Miért elfogadhatatlan dolog egyes keresztények számára hogy olyan keresztények is vannak akik nem veszik szó szerint a Bibliát és mondjuk úgy gondolják hogy a világ úgy keletkezett ahogy a tudósok mondják csak ezt a folyamatot Isten akarata vezette?

Szia!

Nem elfogadhatatlan, csak bizonyos szempontból nem igazán értelmezhető. Kizárni valakit a kereszténységből nem keresztényi magatartás, de úgy gondolom, hogy helyes dolog jó kérdéseket feltenni annak, aki kételkedik a Szentírás bizonyos részeiben, hogy megérthessük közösen gondolkodva, hogy jelent-e ez valós problémát.

Nos ilyen kérdés lehet például az, hogy ha evolúció történt többmilliárd év alatt, akkor a halál már azelőtt elterjedt, hogy az ember létrejött. De ha a halál megelőzte az embert, és nem Ádám bűnének következménye volt, akkor a bűn képzelgés. Ha viszont a bűn képzelgés, akkor nincs szükségünk Megváltóra.

Ezeken úgy gondolom érdemes azért elgondolkodni.

Üdv. Péter

#9 felvetésére:

Az, hogy a Bibliát szó szerint, vagyis eredeti értelmében értelmezzük, nem jelenti azt, hogy ahol jelképek vagy példabeszédek vannak, azt úgy kell tennünk, mintha nem akarnánk érteni a mögöttes tartalmát.

Persze tudom jól - az effajta "meccseket" már másokkal is sokszor lejátszottam :) -, hogy most az a kérdés következik, hogy na jó, de akkor ki dönti el, hogy a Bibliában mi a példázat, és mi nem? Mi a jelkép, és mi nem?

Nem annyira bonyolult a kettőt megkülönböztetni, de egyrészt biztos, hogy sok gyakorlat kell a bibliaforgatásban ahhoz, hogy az ember nagy biztonsággal eligazodjék, másrészt pedig abban igaza van annak, aki ezt kérdezi, hogy a bibliakutatók nem minden esetben értenek egyet ezekben a kérdésekben. Sőt, a Biblia sajátos nyelvezetében még az is előfordul, hogy a kettő keveredik.

(Az erre való külön rákérdezés elkerülése végett mondok egy példát: "És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog" [Luk 21:25] - itt Jézus a végidőkről beszél, és azt mondja, hogy a tenger és a hab zúgni fog. Nem kizárólag bibliai jelkép, de a Bibliában is nagyon erős, a tenger="sok nép", "nagy sokaság" stb. Ezekben a sorokban szinte biztos, hogy Jézus mind a szó szerinti, mind a jelképes értelmében érti, hogy a tenger zúgni fog, mert mind itt a Lukács 21-ben, mind a többi evangélium ugyanezen beszédéről szóló részében egyértelmű, hogy rengeteg háborút és békétlenséget jövendölt Jézus a végidőkre. Ugyanakkor nem lehet elmenni a kifejezés szó szerinti értelme mellett sem, mert itt is, és más próféciákban is megerősítést nyer az, hogy az egész természetben soha nem tapasztalt jelek lesznek, ami több ilyen próféciában kifejezetten a tengereket is érinti. Ráadásul óriási földrengéseket is vizionált Jézus, amelyek, mint tudjuk, rendkívüli szökőárakat, cunamikat idézhetnek elő, és volt is már rá példa a legutóbbi években is. Tehát a "tenger és a hab" mind szó szerinti, mind jelképes értelmében "zúgni fog".)

A mustármag esetében például a lehető legkönnyebb példát hoztad fel számomra, mert Jézusnak az erről szóló beszédét így vezeti fel az evangélista:

"Máté 13:31 Más példázatot is adott eléjök, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz, amelyet vévén az ember, elvete az ő mezejében(...)"

