Mi a gyónás valódi értelme?

Öröm-e a gyónás?

Rovatunkban ezúttal a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium 11. osztályosai - Kádár Krisztián, Kuti Anna és Sonnevend Margit - teszik fel életre-való kérdéseiket Pákozdi István egyetemi lelkésznek.

"Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek, akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak." (Jn 20-23) Mi lehet az oka, hogy manapság nem nagyon kérünk ebből a kegyelemből? Pontosabban kérnénk mi, csak ne kellene átlépnünk érte a gyóntatóhelyiség küszöbét, ne kellene egy másik ember füle hallatára megvallanunk azokat a bűneinket, amelyeket magunk előtt is szégyellünk. Miért van szükség bűneink eltörléséhez a pap közvetítésére? Vagy inkább az embernek segít az, hogy a bűnbánatban kísérője is legyen, amikor Isten elé áll?

Anna: Mi a legnagyobb bűn?

P. I.: Minden bűn azt jelenti, hogy az ember elszakad Istentől. Tudva és akarva hátat fordít neki, visszautasítja szeretetét.

Krisztián: Van olyan mérce, amely a körülményektől függetlenül megmondja, hogy mihez tartsuk magunkat?

P. I.: De van: a tízparancsolat, amelyből azt látjuk, hogy a legnagyobbak az emberi élet ellen elkövetett bűnök. Nemcsak az ötödik parancsolat, a gyilkosság tilalma, hanem általában az ember testi-lelki-szellemi élete elleni bűnök mindenestől. Az egyház kezdetben, az első századokban a legnagyobb bűnnek a hittagadást vélte. Sokan voltak, akik ezt megbocsáthatatlannak tartották. Mert a hittagadók olyan rossz példát mutattak a többieknek, amivel őket is gyengítették.

Krisztián: A cél mennyire szentesítheti az eszközt?

P. I.: Ezt a szabályt a keresztény erkölcstan nem tartja elfogadhatónak. Egy önmagában rossz tettet nem követhetek el egy vélt jó érdekében. Vegyük példának a gyónást. A pap, aki őrzi a gyónás titkát, akkor sem árulhatja el azt, ha esetleg valakinek az életét menthetné meg a gyónásban rábízott információ segítségével. Egy ilyen helyzetben mindent meg kell tennie, hogy segítsen, de a gyónási titkot nem adhatja ki.

Krisztián: Milyen gyakran kell elmenni gyónni?

P. I.: Érdekes, hogy Olaszországban a gyónás természetes gyakorlat. Ha vétkeznek, minél hamarabb keresnek egy papot, és meggyónnak. Ahogy megállunk egy utcai vízcsapnál, és megmossuk a kezünket, ha bepiszkolódott. Többször előfordult már velem Rómában, hogy a Szent Péter téren azzal állított meg egy ember, hogy gyónni szeretne. Az egyház parancsa szerint egy évben egyszer szentgyónást és szentáldozást kell végeznünk. Ezzel fejezzük ki Istenhez tartozásunkat. Ha ennyit sem teszünk meg, akkor mi közünk van Istenhez?

Margit: Mi alapján végezzünk elkiismeret-vizsgálatot? Például a nagymamám

lelkitükre elavult már, vagy ezek időtálló mércék?

P. I.: A lelkitükör mankó - nem szentírás, de általában a tízparancsolaton alapul. Minden korban keletkeztek lelkitükrök, de szóhasználatuk idővel elavult. Bernhard Häring, a XX. század egyik legjobb morálteológusa írt egy kis könyvet, amelynek címe megdöbbentő: A gyónás öröme. Ugyanis rendszerint azt szoktuk gondolni, hogy a gyónás egy műtéthez vagy foghúzáshoz hasonlít. Ez a kis füzet viszont arról beszél, hogy a gyónás örömteli dolog. Található benne lelkitükör a gyónás előtti felkészüléshez. Mostanában jelent meg az Egyetemisták imakönyve, amely szintén tartalmaz fiatalok számára készült lelki tükröt.

