Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogyan térjek meg?

Hogyan térjek meg?

Figyelt kérdés

Jómagam nem vagyok hívő, szüleim is úgy neveltek h nagy boom-ból véletlen lett a minden. De egyébként keresem istent. Most h sok szabadidőm van gondoltam elkezdem olvasni a bibliát is. DE annyira ismerem a természetem h nem leszek soha hívő, ahhoz túl önző, türelmetlen, és link alaknak tartom magam, másokat nehezen tudok szeretni (mostanra már inkább azt mondanám h egyáltalán nem tudok), de én elvárom mindenkitől h szeressenek. Hát ez így visszaolvasva elég siralmasnak tűnik. + Túl sok rosszat is tettem életemben már és ez miatt is gondolom úgy nem fogok tudni megváltozni. (Nah még ha ilyen véleménnyel vagyok akkor aztán biztos nem fogok :) ) 1-szer éreztem olyat amit ismerősöm mondott amikor megtért, csak akkor másban hittem nagyon erősen. A Hit tényleg nagyon sok erőt tud adni, de h bálványozzak és dicsőítsek az nem fér bele nálam a "normális viselkedésbe" vagy hogyan fogalmazzak :)


1ik barátom elrángatott párszor ilyen gyülekezetekre is, akkor is úgy gondoltam h esélyt megadom isten felé, nyitott leszek annak ellenére h milyen maradi, és nem törődöm vagyok ebben a témában. De egyáltalán nem jött be ez a gyülekezetes dolog, szóval ez nálam felejtős.


Minden összegezve keresem azt ami megváltoztatja a véleményem istenről, és saját magamról. Nem panaszkodhatok h rossz életem van, de mégis vmi hiányzik az életemből, és az miatt lehetek ilyen. Mindig is tudtam h fejben nagyon sok minden dől el, de én fejben nagyon gyenge vagyok és sebezhető. Nehezen viselem el a kudarcot, félek a csalódástól. Nem biztos h Isten lenne a megoldás, de ezt mondja meg inkább olyan aki hívő. :)


Előre is köszönök minden választ !



2013. júl. 17. 08:50
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

Augustinus válasza:


Ha Istent keresed, már van hited.

2013. júl. 17. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Lehet h csak szebb jobb életet keresem, nem merném kijelenteni h hiszek istenben. Bár volt itt az oldalon olyan hozzászólas ami elgondolkoztatott... hogy ateisták hogyan tértek meg isten fele. Annyira próbálták bebizonyítani h nem létezik h rájöttek h Isten így kereste őket, és megtértek.
2013. júl. 17. 09:32
 3/11 anonim ***** válasza:
57%
Csak arra figyelj, hogy ne a Jehovákhoz vagy a Hitgyülisekhez menj. Azok átmossák az agyadat-
2013. júl. 17. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim válasza:
0%
kérj meg valakit, hogy üsse a fejed egy bibliával és ordítsa, hogy "térülj meg!" :D
2013. júl. 17. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

Persze mindenképpen megkérdek vkit, hátha :D


Amúgy azt is el kell mondjam h drogról is kb 4 hónapja álltam le... Rossz társaságba keveredtem sajnos, és így alakultak a dolgok. Egyrészt ezért is ez a másik okom, h úgymond jobb útra térjek.

2013. júl. 17. 10:34
 6/11 anonim ***** válasza:
Nem találsz bűntelen embert sehol. Sőt, igen siralmas a helyzet. Emiatt viszont Isten még senkit nem utasított el. Sőt, ellenkezőleg: azzal foglalkozik többet, akivel kell is. Ami nehézség támad közben, az vagy nem több önmagadnak okozott szenvedésnél, vagy elengedhetetlen ahhoz, hogy tovább léphess.
2013. júl. 17. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%

Kedves Kérdező!


Nézd meg ezt a videót, ez segíteni fog elindulni az úton:


http://www.youtube.com/watch?v=mxXyZYFoOPM


Isten áldjon!

2013. júl. 17. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

Drogoztál?

Akkor ezt a videót ajánlom a figyelmedbe, nézd meg érdemes.


http://www.youtube.com/watch?v=Yh3B31xXsgw

2013. júl. 17. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
Nah ez pont ideális videó számomra mivel én is most hagytam ott a bandámat ahol gitároztam :)
2013. júl. 17. 13:42
 10/11 anonim ***** válasza:

"Csak arra figyelj, hogy ne a Jehovákhoz vagy a Hitgyülisekhez menj. Azok átmossák az agyadat."

Megsúgom neked, hogy azért vagy ezek ellen, mert szektáknak tartod őket, DE igazából minden vallás kezdetben szektaként indult. Még a kereszténység is, csak ezt elfelejtik az emberek. Meg mindig azzal jönnek, hogy 2000 éve fenn áll. Nagy ügy, az egyiptomiak 3000 évig tisztelték az isteneiket, de utána már csak emléktárgyak maradtak. Ki tudja, lehet, hogy 1000 év múlva már be fog fuccsolni az egész kereszténység. Én személy szerint betiltanám ezt, mert eleve nem hihetjük ugyanazt a dolgot, ám ha valóban tudjuk, hogy az az, akkor meg már nem hit. A vallások és az isteneik jönnek és mennek, de előbb-utóbb mind az emlékezet enyészetének martalékává fog válni.

2013. júl. 17. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!