Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A keresztényeknek miért nem...

A keresztényeknek miért nem kell betartani azt a Mózesi törvényt, ami előírja, hogy tisztátalan állatokat nem szabad megenni? Pl. Miért ehet egy keresztény disznót?

Figyelt kérdés
2012. jan. 15. 16:52
1 2 3
 11/29 anonim ***** válasza:
54%
A Bibliában leírt tudást úgy képzeld el, mint egy piramist. Minél előrébb haladunk benne Istentől annál több információt kapunk, annál világosabbak a céljai. Ezek a tanítások egymásra építkeznek, azonba fontos tudni, hogy Mózesnél többet tudott Jézus (aki maga a megtestesült Isten) így ő mivel egy új szövetséget kötött az emberiséggel ezért jogában állt (és meg is tette), hogy a régi törvények közül sokat eltöröljön és sok újat alkosson meg helyette. Éppen ezért ószövetségi parancsokkal újszövetségiek nem cáfolhatóak, hiszen amikor azok íródtak akkor még az emberiségre vonatkoztatva nem született meg az új szövetség. Ez viszont nem jelenti azt, hogy semmit nem kellene megtartani az ószövetségből, vagy érdemtelen lenne. Mivel Jézus az ószövetséghez képest alakította ki az újszövetséget ezért a kiindulási alapnak az ószövetség tanait tekintjük és amit Jézus cáfol vagy átalakít belőle (mivel neki jogában állt és mivel ő többet tudott Isten terveiről mint Mózes) azokat tartjuk meg.
2012. jan. 16. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/29 anonim ***** válasza:
57%

Szia!


Ahogyan már elhangzott gy előbbi hozzászólásban a tiszta és tisztátalan állatok közti különbségtétel már Noénál megjelent, így ez nem a zsidóknak adott rendelkezés.


Ha a táplálkozásról van szó érdemes a Szentírást az elejétől olvasni. A teremtés után Isten meghatározza az ember ideális étrendjét: gabonafélék, olajos magvak, gyümölcsök, ami később kiegészül zöldségfélékkel. A teremtéstörténetet négyezer évvel ezelőtt írták le. Nincs rá tudományos magyarázat, csak az, hogy az igazi szerző többet tudott az emberről, mint az, aki leírta.


A bibliai korok emberei úgy hitték, hogy az élet Isten ajándéka, amit az embernek erkölcsi kötelessége őrizni és fenntartani. Ezért kaphatott helyet az erkölcsi kötelességek között az étrendre vonatkozó rendelkezés, mint ami az élet fenntartásának legközvetlenebb eszköze. Az ember felelőssége és lehetősége a "Gyártó" tanácsai szerint őrizni az életét.


Azt is érdekes megfigyelni, hogy az első emberpár próbája az étkezéshez kapcsolódik. A szabadság mindig legalább kétesélyes. Ahhoz, hogy szabadok legyünk, tudnunk kell nemet is mondani. Isten ad egy egész kertet, és visszakér egy fát. Ezzel arra tanította az embert, hogy az élet őrzése összefügg az engedelmességgel, a Teremtővel való bizalmi kapcsolat függvénye. Az Édenkertben a bizalmatlanság, az Isten elleni lázadás kifejezése volt a tiltott gyümölcs elfogyasztása. A bibliai őstörténet máig érvényes üzenete az, hogy a választott étrend befolyásolja az ember jólétét. Szabadon dönthetünk, de a választásunknak minden esetben következményei vannak, amit vállalnunk kell.


A bűneset miatt megváltozott az élet lelki és fizikai dimenziója. A Biblia nem magyarázza meg, csak kijelenti: az emberi élet a születés pillanatától az öregedés, elmúlás irányába mutat. Megjelenik a fáradság, a fájdalom, a szenvedés és végül a halál, amit az ember szabadított magára azzal, hogy kiszakította az életét Isten világrendjéből.


Az özönvíz tragédiája pedig arra figyelmeztet, hogy az ember döntései a környezetet is érintik. A környezeti változások benyújtják a számlát, és visszahatnak az ember életére. Ez történt az özönvíz után is. A túlélő családnak Isten új étrendi rendelkezést ad, amelyben megengedi bizonyos, ún. "tiszta" állatok húsának fogyasztását is.


Isten azért is megengedte a "tiszta" állatok húsának fogyasztását, mert előre látta, hogy a bűn következtében mindig lesznek olyan helyzetek, földrajzi területek, éghajlati körülmények, gazdasági állapotok, amelyek hasonlítani fognak az özönvíz utáni kényszerhelyzetre, amikor nem lesz elegendő és jó minőségű növényi étrend.