Margit: Miért tartja fontosnak az egyház a "fülbe gyónást"?

P. I.: Nem "az egyház", hanem épp azok az emberek tartották ezt fontosnak, akik egyre kevésbé kívántak élni a nyilvános vezekléssel, amely az első századok gyakorlata volt a bűnbánatban. Sokan nem merték vállalni a nyilvános bűnvallást. A VI. században ír szerzetesek találták ki, hogy az is elég, ha az egyháznak csak egy képviselője, egy szerzetes vagy egy pap van jelen a bűnbánatnál, és megadja a feloldozást az egyház nevében.

Margit: Miért kell rács a gyóntatószékbe?

P. I.: Ez azért alakult ki, mert a gyónó nem közönséges emberi párbeszédre jön, ahol fontos lehet az, hogy a másik mosolyog vagy neheztel mindazért, amit hall. A gyónó az Isten előtt áll, és számára elég, ha a pap hangja jön át a rácson. Az volt a cél, hogy a két embert elválasszák, amennyire lehet, de annyira azért mégsem, hogy a gyóntató ne legyen jelen. Hiszen az a gyónás érvénytelen, ahol a két fél fizikailag nincs egy helyen.

Anna: Tehát telefonban nem is lehet gyónni?

P. I.: Telefonon, interneten, levélben nem lehet érvényes gyónást végezni. Hiába lehetne egy virtuális gyóntatószobát nyitni az interneten, az nem pótolhatja a személyes jelenlétet, és a titoktartást sem biztosítja feltétlenül, amely a fülbe gyónással vált kötelezővé. A gyóntató még azt sem árulhatja el senkinek, hogy járt-e nála az illető. Azt pedig, hogy gyónt-e, és főleg, hogy mit, akár az élete árán is titokban kell tartania. Ez szükséges ahhoz, hogy az, aki Krisztus helyetteseként megtestesíti az apostoli egyházat a gyónó számára, megszerezze az emberek bizalmát.

Margit: Lélektanilag mi a szerepe annak, hogy pap jelenlétében vallja meg bűneit az ember Istennek?

P. I.: Nagy jelentősége van, mert a gyónásban nem automatikusan történik a feloldozás, hasonlóan egy italautomata működéséhez, ahová bedobom az ötvenest, mire kicsurog az ital. Ez egy olyan találkozás, amelyben a pap választ ad arra, amit hallott. Ez mindig egyénre, korra szabott, alkalomhoz illő és ahhoz méltó. Egy papnak éreznie kell, hogy egy nagy bűnösnek, aki sírva jön be, nagy vigaszra van szüksége. Egy fiatalnak, egy házasnak, egy édesanyának, egy nagyszülőnek mást és mást kell mondania.

Anna: Felelős a pap azért, hogy egy gyónás mennyire sikerül őszintére?

P. I.: Nem feladata a papnak, hogy vájkáljon annak a lelkében, aki gyónni jött. Akkor kell kérdésekkel segítenie, ha erre külön megkérik.

Margit: Előfordulhat, hogy a pap tudja, hogy a gyónó nem mond igazat. Ilyenkor mit tehet?

P. I.: A pap tudhatja, hogy a gyónó nem mond teljesen igazat. Rákérdezhet, hogy valóban így gondolja-e. Ha az azt feleli: igen, akkor a pap nem hazudtolhatja meg.

Anna: És feloldozza abban a tudatban, hogy nem mond igazat?

P. I.: A gyónó a saját lelkiismeretével áll Isten elé. A papnak az a dolga, hogy az elé tett bűnöktől Isten nevében megadja a szabadulást.

Margit: Vannak olyan súlyos bűnök, amelyek alól nem oldozhat föl a pap?

