Mit akar tanítani a Biblia a lukács 11:27-28 ban?

Jézus nem imádta Máriát, ahogy senki sem imádja őt.

Vád: "A katolikusok Isten mellett még Máriát is imádják."

Ezt ugyan számos protestáns hittani tankönyv csökönyösen ismétli; mindazonáltal nem egyéb, mint teljes és tökéletes félreértés. Imádni, vagyis Istenként tisztelni a katolikusok is csak az egy igaz Istent tisztelik és imádják. Más a vallásos alapon álló egyszerű tisztelet és más az imádás. Ez a fogalmi különbség minden nyelvben megvan (adorare - venerari, anbeten - verehren, adorer - vénérer). Hogy bizonyos helyen négyszáz év óta nem akarnak tudomást venni erről a szembeszökő különbségről, annak megvannak a maga lélektani okai. Mi arról nem tehetünk.

Vád: "De igenis, a katolikusok letérdelnek Szűz Mária képe előtt s imádkoznak hozzá."

Sem a letérdelés, sem az imádkozás még nem imádás. Imádás annyi, mint Isten gyanánt elismerés és Istenként való tisztelés. Ha mi katolikusok letérdelünk a Mária-kép előtt, ezt azért tesszük, mert Szűz Máriát igenis mély tisztelettel tiszteljük s ennek a tiszteletnek a térdreereszkedés egyik méltó és megengedett kifejezése. Ha a protestánsok azt mondják, hogy csak az az igaz, ami a Szentírásban van, hát mutassák ki egyszer, hol tiltja a Szentírás a nemimádó tiszteletnek térdelés által való kifejezését? A Szűz Máriához való imádkozás egyszerű könyörgés és segítségülhívás. Hol van a Szentírásban kimondva, hogy tilos az Isten anyját segítségül hívni s hozzá fohászkodni? Egyébként maga az Üdvözlégy fele részben nem egyéb, mint annak az üdvözlésnek ismétlése, amelyet maga az Isten intéztetett az angyal által Szűz Máriához s amelyet Erzsébet intézett a Szent Szűzhöz. Ha vétek volna Szűz Máriát így szólítani, "Üdvözlégy, malaszttal teljes", akkor ezt a vétket elsőnek maga az Úristen követte volna el!

Az Üdvözlégy első fele kifejezetten benne van a Szentírásban.

Lk 11:27-28. Mária már azért is boldog, mert édesanyja az Üdvözítőnek, de még boldogabb, mert szent fia tanítását lelkébe fogadta és életében teljesen megvalósította: ő Jézus legtökéletesebb tanítványa.

Mily boldog az anya, ki ily fiat szült és nevelt! Te boldognak mondod anyámat, és hasonló szerencsét kivánsz magadnak; igen, ő boldog, mert boldogok mindazok, kik az Isten igéjét hallgatják és megtartják. Ez által tüntette ki magát az én anyám, és ha ő boldog azért, hogy anyám, különösen az által lett azzá, hogy engem hit által lelkében fogant. Sz. Ágoston mondja: Az anyai rokonság mitsem használandott Máriának, ha nem bírt volna azon nagyobb szerencsével, hogy Krisztust, ki méhében viselt, szivében is hordozta. Boldogabb tehát Mária az által, hogy Krisztust hitben foganta, mint az ő testi anyasága által.

te jehovás provokátor: élő embert senki nem tisztel szentként

és nem Isten tiszteli az Ő szentjeit, hanem azok imádják Őt

tehát ezért nem imádta Jézus Máriát szentként

A kérdező kommentje:

ez a magastal teljes hol található a bibliában? az enyében nincs ilyen

nem is gondoltam, hogy a jehovások ennyire meghamisították a Bibliát...

vagy ti tényleg sose használtok mást, mint az Őrtoronyt?

Mi van a meghajlással?

Az antikatolikusok néha a MTörv 5:9-ből idéznek, ahol az Úr a következőket mondja a bálványokkal kapcsolatban: „Ne borulj le ezek előtt a képek előtt!”. Mivel sok katolikus meghajol vagy letérdel Jézus vagy a szentek szobrai előtt, az antikatolikusok összezavarják a szakrális ábrázolások megengedett hódolatát a bálványimádás bűnével.

