Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A Hit gyülekezete mely magyaro...

W_Gyuri kérdése:

A Hit gyülekezete mely magyarországi egyházakkal, felekezetekkel van szoros és jó kapcsolatban?

Figyelt kérdés

2015. dec. 5. 21:25
1 2 3
 21/22 anonim ***** válasza:

Köszönöm a 19-es hosszú elemzést. Sok dolog kiderült számomra, egy kicsit félrement, nem gyűlölök senkit, főleg nem nemzeteket, csoportokat, áldott-szeretett (szakmai)mesterem pedig az egyébként teljesen érdektelen testi "származás"szerint zsidó volt, aki viszont hitte Jézus Krisztust.

1. főleg történelemmel és jövendölésekkel és az Ószövetséggel foglalkozik a gyül. és tagjai.

2. ebben nagyrészt elfeledkezik arról, mit írtál: "Az Újszövetség nem emelte a nemzeteket a zsidók fölé, csupán melléjük, azaz Isten számára ugyanolyan értékes" - minden ember nemzettől, rassztól, nemtől MINDENTŐL függetlenül. Mert Isten gyermeke az ember. Akik magukat mások fölé emelnek, biztos hogy súlyos ítélet alá esnek (a magyarok is, a kínaiak is) - elég sok helyen szól erről az ÚSZ. Barátságban kellene élni a nemzeteknek - úgy, hogy közben mindenki megtarthassa nemzeti identitását.

3. ez nem az én utam, nem büszkén mondom, hanem félve, szégyellve: egyáltalán nem érdekelt a történelem (hazugságot tanítottak, talán azért), a politika, a gazdaság sem (nem értem, művészetekkel foglalkozom), nem érdekel, beleértve Israel államot és magukat mai napig kiválasztottnak hitt embereit. Mert ma már minden ember kiválasztott!

Ez egy nagyon fontos szellemi útravaló Krisztustól, akik nem így gondolják, ma is halálra kínoznák a szelíd, kegyes Krisztust. Ahogy Kajafás mondta amikor Jézust megakarták ölni:

"inkább egy ember vesszen oda, mint hogy az egész nemzet." Bűnbakot csináltak az édes Jézusból! Csak egy dologra nem számítottak: ez "bűnbak" megszólalt. Szólt, leírták, Jó Üzentekben, és ez lett a végzete a Kajafás-féléknek.

Ez, amit 2000 éve nem akarnak megérteni, de ma már egyre többen értik, ahogy József Attila írja:


"Én mondom: Még nem nagy az ember.

De képzeli, hát szertelen.

Kisérje két szülője szemmel:

a szellem és a szerelem!"


- ez lényege volt a inkarnálódott Logosz tanításának, hiszen ettől vagyunk emberek, ettől tudunk szavakkal kommunikálni, hogy a Logosz bennünk van, ettől vagyunk Isten áldott gyermekei.


»Gyertek, Atyám áldottai! Örököljétek azt az királyságot, amit Isten a világ kezdete óta elkészített nektek!"

Mt25,34

2015. dec. 9. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 anonim ***** válasza:
Kedves huszadik, attól még nem lesz igaz.
2015. dec. 10. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!