Jézus miért emlegette olyan sokszor hogy " kivetetnek a külső sötétsébe és ott lesz sírás és fogcsikorgatás" milyen helyről beszél Jézus ha nem a pokolról?

Arra vonatkozóan, hogy mit tesznek majd az angyalok a „konkollyal”, miután kévékbe kötötték, Jézus hozzáfűzte: „A tüzes kemencébe vetik őket. Ott lesz csak sírás és fogcsikorgatás!” (Máté 13:42). Ne felejtsük el, hogy példázatot tanulmányozunk. Ha a „búza” és a „konkoly” jelképes, nyilvánvalóan a „tüzes kemence” is jelképes, valamint a „sírás” és „fogcsikorgatás” is az. A Máté 25:41, 46 megmutatja, hogy az „örök tűz” az „örök megsemmisítést” jelenti; a Jelenések könyve (20:14; 21:8) pedig azt mondja, hogy a „tűznek tava” a „második halált” jelenti, a feltámadás reménysége nélküli pusztulást. A „konkoly”-ra tehát pusztulás vár.

Mivel a „tüzes kemence” a teljes és végleges pusztulást szemlélteti, a „konkoly” részéről megnyilvánuló „sírás és fogcsikorgatás” biztosan a megsemmisítése előtt következik be.

Sokan mondja Jézus eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek királyságában, akik pedig Isten királysága fiainak tartják magukat, kivettetnek a külső sötétségre, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.

A királyság fiai... [akik] a külső sötétségre vettetnek, a test szerinti zsidók, akik nem fogadják el a nekik elsőkként felkínált Krisztussal való együtturalkodás kiváltságát. Ábrahám, Izsák, Jákób Isten Királyságának az elrendezését szemléltetik. Jézus tehát azt mondja el, mennyire szívesen látottak lesznek mennyei asztalának vendégeiként a pogányok, mintha Isten mennyei királyságában lennének. Lukács 110; Máté 8:513; Cselekedetek 10:28.

Szia!

A "pokol" kifejezés a Bibliában a héber "seol" és a görög "hádész" szavak fordítása, melyek a halottak tartózkodási helyét jelölik (magyarul sír), ide kerül minden ember a halála után függetlenül attól, hogy jó volt-e, vagy rossz. Innen lesz a feltámadás az örök életre és a kárhozatra. Ez utóbbi jelképe a "külső sötétség", vagy szemléletesebben a "második halál".

Üdv. Péter

A pokol sehol sem jelkép. Jézus nem beszélt soha nem létező dolgokról csupán a szemléltetés kedvéért. Akkor hazug és félrevezető lenne.

Péternek írom azt, hogy milliószor le lett írva, hogy miért téved, mikor az idevágó hozzászólását újra és újra bemásolja, persze ezt tanulta az adventista főiskolán, ahol az a lényeg, hogy minden igazodjon az ő tanaikhoz, de az attól még nem igaz. A sirgödör a testnek való. A pokol a szellemnek, ami akkor kerül oda, ha nem fogadja el Jézust. Nem Isten küldi oda, az ember maga választja.

Az összes ige, ami erről szól, egy sem példázat. Jézus nagyon is konkrét helyről beszélt. Ahogy a menny is az, ahol helyet készített elő azoknak, akik benne hisznek és befogadták öt. És én csak remélni tudom, hogy azok is oda jutnak, akik tagadják azt, hogy a testnek van csak halála, ami elenyészik és porrá lesz, majd alszik feltámadásig, a szellemünk azonnal ítéletre jut Isten előtt, ahogy írja a Biblia.

Isten igazságos, de vajon kapnak e jutalmat azok, akik az örökkévaló helyet tagadják, csak mert ember ezt tanította nekik, ahelyett, hogy Isten szavára figyelnének?

"Már csak azért sem, mert nem létezik "halhatatlan lélek" sem a Bibliában"...

Létezik és a héberben - nesamá-nak hívják.

Amúgy sem a lélek fog szenvedni az örök kárhozatban, hanem testben fognak az emberek, hiszen azért lesz mindenki testben feltámasztva, csak egyik a dicsőségre, másik a szenvedésre. A jelenések könyve is arról ír, hogy akik felveszik a fenevad jelét, örökön örökké szenvedni fognak.

Dán.12. 2 Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra.

Sziasztok!

Az is "milliószor le lett írva", hogy a lélek a lélek természetes halhatatlanságának tana - mely szerint az alacsonyabb rendű, halandó test porrá lesz a halálban, a magasabb rendű, halhatatlan lélek pedig különválik és tovább él Istennél az üdvösségben vagy a kárhozatban – nem

biblikus tanítás, és hogy ez az eszme ókori görög filozófia közvetítésével, a platonizmus, illetve még inkább az újplatonizmus révén hatolt be a kereszténységbe.

