Segít a gyónás? Megkönnyebbülést érzett-e valaki gyónás után? Van ennek valami formalitása?

Szia!

Voltál elsőáldozó?Mert ahhoz,hogy gyónhass elsőáldozónak kell lenned.

Az elsőnek nincs igaza.A gyónáshoz nem kell elsőáldozónak lenni.Viszont elsőáldozó ( és egyáltalán áldozni) csak akkor lehet,ha meggyónsz.

Azt írod,hogy nem vagy katolikus.Nem tudom,hogy ebben az esetben gyónhatsz-e katolikus papnál.,A reformátusoknál nincs gyónás.Én katolikus vagyok,de elég jól ismerem a reformátusokat is.Nyugodtan menj el valamelyik tiszteleteshez,Kérd meg,hogy szeretnél bizalmasan beszélni vele.Biztosan meghallgat,és megfog nyugtatni,és természetesen ő sem beszéli el senkinek,amit tőled hallott.

A GYÓNÁS

A bűnbánat szentsége egy olyan szentség, ami a zsinat utáni egyházi életben egyre jobban és jobban háttérbe szorul. A gyónást tehernek tekintik, olyasvalaminek, ami az emberek életét megnehezíti, holott ennek pont az ellenkezője igaz. Krisztus ezt a szentséget feltámadásának napján alapította. Szent Jánosnál olvashatjuk: „Estefelé, még a hét első napján, együtt voltak a tanítványok, zárt ajtók mögött, mert féltek a zsidóktól. Akkor eljött Jézus, közéjük lépett és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! E szavak után rájuk lehelt és folytatta: Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn 20,19-23)

A bűnbánat szentsége tehát az Üdvözítő húsvéti ajándéka, ami belső békénket hívatott visszaadni, hiszen egyedül a bűn az, ami az igazi békét elrabolhatja. Az az ember, akit vétek terhel, Istennel és saját magával kerül ellentétbe. Belsőleg meghasonlottá válik, mert letért az örök céljához vezető útról. Lelkiismeretfurdalás gyötri, olyannyira, hogy nem tud többé szívből örülni semminek. Azok az élvezetek, melyekhez vétke által jutott, nem képesek belső békéjét visszaadni, melyet elveszített. Sok lelki betegség gyökere ilyen titkos vétek, mely éveken át kínozza a lelket, míg lassan megtöri. Ezek az emberek, akik papnak nem akarnak gyónni, gyakran valamilyen pszichiáternek vallják be vétkeiket, hiszen az ember természete olyan, hogy el kell mondania, ami a szívét kínozza. Aki gondjait és problémáit soha nem mondja el, hanem csak magában hordozza, könnyen megkeseredik és szerencsétlen lesz. És ezért tolonganak az emberek – ahogy régen a gyóntatószéknél – ma a pszichiáterek előtt. Ezek néha nyíltan be is vallják, hogy a gyóntatók helyére kerültek, mert naponta rengetegen jönnek hozzájuk, akik csak a lelkiismeretükön akarnak náluk könnyíteni.

Mindazonáltal van egy alapvető különbség gyóntató és pszichiáter között. Csak a pap mondhatja ki ezeket a felszabadító szavakat: „Ego te absolvo – Föloldozlak téged bűneidből”. A pszichiáter vigasztalhat egy kicsit, vagy segíthet egy lelki görcsöt feloldani; igen, lelki betegségeknél nagy segítség lehet, de bűnöket megbocsátani, arra nem képes! Csak egy pap tud egy embert, akit súlyos bűn terhel, e vétek súlyától megszabadítani. Milyen csodálatos is ez: bármely súlyos vétket, undorító bűnt követ is el valaki, ami miatt megérdemelné, hogy örökre a pokol legmélyebb fenekén sínylődjön, csak meg kell ezeket egy papnak mint Krisztus helyettesének alázattal vallania, és akkor egy pillanat leforgása alatt megszabadul mindentől. A bűnös azzal a boldogító érzéssel távozhat, hogy most már megint minden rendben van. Ilyen egyszerűvé tette ezt számunkra Isten, és valóban a gonosz egyik legnagyobb titka, hogy a Sátánnak sikerült az embereket a gyónástól elidegeníteni.

A következőkben a bűnbánat szentségét azon öt feltétel alapján vizsgáljuk meg közelebbről, melyek egy jó és érvényes gyónás létrejöttéhez elengedhetetlenül szükségesek. Ezek a lelkiismeretvizsgálat, a bánat, az erős fogadás, a bűnök őszinte megvallása, és az elégtétel, azaz a kiszabott büntetés végrehajtása.

A lelkiismeret-vizsgálat

Ahhoz, hogy az ember felismerje valódi állapotát Isten előtt, előbb alaposan meg kell vizsgálnia önmagát, hiszen javulás csak önismerettel kezdődhet. Ezt a lelkiismeret vizsgálatot legkönnyebben a Tízparancsolat vagy egy lelki-tükör segítségével lehet elvégezni. Mindenekelőtt a súlyos bűnöket kell felismerni, mert ezeket soha nem szabad a gyónásból kihagyni. Egy bűn akkor súlyos, ha az elkövető tudatában volt bűnösségének, ha valami fontos dologgal kapcsolatban és szabad akarattal követte el vétkét.

Mivel súlyos bűn csak fontos dolgokkal kapcsolatban merülhet fel, nem számít ennek például pár forint értékű lopás, zavarból kiejtett hazugság, amivel valaki egy kínos helyzetből akar kikerülni vagy egy kisebbfajta veszekedés.

