Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ugye jól gondolom, hogy ezt...

Ugye jól gondolom, hogy ezt nem szabad megtenni a saját érdekemben?

Figyelt kérdés

Én egy 19 éves fiú vagyok, aki igyekszik minél jobban Istenhívő életet élni, bár tudom, hogy még sok dolog hiányzik ehhez, pl. eléggé keveset imádkozok vagy olvasom a Bibliát, de járok templomba, kántorkodom meg kéthetente bibliaórákon is részt veszek. Persze tudom, hogy cselekedetek nélkül senki se lesz jó kereszténnyé, ahhoz tenni is kell.


Ami az én problémám, hogy van egy nagy keresztem, aminek súlyát napról-napra megérzem, ez a homoszexualitás. Eddig még csak párszor éltem ki és kicsi és buta voltam, de ezt már nagyon megbántam. Mostanság többször érzem, hogy nem bírom visszatartani azt a vágyamat, hogy hozzám hasonlókkal ismerkedjek. Ez sikerült is, és folyton hívogatnak magukhoz mindenféle akár hihető magyarázatokkal is, hogy éljem már meg ezt a dolgot, mert úgy sincs ebből szabadulás. Képeket küldenek, én meg maszturbálok, szinte minden nap. Már-már találkozót beszélünk meg, és én néha tényleg mennék is rohanvást a buszra, hogy paráználkodjak egy másik fiúval.

Kezdem úgy érezni, és ez is az igaz, hogy mindez csak az Ördög játszmája ellenem. Egy darabig szerelmes voltam egy fiú osztálytársamba, de rájöttem, hogy ez az érzés is csak az Ördögtől ered, mióta imádkozok ez ellen, érzem, hogy múlóban van, de még így is kevés, amit ezek ellen teszek.

Ugye valóban nem szabad semmi esetre sem elmennem egy ilyen másik fiúval, hogy olyan förtelmeket műveljünk? Hogyan lehetne szabadulni ezektől a gondolatoktól? Milyen imák lehetnek hatásosabbak? Köszönöm a normális válaszokat!



2014. jan. 4. 12:26
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
86%
Ha homokos vagy, hát az vagy! Nem tudsz ellene mit tenni!
2014. jan. 4. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
59%

Szervusz!


Én azt gondolom, hogy ilyen kérdésekben az egyházak álláspontja nem túl átgondolt, kiforrott. Mondanak valamit, de igazából ők se tudják, mi lenne a jó, mert eddig ez az egész tabu téma volt, és csak most kezdtek el rajta gondolkozni, nincsenek jól bevált módszerek. Ezért én azt mondom neked, hogy keress egy jó lelki vezetőt, aki meghallgatja a problémáidat, és tud tanácsokat adni, meg tudod vele beszélni a dolgokat. Ne szexelj másokkal, ezt a heteró fiúknak is ugyanúgy ki kell bírni a házasságig, ez a része neked egy cseppet sem nehezebb egyelőre. Nem kéne, hogy még valami nemi betegséget is begyűjts az alapproblémád tetejébe.

2014. jan. 4. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 anonim ***** válasza:
83%

Nem szabad a bibliát szó szerint venni.

Úgy élj, ahogy neked jól esik. A lelkiismeretfurdalásról, bűntudatról, amit beléd vertek, főleg az elvakult Isten hívők, arról felejtkezzél el, de sürgőssen!

Vállald fel önmagad! Nagyon rövid az élet, ahhoz, hogy úgy élj, ahogy mások mondják meg neked! Olvasgass, személyiségfejlesztő könyveket, szépirodalmat.

A bibliát tekintsd hétköznapi pszichológiának, pl. A zsoltárok felett nagyon jól lehet meditálni, de ennyi!

Az élet célja: Az öröm; hogy kiteljesedjünk; felfedezzük magunkat, mikre vagyunk képesek, felfedezzünk dolgokat, világot lássunk, kipróbáljunk dolgokat, kiszélesítsük az érdeklődési körünket És, hogy "élvezzük" azt az utat, ami a sírig visz! Legyél nyitott!

A testi öröm az egy csodálatos "Isten" adta dolog, nem förtelem! Nem vagyunk már a középkorban, amikor még hittek ördögben és miegymásban...

Amit Te ördögnek hiszel, az a Te saját reaktív elméd, azt adja vissza, amid beléd vertek, hogy tilos, és nem szabad, a bűntudat.


Úgy élj, ahogy jól esik!

2014. jan. 4. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 anonim válasza:
9%

szia!

szia.

Nem tehetsz arról, hogy ez a dolog kialakult benned, de jól látod, küzdened kell ellene. A homoszexualitásnak sokszor lelki gyökerei, okai vannak. Ha elmész egy jó pszichológushoz, az segíthet neked kideríteni, mi ez az ok benned, és lehet, hogy tudtok változtatni a helyzeten!

