Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ateisták, miért mondjátok...

Ateisták, miért mondjátok ezt, és gondolkodtok így?

Figyelt kérdés

(Nem provokációnak szánom, és nem is szeretnék veszekedni)


Az ateisták ugye azt gondolják, hogy akiben én hiszek, az nem létezik. Engem életem során nem igazán érdekelt Isten szava. De olyan mélyre kerültem, és úgy megreccsentem, hogy azt gondoltam, 2 esélyem maradt csak. Az egyik a halál, a másik, hogy adok egy esélyt Istennek, hátha segít, hiszen már nincs mit vesztenem.


Megtapasztaltam Isten szeretetét, pedig nem hittem, hogy segíteni fog, de mikor hozzá fordultam teljesen őszintén, akkor Ő megváltott.

Ezt a megtapasztalást nem értheti senki, csak aki átélte ezt, tehát megtért.

Mégis az ateisták szerint pedig ez nem igaz, mert Isten nem is létezik.

Miért mondjátok azt, hogy márpedig amit én megtapasztaltam, az nem is igaz? Holott én tudom, hogy ki voltam és ki lettem, és mit tett velem Isten.


Ha valaki szerelmes egy lányba, akkor azt csak ő érzi, és a társai nem, és mégis azt mondják neki, hogy nem, te nem vagy szerelmes abba a lányba. Nem érzel semmit, és soha nem is éreztél iránta semmit.


Talán nem a legjobb a példám, de aki meg akarja érteni, az érti, hogy olyan dologról mondjátok nekem, hogy nem létezik, amit ti soha nem tapasztaltatok meg, én pedig igen.

Hiába mondjátok, hogy persze, kiborultál, és jól kisírtad magad, és megkönnyebbültél. Én erre azt mondom: ember, te jobban tudod mi történt velem? Te nem érted akkor, hogy mi történt velem.


Én nem olvasgattam a Bibliát amikor megtértem, nem beszéltem lelkésszel aki elmondta volna, hogy hogy kell megtérni. De ez megtörtént velem.


Ha én lennék az egyetlen, de a világon rengetegen vannak akik megtértek, és ti azt mondjátok: egyikőtök sem

tapasztalhatott meg semmit, hiszen Isten nem létezik.


Sok ember szinte bármit megtenne, csak hogy helyre jöjjön az élete, és hogy boldog életet éljen. Ha esélyt adtok (hiszen esélyt adtok) az alkoholnak, a drogoknak, vagy bárminek amitől úgy vélitek jobb lesz az életetek, miért nem adtok egy esélyt Istennek is?



2013. febr. 28. 16:39
1 2 3 4 5
 11/41 anonim ***** válasza:
76%

Miért írtad ki ezt a kérdést?


"Miért mondjátok azt, hogy márpedig amit én megtapasztaltam, az nem is igaz?"


Mert nem tudod alátámasztani. Azt egy dolog,hogy te azt hiszed. A bíróságon se mondhatod,hogy a szomszéd a tettes mert mindig kora reggel viszi le a szemetet és az neked gyanús.


"Megtapasztaltam Isten szeretetét, pedig nem hittem, hogy segíteni fog, de mikor hozzá fordultam teljesen őszintén, akkor Ő megváltott. "


Jó neked. Mást meg másik Isten váltotta meg.

2013. febr. 28. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/41 A kérdező kommentje:

Isten próbára teszi a választottait, hogy valóban kitartanak-e mellette. A mennyben pedig 100-szoros jutalmát fogja venni aki kitart. Nem azért lettünk teremtve, hogy itt olyan jó dolgunk legyen hogy az borzasztó. Az élet csak egy rosta, hogy elválassza a búzát a pelyvától. A búzát betakarítják, a pelyvát pedig eltüzelik. Ezt persze most bátran írom, de imádkozom, hogy ki tudjak tartani a megpróbáltatások idején is.


Valóban én olyan rossz ember vagyok, hogy csak akkor tértem meg, amikor kicsúszott a lábam alól a talaj. Addig eszem ágában sem volt Istenhez megtérni. Szánalmas, tudom. A Bibliában is így van leírva: Az én erőm erőtlenség által ér célhoz.