Azt is tudni kell, hogy Isten akaratával ellenkezik, aki bűnt követ el. Aki önhibáján kívül nem tudja, hogy egy tett bűnös, az e tett elkövetésével nem vétkezik, ha jó lelkiismerettel cselekedett. Akkor sem követ el az ember súlyos bűnt, ha akarata, például félelem vagy zavarodottság miatt annyira letompul, hogy nem szabadon cselekszik, ahogy ez bizonyos esetekben egyes öngyilkosoknál előfordul. Gyakran előforduló súlyos vétek például az önhibából elmulasztott vasárnapi mise, mások súlyos megrágalmazása, szándékos szemérmetlen gondolat, szó vagy tett és nagyobb értékű dolog eltulajdonítása. Aki nem biztos abban, hogy egy bűn súlyos-e vagy bocsánatos, nyugodtan megkérdezheti erről a gyóntatóatyát.

Súlyos bűnök esetében meg kell vizsgálni az elkövetések számát, mert ezt gyónáskor meg kell mondani. Ugyancsak meg kell vizsgálni az esetleges súlyosbító körülményeket is, ugyanis egy szegény meglopása nagyobb bűn, mint egy tehetősé, a házasságtörés súlyosabb bűn, mint a nőtlenek paráznasága stb. Bár nagyon fontos, hogy a lelkiismeretvizsgálat pontos és alapos legyen, még sincs helye a túlzott aggályoskodásnak, mert habár egy szándékosan kihagyott súlyos bűn érvényteleníti a gyónást, annak gyónása, aki gondos lelkiismeretvizsgálat ellenére felejt ki egy súlyos bűnt, mégis érvényes. Ilyenkor az elfelejtett bűnt, ha újra eszébe jut, a következő gyónáskor meg kell vallani. Hasznos gyakorlat a jó gyónáshoz, ha valaki minden este lelkiismeretvizsgálatot tart az elmúlt napról. Aki ezt rendszeresen megteszi, annak nem lesz gondja gyónás előtt bűnei felismerésével.

A bánat

A bűnbánat szentségének második lényeges feltétele a bánat. Bánat, megbánás nélkül senki nem nyerheti el bűnei bocsánatát. Magának Istennek sem lehetséges, hogy olyan valakinek eltörölje vétkeit, aki nem bánja meg azokat, hiszen az ilyen bűnös ragaszkodik vétkeihez és velük Istentől való elfordulásához. A bánatnak természetfölöttinek kell lennie, azaz bűneinket Isten szeretetéből kell megbánnunk. A tisztán természetes megbánás, amit például az alkoholista, mert tönkretette egészségét, vagy az a bűnöző érez, akit rajtakaptak, nem elegendő. Ezek csak saját maguk miatt bánják, amit tettek, és azonnal készek lennének újra elkövetni vétkeiket, ha e tettek következményeitől valahogyan megszabadulhatnának. Az igazi bánat a bűnök megvetéséből és a tőlük való határozott elfordulásból áll. A megbánás az elkövetett bűnök felett érzett fájdalom. Bár az nem feltétlenül szükséges, hogy ez a fájdalom valóban érezhető legyen – elégséges az akarat elfordulása a bűntől –, mindazonáltal törekednünk kell arra, hogy bűneink miatt mély fájdalmat érezzünk, és ezért kérjük Istent, hogy ezt az érzést megadja nekünk, mivel ezzel könnyebbé válik számunkra, hogy a bűnt a jövőben elkerüljük. Valóságos fájdalmat érzett például Mária Magdaléna és Szent Péter. Mária Magdaléna könnyeivel mosta meg az Üdvözítő lábát és utána hajával szárította meg, míg Szent Péterről azt olvassuk, hogy a kakas megszólalásakor annyira megbánta, hogy letagadta Jézust, hogy keserű sírásra fakadt. Ezért ők később inkább minden rosszat elviseltek, semhogy még egyszer vétkezzenek.

A bánatnál különbséget teszünk a kevésbé tökéletes és a tökéletes bánat között. A kevésbé tökéletes bánat kiváltója a bűneink miatt megérdemelt büntetéstől való félelem. Ezt akkor érezzük, ha szemünk előtt tartjuk, hogy Isten bűneinkért megérdemelten a pokolba vagy hosszú időre a tisztítótűzbe küldene bennünket, ha nem kérnénk bocsánatát. Ilyen bánatot éreztek Ninive lakói, akik Jónás próféta fenyegetéseire, miszerint Isten 40 nap múlva elpusztítja városukat, zsákban és hamuban vezekeltek bűneikért. Ez a kevésbé tökéletes bánat is természetfölötti bánat már, és ezért elegendő a gyónáshoz.

Ezzel szemben a tökéletes bánat kiváltó oka Isten szeretete. A bűnös nem csak a büntetéstől való félelméből bánja meg vétkeit, hanem mindenekelőtt azért, mert velük Istent bántotta meg. Ehhez a bánathoz úgy juthatunk, ha Isten jótetteit szemléljük. Isten velünk szemben mindig úgy viselkedik, mint jóságos atya, aki mind földi, mind természetfeletti dolgokban kimondhatatlan sokat ajándékozott nekünk. Mi mégis úgy teszünk, mintha mindez semmit sem számítana és visszautasítjuk szeretetét. Krisztus szenvedésének szemlélete is kiválóan alkalmas arra, hogy bennünk a szeretetből fakadó bánatot felindítsa, mert valóban kőből van annak a szíve, akit közömbösen hagy mindaz a kín, amit Üdvözítőnk bűneink miatt elszenvedett.