Itt például konkrétan le van írva, hogy példázatról van szó. :) (És ezzel a "más példázatot is adott eléjük" típusú jelzéssel tele van az evangélium. Sőt, pont ugyanezen az igehelyen mond egy érdekes, általános megállapítást a példázatokról és arról, hogy miért beszél példázatokban: "Mind ezeket példázatokban mondá Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit sem szóla nékik,

Hogy beteljék amit a próféta szólott, mondván: Megnyitom az én számat példázatokra; és kitárom, amik e világ alapítása óta rejtve valának." [Mt 13:34-35.])

A "példázat" azt jelenti, hogy elmesélsz egy történetet, amit csak azok fognak érteni, akik előtt világos, hogy mi mit jelképez a példázatodban.

A bibliai példázatoknak pedig egy olyan különleges jellemzője is van, hogy Isten valahogy képes befolyásolni, hogy az emberek (közül kik) mikor lesznek képesek teljes egészében megérteni azokat! Ez különösen vonatkozik a próféciákra (melyeknek nagy része szintén erősen szimbolikus nyelvezetben íródott), amelyeknél több esetben (leginkább Dánielnél és Jánosnál) is kijelenti a próféciát adó angyal, hogy ezek a beszédek "be vannak pecsételve a vég idejéig" (Dn. 12:4, 9; 8:26), azaz nem fogják őket megérteni, nem fogják tudni kibogozni az igazi értelmét addig, amíg Isten meg nem engedi.

Ehhez hasonlóan nagyon érdekes, hogy Jézus példázatait, amelyekkel kapcsolatban ma gyakorlatilag nincsenek nagy kérdőjelek, mert általánosan érthető és ismert, hogy mit jelent a magvető példázata, a mustármag, a tálentumok, az irgalmas szamaritánus és a többi. Pedig, megdöbbentő módon, az evangéliumokban több helyen is olvashatjuk, hogy azokat a példázatokat, melyek ma olyan ismertek, és melyeket mindenki ért, a tanítványok, sőt Jézus legközelebbi tanítványai, az apostolok sem értették abban az időben, amikor Jézus elmondta őket! (Ld. pl.: Jn 10:6, Jn 12:16, Mt 16:12 stb.) (Volt, hogy ilyenkor Jézus megértette velük a példázatokat és elmagyarázta, de volt, hogy csak azután érthették meg azokat, miután Jézus a mennybe ment.)

De egyébként azt is érdemes még megemlíteni, hogy a legtöbb esetben a bibliai példázatok nem olyan példázatok, amelyeknek szó szerint semmi értelme nincsen. Teljesen értelmes például a magvető példázata minden szellemi tartalomtól megfosztva is - mégis világosan érthető a jelképes üzenete. A példázatok nem a valóságtól elrugaszkodottak, hanem szó szerint is igazak. A tékozló fiú történetéből lehetne egy sima családi mozit forgatni, anélkül hogy bármi utalás lenne benne az Atyára, aki úgy vár vissza bennünket magához, mint az örökségüket eltékozló gyermekeit.

Hogy említsek egy olyan példát is, ahol a keresztény irányzatok között történelmileg és mindmáig is erős eltérések vannak azt illetően, hogy szó szerint vagy jelképes tartalommal kell-e értelmezni a szöveget, akkor egyértelműen az Úrvacsora az első, ami eszembe jut. Konkrétan olyan nagy viták voltak az úrvacsorai közösség értelmezését illetően, hogy több millió embernek kellett a (többek között) ebből fakadó vallásháborúkban meghalnia. Az egyik nagy csoport a huszitáké volt, akik több mint egy évszázadon át üldözésnek voltak kitéve a római katolikus egyház által, és a legfőbb ellentétük Rómával az anyanyelvű igehirdetés mellett az Úrvacsorát illetően volt.

A képlet egyszerű: a római egyház álláspontja az (nemcsak volt, hanem most is az), hogy az úrvacsorai bor és kenyér "átlényegül" (transsubtantatio), azaz valóságosan Krisztus testévé és vérévé változik a pap közreműködése által, innen ered az ún. Oltáriszentség imádása - mert ha a kenyér Krisztus teste, a bor Krisztus vére, akkor a kehely és az ostya Isten, akit imádni kell.

