Miért engedte meg Isten a bűnbeesést?

Mert nem lehetett ott mindenütt. :)

Ha jól tudom gyarlóra teremtette az embert. De búnbeesés nélkül csak két ember volna a földön. Ádámka meg Évike. Világvégzetéig ez kevés és unalmas nézni való. Aztán meg nem Isten maga vigyáz ránk hanem leküldi angyalait vigyázni ránk. Valakinek a jó valakinek a rossza angyala ment szabadságra. :)

Lássuk be nem lehet folyton földöntúli mosolyal a képünkön élni. Én imádom megélni az összes örömöt fájdalmat bánatot. Velejéig.

Nem olvastad el figyelmesen : NEM ENGEDTE!

Határozott tiltása ellenére kóstolta meg az almát Éva és Ádám...

A Sátán sem kért engedélyt, hogy kígyó képében megkísértse Évát az almával...

Úgy látszik, Isten sem tudott mindent a kezében tartani. :]

a kérdezö azt akarja tudni, hogy miért volt egyáltalnán fa?

Ismered azt a müvet hogy Az Isteni színjáték? na mert Isten játszik velünk.

A bűn először a szellemi birodalomban jelent meg. A föld és az ember megteremtése előtt Isten értelmes szellemteremtményeket is alkotott — az angyalokat (Jób 1:6; 2:1; 38:4–7; Kolossé 1:15–17). Az egyik ilyen angyal túlbecsülte saját szépségét és intelligenciáját. (Vö. Ezékiel 28:13–15.) Isten azt az utasítást adta Ádámnak és Évának, hogy legyenek gyermekeik, és ebből ez az angyal láthatta, hogy hamarosan az egész föld igazságos emberekkel telik meg, és mind Istent fogják imádni (1Mózes 1:27, 28). Ez a szellemteremtmény arra vágyott, hogy őt imádják (Máté 4:9, 10). Elidőzött ezen a vágyon, és ez oda vezetett, hogy rossz útra tért (Jakab 1:14, 15).

A lázadó angyal egy kígyón keresztül beszélt Évával, és azt mondta neki, hogy mivel Isten megtiltotta, hogy gyümölcsöt egyenek a jó és gonosz tudásának fájáról, olyan ismeretet tart vissza, amelynek Éva birtokában kellene lennie (1Mózes 3:1–5). Ez a kijelentés utálatos hazugság volt — bűntett. E hazugság állítása által az angyal bűnössé tette magát. Emiatt hívják Ördögnek, azaz rágalmazónak, és Sátánnak, azaz Istennel szembeni ellenszegülőnek (Jelenések 12:9).

Sátán meggyőző érvelése ártalmas hatással volt Évára. Megbízott a Kísértő szavaiban, engedte félrevezetni magát, és evett a tiltott fa gyümölcséből. Férje, Ádám vele együtt evett a gyümölcsből, és így mindketten bűnösökké váltak (1Mózes 3:6; 1Timótheus 2:14). Világos, hogy mivel az Isten iránti engedetlenséget választották, első szüleink elvétették a tökéletesség célpontját, és bűnössé tették magukat.

Mi a helyzet Ádám és Éva leszármazottaival? A Biblia elmagyarázza: „egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek” (Róma 5:12). Az öröklés törvénye már működésben volt. Ádám nem adhatott tovább gyermekeinek olyat, ami neki sem volt (Jób 14:4). Mivel elveszítette tökéletességét, az első emberpár már bűnös volt, amikor megfogantak gyermekeik. Ennek következményeként mindannyian — kivétel nélkül — bűnt örököltünk (Zsoltárok 51:7; Róma 3:23). A bűn viszont semmi mást, mint csupán gonoszságot és szenvedést hozott magával. Továbbá miatta öregszünk és halunk meg mindnyájan, „mert a bűn zsoldja halál” (Róma 6:23).