A tökéletes bánatnak az az előnye a kevésbé tökéletessel szemben, hogy a bűnösnek azonnal visszaszerzi a kegyelmi állapotot, tehát még gyónása előtt, mivel a lélekben a súlyos bűnben való állapot összeegyeztethetetlen Isten szeretetével. Természetesen a következő gyónáskor ez esetben is meg kell gyónni ezen bűnöket. Különösen a szentáldozáshoz nem elegendő, ha valaki csak megbánja súlyos bűneit, mégha Isten szeretetéből is, hanem, aki tudatában van ilyen bűnének, annak azokat meg kell gyónnia, mielőtt szentáldozáshoz járul. A tökéletes bánat egyébként is magában foglalja a vágyat a gyónásra, hiszen aki szereti Istent, az mindent meg akar tenni, amit Isten a bűnök bocsánatára elrendelt. De azért újra és újra törekednünk kell, hogy felébresszük magunkban a tökéletes bánatot, különösen, ha súlyos bűnt követtünk el, hogy minél előbb újra Isten gyermekeinek állapotába kerülhessünk, és halálveszélyben, ha már nincs lehetőség gyónásra.

Az erős fogadás

Az igazi bánat mindig együtt jár az erős fogadással, hiszen senki nem bánhatja meg őszintén bűneit, ha közben azt tervezi, hogy továbbra is, ahogy eddig tette, bűnözni fog. Tudjuk ugyan, hogy gyengék vagyunk és ezért minden valószínűség szerint gyónásunk után újra vétkezni fogunk, de legalább őszintén igyekeznünk kell, hogy jobbak legyünk. Ezért nem lehet erős fogadása annak, aki nem akarja tudatosan elkerülni azt a lehetőséget, ami súlyos bűnhöz vezetheti. Ez a helyzet például annak az orvosnak az esetében, aki olyan klinikán dolgozik, ahol abortuszokat hajtanak végre, vagy aki olyan hivatást űz, ahol szükségszerűen súlyos bűnöknek van kitéve. Az ilyeneket, ha foglalkozásukat nem hajlandók azonnal feladni, a pap nem oldozhatja fel. Ugyanez vonatkozik azokra a párokra is, akik anélkül, hogy érvényesen összeházasodnának, házassághoz hasonló kapcsolatban élnek. Egyetlen pap sem oldozhatja fel őket, ha nem hajlandók külön költözni. Még ha a pap meg is adná a feloldozást, ez érvénytelen lenne, mivel senki nem kaphatja meg bűnei bocsánatát, aki nem akar bűnös életével szakítani.

Mivel az erős fogadás nélkülözhetetlen az érvényes gyónáshoz, ajánlatos minden gyónáskor valami konkrét dolgot megfogadni; például a leggyakoribb bűnei elleni határozott küzdelmet.

A bűnök megvallása

Ezen alapos előkészület után a gyóntatószékben a gyónónak nyíltan be kell vádolnia magát bűnei elkövetésével. Eközben nem szabad se szépítenie, se hamis alázatból megnagyobbítania őket, hanem a gyónónak úgy kell a gyóntatóatyával lelki állapotát közölnie, ahogy azt lelkiismerete vizsgálata során önmaga felismerte. Súlyos bűnök esetén az elkövetések számát is meg kell adni és az esetleges súlyosbító körülményeket is. A bocsánatos bűnöket ugyan nem kell, de nagyon tanácsos mind bevallani. Soha ne gondoljuk, hogy a bocsánatos bűnök csekélységek csupán, hiszen ezek is sértik Istent és megzavarják a barátságunkat vele, ami nagy bajt jelent számunkra.

Bár a gyóntatószékben halkan, mégis olyan érthetően kell beszélni, hogy a pap mindent megérthessen. Aki szándékosan beszél olyan érthetetlenül, hogy a pap ne érthesse meg, ugyanúgy vétkezik, mint aki elhallgat egy súlyos bűnt. A szégyenkezésnek itt semmi helye sincs. Aki bűnt követett el, annak ahhoz is kell legyen bátorsága, hogy ezt bevallja; minden egyéb magatartás csak gyávaság és hiúság. Egy súlyos bűnt elhallgatni egyúttal a legnagyobb butaságot is jelenti, amit csak el lehet követni, hiszen ebben az esetben a gyónás érvénytelen volt, és még egy újabb súlyos bűn is terheli a vétkes lelkiismeretét. Ebben az esetben valóban jobb lett volna, ha a bűnös nem is gyónt volna.

Gondoljunk arra, hogy a gyóntatóatya a legszigorúbb titoktartásra van kötelezve. Semmilyen körülmények között sem beszélhet egy olyan bűnről, amelyről csak a gyóntatószékben szerzett tudomást. A gyónási titok valóban a legszigorúbb titok, ami a világon létezik, és a pap inkább választaná a halált vagy a börtönt, minthogy egy ilyen titkot eláruljon, mint ahogy ezt például Nepomuki Szent János és más szent papok valóban meg is tették. Az a pap, aki a gyónási titok ellen vét, nem csak nagyon súlyos bűnt követ el, hanem automatikusan ki is közösíti magát, amely büntetés alól csak a pápa oldozhatja fel.

Arra sem szabad senkinek gondolnia, hogy a gyóntatóatya megveti bűneiért. A pap ismeri az emberi természet gyengeségeit – mind saját magáról, mind a többi gyónóéról –, és éppen azt, aki valami különösen kellemetlen bűnt gyón meg, nagyra kell értékelni, hogy volt elég alázata ennek bevallásához. Ha egyáltalán valaki megvetésre méltó, akkor csakis az, aki gyáva ahhoz, hogy bűneit becsületesen és nyíltan bevallja. Valóban van bizonyos megalázkodás abban, hogy bűneinket egy másik embernek megvalljuk, de ez már a vezeklésnek egy része, melyet bűneink bocsánatáért meg kell tennünk. Azonkívül ez gyógyszer az emberi gőg ellen, mely Isten ellen bűnösen fellázadt. Aki bűneit mindig nyíltan megvallja, az soha nem fog kevélységében egészen megátalkodni.