P. I.: Vannak úgynevezett püspöknek fönntartott esetek. Ez azért alakult ki, mert bizonyos bűnök sokszor fordultak elő, és ez másokat is fölbátorított, hogy elkövessék e vétkeket. Vegyük például az abortusz kérdését, amely sajnos nem új keletű probléma. Mivel egyre gyakrabban fordult elő, és számos nő, sőt, a társadalom kezdte bátorítani erre az érintetteket, az egyház kénytelen volt kiemelni ezt a bűnt, és kijelentette, hogy az nem oldozható föl egyszerűen úgy, hogy bemegyek a gyóntatószékbe, és azt mondom, volt három abortuszom. Manapság az egyház a feloldozás kérdését nem veszi ennyire szigorúan. Majdnem minden papnak joga van a "püspöknek fenntartott" esetek föloldozására is. Hiszen félő, hogy a gyónónak nem volna ereje elmenni az egyházmegye központjába, fölkeresni a püspököt a föloldozásért. Valószínűbb, hogy inkább nem foglalkozna a bűnével, és az sokkal rosszabb lenne.

Krisztián: Mit jelent a Szentlélek elleni bűn?

P. I.: Aki megátalkodik a rosszban, tartósan bűnben él, és nem érdekli az, hogy Isten erről mit gondol, az kizárja a Szentlelket.

Anna: Ha én Istent okolom egy szerencsétlenségért, az ugyanúgy a Szentlélek elleni bűn?

P. I.: Ilyenkor perelünk Istennel, ahogy Jób is, de ő nem szállt szembe az Úrral. Ha valaki így lázadozik, azt azért nem nevezném Szentlélek elleni bűnnek, mert ilyenkor az ember elismeri az Istent. A Szentlélek elleni bűn lényege az, hogy nem kell, és nem is érdekel Isten.

Anna: Az "istenkísértés" is Szentlélek elleni bűn?

P. I.: Bizonyos mértékig igen, mert azt várom el Istentől, hogy amikor veszélynek teszem ki magam, álljon ki mellettem, és tegyen értem csodát. Ez a gyónással kapcsolatban is gyakran előfordul. Elkövetek valami nyilvánvaló rosszat azzal a hátsó gondolattal, hogy "majd úgyis meggyónom". Az ilyen gyónás nem érvényes, mert az üdvösségemmel játszom.

Margit: Meg lehet bántani Istent a bűneinkkel?

P. I.: Máshogy kell ezt elképzelni, mint ahogy az emberek megbántódnak. De a bűn mégiscsak az isteni rendet, az Isten jóakaratát sérti.

Anna: De fájhat neki az ember bűne?

P. I.: A világban lévő gonoszság, az ember bűne mélyen érinti Istent. Ezért mondja Jézus, hogy a Mennyei Atya jobban örül egy megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak. Isten szeretete akkor is megmarad, amikor a vétekben eltaszítjuk őt.

Anna: Védelmet jelent a gyónásban kapott szentségi erő a további kísértésekkel szemben?

P. I.: Nem úgy védelem, mint egy burok vagy páncél, de mégiscsak védelem, mert amikor gyónunk, ellökjük magunktól a bűneinket. Ezért fontos, hogy a gyónásban múlt időben beszéljünk. Ne azt mondjuk, hogy: "haragosom van", "én olyan lopós vagyok", "rám az jellemző, hogy káromkodom". Ez nem gyónás. Ezeket mindig múlt időben kell megfogalmaznunk. Csak akkor jó elmenni gyónni, ha mindez már messze a hátam mögé vetett valóság, amelytől most, hogy már megbántam, egy kicsit el is szakadtam.

Margit: Mi jellemző a gyónás utáni állapotra?

