A kételkedés mentes hit a gonoszság forrása lehet? Összefér a hit a kételkedéssel?

Megnéztem a videót, de továbbra sem gondolom, hogy megdönthetetlen hit lenne az oka a gonoszságnak.

Sokkal inkább az egó, magunk és a környezetünknek a megítélse. Továbbra is fenntartom, hogy nem mindegy, hogy miben hiszünk és miért.

De vajon a hit alakítja az embert (és annak világképet) vagy pedig az ember alakítja magának a hitet?

Az egó elméletileg szükséges és minden ember rendelkezik vele, ami nem baj és sok esetben hasznos is.

Ha valaki nagyon imádja magát az baj lenne?

Nem hiszem. Tehát végülis az egó is azon tényezők közé tartozik, amelyek csak növelik a kockázatát annak, hogy mi magunkat többnek értékeljük a kelleténél és ne megfelelő képpen viszonyuljunk embertársainkhoz.

Ez egy nagyon komplex dolog, hogy el tudjam mondani normálisan és röviden. A lényeg, hogy értelmes dologban kell hinni, ami nem káros és az emberekhez és magunkhoz is normálisan kell viszonyulni. Vajon miért? Ez egy elég belső dolog...

El kell sajátítani egy olyan gondolkodás módot, ami nem csak magunkkal foglalkozik. Törekszik arra, hogy megértse a másikat is. Meg kell ismerni önmagunkat, szembe kell nézni a hibáinkkal és a valósággal és megpróbálni javítani építeni a pusztítás helyett... De miért?

Gondolkodjatok el rajta...

Miért jó megalázni, elnyomni a másikat, élősködni rajta, hátbaszúrni? (mert megsértettek, fáj?)

Miért halnak meg ártatlanok az emberek miatt?

Mire jó a hatalom, a pénz, ha nincs mögötte elismerés, szeretet vagy nem érdemeljük meg valójában stb..?

Miért jó elnyomni a másikat, aki nem ért velünk egyet vagy máshogy gondolkodik, "butább" vagy okosabb nálunk stb..?

Az erős hal miért nem tanítja a gyengét, miért eszi meg?

Az én hitem annyi röviden, hogy Isten szerető és igazságos és minden jól van úgy, ahogy ő gondolja, mert ő maga a bölcsesség, élet, a valóságos fény, a teremtő szerető atyánk. (nem mintha ne lenne elég egóm ahhoz, hogy szembe szálljak vele)

Tehát vakon hiszek ebben. Nem érdekel, mi lesz velem halál után, az sem ha tévedek.

Az igazságot kutatni kell, és megszabad kérdőjelezni. Hiszen akkor vagy megtaláljuk a valódi igazságot, vagy másoknak is választ fogunk tudni adni...

No sajnos mennem kell. Még annyit, hogy Isten ha azt kérné, hogy megöljek valakit, mi lenne a helyes magatartás?

Nyílván megkérdezni miért, könyörögni, hogy ne bántsa a másikat, bocsásson meg nekük, adjon még egy esélyt stb...

Egyébként meg nem szoktam hallucinálni meg ilyenek.

Ja és én speciel azért hiszek Istenben, mert nem látok olyan bizonyítékot, ami megcáfolná őt, sőt...

Ráadásul Jézus tanítása nagyon tetszik és igaznak találom. De a Biblia is jó, ha tudjuk használni és nem gyűlölöttel állunk neki, hanem inkább értelemmel.

Istent főleg a "lelkünkkel" érthetjük meg, bennünk van és körülöttünk is és él. Képmásai vagyunk, élő lélekkel.

Valahol benne van a Bibliában, hogy világos lesz számunkra minden azon a napon, amit még nem értünk....

Én úgy érzem és azt tapasztalom, hogy Isten meghallgat az imákban. A rossz dolgokért pedig nem ő felelős, hanem a világ. A világban pedig benne van a halál. Ettől senki sem menekülhet...Nem érzem úgy, hogy Isten gonosz lenne azért, mert nekem el kell szenvednem ezeket...Megvan ennek is az oka. Ha tönkre megy az életem, nem fogok ártatlan embereket mészárolni, meg irigységből tönkre tenni másokat stb...

Istent be kell fogadni és hasonlatossá formál magához...

Próbáljátok mindig feltárni mindenben mi a jó és mi a rossz nekem és másoknak. Minek milyen következménye van rám és a másik emberre nézve hosszú és rövid távon is.

Nekem jogom van beleszólni? Mennyire?

Minek mi az oka, előzménye stb.?

Ha valamit ráeröltetsz a másikra, az jó? Ha valaki hazudni fog neked, téged szolgál, de közben gyűlöl, az jó?

Tegyétek fel magatoknak is a kérdéseket, ne csak másoknak. És próbáljatok meg a másik fejével gondolkodni, a másikkal együttérezni. Végig kell gondolni az összes lehetőséget. Meg kell ismerni a másikat, kérdésekkel, kommunikációval. És nem erőszakoskodni, gúnyolódni, hergelni, eltaposni, lenézni stb.. Nem a hit a legfontosabb, hanem hogy milyen ember vagy, kivagy te....

Voltál valaki, lehet leszel valaki, de a legfontosabb, hogy kivagy és ki akarsz lenni.