Feloldozás és elégtétel

A bűnök bevallása után a pap általában utasítást ad és néhány vigasztaló szót mond a gyónónak és utána, mielőtt a feloldozást megadná, elégtételt szab ki számára. Az elégtételre azért van szükség, mert bár a gyónás a bűnösnek minden vétkét kioltja, de nem szabadít meg minden büntetéstől. Isten úgy viselkedik itt velünk, mint atya a gyermekével, aki vétkezett és ezért bocsánatot kér. Bár az atya tiszta szívből megbocsát gyermekének, azért mégis kiszab rá valamilyen büntetést. Ugyanígy, bár a gyónás tökéletesen helyreállítja a megzavart baráti kapcsolatot Isten és miközöttünk, mégis hogy felismerjük, milyen súlyos sérelem a bűn Isten szemében, és hogy nehogy a bűnt valamely csekélységnek tekintsük, szükséges, hogy megvallott bűneinkért valamilyen elégtételt végezzünk. Vezekelnünk kell azért az igazságtalanságért, mellyel Isten méltóságát megsértettük. Így tehát megvallott bűneinkért ugyan már nem juthatunk a pokolba, de a tisztítótűzbe még igen. Az elégtételnek, melyet a gyóntatóatya kiszabott ránk, mivel a bűnbánat szentségéhez tartozik, különösen nagy büntetést törlesztő hatása van. Ezzel az ideig tartó büntetéseknek, melyeket itt a földön vagy a tisztítótűzben kell elszenvednünk, legalább egy részét elengedi nekünk az Úr. Ezért az elégtételt lehetőleg azonnal a gyónás után végezzük el, és az is nagyon helyes, ha önkéntes bűnbánati cselekményt is vállalunk magunkra, mert könnyebb itt a földön bűneinkért vezekelni, mint a tisztítótűzben. Itt az elégtételnek mindig megvan az érdemi jellege is, ott azonban rettenetesen fájdalmas módon kell azért szenvedni, amit itt a földön elmulasztottunk levezekelni.

Miután a pap kiszabta az elégtételt, megadja a gyónónak a feloldozást vagyis az abszolúciót. Ennek lényeges szavai így hangzanak: „Ego te absolvo a peccatis tuis in nomine Patris et Filii et Spiritus Sancti – Föloldozlak téged bűneidtől az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében.” A pap itt egészen Krisztus helyettese, mivel a bűnök bocsánata valóban isteni cselekedet. „Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nem egyedül az Isten?” (Mk 2,7) A feloldozás a bűnök okozta egész vétket leveszi a lélekről, Krisztus vérének erejével valóban minden folttól tisztára mossa, és a bűnökért járó minden örök büntetést (tehát a pokolbelieket) is eltörli, és ahogy már mondtuk, a gyónás szentségével összefüggésben az ideig tartó büntetések egy részét is. Aki bűnei súlyossága miatt a kegyelmi életet is elvesztette, az újra az istengyermekség állapotába kerül, akinek pedig csak bocsánatos bűnöket kellett megvallania, abban gyarapítja a kegyelmi életet. Ezenkívül a gyónás különleges segítséget és erőt ad ahhoz, hogy utána a megvallott bűnöket könnyebben elkerülhessük.

A gyakori gyónás

Bár az Egyház csak arra kötelezi szigorúan gyermekeit, hogy azok súlyos bűneiket legalább egyszer egy évben meggyónják, mégis kétségen kívül jobban örül a gyakoribb gyónásnak. Ez azokra is érvényes, akik általában nem követnek el halálos bűnt. A gyónás ugyanis az egyik leghatásosabb segédeszköze a szellemi fejlődésnek, mivel ébren tartja figyelmünket a bűn elleni harcban, erőt kölcsönöz a bűn elkerülésére, a léleknek nagy nyugalmat biztosít és a megszentelő kegyelmet gyarapítja. Ezért a négy hetenkénti vagy havonta egyszeri gyónás tűnik a legmegfelelőbb gyakorlatnak.

Az is nagyon tanácsos, ha állandó gyóntatóatyát választunk, akinek szabályos időközökben nemcsak megvalljuk bűneinket, hanem akitől a lelki élet minden kérdésében tanácsot kaphatunk. Ha az ilyen lelki atya értelmes ember, aki maga is tökéletességre törekszik, akkor megbecsülhetetlen segítséget jelent a lelki előrehaladásra. Ezért volt csaknem minden szentnek ilyen lelki vezetője. Az magától értetődő, hogy egy ilyen állandó gyóntatóatya csakis a tradícióhoz hűséges pap lehet és nem egy olyan pap, aki a modern reformok következtében maga is tévúton jár, mivel Krisztus szavai szerint, ha „vak vezet világtalant, mindkettő gödörbe esik.” (Mt 15,14) Csak végveszélyben, ha például valaki halálveszélyben forog vagy különben hosszú ideig a halálos bűn állapotában kellene maradnia, szabad másik papot felkeresni, de még ebben az esetben is vigyázni kell arra, hogy nem akárkihez, hanem csakis olyan paphoz menjünk, akiről joggal feltételezzük, hogy még megfelelő intencióval gyóntat.

"A gyónást nem Jézus rendelte."

