Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A márk 15:34-ben kihez kiáltot...

A márk 15:34-ben kihez kiáltott Jézus, és kitől kérdezte azt, hogy "miért hagytál el engem? "

Figyelt kérdés
vajon Jézus saját magához kiáltott, és azt gondolta, hogy elhagyta saját magát? nem áll ez ellentétben a háromsággal?
2009. dec. 14. 13:27
1 2 3 4 5 6
 41/55 anonim ***** válasza:

A Szentlélek istensége


Mt 12,31 – „minden bűnre és káromlásra elnyerik az emberek a bocsánatot, de a Lélek káromlása nem nyer bocsánatot.”

Mt 28,19 – „Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére.”

ApCsel 5,3-4.9. – „hogy csábíthatta el szívedet a sátán, hogy be akard csapni a Szentlelket… Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek! … próbára teszitek az Úr Lelkét?”

1Kor 2,10 – „A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is.”

1Kor 12,4-6.11 – „A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten… ugyanaz… Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek.

1Kor 6,19-20 – Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma…? … Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!

1Jn 5,6-9 – „a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek az igazság… Ha az emberek tanúságát is elfogadjuk, az Isten tanúsága többet jelent.”


A Szentlélek személy, és nem egy „isteni erő”


Lk 2,26 – A Szentlélek kinyilatkoztatást ad (vö. Jn 16,13; 1Kor 2,10)

Lk 3,22 – A Szentlélek testet ölthet.

Jn 15,26 - „Ő”-ként (görögül: ekeinosz) van utalva rá, ami hímnemű személyes névmás, pedig a "pneuma" ( = Lélek) semlegesnemű. (vö. Jn 14,26; 16,8.13)

Róm 8,26-27 – „A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.” A „Paraklétosz”, vagy hagyományosan fordítva „Vígasztaló” szó szerinti értelme: „Közbenjáró”.

1Kor 2,10-13 – „Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is. Ki ismeri az ember benső dolgait, ha nem a benne lakó emberi lélek? Hasonlóképpen Isten titkait sem ismeri senki, csak Isten Lelke.”

1 Kor 12,11 – A Szentléleknek saját akarata van (vö. ApCsel 15,28).

Ef 4,30 – A Szentlélek megbántható (vö. Iz 63,10).


Lk 1,35 – „A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged” A Szentlélek és az Isten ereje nem ugyanaz.

ApCsel 10,38 – „miképpen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel” A Szentlélek és az Isten ereje nem ugyanaz.

1 Kor 2,4 – „Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyságából” Szentlélek és az Isten ereje nem ugyanaz.

1 Tessz 1,5 – „Mi ugyanis az evangéliumot nem csak szóval hirdettük nálatok, hanem erővel és Szentlélekkel is”. Szentlélek és az Isten ereje nem ugyanaz.

Zak 4,6 – „Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.” (KÁR) A Szentlélek tehát nem erő.

2009. dec. 14. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/55 A kérdező kommentje:
dehát akkor a Teremtő és Jézus és a szentlélek szerinted ugyanolyan formában létezik, mint a többi kitalált pogány istentriádok? mielőtt a zsidók kijöttek egyiptombol, ezekről már halhattak! szerintem ez annyira fontos dolog, hogy a bibliának egyértelműen beszélnie kellene erről!!! a jános 17:3 pl meg sem említi a szentlelket. miért?
2009. dec. 14. 16:51
 43/55 anonim ***** válasza:

Figyelj, épp az előbb magyaráztam el neked, linkeket is hozva, hogy a Háromságtan nem pogány eredetű, ugyanis nagyon is Bibliai. Ugyanis egy Isten van, három személyben.


Az, hogy vannak hasonlóságok (és nem azonosságok) az nem jelent semmit. Például az iszlám is hiszi, hogy egy Isten van, mégse mondjuk, hogy az egyistenhitet a muszlimoktól vettük, nem igaz?


Vagy például egy csomó pogány nép legendáiban szerepel az özönvíz és a bárka legendája, most akkor azt is onnan vették?


A János 17:3 az egyik tipikus vers, amit az Őrtorony szervezet félreért és félremagyaráz.


Ha ezt úgy kéne érteni, hogy a Fiú és a Szentlélek nem Isten, akkor ezt fejtsd meg nekem:


"...egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk." (1Kor 8:6)


„Mert bizonyos emberek befurakodtak közétek, akiknek az ítéletük már rég megíratott; ezek az istentelenek Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják.” (Júd 1:4)


Hogyan lehet akkor hát mégis az Atya és a Szentlélek is Úr, ha Jézus Krisztus az egyetlen és egyedüli Úr?:)


Nos, erre maga Krisztus adja meg a választ: "Én és az atya egy vagyunk." (Jn 10,30)

Vagyis bármelyik személy bemutatkozhat úgy, hogy én vagyok az egy igaz Isten, mert ezt nem a másik személyekkel szembeállítva mondja, hanem azt mondja, hogy egy Isten van, de semmit nem mond arról, hogy ez az egy Isten hány személyben létezik, szubszisztál.


János 17:3-hoz még angolul:



[link]

[link]


The phrase “only true God” in John 17:3 is not intended to contrast the Father and the Son, but rather, to contrast the one true God with that of false gods (Jeremiah 10:10-11; 1 John 5:20). The Society has a valid point when they claim that Jehovah is the only one who is called “Almighty.” This is one reason why Trinitarians believe that Jesus is Jehovah. At Revelation 1:8, the “Alpha and the Omega” is called “Almighty,” and when we compare this with Revelation 22:12-13, 20, we find that this “Alpha and Omega” is Jesus Christ. Since we know that Jehovah is Almighty and that there can only be one Almighty, it is obvious that Jesus is Jehovah God!


