nincs értelme feltenni a “mikor” kérdést. Az egyházatyák véleménye és bölcseleti érvek alapján a legvalószínűbb, hogy az első teremtés egy pillanat alatt ment végbe.

A másodteremtés idejét illetően, amely alatt azt értjük, hogy Isten a rendezetlen őskáoszt rendezett világgá alakította, azon kívül, hogy az időben történt, nem uralkodik egyetértés. Az Egyház még nem döntött tekintélyének teljes súlyával, és nem is biztos, hogy fog, mert ez a kérdés a teológia és természettudomány határterülete, és mindkét részről nagy a veszélye az illetéktelen határátlépésnek.

A közvetett teremtést a Szentírás a hatnapos teremtéstörténetben (hexaémeron) írja le. Ennek értelmezése még nem teljesen tisztázott, és számos szabad vélemény uralkodik az Egyházban, melyek bár nem egyenlő mértékben elfogadottak, elítélve vagy támogatva sincsenek. Egy biztos, a Szentírás nem téved és nem téveszt meg, azonban mindenkor figyelemmel kell lenni a sugalmazott író szándékára és az irodalmi műfajokra. A Szentírás egyetlen hiteles helyének valódi (!) értelme és a természettudomány biztos (!) eredményei között sem lehet igazi eltérés. Aquinói Szt. Tamás figyelmeztet: “A Szentírás igazmondásából nem szabad engedni, de helytelen értelmezéssel a hiteden tudósok gúnyolódásának sem kell kitenni”. Ennek figyelembe vételével néhány elképzelés valószínűségük sorrendjében:

1. A legnagyobb fokban valószínű nézet, hogy a hexaémeron szó szerint értelmezendő, azonban a szószerintiséget nem primitív és túlzó módon kell felfogni. Nem minden vonatkozásban igényli ui. a szent szöveg, hanem csak ott alkalmazandó, ahol a kinyilatkoztatott igazság és a szöveg természete megköveteli. Mindamellett (bizonyos határok között) szabad más felfogást is követni. A szentatyák álláspontja ezen a ponton ui. nem egységes és nem is egyértelmű. Némelyek szó szerinti értelemben magyarázták a teremtéstörténetet, mások allegorikus magyarázatot követtek, és éppen nem a legkisebb tekintélyűek (Alexandriai Szt. Kelemen, Origenész, Szt. Ágoston, Szt. Atanáz és Nüsszai Szt. Gergely). Úgy gondolták, hogy vagy a másodteremtés is egy pillanat alatt ment végbe, vagy egyáltalán nem tudjuk, mennyi időt vett igénybe. A bibliai hat napot pedig látomásként (visio) magyarázták: Eszerint a teremtéstörténet az Ádámnak adott (feltételezett) őskinyilatkoztatás (revelatio archaica) hű bizonyítéka, mely még a mózesi rögzítést megelőző, népies szájról-szájra történő továbbadás ellenére is őrzi eredeti formájának nyomait. A hat nap nem a teremtés hat napja, hanem átélt hat nap, melynek reggele és estéje a jelenés kezdetét és végét jelentette. Eszerint Isten hat (hét) éjszakán kinyilatkoztatta Ádámnak (mások szerint Mózesnek) a teremtés titkát, melynek lényege, hogy a világ mindenestül Istentől származik. A teremtett dolgok egymásutánja nem tényleges, hanem logikai sorrend, melyben a megelőző mű mindig előfeltétel a következő számára. Aquinói Szt. Tamás ezt a felvetést szellemesnek, és a Biblia tekintélyének védelmére fölöttébb alkalmasnak találta. Ezt a hipotézist látszik alátámasztani, hogy a második teremtéstörténet nincs tekintettel az elsőre (megváltozik a teremtés sorrendje: az elsőben az embert teremti utolsónak, a másodikban elsőnek), vagyis úgy tűnik, hogy maga a sugalmazott író sem akart dokumentumszerű anyagot közölni a világ kialakulásáról. Pusztán korának nyelvén vallási igazságokat akart átadni az őskinyilatkoztatás népi mondákban megőrzött változatának a Bibliába való beépítésével. A történetek kiválasztásában azonban Isten irányította a szerzőt, így az mindenestül az isteni kinyilatkoztatás terméke, s mint ilyen, nem vethető kritika alá (Vö. XII. Piusz: Humani generis ill. Mediator Dei). Mivel Ádám Éva teremtését is álomban (tardema) látta, nem alaptalan a fölvetés, hogy az egész látható világ teremtését is látomás keretében mutatta meg neki Isten, annál is inkább, mert később is rendszerint álmokban és látomásokban közölte kinyilatkoztatásait. Az elméletnek az ad különös tekintélyt, hogy még jóval az evolúciós elmélet előtt született, és nem árnyékolja be a gyanú, hogy utóvédharcokat folytat a Szentírás tekintélyének megőrzéséért, és egyeztetésnek tünteti fel azt, ami tulajdonképpen a kinyilatkoztatott igazság tartalmának kényszerű csökkentése. Az elmélet hittudományos minősítése: valószínű vélemény (sententia probabilis): súlyosabb belső okkal támogatható nézet; ill. általános nézet (sententia communis): szabad vélemény, melyet általában a teológusok kinyilatkoztatott igazságként vallanak.