A bűnbocsánat szentségét igenis Jézus rendelte, egészen világosan (Ján. 20, 23), Ebből pedig világosan folyik az Anyaszentegyháznak az a joga, hogy pontos bűnbevallást is követeljen, mert másképp lehetetlen lenne Jézus rendelése szerint okosan és igazságosan eldönteni, vajon ebben vagy abban az esetben a pap mint az Egyház képviselője "megbocsássa"-e a bűnöket, vagy "megtartsa". Ha nincs gyónás, akkor honnan tudja a pap, mit kell megbocsátania s mit megtartania? Osztogassa a bűnbocsánatot ész nélkül? Adjon bocsánatot a javulni nem akaró méltatlannak s tartsa fenn a bűneit éppen a bánkódónak? S honnan szerezzen a pap másképpen biztosítékot arra nézve, hogy a bűnös komolyan meg is akar térni, bűnét igazán megbánta-e s meg akar javulni?

"A gyónást a IV. lateráni zsinat hozta be 1215-ben."

A lateráni zsinat csak azt a törvényt állította fel, hogy minden katolikusnak legalább évenkint egyszer kell gyónnia s áldoznia. De a gyónást magát (és az áldozást) nem a zsinat hozta be, mert az megvolt a kereszténység legelejétől kezdve. A 2. és 3. század eretnekségei, pl. a montanizmus és novatianizmus, éppen azzal vádolták az Egyházat, hogy nagyon is könnyen megbocsátja a bűnöket. Aranyszájú Szent János beszél egy feltűnő esetről, amikor egy gyóntató pap a gyónás körül visszaélést követett el; ez pedig a 4. században történt. A gyakori gyónást már Szent Benedek († 547) szerzetesei gyakorolták. Valótlan beszéd tehát, hogy a gyónást csak a 13. században hozták volna be.

"Én csak az Istennek gyónok."

Te akarod meghatározni, bűnös ember, mi elég a bűnbocsánatra? Nem az Isten határozza-e azt meg, az, akit te megbántottál? Mióta szokás az, hogy a vétkes szabja meg, hogyan tesz eleget vétkéért? Aki vétkes és bocsánatot óhajt, ne maga akarja megszabni a kegyelem feltételeit, hanem azt keresse, milyen feltételekhez kötötte a megbántott Isten a bűnbocsánatot!

Ha Krisztus Urunk a papságra bízta a bűnbocsánat osztását, vagy pedig a bűnök megtartását a mennyben is (Ján. 20, 23), akkor bizony nem elég, ha csak "az Istennek" akarsz gyónni! Gyónhatsz, de Isten feloldozást nem ad, mert azt az Egyházra bízta.

"A pap is bűnös ember, hogyan lehet ő a lelkiismeretek bírája?"

A pap mint bűnös ember maga is köteles gyónni. Mint lelkiatya azonban nem a saját ártatlansága vagy életszentsége alapján ítélkezik, hanem mint Krisztus felkentje s megbízottja.

"A gyónás erkölcstelen, mert benne szemérmetlen dolgokról is van szó."

Hát ha valaki hasonló ügyekkel az orvos vagy a bíró elé kerül, nem köteles-e ott is őszintén bevallani bizonyos, nem éppen napvilágra vágyó dolgokat? S nem éppen a VI. és IX. parancs körüli bűnök azok, amelyekben az emberek leginkább esnek az önámítás és szépítgetés veszedelmébe, hacsak őszintén s becsületesen meg nem vallják a gyónásban erre vonatkozó ballépéseiket is? Elvégre visszaélni a legszentebb és legkomolyabb dolgokkal is lehet, de vajon ezért meg kell-e szüntetni a szükséges és mindenképp hasznos intézményeket, főleg ha azok nyilvánvalóan Jézus rendelésén alapulnak?

Ne a gyónástól féltsék az erkölcs nemes buzgalmú őrei a hívek lelki tisztaságát! Valóban ne! Van más tényező elég, amitől jobban félthetnék azt! Ők azonban csak ott látnak veszélyt, ahol éppen a leghatározottabb lélektisztogatás s legkomolyabb erkölcsvédelem folyik, a legsikeresebb harc a bűn és erkölcstelenség ellen. Mi ez? Magyarán: egyszerű képmutatás!

"A papok azért sürgetik a gyónást, hogy ezáltal megtudják a családok titkait s uralkodjanak a lelkeken."

Gyermekes elképzelés! A gyóntatók nagyon kevés "családi titkot" tudnak meg a gyónásból, mert pl. a gyónásban neveket említeni nem is szabad s a legtöbb gyónásban nyoma sincs semmiféle családi "titok" felderítésének. Akkor már sokkal inkább az orvosi gyakorlatot kellene eltörölni ezen a címen!

Azonkívül a papnak úgysem szabad semmit sem bármily értelemben is felhasználni, amit a gyónásból megtud; ez a "titok"-vadászat tehát a gyakorlatban semmit sem használna neki. "Uralkodni" ezen az úton meg ugyancsak nem volna módja neki! Egyébként "uralkodni" a lelkeken: mit jelent ez? A pap igenis vezetni akarja a lelket, mert ez a Krisztustól rendelt kötelessége, de mire? Vezetni az igazság és kötelesség útján, visszatartani a rossztól, buzdítani s lelkesíteni az erényre, tisztaságra, szeretetre, lelkiismeretességre. Olyan nagy baj ez? Olyan veszedelmes "uralkodás" ez?

"A gyónás könnyelmű továbbvétkezésre csábit. "Úgyis meggyónom", mondják sokan s utána éppúgy vétkeznek, mint azelőtt."