Az alkoholt, és a drogot példának írtam, csak az vegye magára akinek inge. Bocsánat ha ezzel megbántottam valakit. De az biztos, hogy mindenkinek meg van az a dolog az életében, amitől a boldogságot várja. Nem feltétlenül kell annak egy fizikailag káros anyagnak lenni. Bármi lehet.

2013. febr. 28. 19:37
 13/41 anonim ***** válasza:
100%
Második vagyok. Én nem magyarázok semmit egy külső tényezővel, az túl egyszerű lenne. ÉN tehetek arról, ami velem történik, ÉN tehetek azért, hogy jobb legyen, és ÉN tehetek a boldogságomért is. Nem Isten, nem Jézus, nem Buddha, nem Thor, nem Quetzalcoatl, hanem én. És természetesen a környezetem. Ahogyan én is tehetek azért, hogy a környezetemnek jobb legyen. A boldogságom pedig azon múlik, hogy hogy tekintek a világra. Csak a rosszat veszem észre? Akkor keserű, savanyú életem lesz, és azzá teszem másokét is. Csak a jót? Akkor naiv leszek és átvernek lépten-nyomon. Alapvetően a jót feltételezem, de mindig tisztában vagyok a rossz lehetőségekkel is? - akkor boldog lehetek.
2013. febr. 28. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/41 anonim ***** válasza:
100%

"De az biztos, hogy mindenkinek meg van az a dolog az életében, amitől a boldogságot várja."


Az baj, hogy én ezt a párommal és a gyerekeimmel eltöltött időtől, közös programoktól, a kirándulásoktól, a szép táj látványától, a társasjátéktól várom?

2013. febr. 28. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/41 Zsizsik666 ***** válasza:
89%

"Az egyik a halál, a másik, hogy adok egy esélyt Istennek, hátha segít, hiszen már nincs mit vesztenem. "

Sok ember próbálkozik ezzel, nekik mégsem jön be, pl. meghal a gyermekük...Adtak esélyt, hittek istenedben, de még a drog elviselhetzőbbé tette a helyzetüket, az istened nem tett értük semmit!


"Megtapasztaltam Isten szeretetét, pedig nem hittem, hogy segíteni fog,"

Istened szeretete nem ad nekem egy ételt, fedélt a fejem fölé, nem fog felöltöztetni minuszokban, ha az utcán fogok kóborolni. Istened szeretetétől jóllakni nem lehet.

2013. febr. 28. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/41 polühümnié ***** válasza:
100%

Nehéz dolog a próbatétel - egyszer megkérdeztem egy nőtől, akivel együtt jártam teológiára, hogy vajon akkor is annyira szeretne-e engem, ha részegen elgázolnám az unokáját? Vajon akkor is megbocsájtana-e nekem?

Láss csodát, nem tudott felelni. Nem is lepődtem meg rajta.

Vajon Cortes vagy Pisarro, ha élete alkonyán megbánja bűneit, együtt lehet-e boldog az áldozataikkal a Paradicsomban?


Próbára teszi a hitünket? Mi szükség van rá? Hiszen könnyedén olvashat a szívünkben, tudja a választ, akkor mi szükség a felesleges kínokra?

Mutass nekem egy embert, aki elszenvedi Jób kínjait, majd hívő marad! Főleg, ha kiderül, hogy az egész egy fogadás miatt volt.


Amivel az ateisták szeretnek érvelni (és valljuk be jogosan), az a kontraszt az Ószövetség Istene és az Újszövetség Istene között. Az előbbi kegyetlen, népirtó, míg az utóbbi kezes bárány. Mi az oka?


Ha valakinek lenne elég vér a pucájában, és pénz a számláján, beperelhetné a zsidókat népirtásért, holocaust előidézéséért, genocídiumért, s a legfőbb bizonyíték maga a Tóra, vagy a Biblia, kinek melyik tetszik.