Bár a meghajlást úgy is fel lehet fogni, mint egy imádsági testhelyzetet, nem minden meghajlás jelent imádást. Japánban az emberek meghajlással fejezik ki tiszteletüket a köszönésnél (ez az európai kézfogás ottani megfelelője). Vagy valaki letérdelhet egy király előtt, anélkül, hogy azt mint istent imádná. Ugyanígy, amikor egy katolikus letérdel egy szobor előtt, hogy imádkozzék, ezzel nem imádja azt, még csak nem is a szoborhoz imádkozik, éppoly kevéssé, mint az a protestáns, aki imádság közben a Bibliával a kezében letérdel, az sem a kezében levő Bibliát imádja, vagy ahhoz imádkozik.

De ld. még:

[link]

[link]

Egyébként igazad van, a "malaszttal teljes" a régies alak, a régi Káldi bibliafordításokban szerepelt így.

Az újakban így szól a Lk 1,28: "Bement hozzá az angyal, és így szólt: »Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.«"

Aztán Lk 1,42-43

"Hangosan felkiáltott: »Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám?«"

„A Szentírás szerint "egyedül az Istené a tisztelet és dicsőség"; a katolikusok pedig megosztják ezt a dicsőséget a szentekkel.”

Abban a korlátlan értelemben, amelyben a dicsőség Istent illeti meg, mi katolikusok senki mást nem dicsőítünk az egy igaz Istenen kívül. Csak neki hódolunk így, csak őt ismerjük el a mindenség egyetlen legfőbb urának. De vajon úgy kell-e érteni a fenti szentírási szót, hogy mármost senkinek az Istenen kívül semmiféle dicsőséget és tiszteletet nem szabad juttatnunk? Vajon nem maga az Isten parancsolja-e az ellenkezőt? Nem ő követeli-e pl. a 4. parancsban, hogy szüleinket tiszteljük? A nagy embereket, királyokat, kormányzókat, tudósokat, költőket, hazafiakat tisztelhetjük; nem érdemlik-e meg akkor a szentek is, főleg Krisztus szűzi anyja, hogy éppen azért részesítsük őket különleges, vallási tiszteletben, mert ők az Isten barátai, leghívebb szolgálói s kegyelmének kitüntetettjei? Főleg a Szent Szűz, akit Jézus maga a legnagyobb dicsőséggel és tisztelettel árasztott el már azzal, hogy anyjául választotta őt?

„Mária egyáltalán nem "Isten anyja" volt, hanem csak az ember Jézus anyja.”

Természetes, hogy az Istennek mint ilyennek anyja nem lehetett. De mert Jézus egy személyben Isten is, ember is volt, tehát tökéletesen helyes, ha Szűz Máriát "Isten anyjának" nevezzük. Mert bár nem az Istennek mint ilyennek volt anyja, de anyja volt annak a Jézusnak, aki Isten is volt. A pápa anyját is joggal nevezzük a pápa anyjának, bár a pápát nem mint pápát, hanem mint kicsi gyermeket hozta a világra.

„A Szeplőtelen Fogantatás tana ellentmond a természeti törvényeknek, a biológiának.”

Akik így beszélnek, - és számuk légió - csak azt árulják el, hogy fogalmuk sincs a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának tartalmáról. Összekeverik a szeplőtelen fogantatást Szűz Mária szüzességével. A szeplőtelen fogantatásnak semmi köze Jézus születésének módjához, hanem csak annyit jelent, hogy Szűz Mária lelke fölött egy pillanatig sem uralkodott az ősbűn átka; vagyis, hogy Szűz Mária lelkét kezdettől fogva az Isten kegyelme töltötte el. Mi köze ehhez a biológiának?

„Mária szüzességének tana nincs benne a Szentírásban.”

De mennyire benne van! Nem szólva arról, hogy már Izaiás megjövendölte (7, 14) a Messiás természetfölötti és rendkívüli születésmódját, amikor így írt: "Az Úr maga ad majd nektek jelt: íme, a Szűz méhében fogan és fiat szül s neve Emmánuel lesz", Szent Lukács maga evangéliuma elején így beszél: "Elküldé az Isten Gábriel angyalt... egy szűzhöz... a szűz neve Mária vala" (1, 26 k.). Az angyal értesíti Máriát, hogy őt szemelte ki Isten a Messiás anyjául, mire Mária a roppant kitüntetés ellenére ijedten kérdezi: "Miképpen lesz ez, mikor férfit nem ismerek?" Mire az angyal megnyugtatja, hogy nem is férfi közbejöttével, hanem a Magasságbelinek ereje által megárnyékoztatva fogja fiát a világra hozni. Mária csak ekkor mondja ki a "legyen" szót.