Isten megengedte Ádámnak, hogy a jó és rossz tudás fáját kivéve a kert minden fájáról egyen (1Mózes 2:17). Az első emberpárnak és leszármazottainak örök életet kínáltak fel, aminek csupán az volt a feltétele, hogy engedelmesek maradjanak. Ha Ádám tiszteletlenül nem engedelmeskednék Istennek, szégyent hoz Isten egész mennyei és földi családjára.

Isten mindent megadott Ádámnak, ami az élet élvezetéhez kellett. Nem Ádám teremtette a földet, amelyen bőségesen termett sokféle finom táplálék. Nem ő alkotta meg szép társát, Évát sem, és a saját testét sem ő formálta meg. És bár Ádám szerette és élvezte azt a szép életet, amelyet Isten kedvesen neki adományozott, mégsem maradt engedelmes.

Oly messzire ment, hogy Ádám a saját vélt érdekét a mennyei Atyjáé fölé helyezte. Többre tartotta saját pillanatnyi kívánságát, mint Isten családjáét és az utódokét, amelyek az övéi lettek volna. Még a tökéletlen emberek is megvetik azt, aki elárulja családját, és gyermekeit rabszolgaságra és halálra adja. És Ádám pontosan ezt tette (Róma 7:14).

Mi volt Ádám bűne? Ez összefüggésben állt a „jó és gonosz tudás fájával”. Erről a fáról sokan vitatkoznak. Valóban egy fa volt-e az? Mit jelent a „tudás”, és mit jelent az, hogy „jó és gonosz”? Egyáltalán, miért ültetett Isten ilyen fát a kertbe?

A Bibliából megtudjuk, hogy egy valóságos fáról van szó, mert a kert egyik gyümölcstermő fájaként említik (1Mózes 2:9). Mi volt az a „tudás”, amelyet ez a fa szemléltetett? A katolikus Jeruzsálemi Biblia az 1Mózes 2:17 lábjegyzetében találó kommentárt olvashatunk:

„Ez a tudás előjog volt, amit Isten magának tartott fenn, és amit az ember a bűn révén maga kaparintott meg (Genezis 3:5, 22). Tehát nem mindentudás, amivel a bukott ember nem rendelkezik, nem is erkölcsi megkülönböztető képesség, ami már megvolt a bűntelen emberben, és amit Isten értelmes teremtményeitől nem tagadhatott meg. Hanem az a képesség, hogy maga döntse el, mi a jó és mi a gonosz, és annak megfelelően cselekedjen, vagyis teljes erkölcsi autonómia igénye, ami által az ember elutasítja teremtettségét. Az első bűn Isten uralkodó fensége elleni lázadás volt.”

A fa tehát annak a határnak — demarkációs vonalnak — volt a jelképe, amely az ember jogkörének végét jelentette. Jogos, célszerű, sőt elengedhetetlenül szükséges volt az, hogy Isten Ádámot kioktassa ezzel a határral kapcsolatban. Ha ő mint tökéletes ember enne erről a fáról, ez részéről jól átgondolt, tudatos döntés lenne. Előre el kellene határoznia, hogy elveti alárendeltségét az isteni uralom iránt, és a saját útján kíván járni, tehát azt kívánja tenni, ami a saját döntése szerint „jó” vagy „gonosz”.Az ember tehát függetlenítette magát Istentől. Isten nem akadályozta meg Ádámot saját akaratának gyakorlásában. Ádám azonban helytelen döntése által magára és gyermekeire mindenfajta kellemetlen — emberi szemmel nézve — megoldhatatlan nehézséget zúdított (Róma 1:28).

Ádám és Éva lázadása azonban több vitás kérdést is felvetett. Isten földi fiának lázadása felvetette a kérdést: Egyáltalán Isten földi családjából hű marad-e valaki Isten uralmához szabad akaratából? Lesz-e, aki hű marad Istenhez nyomás alatt, vagy ha kísértésbe esik, hogy helytelen úton előnyökre tegyen szert? Így Isten összes teremtményében a mennyen és a földön kétség merült fel minden ember tisztaságával és hűségével kapcsolatban.