Szóval, ha egy ateista nem fog hasra esni, annak oka van. Talán, mert hallott a kegyetlen ószövetségi balhékról, a keresztes háborúkról, az inkvizícióról, a boszorkányüldözésekről, az évszázados elnyomásokról. S ha azt mondanák, hogy ezeket "csupán" emberek művelték, akkor azt mondanám, hogy igaz, de Isten nevében végezték mindezt, s ez olyan, mintha közvetlen arcul csapnánk Őt.....

2013. febr. 28. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/41 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat.


Szerintem az nem a boldogság receptje, ha alapvetően a jót feltételezed, de mindig tisztában vagy a rossz lehetőségekkel is. Ettől függetlenül történhetnek veled rossz dolgok, és olyan könnyen elillan a jókedv, ahogy jött. Mindenesetre ha így gondolod, az a te döntésed, én tiszteletben tartom.


Szerintem is jó dolog, hogy ha az ember boldog a családjával, egyáltalán nem baj ha így van, egy szóval sem állítom, hogy baj lenne, sőt talán az egyik legszebb dolog az életben. De mégis olyan törékeny ez a boldogság, bármikor történhet bármi, ami megtöri ezt. Ha nem is történik, az élet végén ott van a halál, ami mindent elvesz.

Kivéve, ha hittél Jézus Krisztusnak. Az emberek sokszor mondják: én mindent megtennék a gyerekeim boldogságáért.

Itt van, tedd meg ezt.


Isten nem ad ételt, és ruházatot stb stb? De igen ad. Szó szerint elmondja a Bibliában, hogy mindezeket megadja az övéinek. Kik az övéi? Azok akik jelentkeznek teljesen őszintén, hogy azok szeretnének lenni.


A Bibliában az is benne van, hogy bárki, aki segítségül hívja az Úr nevét, azt megtartatik. De konkrét példa is van a Bibliában arra, hogy aki akár a halálos ágyán is megtér, akkor is üdvözül, ha gyilkos volt akkor is. Mert Jézus vére elég ahhoz, hogy megmentse, de ehhez teljesen őszintén és alázattal Istenhez kell fordulni. Jó példa erre az a bűnös ember, akinek Jézus azt mondta a kereszten, hogy ma velem leszel a paradicsomban.

Az Ószövetség és az Újszövetség Istene egy és ugyan az.

Az pedig, hogy egyes emberek mit tesznek Isten nevében, az egy dolog. De a Bibliában ott van, hogy vizsgáljátok meg magatokat az ige fényében. Isten világosan megmondta, hogy ne ölj. Ha valaki mégis öl, és azt mondja, hogy ezt Isten nevében teszi, bátorkodom azt mondani, hogy az nagyobb büntetésre számíthat, mint egy "sima" gyilkos.


Az életet Isten adta, és úgy gondolom, hogy csak neki van joga elvenni. Ha valakinek meghal egy közeli hozzátartozója, akkor hajlamos ilyenkor pár percre hívővé válni, csak azért, hogy megtagadhassa Istent, és azt mondhassa neki, hogy ezek után már csak azért is ateista leszek, hogy ezzel bosszút álljak, mert tudom, hogy te azt szeretnéd, hogy megtérjek, de most már csak azért is tagadni foglak. Nem feltétlenül mondja ki ezeket, de ez van benne. Vajon amikor a szeretett hozzátartozó a világra jött, akkor az előbb említett gyűlölet ellentéte is megfogalmazódott az illetőben? Éppen ekkora szeretettel imádkozott, hogy megköszönje azt?


Egyébként sok jó kérdés van. Bennem is van sok kérdés még Istennel kapcsolatban amit nem értek, mivel nem vagyok mindentudó. Bár sokszor elvárják az ateisták, hogy minden feltett kérdésükre tudjak választ adni.

De azt hiszem mi hívők is igyekszünk olyan kérdéseket feltenni, hogy megtérítsünk titeket.

De ha valaki közületek feltalálná a rák "ellenszerét", nem akarnátok ti is megosztani másokkal? Ez pedig nagyobb dolog annál.

2013. febr. 28. 22:34
 18/41 anonim ***** válasza:
93%

"De mégis olyan törékeny ez a boldogság, bármikor történhet bármi, ami megtöri ezt. Ha nem is történik, az élet végén ott van a halál, ami mindent elvesz."


