Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Kedves Jehova tanúi. Hogyan...

Stephanos kérdése:

Kedves Jehova tanúi. Hogyan értelmezitek Jézus kijelentését a feltámadással kapcsolatban?

Figyelt kérdés

Pontosabban a szadduceusok kérdésére adott válaszára gondolok.

Idézem a Bibliai részt:


23 Azon a napon szadduceusok is mentek hozzá, akik azt állítják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték őt:


24 “Mester! Ezt mondta Mózes: ha valaki meghal, és nem marad fiúgyermeke, akkor testvére vegye feleségül az asszonyt, és támasszon utódot testvérének.


25 Volt nálunk hét testvér: az első, miután megnősült, meghalt, és mivel nem volt utóda, feleségét testvérére hagyta.


26 Hasonlóan a második is, a harmadik is, és így egymásután mind a hét.


27 Végül aztán meghalt az asszony is.


28 A feltámadáskor tehát kinek a felesége lesz az asszony a hét közül, hiszen mindegyiknek a felesége volt?”


29 Jézus így válaszolt nekik: “Tévelyegtek, mivel nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát.


30 Mert a feltámadáskor nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben.


31 A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok-e, amit Isten mondott nektek:


32 Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene? Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.”


33 Amikor a sokaság ezt hallotta, álmélkodott tanításán.



A válaszokat lehetőleg támasszátok alá a Bibliával.



2015. nov. 7. 11:06
 1/8 anonim ***** válasza:

(Ézsaiás 26:19) 19 „Élni fognak halottaid. Holttesteink feltámadnak. Ébredjetek és örömmel kiáltsatok, ti porban lakozók! Mert harmatod olyan, mint a mályva harmatja, és a föld világra hozza a tehetetlen halottakat.


(Dániel 12:2) 2 A föld porában alvók közül pedig sokan felébrednek:. . .

Nem az ég hozza világra a halottakat hanem a Föld, ott "alszanak akik a feltámadásra várnak.


amint láthatod, a Biblia vers alapján , a feltámadás a földre lesz másodlagosan,

Jézus szavait első sorban az égi elhívatású keresztényekre utalva mondta, mivel Ők nem a földre támadnak fel, hanem az égi királyságban, hogy együtt uralkodjanak a Föld felett Jézussal azokon akik földi reménységűek.

Ezt nevezi égi Jeruzsálemnek, a "város" pedig a földre utal, ahol az emberek fognak élni Krisztus királysága alatt, az eredeti szándéknak megfelelően.


Istennek az ember teremtésekor nem volt soha eszében, hogy az égbe vándoroljanak a haláluk után, mivel örök élet lehetőségével alkotta őket a Földre.


Ha az általad idézett versek azt jelentenék, amit valójában hallani szeretnél, akkor a többi Biblia vers ami a halottak feltámasztásáról szól, és a Földről, Istentől származó hazugság lenne, mert Ezt Ő ígérte, és mondta ki ajkain.


Az ember a földi örök élet lehetőségét játszotta el, nem az égit., ezért kellett Jézusnak emberként meghalnia, hogy az utódok számára vissza vásárolja azt....


Ellenben az egész jogilag is logikátlan lenne,

(Jelenések 5:9, 10) . . .embereket vettél meg az Istennek minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, 10 és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és királyokként fognak uralkodni a föld felett.”


először nem volt terve, hogy az emberek égi életet kapjanak, ez a későbbiekben hozta döntésként, Mivel Jézus tökéletes emberként halt meg és élt, ezért nem tudja milyen a tökéletlen bűnre való hajlamú testben élni, ezért választott olyan társ királyokat akik segítenek abban a döntés hozatalban, hogy ki miért maradhat életben a tökéletlensége ellenére, és ki nem.


Sok minden van amit nem vesznek számításba az emberek ezzel kapcsolatban főleg a jogi, és az empátia jellegét.

2015. nov. 7. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 szp72 ***** válasza:

Ezt már én is feltettem nekik. S azt válaszolták, hogy Jézus nem a kérdésre válaszol.


A szadduceusokat a feltámadás utáni házasság érdekli, Jézus pedig a 144 ezer házasság nélküli feltámadásával válaszol. Jézus nem áll le magyarázkodni rosszindulatú kérdésekre. Őszintén szólva ez a magyarázat elég nagy hülyeségnek tűnik.

2015. nov. 7. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Első válaszolónak:

Először is köszönöm a válaszodat.

Másodszor megjegyezném, hogy nem kötekedésből írtam a kérdést.


Teljes mértékben értem amit írtál. Két évig tanulmányoztam Jehova tanúival, tehát van némi ismeretem.


A probléma a válaszod kapcsán az, amit a második válaszoló írt. Ő rátapintott a lényegre.


Én nem vitatom az általad idézett Bibliai verseket! Csupán valahogy nem áll össze a kép.

Jézus valóban az égi elhivatottságúakra célzott a válaszában? Ezt hogyan lehet alátámasztani?

