Világositsatok fel tisztelt J. Tanúi, hogy miért bűn elfogadni a Szentháromságot?

ISTEN AZ OLAJFÁK HEGYÉN

„De az ÚR harcba száll majd azokkal a népekkel, 

ahogyan harcolt egykor, a csata napján. Megveti 

majd lábát azon a napon az Olajfák hegyén, amely 

Jeruzsálemtől keletre van. Az Olajfák hegye pedig 

középen kettéhasad; kelet-nyugati irányban egy 

igen nagy völgy lesz, mert a hegy egyik fele 

északra, a másik fele délre mozdul el. Akkor 

meneküljetek a hegyek szakadékaiba, mert a 

hegyek között a szakadék Ácalig ér. Úgy fussatok, 

ahogyan Uzzijjának, Júda királyának az idejében 

futottatok a földrengés elől! Mert eljön az ÚR, az 

én Istenem, szentjeivel együtt” (Zak 14:3-5). 

„Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, 

és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége 

trónjára” (Mt 25:31). „Amint távozása közben 

feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg 

mellettük fehér ruhában, és ezt mondta: ’Galileai 

férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, 

aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, 

ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.’ Ezután 

visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, 

amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi 

járóföldre” (ApCsel 1:10-11). 

ÉRVELÉS: Hogyan állíthatja az Ószövetség Istenről azt, hogy egy napon megveti majd a lábát az 

Olajfák hegyén, mikor az Újszövetség azt mondja, hogy Jézus lesz az, aki visszajövetelekor az Olajfák hegyére lép majd? Mikor veti majd meg lábát Isten a szentjeivel együtt az Olajfák hegyén, ha nem Jézus visszajövetelekor, ami ugyanolyan lesz, mint a mennybemenetele volt?

CÁFOLAT: Ha Jehova Isten szó szerint veti meg a lábát, akkor ezek a próféciák is szó szerintiek lehetnek, de mivel Jehova lábának megvetése jelképes, hasonlóan a többi szöveg is szimbolikus.

Itt pl. a heggyel kapcsolatos kijelentés, hogy kettészakad, pont az ellenkezője annak, amit Ézsaiás 2:2 próféciája mond, hogy magasan fog állni az Úr házának hegye, ahová özönleni fognak a nemzetek. Mindkét kijelentésnek a lényege, hogy Isten a z Ő szuverén hatalmával igazgatja a dolgok menetét, mert a történelem eseményeinek a szálai az Ő kezében futnak össze. Mindkét eseménysorozat mondanivalójának a lényege, hogy a vele kapcsolatos jó viszony ápolása, és a Neki való engedelmesség garantálhatja csak az egyes ember üdvösségét és boldogulását, hiszen olyan világban élünk, amelyet Isten teljes egészében számadásra von. Ennélfogva Jehova, ill. Jézus eljövetele az ítélet végrehajtását jelenti. (vö. 1Ján 2:17)

Jézus visszajövetele az Olajfák hegyére soha nem fog szó szerint megtörténni, mivel az itt található „jön” szó szótári alakja [erkhomai] nem fizikai eljövetelt jelent [ebben a próféciában], hanem szellemi módon történőt.

A szó jelentése: jön, megy, eljön, megérkezik. Jézus eljövetelével kapcsolatban található pl.:

Máté 10:23: „Mikor pedig abban a városban üldöznek titeket, szaladjatok a másikba. Mert bizony mondom néktek: be sem járjátok Izráel városait, míg az embernek Fia eljövend [erkhomai] .” (Vö. Máté 16:28) Ez az eljövetel teljességgel szellemi természetű volt, amint ezt a Máté 17:1-2 versei is mutatják.

Máté 16:27: „Mert az embernek Fia eljő [erkhomai] az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint.” (Vö. Márk 8:38; Jelenések 2:5, 16) Jézus angyalai láthatatlanok, hasonlóképpen Jézus is, mert ha Jézus látható hústestben jönne el, az angyalok meg eredeti szellemi testükben, senki sem tudhatná, hogy Jézus az angyalaival jönne el.

Máté 24:30: „És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni [erkhomai] az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.”

