Tapasztaltad már az életedben Isten jóságát? Milyen formában?

Én spec nem.

Se a Gád,se a Dzsízösz ,se a Hóliszpirit nem Tibi bácsi...

Mégis sokan hiszik azt.

Isten jósága sokszor nem mérhető fel emberi "értelemmel". "Az én utaim nem a ti utaitok".. vagy valami hasonló van az Igében.

Ő mindig jót akar az embernek, azoknak is akik hisznek benne és azoknak is akik nem... de ezt mi nem mindig így érezzük.

Én tapasztaltam már a jóságát úgy is, hogy nagyon fájt és úgy is, hogy nagyon boldoggá tett.

Példaképpen, ha az ember elindul egy úton, amit Isten nem neki szánt, akkor kudarcot kudarcra halmoz, boldogtalan és céltalan... azt hiszi elhagyta őt Isten. Aztán utat vált, imádkozik hogy most jó legyen... és jó lesz és minden klappol, minden simán megy, pedig mehetne sokkal rosszabbul, de minden tökéletes. Mert Isten egyetért a választott úttal. Mindkét esetben Isten jósága nyilvánult meg. Az elsőben azért mert az helytelen út volt és le kellett róla térni, a másodikban pedig a támogatásért.

Én ezt tapasztalom meg újra és újra az életem során.

Nagyon sokszor tapasztaltam. Már az is hatalmas ajándék tőle, hogy normális családba születtem és egészséges vagyok... :D Rengetegszer tapasztaltam az áldásait, egy példát most kiemelek:

Gimis vizsgára tanultam, rengeteg és nehéz tételeim voltak, amiket szóban is kellett elmondanom, szigorú tanár, osztályfőnök, igazgató előtt. Nagyon izgultam, féltem, hogy mi van, ha nem teljesítek jól. Erre pont akkor, amikor a vizsga előtt voltam, akkor nem izgultam pont. Végül jó tételt is húztam, és ötösre vizsgáztam. Hiszem, hogy Isten vette el az izgalmamat. :)

Nem igen vagyok vallásos, de hiszek Istenben. Úgy igazából, ami meghatározó volt a jelenemre, először egy éve éreztem a jóságát. Teljesen összekuszálta az életemet, rengeteget sírtam és kételkedtem, végül olyan helyen kötöttem ki, ahol jobban érzem magamat, mint ahogy a másik úton éreztem volna. Nem az lett amit én akartam, hanem amit ő szeretett volna, de igen... a lehető legjobb dolog történt akkor az életemben, csak beletelt pár hónapba mire rájöttem mi volt Isten szándéka velem. :)

Ez volt az az első jel, amitől úgy kezdtem érezni, hogy a Rá bízhatom magamat!

Azóta volt egy nagy dilemmám nyár közepén, amire az aggódás helyett képes voltam azt mondani, hogy nem én döntök... hagytam maguktól kialakulni a dolgokat és így utólag megint csak azt mondhatom, hogy Isten a lehető legjobb helyre terelt. :)

Egyéb apróságokban is megtalálom a jóságát. Pl. sokszor csinálok hülyeségeket. A múltkor külföldön ott hagytam a strandon a táskámban, amíg elmentünk ebédelni egy távolabbi étterembe. Csak akkor gondoltam bele, hogy mindenem benne van (telefon, fényképező, pénztárca, iratok, bankkártya), amikor már ettünk. Kb. 5 percenként könyörögtem magamban, hogy "Istenem ugye nem hagyod, hogy ilyen rossz dolog történjen velem" avagy nyugtatgattam magam, hogy "Nem, nem... Isten nem hagyná, hogy ilyen dolog történjen itt velem". Amikor visszaértünk megvolt mindenem. Ezt hívhatjuk egyszerű szerencsének is, de az ilyenek nálam mindig kicsit többet jelentenek! :)

Én folyamatosan tapasztalom Isten jóságát. Napról napra tanít és újabb ajándékokat ad. Főleg álmokban szól hozzám de többször volt már olyan istenélményem is amikor teljesen ébren voltam.

De azt hiszem a legnagyobb ajándék a három hónapos kislányom. Sose gondoltam volna hogy egy kisgyerek ekkora örömöt adhat.

Sem a jóságát, sem a gonoszságát, sem a közelségét, sem a távolságát, egyáltalán semmit aminek akár erőlködve is, de köze lenne hozzá. Hogy hiányzik-e? Nem.

Ha a pokol az Istentől való teljes elszigeteltség, akkor nem lehet olyan szar hely.

10:46-osnak:

Ezt csak azért mondod mert azt gondolod hogy jelenleg távol vagy Istentől miközben valójában nagyon is közel van hozzád. Csak nem veszel róla tudomást, de attól még közel van, minden percben.

A teljes magány és Isten hiányának érzése rettenetes, szavakkal nem lehet leírni hogy mennyire rossz. Én egyszer álmomban már átéltem ezt és amikor felébredtem még órákig nem mertem megmozdulni se annyira szörnyű volt.