Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mit jelenthet ez szerintetek?...

Mit jelenthet ez szerintetek? "Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. "

Figyelt kérdés

2016. ápr. 28. 09:50
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Azt, hogy újjá kell születni (Jn 3,3-8). A víz az Isten Beszéde (Ef 5,26), a Szellem pedig Isten Szelleme. Ahhoz, hogy az ember újjászülethessen, az Isten Szelleme által kijelentett igére van szüksége, amit befogad a szívébe, és Isten Szellemének a tevőleges munkájára (Tit 3,5), ami válasz az ember hitére. Nem az ember teszi ezt önmagával, hanem Isten teszi vele. De e nélkül az "újjászülés" nélkül, amit Isten tesz az emberrel, lehetetlen meglátni a láthatatlanul eljött Isten országát, és belépni abba (Lk 17,20-21). Ezen kívül a víz utalás magára a vízkeresztségre is, ami az újjászületés utáni első emberi válasz, egyben szellemi vízválasztó is. A Szellem pedig jelenti a Szent Szellemben való keresztséget is, ami az újjászületés és vízkeresztség utáni következő lépés, ám a gyakorlatban előfordul, hogy előbb veszi valaki a Szent Szellemet, és utána keresztelkedik meg. A keresztség akkor is szükséges, ha már betöltött valakit Isten Szelleme (Mk 16,16). Az újjászületés előtti keresztség pedig bibliai szempontból nem keresztség, hanem egy a Bibliától elrugaszkodott beavatási rítus, ami semmilyen pozitív befolyással nincs az ember életére, inkább ellenkezőleg.
2016. ápr. 28. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
0%

(János 3:5) 5 Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony mondom neked, ha valaki nem születik víztől és szellemtől, nem mehet be az Isten királyságába.


Ha a ’víztől születés’ a vízben való megkeresztelkedésre utal, akkor mit jelent a ’szellemtől születés’? Nikodémusz és Jézus beszélgetése előtt Keresztelő János kijelentette, hogy nemcsak a víz fog szerepet kapni a keresztelkedésnél, hanem a szellem is. Ezt mondta: „Én vízzel kereszteltelek titeket, ő [Jézus] pedig majd szent szellemmel fog keresztelni titeket” (Márk 1:7, 8). Márk, az evangéliumíró beszámol az első ilyenfajta keresztelkedésről: „Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és János megkeresztelte őt a Jordánban. És azonnal, ahogy feljött a vízből, látta, amint az egek szétnyílnak, és a szellem, mint egy galamb, leszáll rá” (Márk 1:9, 10). Amikor Jézus bemerült a Jordánba, vízzel keresztelkedett meg. Abban a pillanatban pedig, hogy megkapta a szellemet az égből, szent szellemmel is megkeresztelkedett.


Figyeld meg, hogy Jézus először vízben keresztelkedett meg, majd megkapta a szent szellemet. A korai tanítványok is először vízben keresztelkedtek meg (néhányuk Keresztelő János által), és ezután kapták meg a szent szellemet (János 1:26–36). Ehhez hasonlóan a 3000 új tanítvány is először vízben keresztelkedett meg, és utána megkapták a szent szellemet.


napjainkban:

Először a személy megbánja a bűneit, felhagy a helytelen cselekedetekkel, átadja az életét Jehovának, hogy imádja és szolgálja őt, és mások előtt is kifejezésre juttatja az önátadását azáltal, hogy vízben megkeresztelkedik. Mindezek után, ha Isten kiválasztja őt, hogy uralkodó legyen a Királyságában, akkor felkeni őt szent szellemmel. Az első lépés (keresztelkedés vízzel) a személytől függ, a második lépés (keresztelkedés szellemmel) pedig Istentől. Ha egy személy esetében mindkét keresztelkedés megtörténik, akkor újraszületik.

Vajon miért használta Jézus a Nikodémusszal folytatott beszélgetésben a ’víztől és szellemtől születik’ kifejezést? Ezzel hangsúlyozta, hogy akik megkeresztelkednek vízzel és szellemmel, azok jelentős változáson mennek keresztül. A következő cikk ezt fogja megvizsgálni.

2016. ápr. 28. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Tanú: ha másolsz, akkor legalább legyen annyi eszed, hogy a végét, ami mutatja, hogy megint nem a saját gondolatodat írtad le, lecsippantod...


Az első válasz a helyes, a második válasz olyanoktól született, akiknek halvány fogalmuk sincs a Szentlélekről. A tanú még azt is kegyesen átugorja az őr(dög)torony kedvéért, hogy a Szentlélek (nagybetű, te Istentagadó), galamb formájában szállt le a mennyből, Jézusnak kellett elküldenie őt, miután megdicsőülve hazament, és minden esetben személyként is beszél róla a Biblia.


Lehet tudni, ha betölt. Azt mindenki tudja, aki átéli. Kivéve a tagadókat, akik szerintem ezzel ki is merítik a Szentlélek káromlás fogalmát.

2016. ápr. 28. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

1. Meg kell keresztelkedni a vízben teljes alámerítéssel és a szükséges papsági felhatalmazás által. Ez a víz általi keresztség.

2. Részesülni kell a Szentlélek ajándékában, felhatalmazott papságviselő kézrátétele által (konfirmáció). Ez a tűz általi keresztség, mert a szertartás során melegséget érzünk a szívünkben.


3. Bemenni Isten országába az a megdicsőülést jelenti az Atya személyes jelenlétében. Ennél kevesebb az üdvözülés, ahhoz elég ha jó emberek vagyunk; ez Krisztus jelenlétével jár. Ennél még kevesebb a feltámadás, mert az ingyenes ajándék Krisztustól, mégcsak jónak sem kell lenni hozzá és a Szentlélek jelenlétével jár, ami itt a földi életben is elérhető.

2016. ápr. 28. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Nem lehet a törvényből üdvözülni szügséges venni a Szent Lelket. Ismerek olyat aki otthon imádkozott és kapta meg a Szent Lelket a nyelveken szólással. A viz keresztség maga az ige Jézus Krisztus evangéliuma de olyat is ismerek akik a keresztelő kádban kapták meg a Szent Lelket.
2016. ápr. 29. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!