Ez a meglátás összhangban van a Máté 26:64-ben található kijelentéssel: „Monda néki Jézus: Te mondád. Sőt mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni [erkhomai] az égnek felhőiben.” Ebben az esetben is a fizikai látásmód ki van zárva, ugyanakkor Jézus azonosította magát a próféciákban megjelenő Messiással, hogy a bizonyságtétele hangsúlyt kapjon a zsidó vallásvezetők rá vonatkozó téves azonosításának felelősségét kihangsúlyozva és leleplezve. Viszont Isten megadja ezt a szellemi meglátást és felismerést az arra méltóknak! (Vö. János 3:2)

ApCsel 1:11: „Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tőletek a mennybe, akképen jő [erkhomai] el, a miképen láttátok őt felmenni a mennybe.” A kulcsszó: „amiképpen-aképpen”, vagyis egyfajta módon (görögül hútosz) való történésről van szó, vagyis arról a kontaktusról amely a követői és közte áll fenn.

Más szóval 'rátok tartozó módon ment el', csak ti láttátok, 'rátok tartozó módon jön vissza', csak ti fogtok felkenetésben részesülni és szellemi testet kapni, hogy abban a közegben megláthassátok - ti, akik várjátok vissza a megjelenését /görögül optanomai/ . (vö. Zsidók 9:28) A világ többé nem láthatja őt, de lesz a világnak egy felismerése, mint ahogy a villámlás bevilágítja az ég alját a tetejéig, a felismerés is nagy terjedelmű ás átfogó lesz, de fizikai meglátás nélkül.

ApCsel 2:20: „A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelőtte eljő [erkhomai] az Úrnak ama nagy és fényes napja.” Jelképek használata festi alá a nem szó szerinti eljövetelt, vagyis az eljövetel ugyanolyan áttételes értelmű, mint a nap és a hold átváltozása.

A felkent, égi reménységű gyülekezet tagjai fogják Jézust meglátni /görögül optanomai/, vö. 1János 3:2.

A János 14:19,22 versekből kiderül, hogy a világ /görögül kozmosz/ többé nem látja őt. Milyen világról beszél itt Jézus? Az Isten ítélete alá eső világról (vö. Róma 3:6); a világi pogányokról (vö. Lukács 12:30), akiket Krisztus szentjei megítélnek majd. (vö. 1Korinthus 6:2)

Ez a 'meg nem látás' azt jelenti, hogy Jézus fizikai szemek számára soha többé nem lesz látható, és a felkent égi gyülekezet tagjai sem fizikai szemmel fogják őt meglátni, hanem miután szellemi testet kapnak. (vö. 1Korinthus 15:49; 1János 3:2)

Hogy valaki megláthassa Krisztust, Istentől szellemi testet kell kapnia, ahogy 1János 3:2-ben olvashatjuk: „Hasonlókká leszünk ő hozzá, mert meg fogjuk őt látni, amint van.”

Jézus kijelentése: „Még egy kevés idő, és a világ nem lát engem többé” (János 14:19) – abszolút kizárja, hogy ő valaha is fizikai testben láthatóan jönne vissza, mert akkor fizikai szemmel látható lenne a hústestben élő hitetlen emberek /emberiség világa/ számára is, amire azt mondja, hogy nem fog megtörténni.

Tehát azt feltételezni, hogy Isten akkor fogja megvetni a lábát az Olajfák hegyén, amikor Jézus visszajön, mert Jehova Isten a Jézus Krisztus, ez egy teljességgel a Szentírástól elrugaszkodott nézet, amely arra spekulál, hogy azonosságot véljen felfedezni az Atya és a Fiú között, mint egyetlen Isten között. Hogy egyetlen Isten van, ez stimmel, de Jézus szerint is ez az Atya, az egyedüli [monosz] (vö. Ján 5:44), és rajta kívül nincsen más! (vö. 1Kir 8:60; Márk 12:32)

AZ ÚR NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA

„De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az 

ÚR nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben 

lesz a menedék az ÚR ígérete szerint, és azok 

menekülnek meg, akiket elhív az ÚR” (Jóel 3:5). 

„Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel 

hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, 

akkor üdvözülsz. Amint meg van írva: ’Aki 

segítségül hívja az Úr [Jézus] nevét, üdvözül.’” 

(Róm 10:9, 13) 

ÉRVELÉS: Ha csak az menekül meg, aki segítségül hívja Isten nevét, akkor hogyan lehetséges, hogy az Újszövetség nem erre biztat minket, hanem arra, hogy hívjuk segítségül Jézus nevét? Hogyan érthetnénk meg, hogy az üdvösségünkhöz segítségül kell hívnunk Jézus nevét, ha nem fogadjuk el, hogy segítségül hívni Istent és Jézust egy és ugyanaz?

CÁFOLAT: Teljes félremagyarázás azt állítani, hogy az ÚSZ-ben Jézus Krisztus nevének a segítségül hívása Isten nevének az ÓSZ-i segítségül hívása (vö. 2Kir 5:11; Zak 13:9) helyett, azt felváltva jelenik meg. Péter pünkösdi prédikációjában (vö. Csel 2:16-21) teljes terjedelemben idézi Jóel próféta idevonatkozó szövegét, melyben Isten maga mondja, hogy aki az Ő /JHVH/ nevét segítségül hívja, az megmentésben részesül.