2015. nov. 7. 12:00
 4/8 anonim ***** válasza:

A Szadduceusok, nem a házasságra voltak kiváncsiak, hanem a feltámadásra.

Mivel Ők tagadták, hogy van, vagy lesz feltámadás.

Ezért volt rosszindulatú.

Ez olyan kérdés volt, mint a modern korban, az, hogy Isten tud-e olyan követ teremteni amit nem bír el...


Csak, hogy kötözködjenek

Jehova volt Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, mielőtt ezek meghaltak. Csakis a halottak közül való feltámadás által lehet az élő Ábrahámnak, az élő Izsáknak és az élő Jákobnak Istene

2015. nov. 7. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 szp72 ***** válasza:

Jehova tanúi alapvetően ott tévednek, hogy szerintük kétféle üdvösség van: egy égi és egy földi. Nincs kétféle üdvösség, mert az égi és a földi üdvösség egy és ugyanaz az üdvösség. A föld és az ég egyesül, föld maga is mennyei dicsőségűvé válik, mivel maga az Isten ereszkedik a földre.


"Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: „Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak.” Akkor a trónon ülő megszólalt: „Íme, újjáteremtek mindent!”" (Jel 21,1-5)


A régi ég és a régi föld teljesen megsemmisül:


"Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik. Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, hiszen várjátok és siettetitek Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak. Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját." (2Pét 3,10-13)


Az ószövetségi próféciák valóban még egy földies üdvösségről beszélnek:


"Mert új eget és új földet teremtek; a régi feledésbe merül, és eszébe se jut többé senkinek. Örüljetek és ujjongjatok azon mindörökké, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet „öröm”-nek teremtem és népét „ujjongás”-nak. Örömöm telik majd Jeruzsálemben és ujjongani fogok népemen. Nem hallatszik többé benne sem sírás, sem jajkiáltás. Nem lesz többé benne olyan gyermek, aki csak néhány napig él; sem öreg ember, aki ne töltené be élete napjait. Mert a legfiatalabb is százéves korában hal meg; s aki nem éri meg a századik évét, az már átkozottnak számít. Házakat építenek, és ők laknak benne; szőlőt telepítenek, és ők élvezik gyümölcsét. Nem azért építkeznek, hogy más lakjék benne; s nem azért ültetnek, hogy más egye gyümölcsét. Mert népem életkora hasonló lesz a fák életkorához; és választottaim maguk veszik hasznát kezük minden munkájának. Nem fáradoznak majd hiába, és nem a pusztulásra szülik gyermekeiket, hanem az Úrtól megáldottak nemzedéke lesznek, s gyermekeik is velük egyetemben. Még mielőtt szólítanának, már válaszolok; még be sem fejezik szavukat, már meghallgatom őket. Együtt legelészik majd a farkas és a bárány; szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör; és a kígyónak por lesz az eledele. Sehol nem ártanak és nem pusztítanak az én szent hegyemen" (Iz 67,17-24)


Látható, hogy Izaiás még csak nem is ígér örök életet csak hosszút. Továbbá arról beszél, hogy Jeruzsálemi templom a kultusszal örökre megmarad a szombat és az újhold ünnepével együtt, amelyet persze a pogányok is megtartanak majd.


"Íme eljövök, hogy összegyűjtsek minden népet és nyelvet. Eljönnek majd és meglátják dicsőségemet. Jelet adok nekik; és azok közül, akik megszabadultak, elküldök néhányat a nemzetekhez: Tarsis, Put, Lud, Mesek, Ros, Tubál és Javán népéhez; aztán a távoli szigetekre, azokhoz, akik soha nem is hallottak rólam, és nem látták dicsőségemet. És hirdetni fogják dicsőségemet a nemzetek között. Visszahozzák majd minden testvéreteket ajándékul az Úrnak a nemzetek közül; lovakon, kocsikon, hordágyakon, öszvéreken és tevéken hozzák majd őket szent hegyemre, Jeruzsálembe – mondja az Úr. Úgy, ahogy Izrael fiai hozzák az áldozati ajándékot tiszta edényekben az Úr templomába. És közülük is választok majd papokat és levitákat magamnak – mondja az Úr. Mert ahogy az új ég és az új föld, amelyeket majd alkotok, fennmarad színem előtt – mondja az Úr, úgy fennmarad a ti nemzedéketek és nevetek is. Akkor majd újholdról újholdra, szombatról szombatra minden ember eljön, hogy imádkozzék a színem előtt – mondja az Úr." (Iz 66,18-23)


Látható, hogy az ószövetségi próféciákat az új égről és az új földről, amely túlságosan is földiesen képzeli az üdvösséget nyilvánvalóan képletesen kell érteni.

2015. nov. 8. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Ötödik, köszönöm az elgondolkodtató választ.
2015. nov. 9. 18:20
 7/8 Tantételbeli ***** válasza:

Kedves kérdező!


A Máté 22:23-33-at idézted az Újfordítású revideált Bibliából. A párhuzamos (szinoptikus) beszámolókat megtalálod a Márk 12:18-27 és Lukács 20:27-40-ben, azokat is érdemes elolvasni.


