Ha egy nem hívő, pl. egy materialista is erkölcsös és példamutató életet él, és hasonló értékrendet követ, mint egy őszinte keresztény, lehet-e mégis fontos hiányosság az életében?

Vallástól függetlenül lehet erkölcsös és példamutató életet élni. Akár követünk valamilyen vallást, akár nem; lehetünk jó és rossz emberek is.

Nincs rá garancia, hogy egy ateista, vagy keresztény, buddhista, vagy akármilyen vallású ember kifogástalanül erkölcsös életet él-e. Ahogy az ellenkezőjére sincsen garancia.

Ez embertől, és jó neveltetéstől függ.

1.

Ha mélyen hívő emberek tanítanak a jóra, az ugyan olyan hasznos, mint, amikor ateista emberek nevelik belénk a helyes értékrendet.

2

De, ha a gyerek rossz, nevelhetik akármilyen vallású, vagy ateista szülők, a gyerek attól nem tér át a jó útra.

""Mi teszi az embert 'jóvá', vagy 'gonosszá'?""

Az embert az teszi jóvá, ha képes elfogadott normák között élni. Ha él és élni hagy. Jó az ember, ha tolerálja a másságot, de annak terjesztését nem támogatja (nem megakadályozza, csak nem támogatja!), de persze csak abban az esetben, ha az rossz. Teszem azt a homoszexualtiást nem üldözi és nem ítélkezik egy homoszexuális fölött, de tudja, hogy nem az a "normális" út. Jó, ha élvezi az életet egészséges korlátok között. A rosszat gondolom nem kell ezek után elmagyaráznom.

""Milyen szerepe lehet ebben a ma népszerű világnézeteknek, mint a keresztény/nem keresztény történelmi egyházaknak, vagy az ateizmusnak?""

Mi a szerepe? Semmi. Vagy minden. Mert van akinek pl.: a keresztszülő egy név, és kész, de van, akinél egy keresztszülőnek "feladatai", és "rangja" van. A keresztény egyház megtanít sok jó dologra, de rengeteg visszaságra, és hazugságra alapul az egész vallás. De ez minden más vallásnál így van. Az ateizmus pedig nem jellemezhet egy embert, talán csak a befolyásolhatóságát mutatja...

""Lehet-e fontos, vagy netán meghatározó szerepe a főbb világnézeteknek abban, hogy milyenné teszik az embereket?""

Lehet. Pl.: a buddhisták láthatóan megfontoltabbak, nyugodtabbak, a sátánisták az egójukat részesítik előnyben, magukat helyezik mások elé, a keresztények minden "normálistól" eltérő dolgot bűnnek tartanak, és rettentően konzervatívak. De ezek között is vannak kivéelek...

""Létezik-e olyan világnézeti irányzat, mely mélyen (és egyben komoly tudományos alapon is), képes a benne hívőket megfigyelhetően, határozottan jobbá, békésebbé, türelmesebbé, ugyanakkor nem hiszékennyé tenni?"

Nem, nem létezik. A valláshoz hit kell. Ha valaki a Xenuban, Istenben, Sátánban, vagy valaki más istenségben hisz, ahhoz hiszékenység kell. Az más kérdés, hogy egyéb dolgokat milyen mértékben hisznek, fogadnak el. Tudod, egy kereszténynek az a hiszékeny, aki az evolúciót ismeri el, egy Darwinistának az a hiszékeny, aki keresztény, vagy az értelmes(vagy intelligens?) tervezésben hisz.

1. voltam.

Egyfajta spirituális igény van mindenkiben, csak legfeljebb egyesek nem ismerik be.

Én pl. nem vagyok semmilyen vallás követője, viszont megvan a magam elképzelése a dolgok rendjéről, amiben hiszek. Hiszem például, hogy ha létezik/léteznek isten(ek), akkor összehasonlíthatatlanul előrelátóbbak és megfontoltabbak, mint a Biblia istene, akit éppen ezért nem is tartok valóságosnak.

