Miért olyan fontos ez a temetősdi dolog?

szokás

miért kell karácsonyra ajándékot venni? miért kell kezet fogni? miért kell megköszönni valamit, aminek nem örülsz? miért kell előre engedni a nőt?

a szomorkodás egy fura deformált találkozása a kereszténységnek meg a pogányságnak. egy fajta negatív halálkultusz, amit a keresztények nem tudtak értelmezni. érdekes módon keleten dicsőség ha felmegy a lelked az istenek közé és nagy tiszteletet kapsz. az emberek fehérbe öltöznek, és nem "gyászfeketében" zokognak az önző vágyaik kielégíthetetlenségén.

08:05

én inkább úgy látom hogy egyeseknek csak nagyobb problémát ad, főleg hogy ilyen negatívdolognak van beállítva. az elbúcsúztatás nem egyenlő az új életre való felkészítéssel. mai felfogásban a halott elhagy téged, régebben viszont útra indult egy jobb helyre. nyilvánvaló hogy ha igazi keresztények lennének, egyáltalán nem zokognának hogy isten kegyeik közé vette az illetőt.

A kereszténységnek miért olyan fontos, hogy ha valaki meghal, menjünk el a temetőbe, beszéljen a pap arról, hogy milyen jó ember volt, és milyen nagy fájdalom, hogy elment.

De, attól, hogy ott a pap beszél, meg mindenki sír, meg szomorkodik, attól nem jön vissza a halálból az, aki meghalt.

Akkor minek?

1. Nem minden keresztény temetés olyan, mint az általad ismert római katolikus szertartás. Ma Magyarországon is tartanak már olyan keresztény temetést, ahol az emberek nem sírnak meg szomorkodnak, hanem örömmel képesek énekelni, mivel hisznek abban, hogy az elhunyt barátjuk/rokonuk lelke egy sokkal jobb helyre, a Mennybe költözött, és ő maguknak is reménységük van afelől, hogy oda fognak kerülni. Természetesen ilyenkor is érez az ember fájdalmat és szomorúságot a szerettei elvesztése miatt, de az örök életben való reménység sokkal erősebb ennél, ezért nem tudja olyan mértékben átadni magát a bánatnak és a gyásznak, mint azok az emberek, akik abban hisznek, hogy az elhunyt testének meghalásával az illető örökre megsemmisült és soha többet nem találkozhatnak vele.

2. "attól, hogy ott a pap beszél, meg mindenki sír, meg szomorkodik, attól nem jön vissza a halálból az, aki meghalt. Akkor minek?"

Azért, mert a szertartások fontos szerepet töltenek be az emberek életében, könnyebb általuk feldolgozni az életünk nagyobb eseményeit, mint pl. születés, halál, ballagás, házasságkötés stb. Úgyhogy nemcsak a formális, hanem a hittel megélt kereszténységnek is szüksége van temetési szertartásra. Nem azért, hogy jól szomorkodjunk egyet, aztán meg magára hagyjuk az elhunyt családját a gyászával, hanem azért, hogy a temetésen megerősítsük egymás hitét abban, hogy aki Krisztusban hívőként távozik a földről, annak nem árthat a halál, hanem az Ő ígéretei alapján örökké fog élni.

Mert mi ebben hiszünk:

"Ján 8:51 Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké."

"Ján 11:25 Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él;

Ján 11:26 És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal."

"1Kor 15:19 Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk."

"Fil 1:21 Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség."

A halálból, mint említetted, valóban nem jön vissza, aki meghalt, egyelőre. És főleg nem egy temetési szertartástól fog visszajönni. De a keresztény hitnek kulcsfontosságú része a feltámadásba vetett hit, mivel Jézus egyértelműen kijelentette, hogy a halottak fel fognak támadni. A temetési szertartásnak szerintem a halottak feltámadásának reménységéről való megemlékezés, és az ezáltali megnyugvás, vigasztalás lenne a fő szerepe.

De való igaz, hogy ha nincs a résztvevőknek élő hite a feltámadásban, akkor semmi értelme az egész temetési szertartásnak. Csak egy humbug, ami pénzbe kerül. Akkor tényleg csak arra jó, hogy még jobban gyászoljunk, még szomorúbbak legyünk, és örökre bánatot zárjunk a szívünkbe amiatt, hogy a szerettünk meghalt.

S végül itt egy példa a gyászt inkább mérséklő, mint fokozó, reményteljes keresztény temetésre:

http://www.youtube.com/watch?v=fBz4Y8qnhA8

(Tp.)

Ismerek olyan embert aki amikor meghalt egy ismerőse csak nagyon nehezen tudta elrejteni a nagy örömöt amit érzett ugyanis biztosan tudta hogy az illető üdvözült és ez a legboldogabb napja az életének (halálának).

A szenteknél nem véletenül hívják a haláluk napját mennyei születésnapnak.