2. A másik hipotézis elkötelezett a hat teremtési nap abszolút szó szerintisége mellett. Mivel a természettudomány ezt megingatni látszik, mélyen hívő tudósok kidolgozták az ún. tudományos kreacionizmus tételeit, mely több-kevesebb sikerrel tisztán a természettudományos eredmények alaposabb vizsgálatával próbálja igazolni, hogy tudományosan nem cáfolható, sőt egyenesen igazolható a hat teremtési nap és a viszonylag fiatal világ feltételezése. A hipotézissel több ponton lehet vitatkozni, de számos eredményüket nem lehet mindenestül asztal alá söpörni. Azonban vigyázni kell, nehogy rossz érvekkel támasszuk alá állításainkat, mert ezzel éppen a megvédeni kívánt Szentírás tekintélyét csorbítanánk. Aquinói Szt. Tamás hangsúlyozza az elvet: “Mikor tudományosan akarjuk képviselni a kinyilatkoztatott igazságot, óvatosnak kell lennünk; ha a hitigazságot gyönge észokokkal támogatjuk, a hitetlenek kigúnyolnak, mert azt gondolják, hogy ama gyönge érvek alapján fogadjuk el igaznak, amit a hit nyújt. Ennek az elméletnek is vannak túlzó követői, akik erős hittel ugyan, de naiv lelkülettel nem látják és nem is akarják látni a problémákat. Nemcsak betű szerint veszik a teremtéstörténetet, hanem a mai értelmezési modellekkel keverve többet is belemagyaráznak, mint ami benne van. Az elmélet minősítése: jámbor vélemény (sententia pia): teológiailag nem kötelező és nem is cáfolható tanítás, amely azonban összhangban van az egyházias érzülettel.

3. Más teológusok a hat napban hat nagyobb periódust látnak. Ez az elmélet azonban számos problémát vet fel. A Biblia világosan hat 24 órás ciklust említ. Ha a hat napból a napot szimbolikusan magyarázzuk, akkor miért vesszük szó szerint a hatos számot? Ugyanazon mondat egyik felét szimbolikusan, másikat szó szerint értelmezni nem szokása a katolikus egzegézisnek. Túl ezen, a hat periódus nem felel meg a természettudományok által általánosan elfogadott evolúciós vagy földtörténeti sorrendnek (előbb van Föld és a világosság, mint a Nap). Ha pedig sem az evolúció híveit nem elégíti ki, sem a hagyományos felfogásnak nem felel meg, feleslegesnek tűnik az elmélet terjesztőinek igyekezete. Továbbá itt is fokozottan érvényes Aquinói Szt. Tamás intése az óvatosságra. Ennek ellenére a nézet még ma is népszerű és tolerálható. Teológiai minősítés: általános nézet (sententia communis): szabad vélemény, melyet több hittudós támogat.