Péter azonban ennek kapcsán arra is felhívja a figyelmet, hogy Isten nevének a segítségül hívásához immár hozzátartozik a Jézus Krisztus elfogadása is, hiszen Isten általa cselekedte azokat a csodákat, amelyekkel őt igazolta (vö. Csel 2:22). Sőt, Péter a szent szellemről is bizonyságot tett, amit Isten töltött ki, a Csel 2:33 szerint. Ezt látták és hallották ott a helyszínen a soknemzetből érkezett zsidók, vagyis a szellem által végbement csodát, de semmiesetre sem egy olyan személyt, amely Istennek harmadik személye lenne. Ott és akkor semmiféle TERMÉSZETFELETTI EREDETŰ SZEMÉLY nem jelent meg!

Kétségtelen, hogy Pál apostol több helyen is az epikaleó /segítségül hívás/ kifejezést az Úr Jézussal kapcsolja össze (vö. Csel 7:59; 9:14, 21; 22:16; 1Kor 1:2; 2Tim 2:22), ugyanakkor Istennel is (vö. 2Kor 1:23), és ha a Róma 10:12-13-at valaki az Úr Jézus segítségül hívásával azonosítja, az még egyáltalán nem jogosítja fel arra, hogy ezt a Jehova nevének a segítségül hívása helyett tegye, azt állítván, hogy a kettő egyugyanazon Istent jelenti.

Mivelhogy az ÓSZ-i Jehova az ÚSZ-ben Jézusként jelent meg.

Ez egy totális tévelygés, mely abból is látszik, hogy a szellemtől felkent gyülekezet az imáját Istenhez intézte: „Ezek pedig mikor hallották, egy szívvel-lélekkel felemelék szavokat az Istenhez, és mondának: Urunk, te vagy az Isten, ki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és minden azokban levő dolgot.” (Csel 4:24)

Evidens, hogy nem Jézushoz imádkoztak, viszont az imájukban hivatkoztak rá: „Most azért, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre: és adjad a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet, A te kezedet kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak, a Jézusnak neve által.” (Csel 4:29-30)

A Jézus nevének a segítségül hívása tehát azt jelentette, hogy elismerték Jézus Krisztus közbenjárói szerepét az igaz imádatban, és Istenhez rajta keresztül közeledtek. És hozzá nem mint az Istenükhöz közeledtek, ami óriási különbség! Pál apostol hálát adott az ő Istenének a Jézus Krisztus által, és nem az ő Istenének, a Jézus Krisztusnak, ami óriási különbség! (vö. Róma 1:8) Jehova és Jézus nevének azonosításáról tehát szó sincs, ennélfogva Istent és Jézust segítségül hívni egyáltalán nem egy és ugyanazt jelenti, hanem mindkettőre szükség van! Egyik nem zárja ki a másikat, mint ahogy a háromsághitnek ez a nem titkolt szándéka.

KI VETETT ALAPOT A FÖLDNEK?

„Te vetettél hajdan alapot a földnek, az ég a te 

kezed alkotása. Azok elpusztulnak, de te 

megmaradsz. Mind megavulnak, mint a ruha, 

váltod őket, mint az öltözetet. Ők változnak, de te 

ugyanaz maradsz, éveidnek soha sincs vége” (Zsolt 

102:26-28). 

„Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és 

a te kezed alkotása az ég. Azok elpusztulnak, de te 

megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha, 

és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és 

mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz 

maradsz; és esztendeid nem fogynak el” (Zsid 1:10- 

12). 

ÉRVELÉS: Miért van az, hogy az Ószövetség költőien szép leírása Isten teremtői munkájáról megjelenik szó szerint az Újszövetségben is, de ott nem Jahve az alany, hanem Jézus? 

CÁFOLAT: Nagy tévedés amit mond, hiszen a Zsidókhoz írt levél írója Isten csodálatos dolgairól tesz bizonyságot sorra, egymás után: Isten sokszor sokféleképpen szólt az Atyákhoz... a végső időkben a Fia által szólt... aki által teremtett, akit mindennek örökösévé tett... nem az angyaloknak mondta, hanem elsőszülöttjének, hogy az Őneki a Fia,... hódoljanak neki hát az angyalok mind... hiszen Krisztus örök trónja maga az Isten (vö. Zsolt 45:7, protestáns ford.)... aki őt fölkente az öröm olajával a/z angyal/ társai fölé... az az Isten, aki égnek és földnek teremtője... akinek az örökkévalóságához képest minden alkotás elpusztul és elavul /hiperbola alkalmazása, ha az alkotott dolgokat örökre teremtette [a fizikai egeket és a földet], mennyivel inkább örök és múlhatatlan maga a Teremtő Isten... aki a Fiát a jobbjára ültette, /és nem egy angyalnak mondta ezt, hanem az elsőszülöttjének...