Ugyanígy, a legtöbbeknek van valamiféle hitük, egyszerűen azért, mert az ember gondolkodó lény, és a világ, mint olyan, magyarázatot igényel. Ilyen szempontból tehát mindenki hívő, csak épp nem feltétlenül tényleges vallások szerinti, hanem sokszor egyéni hit szerinti.

A jó vagy rossz, erkölcsös vagy erkölcstelen élet tehát leginkább egyszerűen magától a tényleges életviteltől és az ember gondolkodásmódjától függ, hogy mit tart helyesnek, és mit elítélendőnek, és mennyire tartja is magát a nézeteihez a gyakorlatban.

Ennek kialakításában pedig - szerintem legalábbis - kulcsszerepe van a nevelésnek, de ezt most tágabb értelemben értem, mint amit a szó eredetileg jelent. Ebben a kontextusban a nevelés részének értem mindazokat a hatásokat, amik a gyereket érik:

- a szüleitől

- a barátaitól

- ismerőseitől

- ellenségeitől

- tanáraitól

- idegenektől

- amit olvas

- amit lát a tévében

- amit hall a rádióban

- vagyis röviden: mindentől és mindenkitől.

Elvégre mindaz, amit lát-hall-tapasztal, befolyásolja, formálja, alakítja a gondolkodásmódját, személyiségét. Van persze egy alapszemélyisége, amivel születik, de hogy ebből pontosan mi lesz, azt nagyon nagyban befolyásolja gyakorlatilag minden tényező. Szinte mindenkit el lehet vinni jó és rossz irányba is, csak egyeseket könnyebb, másokat nehezebb, de a megfelelő módszerekkel minden elérhető.

A hit tehát ebből a szempontból egyszerűen csak egy adalék a hatások sorában, és ugyanúgy lehet jó, mint ahogyan rossz is. Jó akkor, ha valóban őszinteséget, alázatot és szeretet terjeszt, de rossz akkor, ha intoleranciát, embertelen szigort és fanatizmust. És érdekes módon e téren a materializmus sem jobb, mint a vallás; a fanatikus materialista ugyanis ugyanúgy beszűkült látókörű, mint a fanatikus hívő, és nagyon sokmindent eleve lehetetlennek vagy elfogadhatatlannak tart, ami pedig nagyban korlátozza a megismerési, fejlődési lehetőségeit.

Mindezt egybevetve tehát szerintem az igazság itt is, mint általában mindig, középen van: nyitottság, kritikai készség és gondolkodás, ezek a kulcsszavak. Amíg nincsenek dogmák és kinyilatkoztatások abban az értelemben, hogy mindig minden elvet meg lehet kérdőjelezni, és lehet beszélni, gondolkodni róla, addig rendben van a hit is. Abban a pillanatban azonban, amikor bármiről kijelentik, hogy ez márpedig így van, mert ez és ez azt mondta, vagy írta, onnantól máris kezdődik a beszűkülés, ami meg már nem jó.

Nem gondolom, hogy feltétlenül hiányosságot kellene érezni olyan valakinek, aki nem valamilyen vallás követője.

A "vallásosság" nem garantálja azt, hogy valaki példamutató életet él. Lehet, hogy kifelé talán "jobbnak" tűnik, de annál sokkal többet számít az, ami nem a nagyközönség szeme előtt zajlik.

Erre sajnos a közvetlen környezetemben is látok példát: ő már szinte nyűgnek érzi teljesíteni az általa elméletileg gyakorolt "vallás" követelményeit, elvárásait. Emellett csak azokat a bibliai elveket ragadja ki és alkalmazza, amik az ő szája íze szerint valók. Ez képmutatás.

Egy ilyen ember tehát hiába hisz a természetfelettiben, mégsem őszinte.

Ettől talán már az is helyénvalóbb, ha nem mondom magam semmilyen felekezet követőjének, mert úgy gondolom, hogy így is lehetek "Jó Ember". :)