Aki így tesz és érez, az érvénytelenül is gyónik. A bűnbocsánatnak ugyanis nem a gyónás egyedül a lényeges feltétele, hanem még inkább a mély és őszinte bánat, valamint a komoly és elhatározott erősfogadás. Ha egyesek komoly erősfogadás nélkül gyónnak, azok magukat csalják meg, de ezek szerint nem is lehet a gyónás intézményének értékét megítélni. Valóságban éppen az őszinte gyónás és bánat szokott a bűn elkerülésének s életünk megjobbításának bámulatos erejű eszköze lenni. Az emberek az igazi gyónás által nem könnyelműbbek, hanem ellenkezőleg, komolyabbak, jobbak, erkölcsösebbek, hősiesebbek lesznek.

"Az Egyház régen pénzért osztogatta a bűnbocsánatot."

Ez a mese is a legrosszabb fajta hitvitázó irodalom és vallásgyűlölet kitalálása. Soha az Egyház bűnbocsánatot pénzért se nem ígért, se nem adott. A búcsúk elnyerését néha bizonyos jócélú adakozáshoz kötötte mint feltételhez s ezt, megengedjük, Luther korában egyes túlbuzgó szerzetesek oly ügyetlenül és ferdítve hirdették, mintha maga a jótékonycélú adomány lenne a búcsú megszerzésének ára. Ezt azonban az Egyház sohasem tanította s a búcsúval való visszaélések ellen maga is azonnal közbelépett. A búcsú egyébként maga sem "bűnbocsátás", hanem csak bizonyos ideiglenes büntetések elengedése az Egyház oldozó és kötő hatalma alapján.

A bűnbocsánat / kiengesztelődés szentsége

A papi megbocsátás az Ószövetségben

Lev 4,13-21 – „miután a pap a közösség tagjain elvégezte az engesztelés szertartását, vétkük bocsánatot nyer.”

Lev 5,14-26 – A bűn jóvátételéhez a papokhoz kellett fordulni, akik elvégezték az engesztelés szertartását, hogy a bűnös megkapja a bocsánatot. (vö. Lev 4,27-33; Szám 5,8)

A bűnvallomást mások előtt mondják el a Bibliában

Lev 5,5-6; Szám 5,6-7 – A papok előtt tett bűnvallomás.

Szám 21,7 – A nép megvallotta Mózesnek bűneit, és közbenjárását kérte.

Neh 9,2-3 – Az izraeliták közösségi bűnvallomást tartotta.

Mt 3,6 – „Megvallották bűneiket, s ő megkeresztelte őket” (vö. Mk 1,5)

ApCsel 19,18 – „Sok hívő is előállt, beismerték és elmondták saját mesterkedéseiket.”

Jak 5,14.16 – „Hívassa el az Egyház elöljáróit… Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket”

Jézusnak hatalma van megbocsátani a bűnt

Mt 9,1-8 – A béna meggyógyítása: „az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” (vö. Mk 2,10)

Lk 7,48 – „Bűneid bocsánatot nyernek.”

ApCsel 2,38 – „keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára.”

1Jn 1,9 – „Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít minket.”

Jézus ezt a bűnmegbocsátó hatalmát átadja papjainak

Mt 16,19 – Jézus Péternek adja a bűnök felett is érvényes „oldó-kötő” hatalmát.

Mt 18,18 – Jézus átadja a többi apostolnak is az oldás-kötés hatalmát.

Jn 20,21 – „Jézus megismételte: "Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket."”

Jn 20,23 – „Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.”

Jn 20,22 – „rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket!” (vö. Ter 2,7)

2Kor 5,17-20 – „Isten… akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott… ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!”

Jak 5,14-15 – „Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte… ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer.”

Öröm-e a gyónás?

Rovatunkban ezúttal a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium 11. osztályosai - Kádár Krisztián, Kuti Anna és Sonnevend Margit - teszik fel életre-való kérdéseiket Pákozdi István egyetemi lelkésznek.

"Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek, akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak." (Jn 20-23) Mi lehet az oka, hogy manapság nem nagyon kérünk ebből a kegyelemből? Pontosabban kérnénk mi, csak ne kellene átlépnünk érte a gyóntatóhelyiség küszöbét, ne kellene egy másik ember füle hallatára megvallanunk azokat a bűneinket, amelyeket magunk előtt is szégyellünk. Miért van szükség bűneink eltörléséhez a pap közvetítésére? Vagy inkább az embernek segít az, hogy a bűnbánatban kísérője is legyen, amikor Isten elé áll?

Anna: Mi a legnagyobb bűn?

P. I.: Minden bűn azt jelenti, hogy az ember elszakad Istentől. Tudva és akarva hátat fordít neki, visszautasítja szeretetét.

Krisztián: Van olyan mérce, amely a körülményektől függetlenül megmondja, hogy mihez tartsuk magunkat?

P. I.: De van: a tízparancsolat, amelyből azt látjuk, hogy a legnagyobbak az emberi élet ellen elkövetett bűnök. Nemcsak az ötödik parancsolat, a gyilkosság tilalma, hanem általában az ember testi-lelki-szellemi élete elleni bűnök mindenestől. Az egyház kezdetben, az első századokban a legnagyobb bűnnek a hittagadást vélte. Sokan voltak, akik ezt megbocsáthatatlannak tartották. Mert a hittagadók olyan rossz példát mutattak a többieknek, amivel őket is gyengítették.

Krisztián: A cél mennyire szentesítheti az eszközt?