Azzal, hogy Isten engedte meg ezt a változást, nem mentette fel az embert a húsevés következményei alól. A Biblia arról számol be, hogy az emberek átlag életkora fokozatosan csökkent. Ennek természetesen sok tényezője van, de a mai kutatások fényében határozottan kijelenthetjük, hogy a táplálkozás szerepe döntő lehet. Alapvetően a vegetáriánus népcsoportok vizsgálata igazolta, hogy akár 6–8 évet javíthat az életkilátásokon a növényi alapanyagokban gazdag étrend.


A bibliai időkben nem ismerték az "egészségtelen" vagy "egészséges" fogalmakat. Nem sokat értettek volna abból, ha valaki a koleszterinszintre vagy a magas zsírtartalomra hivatkozva megmagyarázza az étrendi rendelkezéseket. Emiatt a Biblia nem indokolja az étrendi tiltásokat. Az akkor használatos kultikus fogalmak köré csoportosítja mindazt, amit fontosnak tart:

– Szent – mindaz, ami Istené. Aki erre a területre tévedt, halálbüntetést szenvedett el. Isten ehhez a fogalomhoz kötötte a legfontosabb erkölcsi normákat, amit a Tízparancsolat tartalmaz.

– Tiszta – mindaz, ami kívánatos az ember számára. Tiszta volt az, aki engedelmeskedett Istennek, jó kapcsolatban élt a családjával, békességben volt az ellenségeitől. Lelki, testi, szellemi és szociális jólét állapota, amit a héber shalom szóval fejeztek ki.

– Közönséges – ha valaki áthágta a higiéniai vagy kultikus rendelkezéseket, közönségessé vált. Például, ha valaki hullát érintett, bőrbetegséget kapott, vagy vérrel került érintkezésbe ilyen állapotba került. Ez egyfajta kultikus tisztátalanságot jelentett, ami miatt karanténba tették hét napig, távol a családjától és a templomtól. Ez a tisztátalanság visszafordítható volt. A kirekesztés lejárta után a különféle tisztálkodási előírások betartásával visszamehetett a táborba; újból tiszta lett.

– Tisztátalan – az elsőhöz hasonlóan ez a terület szintén érinthetetlen volt az ember számára. Állandó tisztátalanságot jelentett, amiből nem volt visszatérés (halálbüntetés). Ebbe a kategóriába tartozott a tisztátalan, fogyasztásra nem alkalmas állatok érintése vagy fogyasztása. A mai ember számára érthetetlen fogalmak ezek. De ahhoz, hogy Isten megértesse abban a korban a dolgok jelentőségét, kénytelen volt olyan ókori fogalmakat használni, amit jól ismertek. Számunkra nem maguk a kifejezések vagy azok jelentéstartalma az érdekes, hanem az, hogy mit sorolt be Isten az egyes fogalmakhoz.


A Bibliában találjuk meg a világtörténelem első táplálkozástudományi kísérletét. Dánielt több társával együtt Babilonba deportálják Nabukodonozor seregei. A király azt szeretné, ha héber fiatalokat nevelne ki, hogy később helytartói legyenek a leigázott területeken. Ennek érdekében minden eszközzel megpróbálja átmosni a fiatalok agyát, hogy héberül tudó, de babiloni módon gondolkodó ügynökökké váljanak. Megváltoztatja nevüket, és a saját asztalánál látja őket vendégül. A felemelkedés óriási perspektívái előtt álló hadifoglyok azonban furcsa módon reagálnak a király nagylelkűségére. Olvassuk tovább a Bibliából:

"Dániel azonban elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és azzal a borral, amit ő szokott inni, ezért arra kérte a főudvarmestert, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. Isten a főudvarmestert jóindulatra és szeretetre indította Dániel iránt, de azért ezt mondta a főudvarmester Dánielnek: Félek az én uramtól, a királytól, mert ő rendelkezett így ételetekről és italotokról. Mi lesz, ha azt látja, hogy ti soványabbak vagytok, mint a veletek egykorú ifjak? Még bajba kerülök miattatok a királynál! Akkor Dániel ezt mondta annak a felügyelőnek, akit a főudvarmester rendelt Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá mellé: Tégy próbát szolgáiddal tíz napig! Engedjék meg, hogy zöldségféléket együnk, és vizet igyunk. Azután mutassanak meg neked minket és azokat az ifjakat, akik a király ételéből esznek, és amit majd látsz, aszerint bánj szolgáiddal! Az hallgatott rájuk ebben a dologban, és próbát tett velük tíz napig.

Tíz nap múlva szebbnek látszottak, és kövérebbek voltak azoknál az ifjaknál, akik a király ételéből ettek.

