Szerintetek a hitnek előírt vagy teljesen spontán dolognak kell lennie?

Abban egyetértek, hogy vannak esetek, amikor jó, és kell az útmutatás. A vallás szerintem viszont pont nem ilyen. A hitnek mindenkinek magából kell fakadnia, nem kell hozzá sem vallás, sem egyház. Az más tészta. A hitről volt szó a kérdésben. A vallásoknak, egyházaknak szabályaik vannak. A hitnek nincs.

Második voltam.

Szia!

A közvéleményben, sajnos, egy egészen téves eszme él a keresztény hit mibenlétéről. Általában "elhivésnek, hiszékenységnek" értelmezik. Az hisz, aki "elhiszi" Isten létezését, esetleg még Krisztus isten-voltát, valamilyen halál utáni életet vagy üdvösséget. Ezért sokan úgy gondolják, hogy a hit csak a naivak, gyengék, vagy valamilyen áhítatra vágyó lelkek számára elérhető, és ezért csak nekik jelent egyfajta megoldást az élet problémáira.

A bibliai hit-fogalom azonban merőben más. Ha elfogadjuk, hogy a hit az ember helyes, egészséges lelki magatartása Isten iránt, akkor minden ember részéről ez lenne a természetes, a normális, a valóságnak megfelelő viszonyulás, és a hit hiánya a természetellenes állapot.

A Biblia szerint az élő vagy teljes hit elemekből, egymásra épülő lépcsőfokokból áll:

Az első fok a szilárd meggyőződésre jutás Isten kinyilatkoztatott igazsága felől, vagy így is mondhatjuk: a Szentírás igazsága felől. "A hit pedig a remélt dolgok valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés" (Zsidókhoz 11:1). A bibliai értelemben vett hit alapját tehát egy nagyon is erős, világos, értelmes meggyőződés képezi, nem pedig valamilyen bizonytalan "elhivés".

A második fok a személyes bizalom kialakulása Isten iránt. Közelebbről jelenti ez a feltétel nélküli bizalmat az ő mindenható, teremtő hatalmában és erkölcsi jellemében – igazságosságában és irgalmasságában. Ennek az Isten hatalmába és szeretetébe vetett hitnek a végeredménye a hit Isten ígéreteiben.

A harmadik fok: az alázat. Minél inkább látja az ember Isten tudás- és hatalombeli nagyságát, és ugyanakkor a tökéletes igazságot és szeretetet megtestesítő jellemét, amely ezzel együtt érvényesül, annál inkább felismeri a maga gyengeségét az igazság megértése és cselekvése, vagyis az erkölcsi erő szempontjából. Ezen az alapon igazi, értelmes alázatra jut Isten előtt. Ennél a pontnál különösen élesen mutatkozik meg az ember erkölcsi minősége, mert önmagáról kell elismernie az énjét nagyon érzékenyen érintő igazságot.

Mindezek után következik a hit döntő lépése: a hit cselekvése. Jakab apostol írja, hogy amíg cselekedet nincs, addig még nem lehet teljes hitről beszélni (Jakab 2:17–26). A hit cselekvése logikusan következik az előzőkből: ha valakinek teljes bizalma van Istenben, az ő ígéreteiben, nincs bizalma viszont önmagában – a maga értelmében és erejében –, akkor ennek eredményeként rábízza magát Istenre, átadja magát neki, hogy Ő cselekedjék benne és általa. Az önzéssel megkötözött ember részéről ez a legnagyobb cselekedet, mert önmegtagadást, önös érdeke és büszke magabízása feladását jelenti, azt a fontos döntést, hogy önmaga helyére Istent állítja. A hitnek ez az elhatározása mindig az adott helyzetnek megfelelő, konkrét cselekvésben jut kifejezésre.

A hit utolsó – de nagyon lényeges – eleme vagy lépcsőfoka a mély hála, a szeretet elmélyülése Isten iránt azért, amit hit által az emberben és az ember által cselekszik. Ez a hála és szeretet magában foglalja azt a vágyat és erkölcsi kötelezettséget is az ember részéről, hogy a továbbiakban az egész életét Isten tulajdonának tekinti, és az ő megváltó munkájába kíván bekapcsolódni, teljes önfeláldozással dolgozni másokért, Krisztus áldozatára való viszont-áldozatként adva oda egész lényét, életét és annak minden szolgálatát.