2014. jan. 4. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 anonim ***** válasza:
76%

és itt egy újabb valláskárosult, aki tönkre lesz téve...


ne érts félre, én is hívő vagyok és meleg. de én már rájöttem (te is rá fogsz, olyan 25-30 éves kor között, ha addig nem leszel öngyilkos), hogy ez nem bűn. illetve nem az a bűn amit az emberek annak mondanak. hanem ami tégedet Istentől elválaszt és rossz gyümölcsöket terem. a homoszexuális párkapcsolat nem ilyen, sőt. éppen hogy jó gyümölcsöket terem, ha hűséges vagy a párodhoz és szereted őt. de persze ezt még nem tudod, még vakon követed a fundamentalista emberi tanítást.


addigis ajánlom ezeket az oldalkat neked átolvasásra:


[link]

[link]

[link]

2014. jan. 4. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 anonim ***** válasza:
10%

Szerintem ne ezen az oldalon kérdezz, nem tudhatod kik ülnek a gép mögött és milyen szándékkal írnak.

Beszélj inkább vmi jófej pappal, vagy lelkésszel, illetve imádkozz Istenhez, válaszolni fog. Ami utána jön az meg csak rajtad áll.

2014. jan. 4. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 anonim ***** válasza:
22%

Szia!


Nézd meg ezt a videót:


http://www.youtube.com/watch?v=zs-baWoOplc

2014. jan. 5. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
90%

Szerintem ismerkedj más vallásos és homoszexuális emberekkel. Ők biztos keresztül mentek ezen és tudnának támogatni. Én hiszek valamennyire, de az egyházat szeretem magamtól távol tudni pont az ilyenek miatt, pedig nem vagyok homoszexuális.


Kezdjük ott, hogy nem értem a problémát. Ha tényleg olvasod a bibliát (és értelmezed is), akkor pontosan tudod, hogy az újszövetségben ez nem téma. Az egész az ószövetségből jön, ami ugye nem érvényes akkor ha disznóhúst akarunk zabálni, szakállat akarunk borotválni, vagy csini ruhákat akarunk hordani. Továbbmegyek, az ószövetség alapján bárkire (a pápára is) 3 perc alatt rá lehet bizonyítani, hogy pokolra való és az ördög játszik vele. Innentől kezdve szerintem fölöslegesen vergődsz. Az egyházon belül is megy a vita a bibliai szabályokról. Nézd csak meg a előző és a mostani pápát. Teljesen máshogy állnak egy csomó kérdéshez és itt nem pont a homoszexualitásra gondolok.

2014. jan. 5. 02:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:
94%
Szerintem két választásod van: a vallásod, vagy az életed. Ezt nagyon komolyan mondom. Higgy nekem. Minden tiszteletem a vallásodé, de a vallási fanatizmus soha nem vezet jóra. Ezzel kapcsolatban ajánlom figyelmedbe Az imák Bobbyért címü filmet. A homoszexualitás nem valami rossz dolog, nem bün, nem förtelem, de föleg nem ördögtöl való. Ezt nem te választottad, nem tehetsz róla. Nem akkor voltál buta amikor kiélted a vágyaidat, hanem akkor vagy az, ha megpróbálod elfolytani, amit hosszútávon úgy sem lehet, legfeljebb nagyon súlyos következmények árán. Ennek lehet depresszió, vagy akár öngyilkosság is a vége, de egy tönkretett, boldogtalan élet mindenképpen. Gondolom te sem ezt akarod. Csak egy életed van, ne szúrd el. Gondold ezt végig, megéri-e az életedet feláldozni a vallásodért. És imádkozhatsz te éjt nappallá téve, ezt nem fogod tudni kiimátkozni magadból semmilyen módon, mert ez benned van, a személyiséged része. Ahelyett, hogy örülnél neki, hogy ilyen lehetöségeid vannak, hogy ilyen könnyen ismerkedsz, és hogy ilyen sokan akarnak veled ismerkedni. Sok hozzád hasonló helyzetben lévö fiatal nem talál magának barátot, te pedig feladnád a boldogságodat, csak mert a vallásod, vagy a vezetöi azt mondják. A 3. és az 5. válaszolóval maximálisan egyet értek, szívemböl szóltak. A 4.-re meg ne hallgass, az egy barom.
2014. jan. 5. 05:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim ***** válasza:
100%

Gratulálok az egyházaknak, hogy egy újabb ember sikerült megmenteni a kárhozattól, pokoltól és egyéb fertelmes dolgoktól!

1-2 héten belül már ő a második fiatal akinek sikerült az életét tönkretenni! Remélhetően ideiglenesen!


http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__parkapcsolatok_..


Éljen a 21. század!


Hallgass a fentiekre, kivétel 4!

2014. jan. 5. 06:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!