Ezért a felügyelő fölmentette őket az alól, hogy az előírt ételt egyék, és hogy bort igyanak, és ahelyett zöldségféléket adott nekik. Ennek a négy ifjúnak megadta az Isten, hogy előrehaladjanak a tudományban, mindenféle írásban és bölcsességben. Dániel pedig értett a látomások és az álmok magyarázatához is. Amikor eljött az az idő, amelyről meghagyta a király, hogy vezessék őket eléje, a főudvarmester bevezette őket Nebukadneccar elé. A király elbeszélgetett velük, de egy sem akadt több közöttük olyan, mint Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá. Ők tehát a király szolgálatába álltak. Akármit kérdezett tőlük a király, bölcsesség és értelem dolgában tízszer okosabbaknak találta őket egész országa minden mágusánál és varázslójánál. Ott is maradt Dániel Círus király uralkodásának első évéig." (Dán 1:8–20)


Dánielt nem a tudományos megfontolások vezették, hanem az Istennel való bizalmi kapcsolat. A mai embernek nagyobb lehetőségei vannak. Amit több ezer éven át csak hinni lehetett, ma látni, tapasztalni és tudományosan igazolni is lehet. Minden bizonyítékunk megvan ahhoz, hogy jól válasszunk.


Üdv. Péter

2012. jan. 16. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/29 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem is az az igazságnak megfelelő tanítás, hogy Istennek nincs kétféle elvárása, törvénye, parancsolatai a népe felé (és nincs két népe sem ezáltal), hanem csak egy és ennek részét képezi a tiszta és tisztátalan állatokról szóló parancsolat is. A törvény Mózesen keresztül adatott, az megigazulás és a kegyelem pedig Jézus Krisztus által. Ilyen értelemben a törvény nincs félretéve, csak nem előfeltétele a kegyelemnek, hanem következménye a megigazulásnak és az új életben való növekedésnek. Az új élet része pedig az, hogy szentek legyünk, mert Ő szent.


"I. Pét. 13.-16 Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, a melyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelen. 14. Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, a melyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek; 15. Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; 16. Mert meg van írva:


"Szentek legyetek, mert én szent vagyok."



Az figyelemre méltó, hogy Péter apostol a megszentelődés (elválasztódás, hogy ne a korábbi életmód, kívánságok szerint járjunk) igazolásakén azt idézi, amit Isten a tiszta és tisztátalan állatokra vonatkozó parancsolatok megadásánál mondott:


III. Móz. 11 "41. Mindaz is, a mi csúszik-mászik a földön, útálatos legyen, meg ne egyétek. 42. Mindazt, a mi hason csúszik, és mindazt, a mi négy, sőt mindazt, a mi több lábon jár, a földön csúszó-mászó bármely állatot, meg ne egyétek ezeket, mert útálatosak ezek. 43. Meg ne fertéztessétek magatokat semmiféle csúszó-mászó állattal, és meg ne tisztátalanítsátok magatokat azokkal, hogy tisztátalanokká legyetek általok.


44. Mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; szenteljétek meg azért magatokat, és SZENTEK LEGYETEK, mert ÉN SZENT VAGYOK, és meg ne tisztátalanítsátok magatokat semmiféle állat által, a mely csúszik-mászik a földön. 45. Mert én vagyok az Úr, a ki felhoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy Istenetekké legyek néktek; legyetek azért szentek, mert én szent vagyok. 46. Ez a törvény a baromfélékről, a szárnyas állatokról, minden élő állatról, a mely nyüzsög a vizekben, és minden állatról, a mely csúszik-mászik a földön. 47. Hogy különbséget tehessetek a tisztátalan és tiszta között, az olyan állat között, a mely megehető, és az olyan állat között, a mely meg nem ehető"


Ez a kijelentés pedig, - mint az jól látható - nem önmagában áll, hanem be van ágyazva eme parancsolatok közé, részét képezi, monthatni azok magyarázataként van. (hogy miért is ne egyenek, mert Isten szent, és mi is szentek legyünk)


Hogyan is állíthatnák akkor egyesek, hogy a megszentelődésnek nem része, hogy a hívő a szívébe írt parancsolatnak megfelelően cselekedje, és így elválasztódjon a világtól? - Szerintem világosan következik abból, hogy Péter sem bontotta fel az írást, amikor idézett abból, és ő maga is ennek megfelelően élt.

2012. jan. 16. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/29 anonim ***** válasza:
54%

Akkor nézzük meg mit mond a Szent Szellem!


"A Szellem pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető szellemekre és gonosz szellemek tanításaira figyelmezvén. Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretökben. Akik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, akik megismerték az igazságot. Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek ígéje és könyörgés által." (1 Tim 4:1-5)


Üdv,

Tamás

2012. jan. 16. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/29 anonim ***** válasza:
70%

Kedves Tamás!