4. Manapság sokan tartják azt a sok szempontból kifogásolható szabad véleményt, hogy a Szentírás hat napjának semmiféle történeti mondanivalója nincs, és a Teremtés könyve pusztán a babiloni világkép felhasználásával hirdeti az igazságot: semmi sem áll fenn öröktől, semmi (se nap, se hold, se csillagok) nem isten, csak az egy örök és igaz Isten, akitől minden más létező származik. Eszerint az elmélet szerint a teremtés azért van 6 + 1 napra felosztva, mert a Szentírás ezzel akarja megalapozni a szombat megszentelését, és a hetes ciklust. Ez a periodista magyarázat azonban éppen nem alapozza meg a szombat megszentelését, hiszen szerinte a szentírási alap semmiféle tényre, semmiféle történeti igazságra nem támaszkodik. Éppen az az elmélet legfőbb hibája, hogy körbejár: Azért kell a szombatot megszentelni, mert meg van írva, hogy Isten a hetedik nap megpihent. De ha Isten nem pihent meg, és főleg nem hat nap után, akkor miért írták meg? Azért, hogy a zsidók szenteljék meg a szombatot? Ez így a hibás logikai kör klasszikusát szolgáltatná. Rossz fényt vet a teóriára, hogy gyakorlatilag a keresztényellenes és ateista Friedrich Delitzsch pánbabilonista és mitikus magyarázatának feljavítása, melyet annyira szétszedett a keresztény ellenkritika, hogy eredeti formájában tarthatatlan maradt, de némely részigazsága miatt még a katolikus hit közvetlen közelében is megtűrik. Éppen ezért minősítése: megtűrt vélemény (sententia tolerata): szabad kérdésben olyan vélemény, amely sokak szerint ellentétben van a józan teológiai állásponttal, azonban a tanítóhivatal rosszallását még nem vívta ki.

A fenti négy teória nem azonos teológiai értékű vagy valószínűségű. A minősítésük az általános nézettől a megtűrt véleményig tart. Természetesen a fentieken kívül még sok más elmélet is született a teremtéstörténet értelmezésére, de ezek mind a fenti négy valamelyikével rokoníthatók, ezért általánosságban kijelenthető, hogy - mivel egyik vélemény sem kötelez a hit engedelmességével — aki katolikus akar maradni, a fenti négy elmélet közül kell választania, legalábbis amíg nincs dogmaértékű egyházi állásfoglalás.

A teremtéshit és az evolúció viszonya

Magasabb bölcseleti szempontokból a fejlődéselmélet és az isteni teremtés között nincs akkora ellentét, mint az első tekintetre látszik. Az evolúció nem vallási kérdés elsősorban, és nem is feltétlenül nélkülözi az igazság egyes elemeit, de az elmélet hiányosságai és népszerűsített formájának túlzásai miatt a katolikus hívő fenntartásokkal közelíti meg.

A katolikus hit elméletileg nem összeegyeztethetetlen az fejlődéselmélettel (fenntartva az ember külön teremtését). Ezért anélkül, hogy mindenestül elutasítanánk az evolúciós elméletet, vagyis a fajok egymásból való kifejlődésének gondolatát, nem tekintjük sem vallási igazságnak, sem feltétlen, még kevésbé meggyőző módon bizonyított tudományos igazságnak. Mint természettudományos hipotézis annyira hiányos, hogy nem hat kényszerítő erővel a Biblia hagyományos értelmezésére. Legfeljebb az egyházatyák nézeteltéréseinek alaposabb vizsgálatára indít.

A véletlenre alapozott evolúcióval szembeni kritikánk forrása nem a Szentírás mindenek feletti tekintélyének védelme, hanem majdnem tisztán természettudományos kétely. Annyiban nem teljesen profán a kritikánk, hogy szem előtt tartjuk: sokak hitét éppen az evolúció és a teremtéshit vélt összeegyeztethetetlensége ingatta meg, ill. a materialista evolucionizmus számos istentelen és emberellenes ideológiának (nácizmus, marxizmus) vált szellemi alapjává.