P. I.: Ezt a szabályt a keresztény erkölcstan nem tartja elfogadhatónak. Egy önmagában rossz tettet nem követhetek el egy vélt jó érdekében. Vegyük példának a gyónást. A pap, aki őrzi a gyónás titkát, akkor sem árulhatja el azt, ha esetleg valakinek az életét menthetné meg a gyónásban rábízott információ segítségével. Egy ilyen helyzetben mindent meg kell tennie, hogy segítsen, de a gyónási titkot nem adhatja ki.

Krisztián: Milyen gyakran kell elmenni gyónni?

P. I.: Érdekes, hogy Olaszországban a gyónás természetes gyakorlat. Ha vétkeznek, minél hamarabb keresnek egy papot, és meggyónnak. Ahogy megállunk egy utcai vízcsapnál, és megmossuk a kezünket, ha bepiszkolódott. Többször előfordult már velem Rómában, hogy a Szent Péter téren azzal állított meg egy ember, hogy gyónni szeretne. Az egyház parancsa szerint egy évben egyszer szentgyónást és szentáldozást kell végeznünk. Ezzel fejezzük ki Istenhez tartozásunkat. Ha ennyit sem teszünk meg, akkor mi közünk van Istenhez?

Margit: Mi alapján végezzünk elkiismeret-vizsgálatot? Például a nagymamám lelkitükre elavult már, vagy ezek időtálló mércék?

P. I.: A lelkitükör mankó - nem szentírás, de általában a tízparancsolaton alapul. Minden korban keletkeztek lelkitükrök, de szóhasználatuk idővel elavult. Bernhard Häring, a XX. század egyik legjobb morálteológusa írt egy kis könyvet, amelynek címe megdöbbentő: A gyónás öröme. Ugyanis rendszerint azt szoktuk gondolni, hogy a gyónás egy műtéthez vagy foghúzáshoz hasonlít. Ez a kis füzet viszont arról beszél, hogy a gyónás örömteli dolog. Található benne lelkitükör a gyónás előtti felkészüléshez. Mostanában jelent meg az Egyetemisták imakönyve, amely szintén tartalmaz fiatalok számára készült lelki tükröt.

Margit: Miért tartja fontosnak az egyház a "fülbe gyónást"?

P. I.: Nem "az egyház", hanem épp azok az emberek tartották ezt fontosnak, akik egyre kevésbé kívántak élni a nyilvános vezekléssel, amely az első századok gyakorlata volt a bűnbánatban. Sokan nem merték vállalni a nyilvános bűnvallást. A VI. században ír szerzetesek találták ki, hogy az is elég, ha az egyháznak csak egy képviselője, egy szerzetes vagy egy pap van jelen a bűnbánatnál, és megadja a feloldozást az egyház nevében.

Margit: Miért kell rács a gyóntatószékbe?

P. I.: Ez azért alakult ki, mert a gyónó nem közönséges emberi párbeszédre jön, ahol fontos lehet az, hogy a másik mosolyog vagy neheztel mindazért, amit hall. A gyónó az Isten előtt áll, és számára elég, ha a pap hangja jön át a rácson. Az volt a cél, hogy a két embert elválasszák, amennyire lehet, de annyira azért mégsem, hogy a gyóntató ne legyen jelen. Hiszen az a gyónás érvénytelen, ahol a két fél fizikailag nincs egy helyen.

Anna: Tehát telefonban nem is lehet gyónni?

P. I.: Telefonon, interneten, levélben nem lehet érvényes gyónást végezni. Hiába lehetne egy virtuális gyóntatószobát nyitni az interneten, az nem pótolhatja a személyes jelenlétet, és a titoktartást sem biztosítja feltétlenül, amely a fülbe gyónással vált kötelezővé. A gyóntató még azt sem árulhatja el senkinek, hogy járt-e nála az illető. Azt pedig, hogy gyónt-e, és főleg, hogy mit, akár az élete árán is titokban kell tartania. Ez szükséges ahhoz, hogy az, aki Krisztus helyetteseként megtestesíti az apostoli egyházat a gyónó számára, megszerezze az emberek bizalmát.

Margit: Lélektanilag mi a szerepe annak, hogy pap jelenlétében vallja meg bűneit az ember Istennek?

P. I.: Nagy jelentősége van, mert a gyónásban nem automatikusan történik a feloldozás, hasonlóan egy italautomata működéséhez, ahová bedobom az ötvenest, mire kicsurog az ital. Ez egy olyan találkozás, amelyben a pap választ ad arra, amit hallott. Ez mindig egyénre, korra szabott, alkalomhoz illő és ahhoz méltó. Egy papnak éreznie kell, hogy egy nagy bűnösnek, aki sírva jön be, nagy vigaszra van szüksége. Egy fiatalnak, egy házasnak, egy édesanyának, egy nagyszülőnek mást és mást kell mondania.

Anna: Felelős a pap azért, hogy egy gyónás mennyire sikerül őszintére?

P. I.: Nem feladata a papnak, hogy vájkáljon annak a lelkében, aki gyónni jött. Akkor kell kérdésekkel segítenie, ha erre külön megkérik.

Margit: Előfordulhat, hogy a pap tudja, hogy a gyónó nem mond igazat. Ilyenkor mit tehet?

P. I.: A pap tudhatja, hogy a gyónó nem mond teljesen igazat. Rákérdezhet, hogy valóban így gondolja-e. Ha az azt feleli: igen, akkor a pap nem hazudtolhatja meg.

Anna: És feloldozza abban a tudatban, hogy nem mond igazat?

P. I.: A gyónó a saját lelkiismeretével áll Isten elé. A papnak az a dolga, hogy az elé tett bűnöktől Isten nevében megadja a szabadulást.