Szerintem az itt leírtaknak nincs köze a tiszta/tisztátalan állatok megevésére vonatkozó isteni parancsolathoz, hanem csak az emberi (vagyis démoni) rendelésekhez, hogy mit szabad és mit nem, Pál nem mondott ugyanis ellent Isten parancsolatainak (ugyanis akkor ő maga is belesne ebbe, lévén ő maga is eszerint élt), és itt a megehető állatokról, amit Isten evésre teremtett van szó, hogy egyes tanítások azt tiltanák. (pl. vegaság, aszketizmus) Az Isten pl. a házasságot soha nem tanította, nincs a parancsolatban ilyenről szó, ellenben a tisztátalan állatok megevését igen. Innen is látszik a különbség, ahogy itt nem arról van itt szó, amit a modern kereszténység erre ráhúzna.


Üdv

2012. jan. 16. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/29 anonim ***** válasza:
100%
Mert ennyi erővel a döghús megevésére is állna, hogy megszenteltetik a hívő imájára, holott a döghús (fúlva holt állat) evéség bizony még külön parancsolatként is előírták az apostolok a pogányokból lett hívőknek. (hogy jól legyen dolguk, ha megtartják) De nem gondolom hogy az evésre nem alkalmas állatok (kígyó,béka,varangy,pondró), vagy akár a döghús evés valami istenes (szent) cselekedet lenne. (főleg ha az apostolok életmódját akarjuk követni, akik meg Krisztusét, aki szintén e-szerint élt, na nem démonok tanítására, hanem Isten kijelentett törvénye szerint)
2012. jan. 16. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/29 anonim ***** válasza:
59%

Amikor az apostolok összevitatkoztak azon, hogy a betért pogányoknak fel kell- e venni az összes zsidó szokást, nagy vita volt. Még Péter is zsidósítani szerette volna betérőket. Azonban a végső döntés a Szent Lélek vezetésével az volt,hogy a szükséges dolgokon kívül több teher ne vetessék a pogány eredetű keresztényekre, ezek a szükséges dolgok pedig: tartózkodniuk kell a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől,a fúlva holt állattól és a paráznaságtól. ENNYI.

(vö: Apcsel 15, 28-29)

2012. jan. 16. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/29 anonim ***** válasza:
43%

Sziasztok!


"Azonban a végső döntés a Szent Lélek vezetésével az volt,hogy a szükséges dolgokon kívül több teher ne vetessék a pogány eredetű keresztényekre, ezek a szükséges dolgok pedig: tartózkodniuk kell a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlva holt állattól és a paráznaságtól. ENNYI. (vö: Apcsel 15, 28-29)"


Összevetettem. És tudod mit találtam? ApCsel. 15:19-21:

"Azokáért én azt mondom, hogy nem kell háborgatni azokat, kik a pogányok közül térnek meg az Istenhez, hanem írjuk meg nékik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitől, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértől. (ÉS MIÉRT?) Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetői, mivelhogy a zsinagógákban minden szombaton olvassák."


Vagyis az emberek megismerhették utána azokat az egészségügyi törvényeket, melyeket Isten kinyilatkoztatott...


Üdv. Péter

2012. jan. 16. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/29 anonim ***** válasza:
54%

Péter!


Szerinted a pogányok, akikről itt szó van, mit kerestek a zsinagógákban, oda jártak vajon tanulni?


A Szent Szellem világosan beszél, hogy milyen szellemek azok, akik a hívőket ilyen jellegű szabályokba kényszerítik. Még egyszer idézem:


"A Szellem pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető szellemekre és gonosz szellemek tanításaira figyelmezvén. Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretökben. Akik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, akik megismerték az igazságot. Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek ígéje és könyörgés által." (1 Tim 4:1-5)


Minden más mellébeszélés.


Üdv,

Tamás

2012. jan. 16. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/29 Zoro ***** válasza:

Ez egy nagyon erdekes vita. Mindig is meg volt a kettossege. Ki ezt hirdeti ki azt. De egyet senki ne felejtsen:

`Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, aki botránkozással eszi.

Jobb nem enni húst és nem inni bort, sem semmit nem tenni, amiben a te atyádfia megütközik vagy megbotránkozik, vagy erőtelen.

Te néked hited van: tartsd meg magadban Isten előtt. Boldog, aki nem kárhoztatja magát abban, amit helyesel.

Aki pedig kételkedik, ha eszik, kárhoztatva van, mert nem hitből eszik. Ami pedig hitből nincs, bűn az.`

Amen

heheh

2012. jan. 16. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!