„Szűz és anya: ellentmondó fogalmak.”

Tévedés. Az anyaság annyit jelent, hogy egy nő gyermeket hoz a világra; a szüzesség pedig: hogy férfivel nincs dolga. A természet rendjében ez a kettő sohasem lép fel együttesen, de Isten nem lenne Isten, ha a természet erőit a maga mindenhatóságával adott esetekben nem pótolhatná.

„Jézusnak az evangélium szerint testvérei is voltak, tehát Máriát mégsem lehet szűznek nevezni.”

A "testvér" a keleti nyelvekben s a Szentírásban nagyon gyakran unokatestvért, vagy általában rokont is jelent. Máté ugyan (13, 55) Jakabot és Józsefet, Simont és Júdást mint "Jézus atyjafiait" említi, és "Jézus nővéreiről" is beszél (13, 55 k), de ugyanő alább más Máriát említ a kereszt alatt, mint "Jakab és József anyját" (27, 56), aki Szent János evangélista szerint nem Szűz Mária volt, hanem Kleofás (görögösen Alfeus) felesége és Szűz Mária rokona. Az említettek tehát Jézus rokonai voltak, de semmiképp sem Jézus igazi testvérei; maga a biblia tanúsítja ezt. Egyébként, ha Jézusnak igazi testvérei lettek volna, érthetetlen lenne, hogy a kereszten haldokló Jézus nem valamelyik testvérének, hanem az idegen Jánosnak oltalmába ajánlotta volna édesanyját.

„A Mária-tiszteletnek Jézus maga is ellentmond, hiszen a kánai menyegzőn azzal utasítja el Máriát: "Mi közöm neked és nekem, ó asszony" (Ján. 2, 4).”

Kevés ellenvetés mutatja bizonyos katolikusellenes vádaskodók elfogultságát oly meggyőzően, mint ez. Talán bizony azt akarják kihozni Jézusnak ezekből a szavaiból, hogy Jézus egyáltalán megtagadta anyját s mint valami rossz és engedetlen gyermek, elutasította őt magától? Pedig erről a valóságban szó sem lehet. Az idézett szavak értelme semmiképp sem az, hogy "mi közöm neked hozzád?", hanem: mit érint minket az a kérdés, elég bor áll-e a menyegzői vendégek rendelkezésére? Egyébként éppen a kánai csoda bizonyítja, hogy Jézus csakugyan figyelembe vette a Szűzanya esdő közbelépését, mert az ő kérésére csodát művelt s a vizet borrá változtatta. A kánai menyegző tehát nemhogy a Mária-tisztelet jogosultsága ellen beszélne, ellenkezőleg, éppen érv mellette.

„Szűz Mária testi felvétele a mennybe nincs a Szentírásban.”

Éppúgy nincs benn a Szentírásban az sem, hogy Szűz Mária teste a sírban maradt volna. Viszont a legrégibb egyházi hagyomány mindig azt vallotta, hogy Isten a Szent Szüzet halála után testben és lélekben felvette a mennybe. Az őskeresztények kezdettől fogva nagy tiszteletben tartották Szent Péter és Pál s a többi szentek sírjait, de soha egyetlen egyházközség sem vallotta, hogy a Szent Szűz teste itt vagy ott volna eltemetve. Egyébként mindenkép méltó feltevés is, hogy Isten nem hagyta az enyészet sorsára az Istenember szűzi anyjának testét, nemcsak ama szoros, anyai viszonynál fogva, amellyel az Istenemberrel kapcsolatban kitüntette, hanem azért is, mert hiszen a halál és az enyészet annak az ősbűnnek közvetlen folyománya, amelytől Szűz Máriát a szeplőtelen fogantatás kegyelme által kezdettől fogva megőrizte.

„A Mária-kegyhelyek a babonaság ősfészkei; így Lourdes-ról régóta megállapították, hogy az ott történő állítólagos csodák merő szuggesztiók és hallucinációk eredményei.”

