A buddhizmusban mit jelent az üresség? Mi a jó abban, ha valaki üressé válik a környezetére?

"Az életnek része a szenvedés, és előbb-utóbb szenvedésbe trokollik. De vannak más dolgok is benne.

Elég durva. Minden buddhista így gondolja?"

Igen, így, de kicsit kifejtem.

Az életnek nem a szenvedés az alapja, hanem a tökéletes létből ledegradálódott éet alapja a vágy, ami szenvedést szűl. Az embereknek a vágyaiktól kell megszabadulniuk, és akkor szabadulnak meg a szenvedéstől is. Szerintük minden vágy végső eredménye a szenvedés.

Az üresség pedig abból fakad, hogy ezt belátva (ez egy fontos dolog a buddhizmusban, hogy ők nem hisznek, hanem belátnak dolgokat) a világ a vágyak miatt létrejött illúzió. Minden illúzió. Minden üres. Ha ezt is belátod, akkor megvilágosodsz, és vissza tudsz fordulni az életből a létbe.

AZt most ne kérdezd meg, hogyha minden illúzió, akkor a lét is illúzió-e, mert ennyire nem tudom. :)

Viszont elgondookodtató, hogy az anyagi világ, amit mi folyamatosan és biztosan tapasztalunk, az a tudomány mai állása szerint (szuperhúrok) illúzió, nem létezik. Nem semmi. :)

Amúgy valóban, a buddhisták vágytól való megszabadulásának, és az üresség belátásának filozófiájában van valami hidegség.

Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni. Egy azonban teljesen biztosan kijelenthető, hogy az Üresség (páli: suññatā) NEM a "semmi".

Az archaikus hagyomány megértését nehezíti, hogy az ősiség embere egészen máshogy értelmezte a legalapvetőbb fogalmakat is. Itt van mindjárt a "semmi" problémája. A modern ember ezzel a kifejezéssel "mindennek a hiányát" jelöli, míg az archaikus ember a "megnyilvánulatlant", a "nem meghatározottat" a "nem valamit", a formák és a változások világába nem lépőt érti.

A buddhista Üresség is ezzel függ össze. A Teljességre, a nem változóra, nem meghatározottra, önmagában állóra, minden dolog végső forrására és alapjára utaltak ezzel a kifejezéssel. Ezért lehet a "Valóság ürességtermészetű" és a "Valóság tudattermészetű" kijelentés egyenértékű. Megközelítés kérdése, melyiket használjuk.

Mivel az európai szellemtörténetben, a sémita dualizmus dominanciája miatt nem nagyon van hagyománya az egységtudatnak, vagy a "nemkettősség" intuíciójának, emiatt nagyon nehéz a buddhista alapfogalmakat megérteni. Kiindulásként mindenképpen René Guénon és Kaczvinszky József könyvei ajánlhatók, de így is akár több évtizedes belső munkát igényelhet, mire képesek leszünk szellemünket a megfelelő megértési szintre "visszarégiesíteni".

"Az élet szenvedéssel teli"

Buddha által megfogalmazott Négy Nemes Igazság egyike az élet szenvedéssel telisége. (Itt most tekintsünk el attól, hogy eredetileg nem nemes, hanem árja - páli: cattāri ariyasaccāni)

A "szenvedés" azonban egy nagyon profán fordítása a "dukkha" szónak. Helyesebb lenne a "kizökkentség", "középpontját vesztettség", vagy "megrázkódtatás" fordítás.

Tehát az "élet szenvedés" helyett én a "feltételekhez kötött lét kizökkentség" értelmezést javasolnám.

Az üresség, nem azt jelenti, h üres. Nem válik üressé a környezetére, csak belátja , hogy minden csak valamivel együtt létezik, értelmezhető. pl.: azt mondod, hogy a pénztárcád üres, de nem az mert csak a pénz hiányzik belőle, lehet benne bankkártya stb...

Vagy gondolsz valamiről valamit szilárdan, de megváltozik hirtelen a véleményed ellentétes irányba és most arról mondod magabiztosan, hogy az úgy van. Hogy van igazából? Igazából úgy van, hogy minden csak a fejünkben létezik, ott alakítunk ki egy valóságot, de mivel a következő pillanatban már mást gondolunk , így az üres. Tulajdonképpen szubjektíven látjuk a dolgokat.

Itt nagyon jól kifejti:

[link]