A husziták (és rajtuk kívül sok más "eretnek"-nek mondott keresztény vallási reformmozgalom, illetve a 16. századi reformáció minden fő irányzata) ezzel szemben megtagadták az Oltáriszentség imádását, mert nem fogadták el, hogy az ostyában valósággal megjelenik Isten, hanem Krisztus testének jelképeként értelmezték azt, ami továbbra is a szó szubsztanciális értelmében egy darab kenyér marad, a bor pedig szubsztanciális értelemben egy pohár bor, nem pedig vér.

Az Úrvacsorát számos igehely megörökíti az Újszövetségben, mivel a keresztények Istennel való közösségének egy rendkívül fontos részét képezi. A lényeg mindegyik iratban egyformán szerepel. Ezek közül egyet emelek ki, legyen Márké:

Márk 14:22 És mikor ők evének, vévén Jézus a kenyeret, és hálákat adván, megtöré és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek; ez az én testem.

Márk 14:23 És vévén a poharat, [és] hálákat adván, adá nékik; és ivának abból mindnyájan;

Márk 14:24 És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség [vére], amely sokakért kiontatik.

Márk 14:25 Bizony mondom néktek, nem iszom többé a szőlőtőnek gyümölcséből mind ama napig, amikor mint újat iszom azt az Isten országában.

Jómagam azt a nézetet vallom, hogy ha kétségeid merülnek fel a Biblia valamely részletének értelmezését illetően, akkor a helyes csak az az értelmezés lehet, amely

- figyelembe veszi az adott igehely teljes kontextusát, nem csak azt a bizonyos kiragadott részletet,

- biztosan nem áll ellentétben az Ige más részeivel, sem általában a bibliai látásmóddal - mert "az Írás fel nem bontható", nem lehet valóságos ellentmondás két igerész között. Magyarul, ha két igerész között látszólagos ellentmondás van, akkor valamelyiket rosszul értelmeztük.

Most persze óhatatlanul le kell tennem az Úrvacsora vonatkozásában a voksomat egyik vagy másik oldal mellett, de ebből jól fog látszani, hogy valójában hogyan bizonyosodhatunk meg róla, hogy egy értelmezés helytelen-e, vagy helyes.

Ezt a témát egyébként minden bizonnyal nálam jobban is kifejtették már, hiszen mint mondtam, nagyon széleskörűen vitatott dolog, de felületesen megpróbálom összefoglalni (és maradva a bibliai értelmezésnél, mellőzve az érdekes, de szellemi gondolkodású ember számára kevésbé meggyőző materiális érveket):

Ha igaz lenne, hogy a kenyér és a bor valóságosan, tehát az anyag szubsztanciáját tekintve Krisztus testévé, illetve vérévé változik, akkor Jézus azt parancsolta volna a tanítványainak, tehát minden kereszténynek, hogy a kannibalizmust gyakorolják minden Úrvacsorakor, illetve, hogy vért fogyasszanak. Ehhez képest a teljes bibliai értékrendet és parancsolatokat figyelembe véve, teljességgel kizárt, hogy az Úr BÁRMI okból valóságos vér tényleges elfogyasztását parancsolja, mivel már Noétól kezdve Mózesen át, az Újszövetségben is fenntartva, megtiltotta az embereknek, hogy vért egyenek /igyanak/. A vérevés a mózesi Törvényben nemcsak bűn, hanem a halálos bűnök egyike, és mint mondtam, kizárt, hogy Jézus, Isten Fia, ilyen ellentmondásba keveredjen Isten Törvényével.

Másrészt, Jézus nyilvánvaló módon az első (neki "utolsó") Úrvacsora alkalmával nem változtatta a bort a vérévé, mert 1) a vére akkor még "benne volt", 2) azután is a "szőlőtőke gyümölcsének" nevezi a kehelyben lévő bort, hogy elmondta, "ez az én vérem".