Tehát az alany az USZ-ben is maga Isten, akinek az akaratából lett minden, nem pedig a Fiú akaratából. (vö. Jel 4:10-11) A teremtés ugyan a Fiú által történt, de a Teremtő személye maga Isten, aki nem keverendő össze senkivel és semmivel, még a Fiával sem! (vö. 1Kor 8:6)

KI ELŐTT HAJOL MEG MINDEN TÉRD?

„Magamra esküdtem, igazság jött ki számon, 

szavam megmásíthatatlan: Előttem hajol meg 

minden térd, rám esküszik minden nyelv” (Ézs 

45:23). 

„…hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, 

mennyeieké, földieké és földalattiaké” (Fil 2:10). 

ÉRVELÉS: Ha minden térd Isten előtt hajol meg, hogyan lehetséges, hogy Pál apostol azt írja, hogy Jézus az, aki előtt minden térdnek meg kell hajolnia? Ugyanígy nincs különbség aközött, hogy minden térd meghajol Isten előtt, és Jézus előtt, mert ugyanarról a személyről van szó.

CÁFOLAT: Amikor a szöveg azt mondja, hogy az Atyának, az Istennek a dicsőségére hajoljon meg minden térd Jézus előtt (vö. Fil 2:11), ezzel azt mutatja, hogy az Atya felette áll Jézusnak, mert ezt a cselekedetet a Fiú neki köszönheti, hiszen ő felette áll a Fiának. A Fiú nem veszi át az Istennek kijáró dicsőséget, hanem azzal, hogy mindenki térdet hajt előtte, azzal Istennek szerez dicsőséget. S nyilván ugyanaz a személy a Fiú nem lehet, mint az Atya, de ugyanaz az Isten sem! Viszont aki meghajol Krisztus előtt, az nyilván meghajol az Atya, Jehova előtt is, aki felette áll a Fiúnak, hiszen a feje neki. (vö. 1Kor 11:3)

KICSODA AZ ELSŐ ÉS AZ UTOLSÓ?

„Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a 

Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam 

kívül nincs isten” (Ézs 44:6; lásd még: 43:10-13; 

48:12). 

„A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: ezt 

mondja az első és az utolsó [Jézus], aki halott volt, 

és életre kelt” (Jel 2:8; lásd még: 1:8; 22:13). 

ÉRVELÉS: Ha Isten az első és az utolsó, akkor miért beszél úgy magáról Jézus több helyen is, 

mint aki az első és az utolsó, a kezdet és a vég, az alfa és az ómega? Ő az első és az utolsó, vagyis az egyetlen.

CÁFOLAT: Jel 1:8: „ Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a Mindenható” - mondja Jehova Isten.

[Lásd: 22:13: „És íme hamar eljövök; és az én jutalmam velem [van], hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó.”]

Jel 21:5-6: „És monda az, aki a királyi széken ül vala: Íme mindent újjá teszek. És monda nekem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak. És monda nekem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég.” Ezt is Jehova Isten mondja.

Ezt viszont Jézus mondja: „Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó,” (vö. Jel 2:8). Ez összhangban van 1Kor 15:45: „Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.”

Jel 1:11: „A mely ezt mondja vala: Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó; ” [Ezt az idézetet a katolikus/protestáns fordítás kihagyja.]

Jel 1:17: „És reám veté az ő jobb kezét, mondván nekem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és íme élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.” Ezt is Jézus mondja.

Hogy Jézus magát egyetlennek mondaná, vagyis azonos lenne a Mindenható Istennel, ez teljességgel egy rövidlátás eredménye, amely szánt szándékkal akarja azonosítani Istent és Jézus Krisztust. De már az előzőekből is [és a szövegösszefüggések szerteágazó szálaiból] világosan látható, hogy ez a tanítás a Biblia fényében nem állja meg a helyét. „Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten.” (Máté 19:17) Ezt Jézus mondta, ergo nem Ő az Isten, hanem akire hivatkozott!

Jézushoz kellene imádkoznunk?