Concerning the Hebrew plural term ’elo-him’ which is translated “God” in the Old Testament, it is true that various scholars feel that this term is used only to express God’s “fullness” of power rather than the persons of the Trinity. While this debate exists among recognized scholars, one should not accept or deny the Trinity solely on his personal interpretation of this term, because support for the doctrine of the Trinity is far more extensive than this.


This is life everlasting; that is, the way to life everlasting, that they may know thee, the only true God, and Jesus Christ, whom thou hast sent[2]. The Arians, from these words, pretended that the Father only is the true God. St. Augustine and divers others answer, that the sense and construction is, that they may know thee, and also Jesus Christ thy Son, whom thou hast sent to be the only true God. We may also expound them with St. Chrysostom and others, so that the Father is here called the only true God, not to exclude the Son, and the Holy Ghost, who are the same one true God with the Father; but only to exclude the false gods of the Gentiles. Let the Socinians take notice, that (1 John v. 20.) the Son of God, Jesus Christ, is expressly called the true God, even with the Greek article, upon which they commonly lay so much stress. (Witham) --- Life everlasting. Both the life of glory in heaven, and of grace here, consisteth in the knowledge of God; the former in perfect vision, the latter in faith working by charity. For knowledge of God, without keeping his commandments, is not true knowledge, but unprofitable knowledge. (1 John xi.[ii.?])

2009. dec. 14. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/55 anonim ***** válasza:

A Jn. 17:3-at én is megmagyaráztam egy korábbi kérdésben.


A Szentlélek megismeréséről sehol máshol sem ír a Biblia. És azért nem, mert éppenhogy Általa ismerszik meg a másik két isteni személy.

2009. dec. 15. 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/55 A kérdező kommentje:
aha. és erről hol ír a biblia?
2009. dec. 15. 05:06
 46/55 anonim ***** válasza:

Hol ír a Biblia Charles T. Russelről vagy a Watchtower Societyről?


Jézus és az apostolokra igaz, hogy:


- Nem Jehovázott


- Nem nevezte Őrtoronynak Isten Egyházát


- Nem mondta, hogy minden kereszténynek házalva prédikálni kell


- Nem mondta, hogy tilos az önvédelem


- Nem mondta, hogy csak évente egyszer szabad Eucharisztiát ünnepelni


- Nem mondta, hogy a keresztényeknek kétféle reménysége van, épphog egyféle reménységről (Ef 4:4) beszélt


- Nem mondta, hogy csak 1914-ben kezdődnek el az utolsó napok


- Nem mondta, hogy csak 1900 év múlva fog megalakulni az igaz kereszténység


- Nem mondta, hogy az Őrtorony szervezetnek vakon engedelmeskedni kell, mint az Angszocban


- Nem mondta, hogy tilos a minden vallási jelentőség nélküli születésnapot szolidan megünnepelni.


- Nem mondta, hogy gyűlölni, gyötörni és jelképesen kéne a másként gondolkodókat.


- Nem mondta, hogy az igazság csak színes pamfletekből ismerhető meg.


- Nem mondta, hogy Isten egyházának joga van össze-vissza beszélni, majd kimagyarázni egy vállrántással, hogy hát "új világosság..."


- Nem mondta, hogy az Isten egyháza csak 70 évre alakult, majd 1900 év sötétség jön.


- Nem mondta, hogy vannak olyan keresztények, akik eleve nem vehetnek az Úrvacsorából


- Nem mondta, hogy vannak olyan keresztények, akik nem születhetnek újjá a keresztségben.


- Nem mondta, hogy Jézus nem Isten, sőt kifejezetten Istennek mondta.


- Nem mondta, hogy a Szentlélek csak egy erő.

2009. dec. 15. 06:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/55 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező, Te egy nagyon egyszerű ember vagy. Mármint agyilag. Én inkább ateista vagyok, mint ilyen szempontból hívő, de aki ezt nem tudja megérteni, azzal komoly szellemi problémák vannak.


Hogy Jézus isteni lény, vagy sem, az attól függ, reformátust vagy katolikust kérdezel, ez volt az egyházszakadás egyik fő indoka.


Hogy a háromságban megnevezett szavak egy személyt jelentenek-e vagy sem, ismét attól függ, hogy a kereszténység melyik ágát kérdezed.


De, hogy megértsd, hogy Valaki miért kezd el a felől érdeklődni a kor legkegyetlenebb kínzó eszközén, hogy miért nem segít neki az a valaki, aki egy gondolatával megmenthetné, szerintem teljesen érthető.

2009. dec. 15. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/55 A kérdező kommentje:
gratulálok neked. ez is jelzi, hogy különbözőek vagyunk.
2009. dec. 15. 08:26
 49/55 A kérdező kommentje:
kedves 06.05 habár sok, általad leírt dolgot tényleg nem mondott sem Jézus, sem Jehova tanúi szervezete, valójában ilyen kérdés nem volt! sokkal inkább az, hogy hol ír erről a biblia? lényegretörőbb, és őszintébb az a válasz, hogy sehol, ez csak a józan ész következtetése. köszönöm válaszaitokat!
2009. dec. 15. 08:29
 50/55 anonim ***** válasza:
Jézus istenségéről és a Szentháromságról történetesen ugyanazt vallja a katolikus és a református egyház is.
2009. dec. 15. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!