Továbbá, a János evangéliumban (6. fejezet) található részlet, mely ugyanezt a témát boncolgatja, de nem az Úrvacsora alkalmával, szintén és még inkább egyértelművé teszi, hogy Jézus szimbolikus értelemben mondja, hogy az Ő teste étel és az Ő vére ital, és aki azt eszi és issza, abban Ő benne lakik. Nagyon hasonlít szimbolikájában ez a részlet ahhoz, ahol arról beszél Jézus, hogy aki azt a vizet issza, amelyet Ő ad neki, soha örökké meg nem szomjazik.

Mi akkor a kézenfekvő megoldás? Az, amit Jézus is elmondott, és amit János is kijelentett: hogy Jézus a testté lett Ige. Aki az Igét befogadja, vagyis hisz az Atyának, aki Őt elbocsátotta (Jn 5:24), annak örök élete van. Továbbá ahogy Jézus szintén kijelentette, amikor 40 napnyi éhezés után az ördög megkísértette a pusztában, és azt kérdezte, miért nem változtatja kenyérré a köveket: "Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik." (Máté 4:4.) [Ezzel Jézus az 5Mózes 8:3-at idézte.]

Mindezeknek a bibliai helyeknek az összhangját nézve, és nem ragadva ki a teljes igei kontextusból az Úrvacsorát, teljesen logikus és értelmes, hogy hogy lehet az, hogy Jézus teste "bizony étel" és a vére "bizony ital", és mégis, akik az úrvacsorai kenyeret és bort veszik, azok nem *anyagi*, szubsztanciális módon eszik a testét és isszák a vérét.

Ad absurdum, az Úrvacsora szimbolikájának fényében azt is meg lehet látni, hogy még egy ilyen megbotránkoztató állításnál is (azért merem így nevezni, mert János leírja, hogy a zsidók és a tanítványok közül ekkor sokan megbotránkoztak) bizonyos értelemben a szó szerinti értelmezés is igaz, mert a "nemcsak kenyérrel él az ember" alapján szellemünkkel valóban táplálékként fogyasztható Krisztus teste, és italként Krisztus vére. De annyira kell tudni felismerni az Úrvacsora mint szertartásban megjelenő szimbolikus cselekedetet, hogy nem borulunk le imádva egy darab kenyér előtt, azt mondva, hogy az Isten.

Így kell tehát megkülönböztetni és megoldani a bibliai szimbolikus tartalmakat, és minden egyes kiragadott igét a teljes Ige fényében és kontextusában kell megvizsgálni. Mint korábbi válaszomban már kifejtettem, a sokat emlegetett 6 napos teremtésnek az igei kontextust a szombat törvénye adja meg, kétséget sem hagyva afelől, hogy az 1Mózes 1-ben szereplő teremtési napok 1 nap hosszúak, a teremtési hét pedig 6 munkanap és 1 pihenőnap.

Bocs az ismét rendkívül hosszú válaszért, de nagyon nem szeretek felületes lenni. :)

"Mert sok olyan hozzászólást láttam már, hogy valaki ilyen teológiai véleményt írt le, erre valaki azt válaszolta rá, hogy akkor ő nem is keresztény, mert a keresztény szó azt jelenti, hogy Krisztust Követő és mindent szószerint vesz a Bibliából meg ilyenek..."

A dolog ott kezdődik,hogy aki valóban Krisztust követi,az van olyan intelligens,hogy nem vesz mindent szó szerint a Bibliából.És nem is fanatikus rajongója egyetlen ember alapította vallásnak sem,pontosan azért,mert tudja,hogy emberek alapították.

Konkrétan a kérdésre válaszolva,a fanatizmusuk meggátolja őket a látókörük kiterjesztésében+mivel sok dolog a Bibliában sem egyértelmű,pont ezért nem tudnak más elveket tolerálni,nehogy el kelljen ismerniük,hogy a Biblia mégsem ad választ mindenre,és nem olyan tökéletes,mint ahogyan be van állítva.

30/F

Köszönöm a hosszú választ;)

#9 -es válaszoló voltam.

u.i. Én sem hiszem, hogy az Úrvacsora lényege egy szertartás lenne. Emlékezésnek jó, ok. Azt még megértem.