Amint fentebb láthattuk, a Szentírást minden nehézség nélkül lehetne másképpen (pl. az evolúció szerint) is értelmezni, sőt több egyházatya vagy egyháztanító meg is kísérelte (pl. Szt. Ágoston, Aquinói Szt. Tamás), mégpedig abban a korban, amikor az evolúció vagy a természetes kiválogatódás gondolata meg sem született, és így nem is jelenthetett konkurenciát a Biblia számára. Ezért nem vádolhatók azzal, hogy a tudományhoz próbálták meg hozzáidomítani az “élettelen, kiüresedett” dogmákat.

A fejlődéselméletnek az a felfogása, amely a véletlent teszi meg a genetikai változások és a természetes kiválogatódás irányítójának, mind a katolikus hit, mind a józan bölcselet számára elfogadhatatlan. Más a helyzet, ha a fejlődés és a mutációk okát nem a véletlenben, hanem Isten akaratában keressük. Ebben az esetben viszont az evolúciós elképzelésnek elvileg nincs találkozási pontja a kinyilatkoztatással. Mert míg a Biblia arról ad tanítást, hogy „miért és ki által" lett a világ, a tudomány a “hogyanra” keresi a választ. így a Szentírás egyetlen hiteles helyének valódi (!) értelme és a természettudomány biztos (!) eredményei között sem lehet igazi eltérés. Aquinói Szt. Tamás figyelmeztet: “A Szentírás igazmondásából nem szabad engedni, de helytelen értelmezéssel a hiteden tudósok gúnyolódásának sem kell kitenni”.

A katolikus hit tehát nem annyira az evolúciót mint hipotézist, hanem az evolucionizmust mint módszert (a fejlődésnek minden vonatkozásban való túlzó hangsúlyozását) veti el.

Mások az evolúciót mindenestül bírálják - és kritikájuk nincs minden alap híján -, mert nézetük szerint, ha a fajok fejlődéssel alakultak ki egymásból, akkor a létharc, a szenvedés és a halál, nem a bűn következménye, amint azt Szt. Pál apostol tanítja, akkor a természet „vajúdása” nem az ember vétkének következménye, hanem Isten ősi terve, amely független az emberi bűntől. Ez pedig túl azon, hogy mindenestül aláássa a Szentírás tekintélyét, Istent is kegyetlennek, vagy legalábbis érzéketlen tünteti fel a szenvedéssel szemben. Ez a nehézség azonban mások szerint nem áll fenn, hiszen - mint mondják — az örök élet a természet rendjén nem jár az embernek, pusztán a természetfeletti kiválasztás következménye. Az állat es növényvilág egyedei akkor is elpusztultak volna, ha ez ember nem vétkezik, sőt az ember is elhagyta volna a világot, csak mindez nem fájdalmas és kétségektől gyötört szenvedés, hanem a Boldogságos Szűzhöz hasonlóan boldog és nyugodt elszenderedés formájában történt volna. A többi élőlény szintén elhagyta volna a világot, de az örök élet ígérete és vágya nélkül, boldog tudatlanságban. Az ember bűne csak a körülményeket tette borzalmassá, és a célt elhomályosítva kilátástalanná az ember számára. Ebben a szenvedésben osztozik a teremtés is követve az embert, mint a teremtés koronáját. Ε teológusok állítása szerint - és jó okunk van egyetérteni velük, hiszen egyházatyák is állnak e nézet mögött — a Biblia és kivált Szt. Pál apostol a „halál” szó alatt nem pusztán az elmúlást, hanem annak gyötrelmes és rettenetes voltát, ill. a kárhozatot érti. És ez az, amit az emberi bűn, mint újdonságot behozott a világba. Ez az elmélet tehát elvben szintén megengedi annak feltételezését, hogy Isten az evolúció által alkotta meg a teremtett világot.

