Az Úr miért keményíti meg néha az emberi szíveket?

Nem keményíti meg,

(2Mózes 8:15) 15 Amikor a fáraó látta, hogy enyhült a baj, megkeményítette szívét, és nem hallgatott rájuk, ahogy Jehova megmondta.

(2Mózes 14:17) 17 És én hagyom, hogy konokká váljon az egyiptomiak szíve,. . .

azért van így írva mert Isten már előtte tudta, hogy a Fáraó így fog reagálni,

En élvezem ezt az életet, örülök, hogy létezem.

A fáraó nagyon sokszor konok maradt, Istennek nem volt túl nehéz dolga, hogy így maradjon, mert ez önkéntes döntése volt. Ahogy az is önkéntes döntés, hogy valaki nem is ért a témához, mégis beír orbitális hülyeséget.

Ez egy nagyon-nagyon érdekes és fontos kérdés. Mitől kemény az ember szíve? Miért gondolkodik úgy, ahogy gondolkodik? Miért van az, hogy az egyik ember könnyebben hisz, mint a másik, az egyik ember előbb, a másik később, a harmadik soha nem tér meg? Ki ezért a felelős? Az Isten, a környezet vagy az ember maga?

Hisszük, hogy az embernek van szabadsága, van döntési joga és felelőssége, hogy hisz vagy nem hisz. Ugyanakkor kár volna tagadni, a döntéseinket nagyban befolyásolják a környezetünk, a neveltetésünk, az élményeink stb. Vagyis a hit ajándék is, nem mindenkinek van módja hinni, van akinek egy nagyobb kegyelemi élményre volna szüksége, hogy higgyen, s van aki egy nagyobb kegyelem hatására sem hisz:

"Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a csodák, amik nálatok történtek, már régen szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. De mondom nektek: Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. Te meg Kafarnaum! Vajon az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, a mai napig állna. Egyébként mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked." (Mt 11,20-24)

Vagyis a szívünk keménysége nem csak a saját felelősségünk, hanem végső soron Istené is, aki a történelem Ura. Isten elvileg irányíthatta volna másképp is az események folyását vagy teremhetett volna egy másik fajta világot, de történetesen Isten így döntött, hogy ezt és ezt megengedi, azt és azt pedig nem.

Mivel minden visszavezethető Isten akaratára, hiszen semmi sem történhet meg, amit meg ne engedne, ezért mondhatjuk, hogy a szívünk keménységét is tulajdonképpen Isten szabályozza.

Nem arról van szó, hogy Isten direkt megkeményíti a szíveket, hogy örömét lelje a büntetésben. S főleg nem arról van szó, hogy Isten direkt azért keményíti meg a szíveket, hogy utána elkárhozzunk. Ez az utóbbi egy nagyon ostoba és eretnek kálvinista tanítás.

Hanem csak arról van szó, hogy Isten megengedi a szívek keménységét. S bár a szív keménysége egyben büntetést is eredményez, ennek is csak az a célja, hogy meglágyítsa a szíveket, hogy a keményszívű is meglágyuljon vagy mások okuljanak a kárán.

Senki nem vonhatja felelősségre Istent, hogy miért nem kapott nagyobb kegyelmet, s ezért miért van nagyobb bajban. Nem vádolhatod Istent, ő annak ad és annyit ad amennyit akar, te kaptál, amit kaptál, azt kell kamatoztatnod, azzal kell elszámolnod, nem pedig azzal, amit nem.

De hogyan értsük a Róm 9,13-24-et, amely a kálvinista eretnekség fő hivatkozása?

"Írva van ugyanis: „Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.”

Mit szóljunk ehhez? Nem igazságtalanság ez Isten részéről? Szó sincs róla! Hiszen megmondta Mózesnek: „Irgalmazok, akinek irgalmazok, és könyörülök, akin könyörülök.” Tehát nem azon múlik, aki erőlködik vagy aki törtet, hanem az irgalmas Istenen. Az Írás ugyanis azt mondja a fáraónak: „Azért támasztottalak téged, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy híre terjedjen nevemnek világszerte.” Így hát akinek akar, irgalmaz, és akit akar, megátalkodottá tesz. Erre ezt az ellenvetést teszed: „Miért von felelősségre akkor mégis? Hiszen ki állhat ellen akaratának?” Ember, ki vagy te, hogy perbe szállj az Istennel? Mondhatja-e a mű mesterének: miért alkottál engem ilyennek? Vagy nem a fazekastól függ, hogy ugyanabból az anyagból egyik edényt díszesnek, a másikat közönségesnek készíti? Ha tehát Isten nagy türelemmel elviselte a harag edényeit, melyeket pusztulásra szánt, nem azért tette-e, hogy megmutassa haragját és kinyilvánítsa hatalmát? Ha viszont az irgalom edényein, melyeket a dicsőségre készített, dicsőségének gazdagságát akarja megmutatni? Ezek közé hívott meg minket, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is."

Isten minden egyes ember üdvösségét akarja: "aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére." (1Tim 2,4)

Ezért nem olvashatjuk a Róm 9,18-at így: Így hát akinek akar, irgalmaz, és akit akar, a kárhozatra rendel. Nem erről van szó, hanem arról, hogy a világ Isten megengedő akaratából úgy alakult, ahogy alakult, hogy az egyik megkapta a megtérés kegyelmét a másik nem, az egyik így elkerül bizonyos ideglenes büntetéseket a másik nem. A szövegkörnyezetből egyértelmű, hogy Pál arról beszél, hogy a zsidók egyenlőre nem kapták meg a megtérés kegyelmét, de ez természetesen nem lesz mindig így, annak is eljön az ideje:

"Szívem vágya és könyörgésem az Istenhez, hogy üdvözüljenek. Tanúságot teszek róluk, hogy van bennük buzgóság Istenért, de hiányzik a helyes megértés." (Róm 10,1-2)

"Nem szeretném, testvérek, hogy tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában, hogy bölcseknek ne képzeljétek magatokat. A vakság csak részben veri Izraelt, míg a pogányok teljes számban meg nem térnek. Akkor majd egész Izrael üdvözül, amint írva van: Sionból jön a szabadító, ki eltörli Jákob gonoszságát: ez lesz szövetségem velük,

amikor megbocsátom bűnüket." (Róm 11,25-27)

Isten senkit sem fog felelősségre vonni arról, amiről nem tehet:

"Az a szolga, aki ismeri ura akaratát és mégsem áll készen és nem tesz akarata szerint, sok verést kap. Aki pedig nem ismeri, de büntetésre méltót tesz, kevesebb verést kap. Mindattól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és akire többet bíztak, attól még többet fognak számon kérni." (Lk 12,47-48)