Az ókori pogány vallások szinte mind vallották a lélek természetes halhatatlanságát. Izráel egyedül állt azzal az

álláspontjával, hogy elutasított mindennemű halottkultuszt, a halált a bűn büntetésének tekintette, amelyből csak Isten kegyelme által, csak a halált okozó bűntől való elszakadás nyomán lehetséges a szabadulás, feltámadás által az idők végén. Az őskeresztények még ugyanígy gondolkodtak a halálról. Az úgynevezett konstantinuszi fordulat nyomán azonban a kereszténység gyakorlatilag szövetségre lépett a pogány vallási és filozófiai eszmékkel, és a lélek halhatatlanságának tana ettől fogva lett uralkodóvá a kereszténységben. Feledésbe merült a halál mibenlétéről és a haláltól való szabadulásról szóló eredeti bibliai tanítás.

A középkorban véges-végig megkérdőjelezhetetlen volt a lélek halhatatlanságába vetett hit, és csak a 16. századi reformáció idején Luther és Tyndale látta tisztán az eredeti bibliai tanítástól való eltérést. A 20. század első felében valóságos forradalmat idézett elő a keresztény teológusok körében Karl Barth és Oscar Cullmann tanítása, akik azt vallották, hogy „platoniatlanítani” kell a halálról szóló kereszténytanítást, és helyreállítani az eredeti evangéliumi reménységet, a feltámadásba vetett hitet.

Egy jellegzetes részlet Barth-tól: „Egységben és teljességben látja az embert a Biblia akkor is, amikor meghal… Nem egy test nélkülivé váló lélek szakad el egy lélek nélkülivé váló testtől, hanem egy egész ember… most azon a határon áll, amelyen túl már nincs számára idő, és amelyet átlépni nem képes sem testileg, sem lelkileg.”

Néhány sor Cullmann-tól: „Okvetlenül szükség van Isten új teremtő aktusára, mely az embernek nemcsak egy részét hívja vissza az életbe, hanem az egész embert. Tehát mindent, amit Isten teremtett, és amit a halál megsemmisített. Szókratésznek és Platónnak nincs szüksége semmiféle új teremtő aktusra. Hiszen az ő felfogásukban a test lényegében rossz, és így nem kell, hogy tovább éljen. Az a rész pedig, amelynek tovább kell élnie, a lélek, egyáltalán meg sem hal. Ha meg akarjuk érteni a keresztény feltámadáshitet, teljesen el kell szakadnunk a görög filozófiai gondolatvilágtól.”

Részletek más 20. századi protestáns és katolikus, magyar és külföldi teológusok tollából az említett forradalmi változás illusztrálására:

„Az európai hagyománytörténetben kiváltképpen két gondolatkör hatására alakult ki a halál utáni élet eszméje. Az egyik a lélek halhatatlanságának görög fogalma, a másik a holtak feltámadásának bibliai hite… Aki azt vallja, hogy az elmúlás után a puszta lélek tovább él Istennél, nem veszi elég komolyan sem a halált, sem a halálon aratott isteni győzelmet… A Biblia szerint az emberi személy – jelenlegi, bukott állapotában – teljességgel a halál hatalmába kerül: a lélek a seol, az alvilág foglya lesz, a test pedig elporlad a sírban. Ez azonban átmeneti állapot csupán. Isten irgalmából újból életre támad az ember, úgy, ahogyan felkel a földről, ahová lefeküdt, ahogyan felébred az álomból, melyben elmerült. Nem kétséges, hogy ez a felfogás sokkal jobban megfelel a jelenkori antropológiai szemléletnek, mint a metafizikai halhatatlanság.” (Nyíri Tamás katolikus teológus)

„E század elejétől az emberi lélekbe (psziché) nyert betekintés nem teszi lehetővé sok gondolkodónak, hogy a platóni filozófia és a hagyományos keresztény tanítás állásfoglalását minden további nélkül átvegye… A keresztények számára mindenekelőtt a Biblia-tudomány eredményei tették kérdésessé a hagyományos felfogást… A gyakran léleknek fordított héber »nefes«… egyetlen helyen sem utal egyértelműen a testetlen lélekre; ugyanakkor a »met« (halott ) szóval szókapcsolatot alkotva a holott estre, a halott személyre vonatkozik… A legutóbbi évtizedekben evangélikus teológusok az ember »teljes halálá«-nak tétele mellett foglaltak állást:a halott csak Isten emlékezetében él tovább, és az utolsó napon isteni teremtői aktus révén fog majd új életre kelni. A katolikus egyházban abban nyilvánult meg a hagyományos felfogással szemben egyfajta tartózkodás, hogy a II. vatikáni zsinat útmutatásai szerint átdolgozott misekönyvben (Missale Romanum) a halottakért mondandó imákból teljesen kiiktatódott a lélek (anima) fogalma.” (Jacob Krämer katolikus teológus)

„A lélek halhatatlanságába vetett hit nem számol komolyan a halál valóságával: régi, platonikus-orfikus eredetű meggyőződés szerint csak a test kerül a halálba, a lélek-szubsztancia kikerüli azt. Sok más, idegen hatással együtt ez a filozófiai-mitikus gondolat is átkerült a kereszténységbe, és elfoglalta a biblikus reménység helyét… megüresítve a feltámadás értelmét. Az Ige szerint a teljes testi-lelki ember bűnös, ezért a halál – mint a bűn zsoldja – a teljes embert éri.” (Dr. Nagy Gyula evangélikus teológia professzor)

Üdv. Péter