A katolikus hit nem ellenkezik kifejezetten a fejlődéselmélettel, de ellenkezik a véletlennel, vagyis azzal, hogy az esetleges fejlődés mögött nem állt isteni irányítás és tervezés: Hogyan haladhat a fejlődés egészen célirányosan az alacsonyabb rendezettségtől a magasabb felé, az egyszerűtől a bonyolultabb felé, amikor a természetben mindez automatikusan fordítva működik (az elektromos áram a kisebb ellenállás felé megy, a magára hagyott ház nagyon hamar tönkremegy, a halott test lebomlik). A nehézkedés elvének megfelelően magára hagyva minden az alsóbb szervezettség, a „könnyebb út” felé törekszik, és nem magasabb szinten szerveződik. A termodinamika II. törvénye: a létező rendszerek az idő elteltével egyre rendezetlenebbé válnak.

A „véletlennel” szemben áll az elégséges ok elve, vagyis az, hogy minden történésnek oka van, mégpedig elégséges oka. (Ha kutyanyom van a hóban, akkor annak csak az az oka, hogy egy állat járt arra. Ez azonban még nem elégséges ok. Az elégséges ok az, hogy az az állat egy kutya volt. Az órának oka az ember, elégséges oka az órás.) Ahol célirányosság van, kell célra irányító. Ηa az evolúció alapja a véletlen mutáció, akkor hogyan lehetséges a célirányosság a világban és a fejlődésben (gondoljunk csak az óránál összehasonlíthatatlanul bonyolultabb emberi szervezetre)? A célirányosságnak nem elégséges oka a véletlen. A célirányosság megfelelő oka csakis az értelmes célra irányító. Senki sem hinné el, hogy egy óra magától összeállt, vagy, hogy egy szeméttelepen a tornádó összerakott egy működőképes Boeing 747-es repülőgépet. Azért hihetetlen ez, mert sem a véletlen, sem a tornádó nem elégséges oka a célszerűségnek. A merőben mechanikai fejlődéselmélet tehát bölcseletileg, is tapasztalatilag is lehetetlen.

Ld. még: [link]

Van egy ilyen is: [link]

A bibliai teremtéstörténet (Ter 1,1-2.3) a világ keletkezését Isten mindenható szava által hatnapos isteni munka (,,hexaémeron'') alakjában írja le, amely Istennek szombati nyugalmával záródik be. A bibliai teremtéstörténetben foglalt igazságok isteni kinyilatkoztatáson alapulnak... Ennek az isteni oktatásnak valamiféle meghatározott, ősszüleink értelméhez alkalmazott formában kellett történnie. Legalább is valószínű az, hogy [ősszüleink] a velük közölt kinyilatkoztatást nemcsak tartalma [ami magától értődik], hanem alakja szerint is, amelyet maga Isten választott fölvilágosításukra, továbbadták utódaiknak...

A hexaémeron magyarázatának abból az egyházi alaptételből kell kiindulnia, hogy a Szentírás valamelyik hiteles helyének valódi értelme és a természettudomány biztos eredményei között nem lehet ellentét, minthogy Isten szava és Isten műve egymásnak nem mondhatnak ellent. Míg a természettudomány a föld és az égitestek történetét föl nem födözte, semmi kétség sem merült föl, hogy a hatnapos tevékenységet szószerint értsék s a világot Isten hatszor 24 óra alatt keletkezett művének tekintsék. Ez a... fölfogás a természettudományi kutatások eredményeit tekintve, amelyek szerint a kosmos [= világ] kifejlődése hosszabb időközöket kívánt, már nem védelmezhető. Ezért különböző elméleteket állítottak föl, hogy a hexaémeron szószerinti jelentését a tudományos eredményekkel összeegyeztessék. Némelyek... a hat teremtésnap mindegyikét a világfejlődés egy-egy szakaszának befejezéseként tekintették... Mások a héber jőm-ot (nap) a ,,periodus'' (korszak) értelmében fogták föl és a hat napot a világ kifejlődésének hat korszakaként magyarázták. Ezek az elméletek nem szolgálják céljukat, vagyis azt, hogy a Szentírás és a természettudomány ellentmondását kiküszöböljék... Hiábavaló törekvés a világnak a geológusoktól fölállított egymásbafonódó fejlődési szakaszait (fázisait) a hexaémeron hat, illetőleg nyolc művével kronológikus (időrendi) egymásutánjukban összeegyeztetni.