Margit: Vannak olyan súlyos bűnök, amelyek alól nem oldozhat föl a pap?

P. I.: Vannak úgynevezett püspöknek fönntartott esetek. Ez azért alakult ki, mert bizonyos bűnök sokszor fordultak elő, és ez másokat is fölbátorított, hogy elkövessék e vétkeket. Vegyük például az abortusz kérdését, amely sajnos nem új keletű probléma. Mivel egyre gyakrabban fordult elő, és számos nő, sőt, a társadalom kezdte bátorítani erre az érintetteket, az egyház kénytelen volt kiemelni ezt a bűnt, és kijelentette, hogy az nem oldozható föl egyszerűen úgy, hogy bemegyek a gyóntatószékbe, és azt mondom, volt három abortuszom. Manapság az egyház a feloldozás kérdését nem veszi ennyire szigorúan. Majdnem minden papnak joga van a "püspöknek fenntartott" esetek föloldozására is. Hiszen félő, hogy a gyónónak nem volna ereje elmenni az egyházmegye központjába, fölkeresni a püspököt a föloldozásért. Valószínűbb, hogy inkább nem foglalkozna a bűnével, és az sokkal rosszabb lenne.

Krisztián: Mit jelent a Szentlélek elleni bűn?

P. I.: Aki megátalkodik a rosszban, tartósan bűnben él, és nem érdekli az, hogy Isten erről mit gondol, az kizárja a Szentlelket.

Anna: Ha én Istent okolom egy szerencsétlenségért, az ugyanúgy a Szentlélek elleni bűn?

P. I.: Ilyenkor perelünk Istennel, ahogy Jób is, de ő nem szállt szembe az Úrral. Ha valaki így lázadozik, azt azért nem nevezném Szentlélek elleni bűnnek, mert ilyenkor az ember elismeri az Istent. A Szentlélek elleni bűn lényege az, hogy nem kell, és nem is érdekel Isten.

Anna: Az "istenkísértés" is Szentlélek elleni bűn?

P. I.: Bizonyos mértékig igen, mert azt várom el Istentől, hogy amikor veszélynek teszem ki magam, álljon ki mellettem, és tegyen értem csodát. Ez a gyónással kapcsolatban is gyakran előfordul. Elkövetek valami nyilvánvaló rosszat azzal a hátsó gondolattal, hogy "majd úgyis meggyónom". Az ilyen gyónás nem érvényes, mert az üdvösségemmel játszom.

Margit: Meg lehet bántani Istent a bűneinkkel?

P. I.: Máshogy kell ezt elképzelni, mint ahogy az emberek megbántódnak. De a bűn mégiscsak az isteni rendet, az Isten jóakaratát sérti.

Anna: De fájhat neki az ember bűne?

P. I.: A világban lévő gonoszság, az ember bűne mélyen érinti Istent. Ezért mondja Jézus, hogy a Mennyei Atya jobban örül egy megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak. Isten szeretete akkor is megmarad, amikor a vétekben eltaszítjuk őt.

Anna: Védelmet jelent a gyónásban kapott szentségi erő a további kísértésekkel szemben?

P. I.: Nem úgy védelem, mint egy burok vagy páncél, de mégiscsak védelem, mert amikor gyónunk, ellökjük magunktól a bűneinket. Ezért fontos, hogy a gyónásban múlt időben beszéljünk. Ne azt mondjuk, hogy: "haragosom van", "én olyan lopós vagyok", "rám az jellemző, hogy káromkodom". Ez nem gyónás. Ezeket mindig múlt időben kell megfogalmaznunk. Csak akkor jó elmenni gyónni, ha mindez már messze a hátam mögé vetett valóság, amelytől most, hogy már megbántam, egy kicsit el is szakadtam.

Margit: Mi jellemző a gyónás utáni állapotra?

P. I.: A gyónás utáni állapotban az örömöt kell megélnünk. A gyóntatószék előtt azt érezzük, borzasztó málhák nyomják a hátunkat, mintha egy kövekkel teli hátizsákot cipelnénk. A gyónásban ezt leveszik rólunk, és újra teher nélkül, szabadon szárnyalhat a lelkünk. Ehhez hasonlót az is megtapasztal, aki egy titkos belső szorítását elmondja a barátjának. Megkönynyebbül attól, hogy beszélhetett róla. A gyónás ennél sokkal több, mert Isten a bűnt tényleg megsemmisítette. A köveket összetörte, a terhet sem nekem, sem másnak nem kell továbbcipelnünk. Krisztus magára vette, és a keresztfán egyszer s mindenkorra megsemmisítette adóslevelünket.

már elnézést,miért is kell gyónni?Nem elég,ha véletlen hibát követsz el,és istentől kérsz bocsánatot???Isten hamarabb megtudja mint egy pap!Minek kell őt is beavatni?Nem is mondhat semmit,hisz ő is csak egy ember,nem?

Számomra nagy hülyeség a gyónás!Ennyivel minden nap gyónhatnám a bűnöket,ami szerintem nem helyes,nem vagyok vallásos,de pl nem vagyok büszke,hogy állatkákat eszek feldolgoztt formákban,hogy cigizni kell,ha ideges vagyok,és rászokok,hogy néha jól esik egy pohárka bor,vagy sör,nem vagyok rá büszke,most mondjam el egy másik embernek,és slussz passz,meg van bocsájtva?én inkább istentől kérek elnézést,és inkább azt kérem cserébe a megbocsájtásáért,hogy legyen tekintettel a szegényekre,a csövesekre,és a kóbor állatkákra..