Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Napról napra fogy a Bibliába...

Napról napra fogy a Bibliába vetett hitem? A szent könyvet lassan csak mitológiának látom, nem pedig a szín igazságnak. Más is van így?

Figyelt kérdés

Az Ótestamentumot, meg hogy a világ mindössze 8000-10000 éves, eddig se nagyon tudtam elfogadni, de most a jövendő írása, a Jelenések könyve az, ami elgondolkodtatott.


Az egész ott kezdődött, hogy múlt héten Olaszországban voltam. Ismerőseinkkel szert tettünk egy rakat képregényre ingyen egy kiállításon. Mikor megnéztem, hogy a barátom mit szerzett, láttam hogy vannak keresztény képregényei*.


*- egy rajzoló, miután a felesége megmenekült a rákból, háláját kifejezve elhatározta, hogy az egész Bibliát képregény kötetekbe foglalja. Igényes rajzok, írás követő történetek.


Épp a kezembe került az a Jelenések könyvével foglalkozó szám. Végig lapoztam az oldalakat, és akkor nyilalt belém a gondolat. Én ezt tényleg elhiszem??? Elhiszem, hogy egyszer csak itt lesz az ördög, és minden rosszaság, és nyomor 7 évig, mígnem Jézus angyalokkal aranypáncélzatban leváktázik a mennyből? Tisztára mint valami Gyűrűk ura.



Nem tudom mit higgyek. Mindazt amit fiatalon hittanórán egy az egyben elfogadtam, most márostoba mesének látom. Nem hiszem el a Biblia végét. Nem hiszem el az elejét egy az egyben. A Jézusi történeteket még úgy ahogy elhiszem, bár jó lenne ott is valami kézzel foghatóbb bizonyítékot látni.


Az emberiség nagy része nem azért szenved, mert itt az ördög szmokinkba bújva az elnöki székben, hanem mert minden profitorientált, és a globális civilizáció túl önfejű.


Mindezek ellenére a Bibliát, főleg az újszövetséget remek írásnak tartom, aminek tanításait érdemes megfogadni.


2012. márc. 28. 01:17
1 2 3 4
 31/31 molyza ***** válasza:
100%
Az ördög most is itt van már köztünk, hiszen levettetett a mennyből, miután fellázadt Isten ellen. És vele rengetek angyal is, akik mellé álltak. Nem csúnya, szarvakkal rendelkező szörny, hiszen ő egy angyal. És bizony nagyon okos és ravasz. És mindent megtesz, hogy tönkre tegye mindenki életét. Ahogyan az őrangyalaink, akiket Isten rendel mellénk itt vannak, úgy a rossz angyalok is, de így van, az utolsó időkben, mielőtt Jézus eljönne, még nagyobb erővel fognak támadni, még több gonoszságot akarnak az emberekből felszínre hozni, még több vitát és háborút, békétlenséget akarnak szítani. A 7 évet nem biztos, hogy szó szerint kell érteni, hiszen a Biblia írja, hogy Istennél ezer esztendő olyan, mint 1 nap, és egy nap olyan, mint ezer esztendő. Tehát Istennél máshogy van az idő...A 7 pedig a teljesség, tökéletesség száma, a beteljesedésé a Bibliában. Jézusban hiszel. Akkor azt is el kell hinned, hogy el fog jönni, még hozzá úgy, ahogyan a Jelenések írja, még ha nem is értjük a jelképeket pontosan. Hiszen Ő maga mondta az evangéliumokban is, hogy el fog jönni, és a Jelenéseket is Ő maga nyilatkoztatta ki Jánosnak. Rengetek kisebb-nagyobb prófécia van a Bibliában, akár a Dánieli is, ami a világtörténelemre vonatkozik, és az összes közül még csak a jelenések könyve nem teljesedett be teljesen. Ha a többi igaz volt, akkor ez is az. De hidd el, ha megkérdezed imában a jó Isten, akkor Ő meg fogja adni a kérdésidre a választ, csak légy nyitott az Ő hangjára. Talán nem is ilyen dolgok a legfontosabbak, hanem az, hogy a szívedben ott éljen Isten...És akkor majd mindent megértesz:)
2012. ápr. 1. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!