A hitnek ez az utolsó lépése is próbára teszi és kimutatja az ember erkölcsi minőségét. Az önző ember szívesen elvesz javakat a maga számára, de nehezen fogja fel és vállalja az ennek megfelelő viszonzást, amelyre nem külsőleg, hanem csupán a szívében belül, azaz erkölcsileg elkötelezett. Valamint nagyon hajlamos arra is, hogy a dicsőséget önmagának tulajdonítsa azért, ami a valóságban nem az ő érdeme. Csak az én-szeretet minden megnyilatkozását megutálni és megtagadni kész ember válaszol hálával Isten kegyelmének cselekvésére.

A hit az ember legszebb, legnemesebb képessége, illetve cselekvése. Amikor valakit igaznak, vagy valamit igazságnak, erkölcsileg mindenekfelett értékesnek talál, akkor mindent odaad, mindent vállal érte, még büszke, önző énje megtagadását is.

Üdv. Péter

Kedves Péter!

A "Szerintetek a hitnek előírt vagy teljesen spontán dolognak kell lennie?" című kérdésre adott válaszod annyira szép és összefogott volt, hogy szeretném beletenni abba a könyvembe, amit a kereszténység alapjairól írok. Ezzel a könyvvel nem akarok anyagi haszonhoz jutni, valószínűleg soha nem is lesz kiadva, legfeljebb barátaimnak küldöm el, vagy ingyenes e-book lesz belőle, legalábbis így gondolom. Emiatt nem tudok neked, mint szerzőnek jogdíjat sem fizetni, ha megengeded, hogy írásodat beletegyem a könyvbe. Ha ezt megengeded, szeretném a teljes nevedet beleírni, mivel jelenleg csak annyit tudok, hogy Péter vagy. Az én nevem Gerencsér István (Stefán).

A könyvben egyébként találhatók a Krisztus Egyházának a kereszténység alapjairól szóló tanításai, valamint a saját írásaim, amik főleg Isten Királysága és a világ közötti különbségeket tárgyalják. De nekem fiatal kereszténynek (amúgy már nem vagyok fiatal csak nemrég tértem meg) elég hiányos még az ismeretem is, szóval különféle, de megbízható forrásokból még szeretném bővíteni a könyvet.

(A Krisztus Egyházának, ahova járok, prédikációi meghallgathatók a [link] címen.)

üdv

Stefán

Kedves Stefán,

A Péter által bemásolt írás egy már létező könyv része, a címe: "Mit mond a Biblia", Vankó Zsuzsa írta.

Bárki is írta: tökéletes megfogalmazása a hit "állomásainak"!

A kérdezőnek a válaszom a következő: a hit egyszerre spontán és tanult dolog (nem előírt, ez nem a jó szó). A tanítás azonban Istentől származik: aki hitre jut, azt lépésről lépésre megtanítja azokra az állomásokra, amelyek Péter hozzászólásában szerepelnek.

Hogy hogyan teszi ezt Isten, az valószínűleg más és más: néha közvetlen kapcsolat által, néha lelki vezetők útmutatásai révén. Én a hálát és alázatot lelki vezetők útmutatásával "tanultam", de Isten erősítette meg bennem. A bizalmat közvetlenül Istentől tanultam, lépésenként.

Előírtnak semmiképp nem mondanám. Talán arra gondolhatsz a kérdésedben, hogy előírásból vagy spontán követjük-e Biblia útmutatásait, a parancsolatok megtartását, a szeretet törvényének követését.... személyes tapasztalatom, hogy előírt módon ez lehetetlen. Több helyen szerepel azonban a Bibliában is, hogy Isten a szívekbe helyezi a törvényét. Ebben az értelemben tehát valóban spontán, belülről fakadó módon lehet csak Isten útját követni.