Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hívők, ti Istenhez imádkoztok...

Hívők, ti Istenhez imádkoztok vagy Jézushoz?

Figyelt kérdés
Ezt pontosan nem tudom, van ahol ezt hallom, van ahol meg azt.
2014. júl. 13. 23:06
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
26%

Van egy fontos szempont, melyet figyelembe kell vennünk. Jézus ezt mondta: "Senki sem jut az Atyához, csakis énáltalam" (János 14:6). Tehát Jézus által tudunk közeledni az Atyához. Ezért mondta Jézus a követőinek, hogy az ő nevében imádkozzanak (János 14:13; 15:16). Ez nem jelenti azt, hogy Jézushoz kellene imádkoznunk. Jézus nevében imádkozni inkább azt jelenti, hogy mindig elménkben tartjuk, hogy nélküle nem közeledhetünk tökéletes és szent Atyánkhoz.


Hogyan „hívják segítségül” Jézus nevét?


Egyesek Pálnak az 1Korinthus 1:2-ben olvasható szavaira gondolnak, ahol Pál megemlíti ’mindazokat, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen’. Figyelembe kell azonban venni, hogy az eredeti nyelven a „segítségül hívni” kifejezés az imán kívül más dolgokat is jelenthet.


Hogyan „hívták segítségül” bármely helyen Krisztus nevét? Ennek egyik módja az volt, hogy a názáreti Jézus követői nyíltan a Messiásnak és a „világ üdvözítőjének” ismerték el őt, sok csodatettet hajtva végre Jézus nevében (1János 4:14; Cselekedetek 3:6; 19:5). A The Interpreter’s Bible ezért azt a megállapítást teszi, hogy „az Urunk nevét segítségül hívni [kifejezés] . . . inkább azt jelenti, hogy Jézust Úrként megvallani, mintsem azt, hogy hozzá imádkozni”.


Elfogadni Krisztust és hitet gyakorolni kiontott vérében, amely lehetővé teszi a bűnök bocsánatát, szintén „a mi Urunk Jézus Krisztus nevének segítségül hívását” jelenti. (Vesd össze a Cselekedetek 10:43-at a 22:16-tal.) Ezenkívül valahányszor Istenhez imádkozunk Jézus által, betű szerint is kimondjuk Jézus nevét. Így hát noha a Biblia rámutat, hogy segítségül hívhatjuk Jézus nevét, arra nem utal, hogy hozzá kellene imádkoznunk (Efézus 5:20; Kolossé 3:17).


(Efézus 5:20) "mindig, mindenért hálát adva a mi Istenünknek és Atyánknak Jézus Krisztus, a mi Urunk nevében."


(Kolosszé 3:17) "És bármi legyen is, amit szóban vagy cselekedetben tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, hálát adva az Istennek, az Atyának őáltala."


De ugyanezt mondja a Róma 15:5, 6 is:


(Róma 15:5-6) "A kitartást és vigasztalást nyújtó Isten pedig adja meg nektek, hogy legyen ugyanolyan a gondolkodásmódotok, mint amilyen Krisztus Jézusé volt, 6 hogy egy akarattal, egy szájjal dicsőítsétek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak Istenét és Atyját."


A Biblia tehát egyértelműen és kizárólag az Atyához, tehát a Mindenható Istenhez való imát parancsolja meg Isten szolgáinak. Amiért mégis felmerül a Jézushoz való ima gondolata és az, hogy egyesek ezt ténylegesen meg is teszik, az eltérés Jézus bibliai állásától egy pogány vallásos eszme miatt, a háromság miatt, mely hamisan "egyenlővé" teszi Jézust az Atyjával. Pedig Ő nem tartotta "egyenlőnek" magát vele:


(János 17:3) "Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról."


De Pál sem:


(1Korintusz 8:6) "számunkra valójában e g y Isten van, az Atya, akiből van minden, és mi őérte; és e g y Úr van, Jézus Krisztus, aki által van minden, és mi őáltala."


Remélem segíthettem!

2014. júl. 14. 01:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 megfelelő ***** válasza:
78%

Őrtorony 1892 Máj.15.

" Kétségtelenül helyes számunkra kéréseinket Megváltónk és Pártfogónk elé terjeszteni, aki szeretett minket és önmagát adta értünk. Még mindig érdeklődik irántunk és még mindig szeret minket...

És bár sehol sem vagyunk arra utasítva, hogy kéréseket terjesszünk elé, nyilvánvalóan nem helytelen, ha így teszünk, mert az ilyesmi sehol sincs megtiltva.



Szegény tanúk sokszor még a magyar nyelvet sem tudják már helyesen értelmezni és meg akarják magyarázni, valakinek, akinek ez az anyanyelve, hogy mit hogyan kell érteni. Nem vicces? Nem tudjátok eldönteni, hogy magyarban mit jelent valakit segítségül hívni?