Igen, és?


"Kivéve, ha hittél Jézus Krisztusnak."


Vagy nem. Nézd, ha ő a hajbókolástól, az imától más embert többre tart (HA létezik) mint engem, aki esetleg tisztességesebb életet élek, akkor inkább le sem írom a véleményem....


" Az emberek sokszor mondják: én mindent megtennék a gyerekeim boldogságáért.

Itt van, tedd meg ezt."


Mit? Játsszam el hogy hívő vagyok, ha közben nem érzem ezt??? És mitől lenne boldogabb a gyerekem ha hívő lenne?

Mutathatok neked a családi és baráti körben elhunyt fiatalokat, a család hiába volt hívő, hiába imádkozott, hiába fizettek hogy misét mondjanak értük, elmentek. Az egyik rokon, aki meg tényleg a család fekete báránya volt, egész életében követelőző, tapintatlan, rágalmazó, stb. volt, az 98 évesen halt meg, igazából az utolsó évben volt betegesebb, de addig jó egészségben élt.


"Isten nem ad ételt, és ruházatot stb stb? De igen ad. Szó szerint elmondja a Bibliában, hogy mindezeket megadja az övéinek. Kik az övéi? Azok akik jelentkeznek teljesen őszintén, hogy azok szeretnének lenni."


Sajna nem látom ezt. Pedig ismerek sok hívő családot is.


"De konkrét példa is van a Bibliában arra, hogy aki akár a halálos ágyán is megtér, akkor is üdvözül, ha gyilkos volt akkor is."


Akkor ráérek. :-DDD



"Bár sokszor elvárják az ateisták, hogy minden feltett kérdésükre tudjak választ adni."


Ez nem igaz.


"De azt hiszem mi hívők is igyekszünk olyan kérdéseket feltenni, hogy megtérítsünk titeket."


Könyörgöm, minek???? Miért nem lehet békén hagyni? Én sem akarlak téged megtéríteni, tőlem akár napi 24 órát is imádkozhatsz, ha engem nem zavarsz vele. Ismered azt a szót, hogy tolerancia? Ha elvárod azt, hogy a te hitedet elfogadják és megértsék, akkor te ezt miért nem tudod megtenni másokkal?


"De ha valaki közületek feltalálná a rák "ellenszerét", nem akarnátok ti is megosztani másokkal? Ez pedig nagyobb dolog annál."


A te hitedet én nem a rák ellenszerének gondolom, innentől kezdve fölösleges az erőfeszítésed.

2013. febr. 28. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/41 anonim ***** válasza:
2013. febr. 28. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/41 anonim ***** válasza:
100%
Ismét második. Én úgy gondolom, hogy éppen azzal adok esélyt a gyerekemnek, ha nem kereszteltetem meg, ha nem teszek esküt olyanra, amelyet nem tartok majd be. De megismertetem a vallásokkal, egyházakkal, teljesen tárgyilagosan. Ezzel megadom neki a lehetőséget, hogy akarata szerint válasszon, hívő lesz-e belőle, és ha igen, milyen. Csak a veszélyes szektáktól és a fanatikusságtól szeretném megóvni. Én nme hiszek abban, hogy az istenhit esélyt adna bármire is. Már vágta a fejemhez itt egyszer egy kérdező, hogy én nem is szeretem majd a leendő gyerekeimet, ha nem kereszteltetem meg, mert így elveszem tőlük az esélyt. Badarság. Nem hiszek ebben az esélyben, és később is megkeresztelkedhet. Ha a világon tegyük fel a római katolikus egyház lenne az egyetlen egy vallás, és soha, sehol máshol nem volt még más, akkor elgondolkodtató lenne. De mivel van ezerféle felekezet, egyház, szekta, és van ezerféle, ami már csak történelem, hogyan válasszak? Az alapján, amik a szüleim voltak, vagy a nagyszüleim? És ha vallásilag vegyes? És ha tévedtek? Nem, kérdező, éppen úgy kapja meg az esélyt a teljes, boldog életre, ha nem korlátozom semmiféle alaptalan dogmákkal a gondolatait.
2013. febr. 28. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!