Isten segít, hogy jó emberek legyünk. De nem félelemből kell jónak lenni. Nem azért, hogy neki tetszelegjünk és jutalmunk legyen...A tanításait kell befogadni, a bűneinket megbánni és törekedni a szeretetre, igazságra, bölcseeségre, melynek alapja, hogy a másikat nem bántod (főleg ok nélkül) és nem a bosszú, hanem a megbocsátás és önkontroll. A látszat nem érdekli Istent, csak a lelked és a szabad akaratodból tett cselekedetek.

Szia!

Ha igaza van Coventry Patmorenak,miszerint:-"Isten az egyetlen valóság."-,akkor azt mondhatjuk,hogy a valóságot minden ember egyedileg látja.Az is,aki könyvet ír!Ezzel együtt el lehet jutni,arra a belátásra,hogy az én kétkedésem és vélt igazam ugyanúgy relatív valaki más szemében,mint ahogy én kétkedek az ő igazában!

Ha most igazam volt,akkor be kell látnom,hogy a dolgokat tulajdonképpen nincs értelme vizsgálnom!Ha pedig így van,akkor több potenciál rejlik a dolgok,gondolatok leépítésében,mint a felépítésben!

Ha nem kétkedek a saját gondolataimban,akkor azt mondhatom,hogy a magam vagy mások által gyártott gondolatok megkövülnek és,ha ezeket én nem engedem el,akkor rejtett axiómaként a mélyből a saját magam által gyártott gondolat átveszi az irányítást!A gondolat egy termék,amely nem azonos a gondolat létrehozójával,mégis ha megkövül,úgy tűnik képes fanatizálni az embert!

Bocs,nem néztem meg a videót,de igaza lehet Poppernek!

Ami leginkább rossz irányba vihet az az önismeret hiánya (ld. farizeusok). A hozzáállásodtól függ mit hogyan értessz a Bibliából. Szeretet nélkül nem ér az egész semmit.

„Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.

És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.

És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.”

1 Kor 13,1-3

Nem baj, ha kérdések támadnak az emberben, nem érti valamit, próbáljon utána járni, olvasni.

Mt 7,7-8

„ Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.

Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.”

A Biblia értelmezéséről egy nekem nagyon tetsző írás:

Fabiny Tibor: Ami változik és ami/Aki örök a Szentírásban

[link]

Bennem is voltak kételkedések, felmerültek kérdések. De erre lehet választ találni, bár nem mindig rögtön.

Pl. az Ószövetség, amely tényleg fura egy olvasmány. Régebben rosszul lettem tőle, néhány oldal után. Erre az az ellenszer, ha szakirodalmat olvasol el hozzá. Én eddig egyet olvastam, Ursula Struppe: Bevezetés az Ószövetségbe. Nekem tetszett, rávezetett arra, hogy az Isten SZABADÍTÓ Isten, aki a szegények és elnyomottak pártján áll. Ez mutatkozik meg Izrael esetében is (Egyiptomból való megszabadítás), s az egyén életében is, ha Jézus Krisztust befogadja a szívébe.

Nem értettem, miért olyan eklektikus az ószövetségi szöveg, egyazon szövegen belül néhány mondat gyönyörű és tökéletesen megegyezik Jézus szellemiségével, aztán a következő mondatokban már harc, bosszú, átok. Nos, erre megkaptam a választ a könyvből. Ugyanis az Ószövetségi szövegeket sokszor átdolgozták az évszázadok folyamán, idézek a fent említett könyvből:

„…nem egyszerűen egy adott kor szerzőjének szövegével szembesül. Gyakran egymásba fésült szövegekkel találkozik, amelyekben a legkülönbözőbb szálakat szőtték egybe. Néhány soron belül az olvasó egy 9., 5. illetve 3. századi szerzővel találkozhat.”

Nem szabad elvetnünk az Ószövetséget (mint pl. a 2. századi eretnek Markion javasolta), mert a Jézus esemény megértése szempontjából alapvető dolgokat tartalmaz. Tudniillik, hogy az ember bűnbe esett s most Sátán uralma alatt leledzik (nézzünk végig történelmünkön), STB. Az Ószövetség mellett szól, hogy mint már írtam, számos Jézus Krisztus szellemiségével megegyező gondolatot tartalmaz, írok egy példát:

Ésaiás 58,6-11

58,6 Hát nem ez-é a bőjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?

58,7 Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?

58,8 Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ.

58,9 Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és megszünsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni;

58,10 Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél.

58,11 És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy.

Nem néztem meg a videót. A kérdésre sem igazán tudok válaszolni. Én úgy gondolom, hogy kell a kétkedés is... nem a hitemben, nem Istenben, hanem abban, hogy amit gondolok, azt vajon én magam gondolom-e, vagy tényleg Isten akarja így. A tudat, az ego az, ami elszakít Istentől, ugyanakkor közel is visz hozzá, ha képes vagyok a tudatomat - kétkedés nélkül - rábízni Istenre. Azt gondolom tehát, hogy kételkednem kell önmagamban, az önmagamba vetett hitemben (hogy én mindent JÓL tudok és JÓL csinálok), és kételkedés nélkül bíznom kell Istenben, hogy ő akkor is felhasználja a tetteimet a céljaira, ha éppen tévedek. Merek tehát kételkedni, merek tehát tévedni, mert kételkedés nélkül hiszek.

Az mindenesetre egy roppant érdekes gondolat, hogy vajon Jézus mit tett volna Ábrahám helyében... nagyon, nagyon messzire visz ez a gondolat, és szívesen beszélgetnék róla...