P. I.: A gyónás utáni állapotban az örömöt kell megélnünk. A gyóntatószék előtt azt érezzük, borzasztó málhák nyomják a hátunkat, mintha egy kövekkel teli hátizsákot cipelnénk. A gyónásban ezt leveszik rólunk, és újra teher nélkül, szabadon szárnyalhat a lelkünk. Ehhez hasonlót az is megtapasztal, aki egy titkos belső szorítását elmondja a barátjának. Megkönynyebbül attól, hogy beszélhetett róla. A gyónás ennél sokkal több, mert Isten a bűnt tényleg megsemmisítette. A köveket összetörte, a terhet sem nekem, sem másnak nem kell továbbcipelnünk. Krisztus magára vette, és a keresztfán egyszer s mindenkorra megsemmisítette adóslevelünket.

"A gyónást nem Jézus rendelte."

A bűnbocsánat szentségét igenis Jézus rendelte, egészen világosan (Ján. 20, 23), Ebből pedig világosan folyik az Anyaszentegyháznak az a joga, hogy pontos bűnbevallást is követeljen, mert másképp lehetetlen lenne Jézus rendelése szerint okosan és igazságosan eldönteni, vajon ebben vagy abban az esetben a pap mint az Egyház képviselője "megbocsássa"-e a bűnöket, vagy "megtartsa". Ha nincs gyónás, akkor honnan tudja a pap, mit kell megbocsátania s mit megtartania? Osztogassa a bűnbocsánatot ész nélkül? Adjon bocsánatot a javulni nem akaró méltatlannak s tartsa fenn a bűneit éppen a bánkódónak? S honnan szerezzen a pap másképpen biztosítékot arra nézve, hogy a bűnös komolyan meg is akar térni, bűnét igazán megbánta-e s meg akar javulni?

"A gyónást a IV. lateráni zsinat hozta be 1215-ben."

A lateráni zsinat csak azt a törvényt állította fel, hogy minden katolikusnak legalább évenkint egyszer kell gyónnia s áldoznia. De a gyónást magát (és az áldozást) nem a zsinat hozta be, mert az megvolt a kereszténység legelejétől kezdve. A 2. és 3. század eretnekségei, pl. a montanizmus és novatianizmus, éppen azzal vádolták az Egyházat, hogy nagyon is könnyen megbocsátja a bűnöket. Aranyszájú Szent János beszél egy feltűnő esetről, amikor egy gyóntató pap a gyónás körül visszaélést követett el; ez pedig a 4. században történt. A gyakori gyónást már Szent Benedek († 547) szerzetesei gyakorolták. Valótlan beszéd tehát, hogy a gyónást csak a 13. században hozták volna be.

"Én csak az Istennek gyónok."

Te akarod meghatározni, bűnös ember, mi elég a bűnbocsánatra? Nem az Isten határozza-e azt meg, az, akit te megbántottál? Mióta szokás az, hogy a vétkes szabja meg, hogyan tesz eleget vétkéért? Aki vétkes és bocsánatot óhajt, ne maga akarja megszabni a kegyelem feltételeit, hanem azt keresse, milyen feltételekhez kötötte a megbántott Isten a bűnbocsánatot!

Ha Krisztus Urunk a papságra bízta a bűnbocsánat osztását, vagy pedig a bűnök megtartását a mennyben is (Ján. 20, 23), akkor bizony nem elég, ha csak "az Istennek" akarsz gyónni! Gyónhatsz, de Isten feloldozást nem ad, mert azt az Egyházra bízta.

"A pap is bűnös ember, hogyan lehet ő a lelkiismeretek bírája?"

A pap mint bűnös ember maga is köteles gyónni. Mint lelkiatya azonban nem a saját ártatlansága vagy életszentsége alapján ítélkezik, hanem mint Krisztus felkentje s megbízottja.

"A gyónás erkölcstelen, mert benne szemérmetlen dolgokról is van szó."