Arra a megjegyzésedre/kérdésedre szeretnék reagálni, hogy "Jézus valóban az égi elhivatottságúakra célzott a válaszában? Ezt hogyan lehet alátámasztani?"


Nos, nem hiába utaltam a párhuzamos beszámolókra. Lukács evangéliuma úgy írja le ugyanezt a történetet, hogy abból választ kapsz a kérdésedre. A kérdéses szakasz - Jézus válasza a szadduceusoknak - Lukácsnál így néz ki: (Én is az ÚRB-t idézem):


"Jézus így válaszolt nekik: E világ fiai házasodnak és férjhez mennek, de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból." (Lukács 20:34-36)


Jézus a szadduceusoknak adott válaszában az égi feltámadásra gondolt. Hogy miért mondjuk/gondoljuk ezt? Ez épp Lukács beszámolójából derül ki. (Ami Máténál nincs) Nézd csak:


1. "akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban"


A Szentírás Jézus hű követőiről mondja, hogy: "titeket méltónak nyilvánít [Isten] az ő országára", "méltóvá az elhívásra" (2Teszalonika 1:5,11,ÚRB) Krisztus váltsága alapján ők igazságossá lettek nyilvánítva, így Isten szemében nem bűnösként halnak meg (lásd Róma 5:1,18; 8:1). Róluk írja a Szentírás, hogy boldogok és szentek, és hogy Isten méltónak tartja őket az égi feltámadásra (Jel 20:5,6 Az égi/mennyei feltámadás itt nem lehet kérdéses, hiszen a feltámadók "az Isten és Krisztus papjai lesznek és vele fognak uralkodni ezer esztendeig")


2. "meg sem halhatnak többé"


Figyeld meg, hogyan fogalmaz Jézus. Jézus nem azt mondta, hogy nem fognak meghalni többé. Hanem azt mondta: „meg sem halhatnak többé”. ("nem is halhatnak meg soha" -Egyszerű ford.) Úgy is mondhatnánk, hogy nincsenek alávetve a halálnak, vagy hogy a halálnak egyszerűen nincs többé felettük hatalma. Vagyis ha megőrzik feddhetetlen húségüket itt a földön (vö Máté 24:13), halhatatlan/romolhatatlan égi életet kapnak, azaz vég nélküli, elpusztíthatatlan életet (1Korintusz 15:53,54). A halálnak nem lehet többé hatalma azok felett, akik Isten akaratából az égbe/a mennyekbe támadnak fel.


3. "az angyalokhoz lesznek hasonlók" (Ez minndhárom szinoptikus evangéliumnál szerepel)


Az angyalok ugyebár szellemek, szellemi lények, nincs anyagi/fizikai/kézzelfogható testük, akik a szellembirodalomban élnek, Isten közelségében. Nos, a feltámadók hozzájuk "lesznek hasonlók" Jézus szavai szerint. Azaz világos, hogy a feltámadók, akikre utal Jézus, nem a földre támadnak fel, hanem az egekbe/a mennyekbe.



Persze logikus/jogos a kérdés, hogy miért az égi feltámadásról beszélt Jézus, amikor a szadduceusok nyilvánvalóan a földi feltámadásra gondoltak, amikor megfogalmazták a rafinált kérdésüket?


Ehhez tekintetbe kell venni, hogy Jézus nem mindig arra adott választ - nyilván szándékosan -, ami az ellenségei fejében járt. Például amikor a zsidók jelt vártak tőle, azt mondta nekik, hogy: "Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem" Jézus tudta, hogy amikor ezeket a szavakat kimondja, a zsidók a szó szerinti (jeruzsálemi) templomra gondolnak majd. Ám ő maga nem erre gondolt, hanem "testének templomáról beszélt" (János 2:18-21,ÚRB) A képmutató szadduceusok nem hittek a feltámadásban. Így Jézus nem érezte szükségesnek, hogy válaszoljon az ostoba kérdésükre és meggyőzze őket a földi feltámadásról, amiről a héber szent írások már bőséggel szóltak. (vö. Péld 23:9; Máté 7:6 és Csel 23:8) Jézus a válaszában - azzal együtt, hogy ismételten bölcsen megválaszolt az ellenfeleinek, bár ők azt nem értették/nem érthették meg - az őszinte tanítványainak akart elmondani részleteket az égi feltámadásról,hiszen rájuk az égi feltámadás várt.

2015. nov. 14. 02:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 szp72 ***** válasza:

@: Jézus nem mindig arra adott választ - nyilván szándékosan -, ami az ellenségei fejében járt.


"Jézus ezt mondta nekik: „Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát? Mert az emberek amikor már feltámadtak a halálból, nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok, mint az angyalok a mennyekben." (Mk 12,24-25)


Jézus pontosan a kérdésre válaszol. Kié lesz az asszony? Senkié, mert a feltámadás után nincs házasság.

2015. nov. 14. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!