Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Más egyházakban is kibeszélnek...

Más egyházakban is kibeszélnek egyes egyházakat? Lent.

Figyelt kérdés

Nem egyszer voltam református felnőtt alkalmon, és miután az adott Bibliai Igerészt részleteztük, utána más egyházakat kezdett a lelkész és néhány gyülekezeti tag kitárgyalni, hogy a katolikusoknál ez és ez van, Jehova tanúi így meg úgy házalnak, a mormonok ezt és ezt a korosztályt célozzák meg és próbálnak téríteni, stb. És állandóan a negatív dolgokat rótták fel. Miért kell ez? Ők is keresztyén emberek, attól, hogy néhány dologban eltérünk, attól még ők is hívő emberek, nem? Szerintem nem a különbségeket kellene nézni!


Sőt, arra is volt példa, hogy jártak nálam Jehova tanúi. Kinyitottam az ajtót, meghallgattam őket, beszélgettünk egy kicsit, adtak őrtorony magazint is, elfogadtam, megköszöntem. Ezt elmeséltem a lelkésznek, erre azt mondta, hogy miért nem mondtam nekik, hogy: az igazi keresztyének adnak vért is. - Milyen kijelentés ez? Meghallgattam őket, normálisak voltak, én is az voltam velük.


Más egyházakban is vannak ilyenek? Ezek számomra bosszantó dolgok!


2012. júl. 1. 09:48
 1/6 eNerdzsy ***** válasza:

Alapvető emberi tulajdonság, hogy amikor egy csoport szerveződik, (párt, cég, vallási gyülekezet) ennek tagjai sokszor elkezdenek ellenséget keresni a hasonló téren munkálkodó de konkurenciának számító csoportokban.

Tekinthető a létfenntartási ösztön egyik megnyilvánulásának is...

Ez csoporton belül összetartó erőként jelentkezik és annak "identitását" erősíti.

2012. júl. 1. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim válasza:

A cím alapján azt hittem egy hülye kérdés lesz, de elolvasva pozitív csalódás ért.


Sajnos igen, a legtöbb keresztény egyház utálja egymást, mert azt hiszi, hogy csak ő az igazi. De a nem-téritő vallások, pl buddhizmus nem, ez főleg a kereszténység (és az iszlám, illetve zsidóság) sajátossága.

2012. júl. 1. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

A pontos ismereten alapuló tájékoztatás és a felületes infó vagy éppen rosszindulatú pletyka, két különböző dolog. Az igazság védelmében maga Jézus, de az apostolok is keményen bíráltak másokat, csoportokat. Ők ezt nem provokációnak szánták, és nem ellenségeskedés szítására használták. Egyszerűen tényként közölték az igazságot.


Sajnos ma ebből sokan felületes vagy pontatlan ismerettel sportot űznek. Ha valamely bibliai igazságot kultúrált módon közlünk, semmi baja nem lehet senkinek vele.

2012. júl. 1. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 Sághegyi Csaba ***** válasza:
Sajnos gyakori az ilyesmi. Én a Golgota gyülibe járok, vendégként a baptistába, ott nemigen találkoztam ilyesmivel.
2012. júl. 1. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
aki Istennel jár nem köthet kompromisszumokat
2012. júl. 1. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

OFF: "De a nem-téritő vallások, pl buddhizmus nem, ez főleg a kereszténység (és az iszlám, illetve zsidóság) sajátossága."


a zsidóság pont, hogy nem térítő vallás...


ON: mostanában beszéltem ismerőssel, aki több felekezetben is járt, és ő is pont ezt említette, csak még hozzátéve, hogy mindegyiknél más volt, hogy melyik másik felkezetet beszélték ki.

2012. júl. 1. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!