Bebizonyították, hogy az ima hatástalan! Ezt hogy magyarázzátok ki vallásosak?
Vizsgálták, hogy az életmentő műtét előtt álló halálos betegekért elmondott ima mennyire volt hatásos.
1. Ha a halálosan beteg személy nem tudott róla, hogy imádkoznak érte, a kontrollcsoporthoz képest (akikért nem mondtak imát) semmiféle statisztikailag kimutatható különbséget nem tudtak kimérni a halálozás tekintetében.
2. Ha a halálosan beteg személy tudott róla, hogy érte imádkoznak, statisztikailag kimutatható volt, hogy nagyobb valószínűséggel haltak meg. (igen, jól írtam, ők nagyobb valószínűséggel haltak meg)
Kérdező, azt írod, hogy az ima nem úgy hat, ahogy a vallásosok gondolják. Ha te nem vagy vallásos, mégis honnan tudod, hogy egy vallásos, vagy az összes vallásos ember hogy gondolkodik? 1-2 ismerősből következtetsz? Miért általánosítasz?
Amúgy meg arra se válaszoltál, hogy hogyan képzelnéd el itt a földi életet, ha senki nem halna meg...
"Hogy a világ létezik, az pont annyira bizonyítja Isten létezését, mint a Loch Ness-i szörnyét, vagy a nagy Inka Teknősét. Semennyire."
Ott a pont. Amúgy miért vagy csak 59%-on?
"vagyis bebizonyították, hogy nincs Isten? ne reménykedj, van, mert az alkotott dolgokból érzékelhető..."
Egyáltalán nem biztos, hogy a világ isten műve. Istent ki is teremtette? Ja, hogy Istent nem kell teremteni, mert ő magában hordja ezt a tulajdonságot. A világot miért is kéne megteremteni? Miért ne hordhatná az is magában ezt a tulajdonságot?
"Amúgy meg arra se válaszoltál, hogy hogyan képzelnéd el itt a földi életet, ha senki nem halna meg..."
Te nő vagy igaz? Azok szoktak elveszni a részletekben... Attól még, hogy te nem tudod elképzelni, Isten lazán megoldaná a problémát, elvégre mindenható.
"A hitnek igenis van szükséges helye a pszichológia szerint is, kicsit tanulmányozd át Freud-ot."
Ez így igaz. De most kire reagáltál ezzel? Én nem állítottam ezzel (pszichológiai szerep) kapcsolatban semmit. Annyit állítottam, hogy az ima nem egészen úgy működik, mint azt a hívők gondolják. (ja és Freud már kicsit idejemúlt)
" a kérdező is tudta,h veszekedés lesz..."
Nem veszekedést akartam, hanem párbeszédet. Elismerem egyébként, hogy valóban provokatív a kérdés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!