Hát ha valaki hasonló ügyekkel az orvos vagy a bíró elé kerül, nem köteles-e ott is őszintén bevallani bizonyos, nem éppen napvilágra vágyó dolgokat? S nem éppen a VI. és IX. parancs körüli bűnök azok, amelyekben az emberek leginkább esnek az önámítás és szépítgetés veszedelmébe, hacsak őszintén s becsületesen meg nem vallják a gyónásban erre vonatkozó ballépéseiket is? Elvégre visszaélni a legszentebb és legkomolyabb dolgokkal is lehet, de vajon ezért meg kell-e szüntetni a szükséges és mindenképp hasznos intézményeket, főleg ha azok nyilvánvalóan Jézus rendelésén alapulnak?

Ne a gyónástól féltsék az erkölcs nemes buzgalmú őrei a hívek lelki tisztaságát! Valóban ne! Van más tényező elég, amitől jobban félthetnék azt! Ők azonban csak ott látnak veszélyt, ahol éppen a leghatározottabb lélektisztogatás s legkomolyabb erkölcsvédelem folyik, a legsikeresebb harc a bűn és erkölcstelenség ellen. Mi ez? Magyarán: egyszerű képmutatás!

"A papok azért sürgetik a gyónást, hogy ezáltal megtudják a családok titkait s uralkodjanak a lelkeken."

Gyermekes elképzelés! A gyóntatók nagyon kevés "családi titkot" tudnak meg a gyónásból, mert pl. a gyónásban neveket említeni nem is szabad s a legtöbb gyónásban nyoma sincs semmiféle családi "titok" felderítésének. Akkor már sokkal inkább az orvosi gyakorlatot kellene eltörölni ezen a címen!

Azonkívül a papnak úgysem szabad semmit sem bármily értelemben is felhasználni, amit a gyónásból megtud; ez a "titok"-vadászat tehát a gyakorlatban semmit sem használna neki. "Uralkodni" ezen az úton meg ugyancsak nem volna módja neki! Egyébként "uralkodni" a lelkeken: mit jelent ez? A pap igenis vezetni akarja a lelket, mert ez a Krisztustól rendelt kötelessége, de mire? Vezetni az igazság és kötelesség útján, visszatartani a rossztól, buzdítani s lelkesíteni az erényre, tisztaságra, szeretetre, lelkiismeretességre. Olyan nagy baj ez? Olyan veszedelmes "uralkodás" ez?

"A gyónás könnyelmű továbbvétkezésre csábit. "Úgyis meggyónom", mondják sokan s utána éppúgy vétkeznek, mint azelőtt."

Aki így tesz és érez, az érvénytelenül is gyónik. A bűnbocsánatnak ugyanis nem a gyónás egyedül a lényeges feltétele, hanem még inkább a mély és őszinte bánat, valamint a komoly és elhatározott erősfogadás. Ha egyesek komoly erősfogadás nélkül gyónnak, azok magukat csalják meg, de ezek szerint nem is lehet a gyónás intézményének értékét megítélni. Valóságban éppen az őszinte gyónás és bánat szokott a bűn elkerülésének s életünk megjobbításának bámulatos erejű eszköze lenni. Az emberek az igazi gyónás által nem könnyelműbbek, hanem ellenkezőleg, komolyabbak, jobbak, erkölcsösebbek, hősiesebbek lesznek.

"Az Egyház régen pénzért osztogatta a bűnbocsánatot."

Ez a mese is a legrosszabb fajta hitvitázó irodalom és vallásgyűlölet kitalálása. Soha az Egyház bűnbocsánatot pénzért se nem ígért, se nem adott. A búcsúk elnyerését néha bizonyos jócélú adakozáshoz kötötte mint feltételhez s ezt, megengedjük, Luther korában egyes túlbuzgó szerzetesek oly ügyetlenül és ferdítve hirdették, mintha maga a jótékonycélú adomány lenne a búcsú megszerzésének ára. Ezt azonban az Egyház sohasem tanította s a búcsúval való visszaélések ellen maga is azonnal közbelépett. A búcsú egyébként maga sem "bűnbocsátás", hanem csak bizonyos ideiglenes büntetések elengedése az Egyház oldozó és kötő hatalma alapján.