Amint hozzávetőlegesen 2500 évvel később bizonyos események megmutatták, ez a kérdés mégis csak alárendelt jelentőségű, másodrendű volt egy sokkal jelentősebb kérdéshez, a szuverenitás jogosságának, vagyis Isten uralmának kérdéséhez képest. A szóban forgó vitakérdést megtaláljuk egy Jób nevű férfi életében lezajlott eseményekben, amelyekről feljegyzés maradt fenn a mi érdekünkben.

Jób könyvéből megtudjuk, hogy a mennyben Isten egyik angyala vetette fel a vitakérdést. Megjelent a Magasságos előtt, és arcátlanul vádat emelt Isten engedelmes szolgája, Jób ellen, azt állítva, hogy Jób Isten iránti lojalitása csupán önző indítékokon alapul. Isten megengedte, hogy ez a szellemfiú súlyos próbák alá vesse Jóbot. És bár Jób hűségesnek bizonyult a próbák során, a lázadó azzal vádolta meg, hogy rossz a szívállapota. Jehova megkérdezte őt: „Szívedet indítottad-e az én szolgám, Jób ellen, akihez hasonló nincs a földön, feddhetetlen és becsületes ember, istenfélő és kitér a rossz elől? Még mindig ragaszkodik becsületességéhez (kifogástalan, hű Isten iránt), bár engem ellene ingereltél, hogy ok nélkül felemésszem.” Erre az angyal ezt válaszolta: „Bőrt bőrért, és mindent odaad az ember az életéért. A változatosságért nyújtsd csak ki a kezed, kérlek, és verd meg egészen a csontjait és húsát, vajon nem átkoz-e meg téged szemtől szembe?” (Jób 2:2–5).

Isten megengedte, hogy Jób próba alá kerüljön. Ő tudta, hogy hű marad. És valóban, Jób semmit sem vesztett azzal, hogy egy ideig szenvedett, mert a próba végén Isten többel jutalmazta meg Jóbot, mint amennyije azelőtt volt, s ezenkívül még további 140 évig élhetett. (Jób 42:12–16; hasonlítsd ezt össze a Zsidók 11:6-tal!)

Ez a mennyekben lejátszódott epizód segít felismerni az igazi vitakérdést, amiért Isten megengedi a gonoszságot. Az az angyal, aki kihívta Istent, és akit Sátán vagy Ördög néven ismerünk, ez az angyal volt a lázadás egyedüli kirobbantója. A Sátán oldalán állást foglaló első emberpár szándékosan vállalta magára a bűnt a felmerült vitakérdésben. Bűnükre nem volt mentség.

Isten elegendő útmutatást és lehetőséget adott Ádámnak ahhoz, hogy lojálisan megállhasson Isten oldalán, mivelhogy Isten egyetlen szolgáját sem tenné ki védtelenül támadásnak (1Korinthus 10:13). Következésképpen Ádám, aki teljesen szabadon rendelkezhetett akaratával, állhatatos, lojális és hű maradhatott volna. Akkoriban egyetlen olyan tényező sem létezett, amely felett ne ő gyakorolt volna hatalmat, nem úgy, mint a mai tökéletlen emberek. Ő teljesen a saját elhatározása alapján követte el a bűnt.

Ezen túlmenően az Istennel szembeszegülő, lázadó szellemfiú további alkalmat keresett arra, hogy lázadást szítson a világegyetemben. Ádámot és Évát eszközül akarta felhasználni arra, hogy Isten uralmát kétségbe vonja. A bibliai beszámolóból megtudjuk, hogy legelőször az asszony ellen intézett támadást. Sátán biztos volt abban, hogy Ádámra nagyobb nyomást tud gyakorolni akkor, ha már Évát a kezében tartja.