A hexaémeron szószerinti fölfogásának vagy a periodista (korszakokra tagozó) magyarázatnak a természettudomány bebizonyított eredményeivel való ellentétessége fölismertette velünk, hogy Mózes I. könyvének I. fejezete nem a világ keletkezésének természettudományos folyamatát akarja vázolni, hanem a voltaképpeni folyamatot figyelmen kívül hagyja (hiszen a Szentírás nem akar természettudományi oktatást nyújtani) és csak vallási oktatás, valamint a szombat megünneplésére vonatkozó parancs meglapozása végett írja le az isteni teremtőtevékenységet hatnapi munkaként.

Már Szent Ágoston... adott olyan magyarázatot a hexaémeronra, amely e fölfogás előfutárjának nevezhető. Szerinte Isten az elemeket [,,ősanyagokat''] (a bibliai kaoszt) egyetlen teremtői cselekedettel hívta létre s ezekből a beléjük helyezett erőkkel a kosmost lassanként... kifejlesztette; a hat nap szerinte az angyaloknak hat mozzanatra föloldott ismerete a teremtésről. Az idő és az oktatási jelleg tekintetében a magyarázók fölfogása eltér egymástól. Az úgynevezett ,,ideális'' elmélet... a hat napot nem egymást követő hat időszaknak, hanem az isteni teremtői tevékenység hat, logikailag egymástól megkülönböztetendő főmozzanatának, a teremtésben megvalósult hat isteni eszmének tekinti s ezeket csupán az emberek oktatása végett vagy maga Isten vagy a szerző hat napig tartó munkára osztotta be. Ez az elmélet azonban nem magyarázza meg, miért van a dolgok logikai rendje a keletkezés időrendi keretébe szorítva, hiszen ez a keret szükségképpen azt a hitet kelti, hogy, a dolgok a valóságban is ilyen időrendi egymásutánban létesültek. Az úgynevezett ,,természetes'' magyarázat... a hexaémeronban nem lát mást, mint a teremtés igazságainak csak magától a szerzőtől a korabeli természettudományos álláspont alapján kiválasztott ruházatát, amely Mózestől vagy későbbi szerzőtől származik. A napok az ő számára természetes napok, s ezekre ő maga osztja szét az isteni teremtői tevékenységet. Ez az elmélet nem magyarázza meg, miként lehet megalapozni a szombat parancsát Isten hatnapos munkahetével és szombati pihenésével, ha e megalapozás egyáltalán semmiféle tényre, semmiféle történeti igazságra sem támaszkodik... E két elmélet nehézségeit igyekszik a ,,látomáselmélet''... megoldani. Szerinte a teremtéstörténet az Ádámnak adott őskinyilatkoztatás hű bizonyítéka, amely még mindig magán hordja régi korának nyomait. A teremtésről szóló kinyilatkoztatást Isten látomásban [,,visio''] adta és az igazságokat hat képben vagy teremtésjelenetben szemléltette. A hat nap nem hat teremtésnap, hanem csak a látomásban átélt hat nap, amelynek reggele és estéje a jelenet keletkezését és eltűnését jelenti. A munkanapok időrendi egymásutánja csak az egymás között logikailag elrendezett műveknek egymásrakövetkezése. [A logikai sorrend olyan, hogy a megelőző mű mindig előföltétel a következő számára, amennyiben a következőben alkotottaknak vázolt művek létezése vagy megértése számára megteremti az előföltételeket; így pl. a növényvilág az állatok, a növény- és állatvilág pedig az emberek létezésének föltétele.] Mivel Ádám Éva megteremtését látomásszerű álomban (tardęma) nézte, nem megokolatlan az a föltevés, hogy Isten az egész látható világ teremtését is látomás alakjában mutatta meg neki, annál is inkább, mivel Isten később is rendszerint látomásokban és álmokban szokta közölni kinyilatkoztatásait... (II. kötet, 619-624. hasáb.)