2014. júl. 14. 08:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 KZitus ***** válasza:
26%

Szervusz


Igen, ahogyan följebb írták, Jézus a közbenjáró értünk. Istenhez kell imádkozni, a Fia által. Isten minden hatalmat átadott Krisztusnak, de az ima meghallgatását megtartotta :)

2014. júl. 14. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 Szeressük egymást ***** válasza:
88%

A Jeh*va hamis tanúinak a Bibliájában is szerepel, hogy Jézus a hívők Istene. Csak még elfelejtették elferdíteni vagy átírni. :-D


új világ fordításból:


Jelenések 21:6-7

"...Én vagyok az Alfa és az

Omega, a kezdet és a vég. Aki szomjazik, annak

adok az élet vizének forrásából ingyen. Aki

győz, az örökli ezeket, és Istene leszek annak, ő

pedig a fiam lesz."

2014. júl. 14. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
9%
Szegény "megfelelő" nevű válaszoló! Micsoda kín lehet, hogy bibliailag nem tudsz válaszolni, arra amit írtam. :-) Helyette a jó öreg személyeskedéssel próbálkozol. Öreg hiba, érvek helyett nem jó!
2014. júl. 14. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
0%

A Jelenések 21:6-7-ben ez áll:


"És ezt mondta nekem: „Meglettek! Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Aki szomjazik, annak adok az élet vizének forrásából ingyen. 7 Aki győz, az örökli ezeket, és Istene leszek annak, ő pedig a fiam lesz."


A Jelenések 21:6, 7 rámutat, hogy a szellemi győzelmet arató keresztények az Alfa és az Omega néven ismert személy ’fiai’. Így soha nem utalnak a szellemmel felkent keresztények és Jézus Krisztus kapcsolatára. Jézus a ’testvéreinek’ nevezte őket (Héb 2:11; Máté 12:50; 25:40). Jézusnak ezeket a ’testvéreit’ azonban az ’Isten fiainak’ nevezik (Gal 3:26; 4:6).


Látod? Még a szóhasználat is egyértelmű!

2014. júl. 14. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
52%
Csakis kizárólag Istenhez,Jézus Krisztus közbenjárásával!
2014. júl. 14. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:

Szia!


Jézus azt mondja a Máté 6,6-ban, hogy:


"Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván." - Mt 6,6


Egyértelműen fogalmaz, hisz azt mondja, hogy "...imádkozzál a te Atyádhoz...". :)


A Miatyánk is így kezdődik:


"Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;" - Mt 6,9


Az Atyát szólítjuk meg, Neki szól az ima, természetesen Jézus Krisztus nevében. :)


A többit már leírták előttem. :)

2014. júl. 14. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 megfelelő ***** válasza:
87%

Kedves 24%-os!


Apcs.9.10-14. Anániás itt Jézussal beszélget, akiről azt mondja, hogy az ő nevét segítségül hívják. Hogy lehet valakit segítségül hívni, ha nem úgy, hogy megszólítom őt?


Mire jó az ÚF Biblia, ha semmit sem kell úgy érteni, ahogy az le van írva? És minek van magyarra fordítva? Ennyi erővel arabul is olvashatnátok, annál is magyarázni kellene, hogy hogy kell érteni, magyarra azért van fordítva, hogy értsék az emberek. Általában.


Hogy fogadod be Jézust a szívedbe, hogy Isten gyermeke legyél,amint az le van írva a János 1.-ben? Gondolom sehogy. Elmutogatod, vagy leírod?

2014. júl. 14. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
0%

(Cselekedetek 9:10-14) "Volt Damaszkuszban egy Anániás nevű tanítvány. Az Úr így szólt hozzá látomásban: „Anániás!” Ő ezt mondta: „Itt vagyok, Uram.” 11 Az Úr ezt mondta neki: „Kelj fel, menj el az Egyenesnek nevezett utcába, és keress Júdás házában egy Saul nevű tárzuszi embert. Mert íme, imádkozik, 12 és látta látomásban, amint egy Anániás nevű férfi bejön, és ráteszi a kezét, hogy visszanyerje a látását.” 13 Anániás azonban így válaszolt: „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi ártalmas dolgot tett a te szentjeiddel Jeruzsálemben. 14 Itt is felhatalmazása van a papi elöljáróktól, hogy bilincsbe verje mindazokat, akik segítségül hívják a nevedet.”"


Itt LÁTOMÁSBAN látta Anániás Jézust. Ez megint csak NEM IMA.


A többi pedig nem érv az ellen, amit az első válaszban írtam.

2014. júl. 14. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!