Ennek éppen az ellenkezőjét állapította meg minden elfogulatlan kutató, többi közt az a több mint 10.000 orvos, aki eddig aláírásával bizonyította, hogy az általa megvizsgált lourdesi gyógyulások semmiféle orvosi alapon nem magyarázhatók. Csakugyan, Lourdesben százszámra gyógyultak meg olyanok, akiknek betegségében az idegműködési ráhatás, tehát főleg a hallucináció és szuggesztió, egyáltalán nem játszhatik szerepet. Rákot, előrehaladott tüdővészt, hatalmas sebeket, zúzódásokat, csonttöréseket s hasonlókat szuggesztióval gyógyítani nem lehet.

Aki erről bővebbet akar tudni, olvassa el Bertrin francia egyetemi tanár Lourdes című könyvét. Maga a hitetlen és frivol regényíró, Zola Emil is, Lourdesban járván, tanúk előtt kijelentette, hogy az ottani orvosi felülvizsgáló iroda megállapításai a csodákat illetőleg kétségtelen valóságok; később azonban letagadta ezt a vallomását s Lourdes című regényében a tények nyílt meghamisításával próbálta elmagyarázni a csodás gyógyulásokat. Mikor erre a regényében szereplő gyógyultak levélben kérdőre vonták, azt mondta, hogy ő regényt ír és nem történetet s azért regényeinek alakjával azt tesz, amit akar. Ennek ellenére a német atheisták egykori vezére, Haeckel Ernő, Zola regényére mint történeti forrásműre utal s a hitetlen világ inkább hisz ennek a szélhámosnak, mint 10.000 komoly orvos írásos, ünnepélyes nyilatkozásának.

Az Egyház egyébként a lourdesi csodák kérdésében hivatalosan még nem nyilatkozott, de minden okunk megvan annak feltevésére, hogy ezekben a csodás eseményekben is Jézusnak az az ígérete teljesül (Mk. 16, 17 k.), hogy Egyházában a csodák adománya sohasem fog megszűnni.

„Isten határozottan tiltja, hogy faragott képeket csináljunk; a katolikus Egyház pedig, éppúgy mint a görög, csupa feszületet, szent szobrot farag ki és képekkel akasztja tele templomait.”

Az Isten törvénye nem azt mondja, hogy faragott képet ne csináljunk, hanem: faragott képet ne csináljunk abból a célból, hogy azt imádjuk. Jellemző példája ez a Szentírás önkényes és megcsonkított értelmezésének, ami különben állandó jelenség a katolikusellenes hitvitákban. Hajánál fogva kirántanak valahonnan egy szentírási idézetet, kiemelik az összefüggésből, elhallgatják a helyes értelmezéshez szükséges körülményeket, vagy a tételükkel ellentétben álló egyéb, világosabb szentírási helyeket - s ezzel kész az érvelésük. Így csakugyan mindent be lehet "bizonyítani" a Szentírásból.

A különbség bálványozás és keresztény képtisztelet között ott van, hogy a bálványimádó imádja az istenszobrot vagy a fétist, vagyis: istennek tartja s isteni erőkkel ruházza fel; a keresztény katolikus ember viszont a szentképeket, szobrokat s a feszületet semmiképp sem imádja, nem tekinti isteni lényeknek, hanem csak mint Istenre s az Ő szentjeire emlékeztető jelet, becsben tartja azokat. Ha letérdelünk a feszület előtt, nem a fa vagy a kő az, amit tisztelünk, hanem az, akit az a feszület ábrázol: Jézus Krisztus. Ezt nálunk minden gyermek tudja s tudják a protestánsok is, de azért ügyes, túlbuzgó embereik váltig felmelegítik ezt a rosszhiszemű mesebeszédet.

Egyébként keresztet, szobrot, szentképet a lutheránusok templomaiban is találunk: hogyan van akkor, hogy ez ellen a kálvinisták sohasem dörögnek, csak a katolikusoknál botránkoznak meg rajta szörnyen? Világos jele tehát ez annak, hogy itt nem a józan ész vagy a vallásos buzgóság beszél, hanem a szenvedély és gyűlölködés.

Vajon, ha valaki szobájában a meghalt édesanyja képét, hivatalában az államfő képét tisztelete jeléül kifüggeszti, ezzel bálványimádást követ el?