... [Éva] teremtése előtt Isten megismertette Ádámmal, hogy a paradicsom állatvilága egyrészt tőle lényegesen különböző, másrészt pedig nemileg szétkülönült, s ezzel az elhagyottság érzését és a vele azonoslényegű kiegészülés vágyát ébresztette föl benne. Továbbá kinyilvánította neki azt az isteni elhatározását, hogy hozzá illő segítőt teremt számára. A nő megteremtése még a hatodik teremtésnapba tartozik, de csak Ádám megteremtése után következett be. Ádám Istentől rábocsátott látomásban látta Éva teremtését. Erre mutat a héber kifejezés tardęma, ,,mély-álom''... A bibliai elbeszélés sugalmazott szerzője nemcsak a látomást, hanem azt is, amit Ádám a látomásban látott, történeti folyamatnak, nem csupán jelképnek tekintette. Az 'ischscha (,,némber, nőember'') nevet úgy magyarázza, hogy ,,a férfiúból véteték.'' Szent Pál a nőnek a férfi alá rendelését Istentől akartnak tekinti s ezt a nőnek a férfiból való teremtésével okolja meg (1Kor 11,7). Éva ,,építése'' Ádám bordájából vagy oldalából (a héber ,,sel'a'' mindkettőt jelentheti) titokzatos teremtői cselekedetnek antropomorfisztikus [emberi módra elképzelt] leírása, amely a magnak növénnyé ,,építésé''-ben bizonyos párhuzamot talál. A látomásban látottakból megismerte Ádám, hogy a nő vele azonoslényegű teremtménye Istennek: ,,Ez most csont az én csontomból s hús az én húsomból''. (Az ,,Éva'' című cikkből, I. kötet, 495-496)

A római Szentírás Bizottság 1909. június 30-án kelt döntése szerint (lásd Denzinger n. 2123) a Szentírás három első fejezetében legalább is a következőket kell történeti eseményeknek tekintenünk:

1. Az összes dolgok isteni teremtése az idők kezdetén;

2. az ember külön teremtése: Legalább is a halhatatlan lélek külön teremtését el kell fogadni. Az a föltevés, hogy az emberi test állati testből ,,fejlődött'' ki, bár nem ellenkezik közvetlenül valamely dogmával, mégis kevésbé jól egyeztethető össze a Szentírás szövegének szószerinti értelmével. (Ter 2,7: ,,Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld anyagából, arcára lehelte az élet leheletét és élőlénnyé lett az ember''.) Ezenkívül bölcseleti tekintetben érthetetlen az emberi léleknek beleöntése valamely állati testbe; ugyanabban a pillanatban az állati testet is át kellene alakítani emberi testté. Az állatnak ilyetén átalakítását emberré sem tagadni, sem állítani nem lehet.

3. az első nő alkotása az első férfiből;

4. az emberi nem egysége;

5. ősszüleink eredeti boldogsága a megigazultságnak, épségnek és halhatatlanságnak állapotában;

6. az embernek engedelmessége kipróbálása végett adott isteni parancs;

7. az isteni parancs áthágása a kígyó képében csábító ördög ösztönzésére;

8. ősszüleink kiűzetése az ártatlanság eredeti állapotából;

9. a jövendő Megváltó megígérése.

Valóban,az evolúció és a teremtés egyáltalán nem zárja ki egymást.tehát abszurd elképzelés az,hogy a mindenható csak is úgy alkothatott,ahogyan azt ők kimondják.

ez is csak egy hatalmi eszköz,mert nem mondhatják ki azt,hogy nem tudják pontosan elmagyarázni a témát,mert jelentősen csökkene a befolyásuk.