Római Katolikusok szerint konkrétan mi az üdvkérdés? Mi az (a minimum) amin a Római Katolikusok szerint áll vagy bukik az üdvösségünk?

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy

- akik a halálos bűn állapotában halnak meg, azok a halál után azonnal a kárhozatba jutnak;

- akik "Isten kegyelmében és barátságában" halnak meg, de mégsem teljesen tisztán, azok már a haláluk pillanatában is biztosak örök üdvösségük felől, de mielőtt a mennyországba léphetnének, át kell menniük egy tisztuláson;

- akik "Isten kegyelmében és barátságában" halnak meg és a bűn szennyétől a földön teljesen megtisztultak, azok egyenesen a mennybe kerülnek.

Ehhez azt kell megérteni, hogy a bűnbeesés révén elszakadtunk Istentől, lelkileg halottakká váltunk és örök büntetést érdemlünk. A lelki halálnak ezen nyomorúságos állapotából az ember képtelen önmagától megszabadulni, bármit is tesz; Isten kezdeményezése nélkül az ember még akarni sem tudja az üdvösségét! Isten megszentelő kegyelme (más néven: a megigazulás kegyelme) révén tud csak az ember a bűn állapotából a kegyelem állapotába kerülni. A megszentelő kegyelem a mindenható Isten ajándéka, ami a lelket Isten előtt kedvessé és az Ő szemében megigazulttá teszi, a lélek visszanyeri a Vele való barátságot és az istenfiúság állapotába kerül. A megszentelő kegyelmet először a keresztségben nyerjük el, ami lemossa a bűneinket (az áteredő bűnt és a személyes bűnöket is), új életet kapunk és lehetővé teszi azt számunkra, hogy belépjünk a mennyországba. A bűn által megsebzett természetünket viszont még a keresztség sem tudja tökéletessé tenni, ezért minden bizonnyal a keresztség után is követünk el bűnöket. A keresztség után elkövetett bűnöket két nagy kategóriába soroljuk: a bocsánatos és a halálos bűnökre. A bocsánatos bűn nem szakítja meg Istennel a kapcsolatot, nem foszt meg a megszentelő kegyelemtől, vagyis a lélek kegyelmi állapotban marad, s bár gyöngül a szeretet (Isten és az embertársak iránt), nem szűnik meg, ezért emberileg helyrehozható Isten kegyelmével. A halálos bűn elkövetése révén az ember elveszíti a megigazuláskor kapott megszentelő kegyelmet, a lélek a kegyelem állapotából ismét a bűn állapotába kerül. A keresztség után elkövetett bűnöktől a szentgyónásban tudunk megtisztulni és azok büntetésétől megszabadulni, így ismét a kegyelem állapotába kerülünk. Aki a kegyelem állapotában hal meg, az a mennyországba kerül (ha nem tisztult meg teljesen, akkor a purgatórium közbevetésével), aki a halálos bűn állapotában hal meg, az a pokolra kerül.

Ne haragudj, nem tudok pontosan idézni, de az evangéliumban is szerepel, hogy Jézus szerint minden bűnösnek "hetvenszer hétszer" - azaz végtelenszer - meg kell, hogy bocsájtsunk. Tehát nyilván Isten is végtelenszer megbocsájtja bűneinket, nincs olyan, hogy utolsó esély.

Ezért én azt gondolom, hogy Isten szeretete révén nincs olyan lélek aki a kárhozatba kerülne, hiszen mindig kap még egy lehetőséget a megbánásra.

(Ez nem dogma, ez az én saját gondolatom/logikám, de úgy érzem alá van támasztva a vallás által is)