EGY közvélemény-kutatásban körülbelül nyolcszáz fiatal vett részt, akik több mint tíz valláshoz tartoztak. Arról kérdezték őket, hogy hisznek-e abban, hogy Jézus meghallgatja az imákat. Mintegy 60 százalékuk határozott igennel válaszolt. Azonban volt egy fiatal, aki áthúzta Jézus nevét, és azt írta fölé, hogy „Isten”.

Mit gondolsz? Istenhez vagy Jézushoz kellene imádkoznunk?* Hogy választ kapjunk erre, először nézzük meg, hogyan tanította imádkozni Jézus a követőit.

JÉZUS SZERINT KIHEZ KELL IMÁDKOZNUNK?

Jézus megtanította és be is mutatta, hogy kihez kell imádkoznunk.

Jézus az Atyjához imádkozik[Kép a 14–15. oldalon]

Jézus példát állított elénk azzal, hogy égi Atyjához imádkozott

MIT TANÍTOTT? Jézus a következőket válaszolta az egyik tanítványának, amikor az megkérte, hogy tanítsa meg imádkozni: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: »Atyánk«” (Lukács 11:1, 2). A híres hegyi beszédében is arra ösztönözte a hallgatóit, hogy az Atyjukhoz imádkozzanak. Így nyugtatta meg őket: „az Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt” (Máté 6:6, 8). Az utolsó éjszakáján ezt ígérte a követőinek: „bármit kértek az Atyától, ő meg fogja adni nektek az én nevemben” (János 16:23). Jézus tehát arra tanított minket, hogy az Atyjához, Jehova Istenhez forduljunk imában, aki egyben a mi Atyánk is (János 20:17).

MIT TETT? Jézus összhangban cselekedett a tanításával, hiszen így imádkozott: „Nyilvánosan dicsérlek, Atyám, égnek és földnek Ura” (Lukács 10:21). Egy másik alkalommal „az égre emelte szemét, és ezt mondta: »Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál« (János 11:41). Amikor haldoklott, így szólt: „Atyám, kezedre bízom szellemem” (Lukács 23:46). Tehát Jézus az égi Atyjához, az ég és föld Urához imádkozott, amivel követendő példát állított elénk (Máté 11:25; 26:41, 42; 1János 2:6). Vajon Jézus tanítványai is így értették a szavait?

KIHEZ IMÁDKOZTAK AZ ELSŐ SZÁZADI KERESZTÉNYEK?

Hetekkel azután, hogy Jézus visszatért az égbe, a tanítványait üldözni kezdték (Cselekedetek 4:18). Természetesen imában segítséget kértek. Vajon kihez imádkoztak? „Egy akarattal felemelték hangjukat az Istenhez”, hogy támogassa őket szent szolgájának, „Jézusnak a neve által” (Cselekedetek 4:24, 30). Nyilvánvaló, hogy a tanítványok követték Jézus utasításait az imával kapcsolatban, vagyis Istenhez imádkoztak, és nem Jézushoz.

Évekkel később Pál apostol így írt a keresztény testvéreinek arról, hogy hogyan imádkoztak ő és a társai: „Hálát adunk az Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk Atyjának mindig, mikor imádkozunk értetek” (Kolosszé 1:3). Egy másik alkalommal ezt tanácsolta: „mindig, mindenért [adjatok hálát] a mi Istenünknek és Atyánknak Jézus Krisztus, a mi Urunk nevében” (Efézus 5:20). Amint láthatjuk, Pál arra buzdított másokat, hogy mindenért Istenhez, az Atyához imádkozzanak, de természetesen Jézus nevében (Kolosszé 3:17).

Az első századi keresztényekhez hasonlóan mi is kimutathatjuk a szeretetünket Jézus iránt, ha odafigyelünk az imával kapcsolatos tanácsaira (János 14:15). Amint égi Atyánkhoz – és nem máshoz – imádkozunk, egyre jobban fogjuk érteni a Zsoltárok 116:1, 2-ben leírtakat: „Szeretet tölt el, mert Jehova meghallja szavamat. . . életem minden napján hozzá kiáltok.”

"Kutya ugat,karaván halad".

Kedves tanú barátunk ,igen hosszadalmas ,érvek és ellen érvek sorozatát vázolta fel.De ez nem változtat azona tényen amit a Biblia kijelent,mármint Istent nem lehet csak hit által megismerni,Vagy hiszed ,hogy Ő .Atya Fiú Szent Szellem,és megismered Istent Jézus Krisztusban,vagy nem hiszed ,és akkor nem ismered meg Istent.

Az hogy emleget valaki egy nevet ,nem azt jelenti,hogy élő kapcsolatban van a személlyel,jelen esetben Istennel.