Most nem tudom, akkor mindannyian Noé gyermekei vagyunk?

Noé és felesége, a kettejük fiai és azok feleségei élték túl.

Ők népesítették be a földet, a fiai nemzettek színesbőrűeket, mongolidokat egyaránt. Így szól a történet.

Sok özönvízlegenda van a világ minden tájáról, nem mindenhol pontosan ugyanígy szól a legenda.

Lk, 3,36-38: "...ez Noéé, ez Lámekhé,

Ez Mathuséláé, ez Énókhé, ez Járedé, ez Mahalaléelé, ez Kajnáné,

Ez Énósé, ez Sethé, ez Ádámé, ez pedig az Istené."

Utolsónak: abban az időben még nem volt vérfertőzés, mert más volt az emberek génkészlete. Nem ez volt az egyetlen különbség. Ma például nem szokott senki se többszáz évig élni, akkor meg volt aki 900 évet is élt.

Ha érdekel a téma akkor itt vannak nagyon jó írások erről:

[link]

Szia!

Igen, a Szentírás szerint az Özönvíz után Noé utódaitól szaporodott el az emberiség, megjelentek a különböző népcsoportok (lásd. Mózes első könyve 10. fej.) Az özönvíz istenítélet okozta megrázkódtatása nyomán emberileg érthető lehetett, hogy kezdetben egymás közelében telepedtek le, féltek a szétvándorlástól, és egy magas toronnyal kívántak védekezni egy esetleges újabb áradás ellen. Azt is kifejezték ezzel, hogy nem hisznek, nem bíznak Isten ígéretében, miszerint nem lesz újabb özönvíz (I.Móz. 9,11), valamin dacoltak azzal az isteni rendelkezéssel, hogy szaporodjanak és sokasodjanak, töltsék be a földet (lásd. Isten rendelkezése a teremtés és az özönvíz után - 1,28; 9,1), sőt kifejezetten az ellenkezőjét fogalmazták meg az építés indokaként: „el ne széledjünk az egész föld színén” (I.Móz 11,4).

Vajon miért vonta magára a terv Isten határozott nemtetszését és közbelépését? Milyen veszélyt rejthetett, rejthet magában az emberiség egységtörekvése, amit Isten előre látott, és amitől meg akarta óvni teremtményeit? Vitathatatlan, hogy az emberiség összefogása minden korban hatalmas erőösszpontosítást jelentett és jelenthet (l. „És mondta az Úr: ...bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, amit elgondolnak magukban.” (I.Móz 11,6). A kérdés tehát nem az, hogy van-e hatalom az összefogásban, hanem hogy milyen célt fog szolgálni az így létrejövő hatalom! Isten nyilván már akkor is jól tudta - amit számunkra már az egész emberi történelem tapasztalata támaszt alá -, hogy csupán idő kérdése, és arra méltatlan kezekbe kerül a hatalom, amivel azután embertömegek kárára visszaélnek. Ezért avatkozott közbe, és tette egyszer és mindenkorra egyértelművé, hogy hogyan tekint az emberiség egységtörekvéseire. Isten a Bábelnél összegyűlő bizalmatlan és dacos embertömeg megállítására különleges eszközt használt fel: összekeverte a munkások nyelvét, akik - miután már nem értették meg egymást - szétszéledtek, és különböző helyeken telepedtek le.3 Mindez a Noé utáni 4. nemzedékben, Péleg korában történhetett („az ő idejében oszlatott el a Föld” I.Móz 10,25).

Feltehetően ekkor történt meg a népek nyelvek- nemzetek szerinti szétvándorlása, és teljesedett be az isteni felhívás is: „Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a Földet.” (I.Móz 9,1) A 10. fejezet nemzetségtáblázatában olyan személynevek is olvashatók, amelyek később földrajzi nevekké váltak.

Az egyezések feltehetően arra utalnak, hogy a névadó személy utódai az adott terület lakosaivá váltak. Pl.: Jáfet utódai közül Gómert Gimirraival szokták azonosítani, akiket a görögök kümmériánoszokként ismertek, és Kappadociában éltek. Mádaj a médek, Jáván a görögök, Túbal a tabálok, Mesek a muskák - mindkettő kisázsiai nép, Askenáz a szkíták ősatyja, Kittim utódai Ciprust, Tarsiséi Szardíniát, Dódániméi a Dardanellákat, Ródaniméi Rodoszt népesítették be. Micrájim Egyiptomot, Kanaán Kánaánt, Ludim Líbiát, Lúd Lüdiát, Élam Elamot jelentette. Ezenkívül néhány ősi alapítású városnév is felismerhető: pl. Bábel, Ninive.

Üdv. Péter