Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ki vagy mi az a három, aki...

Ki vagy mi az a három, aki bizonyságot tesz a földön?

Figyelt kérdés

János Apostolnak közönséges első levele » 5. fejezet

"8. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön, a Lélek, a víz és a vér; és ez a három is egy."



2014. máj. 24. 14:28
 1/4 KZitus ***** válasza:

Szervusz


a szellem: (a Károli féle szerint a lélek, nem jó fordítás értelem szerüen, figyeld meg atöbbi verset)

Lukács 3:22

és a szent szellem leszállt rá galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam; helyesellek téged.”


Lukács 4:18

„Jehova szelleme van rajtam, mert felkent, hogy jó hírt hirdessek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadon bocsátást prédikáljak a foglyoknak, a vakoknak pedig a látás helyreállítását, hogy szabadon bocsássam a megtörteket,


János 1:32

János tanúskodott is, ezt mondva: „Láttam a szellemet alászállni az égből, mint egy galambot, és rajta is maradt.


Cselekedetek 10:38

a Názáretből való Jézusról, hogy miként kente fel őt az Isten szent szellemmel és erővel, és ő átment a vidéken, jót cselekedve, és meggyógyítva mindazokat, akiket elnyomott az Ördög; mert vele volt az Isten.


a víz:

Lukács 3:21

Mikor pedig az egész nép megkeresztelkedett, Jézus is megkeresztelkedett, és miközben imádkozott, megnyílt az ég,


a vér:

Héberek 9:14

akkor a Krisztus vére+, aki örök szellem által önmagát ajánlotta fel szeplő nélkül az Istennek, mennyivel inkább meg fogja tisztítani lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szent szolgálatot+ végezhessünk az élő Istennek!


a három egyetértésben van:

Máté 18:16

De ha nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú szájával legyen megerősítve minden dolog.


2Korintusz 13:1

Ez a harmadik alkalom, hogy hozzátok megyek. „Két vagy három tanú szájával kell megerősíteni minden dolgot.”


1Timóteusz 3:16

Igen, az Isten iránti odaadás szent titka elismerten nagy: „Ő nyilvánvalóvá tétetett testben, igazságossá nyilváníttatott szellemben, megjelent angyaloknak, prédikáltak róla a nemzetek között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.”


Röviden összefoglalva, hogyan tanúskodott a víz, a vér és a szellem amellett, hogy „Jézus az Isten Fia”?

A víz olyan értelemben tanúskodott, hogy amikor Jézus vízben megkeresztelkedett, Jehova maga fejezte ki, hogy elismeri őt mint Fiát (Máté 3:17).

Jézus vére, vagyis élete, melyet ’megfelelő váltságul adott mindenkiért’, szintén azt mutatta, hogy Krisztus az Isten Fia (1Tim 2:5, 6).

És a szent szellem is tanúsította, hogy Jézus az Isten Fia, amikor alászállt rá a megkeresztelkedésekor, képessé téve őt arra, hogy átmenjen „a vidéken, jót cselekedve, és meggyógyítva mindazokat, akiket elnyomott az Ördög” (Ján 1:29–34; Csel 10:38).

2014. máj. 24. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

A Szentszellem nem galamb képében szállt Jézusra, hanem ember képében, csak olyan formán szállt alá, mintegy galamb.

A vér Jézus vére, ami a vízzel együtt kiömlött az Ő testéből a Kegyelem fedelére, ezzel mintegy örökkévaló áldozatot hozván értünk. A vére ma is élő vér, hogy megtisztítson vele minket.

2014. máj. 24. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Ezt az igét többféleképpen láttam már leírva (a jehovisták természetesen mindig azt fogadják el, azt a fordítást, ami leginkább passzol az elmebeteg tanításukhoz, máskülönben elutasítják az összes elfogadott Biblia fordítást és maradnak a saját hazugságaiknál), de ez is a háromságot bizonyítja.

a Lélek, a víz és a vér


Ki a lélek? A Szent Szellem. Ki a víz és a vér? Jézus.

És ha ez a három egy... de ezeknek úgysem lehet ezt megmagyarázni, annyira bele vannak rohadva már az őrtorony disznóságaiba, hogy ők is azzá váltak és eléjük nem kéne a gyöngyöt vetni...

2014. máj. 24. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 Crussader ***** válasza:

Én se látom értelmét ennek a kérdésnek a vitatását mert egyszerűen nem akarják tudni.

Összehordanak mindent csakhogy kimagyarázzák a Biblia szavait.

Aki akarja tudni az elfogadja aki meg nem az nem is fogja.

2014. máj. 24. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!