Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Keresztények, mennyire veszite...

Keresztények, mennyire veszitek komolyan az Ószövetségben leírtakat?

Figyelt kérdés

A kérdést nem provokációnak szánom, csak vallásos ismerőseim néha kiakadnak, hogy ószövetségbeli dolgok miatt szidják a kereszténységet.

Akkor az Ószövetségben leírt tanítások olyanok, mintha nem is léteznének, mert azokat a zsidókhoz írták? És akkor mi van a 10 parancsolattal?

Tényleg nem provokálni akarok senkit, meg retardált sem vagyok, mert nem ismerem ki magam az ilyen vallási dolgokban, szóval légyszi normális hangnemben válaszoljatok. Előre is köszi...


2016. máj. 21. 20:21
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
45%

Annyira feltétlenül, hogy csak ritkán szoktam hangosan felnevetni az olvasása közben. Például amikor a Dágon szobor leborult a Frigyláda előtt, ezen nagyon jót nevettem, pedig már ismertem a történetet.


Az Ószövetség Isten örök igéje, s mint olyan, nem változik meg soha, és nem is száll el. Maga Jézus mondta, hogy az ég és a föld elmúlik, de az Írásból egyetlen jod, vagy pontocska el nem múlik úgy, hogy be ne teljesedne.


Nem értem az ismerőseid felháborodását, az Ószövetségben nincs semmi, amit keresztényként szégyellni kellene. Nincs benne semmi olyasmi, amit a tájékozatlan és műveletlen rögtönítélő bírákon kívül bárki felhozhatna Isten ellen, a zsidóság ellen, pláne nem a kereszténység ellen. Aki ilyennel hozakodik elő, az még a felszín kapargatásáig sem jutott el.


Amúgy nemcsak a zsidók számára íratott az Ószövetség, hanem a mi tanulságunkra is, akikhez az időknek vége elérkezett, ami azt jelenti, hogy keresztényként is olvasandó. Egyet értek azonban Kenneth Hagin azon meglátásával, hogy aki keresztényként túl sokat időzik az Ószövetségnél, az nem fogja sokra vinni, mint keresztény. Ez azonban semmit nem vesz el az Ószövetség jelentőségéből. Csak azt jelenti, hogy az Újszövetség értelmezi és helyreteszi az Ószövetséget. Az Ószövetség pedig tényanyagot szolgáltat ehhez. De az Újszövetséget bölcs dolog mélyebben tanulmányozni keresztényként. Pál azt mondta, hogy a teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre. De a keresztények számára nem a betűk szövetsége van érvényben, hanem a szellem szövetsége, azaz Isten nem felszólító módban szól a népéhez, hanem belülről vezeti, a szívükbe írja a törvényét.

2016. máj. 21. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:

Üdv, az ószövetségben ott van Ábrahám aki még nem volt Izrael népének tagja, ez is jól mutatja, hogy a Izraelitákkal feltétlenül összehozni az ószövetséget több ponton is tévedés lenne, ahogy a felettem szóló is leírta, sokkal inkább a Biblia ismeret, és az Istentől kapott vezetés hiánya okozza azt, hogy egy külső szemlélő, csak egy Istent lát, aki lemészároltatja a népének az ellenségeit, de ez természetesen nem ennyire egyszerű, mint amennyire könnyű rávágni hitetlenkedve, hogy gyilkos Isten az ószövetség Istene. Jézus, direkt kitért a tanítványainál, és a nyilvános beszédeiben is arra, hogy ő nem azért jött, hogy felül írja a törvényeket, sokkal inkább, hogy beteljesítse őket, viszont ami fontos a Jézusi tanításban az, hogy például a 7. nap pihenéséről szóló törvényt megpróbálta elmagyarázni a hitetlenkedő, és törvényekhez ragaszkodó embereknek, hogy a legfőbb parancs a szeretet sokszor hozhat olyan helyzeteket, ami látszólag felülírja a parancsolat törvényeit, hiszen Jézus sem várná el a tűzoltóktól, a mentősöktől sem, hogy vasárnap hagyjanak meghalni bárkit is, azért, mert mondjuk keresztény emberként próbál a törvényeknek megfelelni, szóval vannak egyszerűen olyan helyzetek ahol az embernek, el kell döntenie, hogy Isten vajon miképpen cselekedne az adott helyzetben, de persze a törvény ettől függetlenül törvény marad, egy útmutatás melyek betartása segíthetik az Istennel való kapcsolatot.


Lényegiben, az ószövetséget kicsit nehezebb lehet megérteni, egy kereszténységgel ismerkedő embernek, mint az újszövetséget, és természetesen az azonosulás is nehezebben mehet, ezért ajánlják sokan, hogy érdemes az újszövetség könyveivel kezdeni.


A kérdésekre konkrét válaszok.


- Az ószövetségi dolgok miatt, csak azok szidják a kereszténységet, akik nem ismerik Istent, és az igazságának hatalmasságát.


- Az ószövetségi tanítások léteznek, és Jézus sem törölte el őket, fontos a 10 parancsolat, egy remek útmutatás.

2016. máj. 21. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 A kérdező kommentje:

Akkor, ha jól értem, gyakorlatilag nincsenek külön zsidóknak, és külön nem zsidóknak (gójoknak?) kinyilatkoztatott tanok, hanem ha Isten mondott valamit egy népcsoportnak, vagy egy város lakóinak, az minden embernek szól?

#2 írta a vasárnapos példájával, hogy néha a hívőknek maguknak kell eldönteniük, hogy Isten mit tartanak helyénvalónak, szóval ez azt jelenti, hogy amellett, hogy elfogadják, hogy Isten bűnnek tart valamit, nem kell pontosan követniük azt parancsolt az adott vétkesekkel kapcsolatban adott?

Pl: komolyan kell venni, hogy az Ószövetség azt írja, hogy bűn állatokkal közösülni, de mégsem kell megölni az adott bűnöst, annak ellenére, hogy ilyen esetekre Isten ezt a büntetést adta parancsba..


( Amúgy köszönöm szépen ezeket a részletes válaszokat! :) )

2016. máj. 21. 22:50
 4/17 anonim ***** válasza:

Kénytelenek a keresztények komolyan venni az Ószövetséget is, még akkor is ha nagyon el akarják bagatellizálni a szerepét egyesek.


Ószövetség és az eredendő bűn nélkül megy a kukába az egész Újszövetség Krisztusostul és megváltóstul, mert értelmetlen.

2016. máj. 22. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 Kiss Éva Judit ***** válasza:
0%

MINDENFÉLEKÉPPEN! Az összes 66 KÖNYV - Héber iratok, Arám- és Görög- - alkotják azt a belső harmóniát, egységet, AMIVEL MEGÉRTHETJÜK ISTEN SZÁNDÉKÁT.


A Biblia önmagát magyarázza, de útmutatás, néha magyarázat is szükséges a pontos ismerethez.

2016. máj. 22. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:

"Akkor, ha jól értem, gyakorlatilag nincsenek külön zsidóknak, és külön nem zsidóknak (gójoknak?) kinyilatkoztatott tanok, hanem ha Isten mondott valamit egy népcsoportnak, vagy egy város lakóinak, az minden embernek szól? "


Nem jól érted. Isten azokhoz szólt a Biblia bármelyik könyvében, aki benne van a Vele való szövetségben. Ez az ószövetségi időszakban azokat az embereket jelentette, akik körülmetélkedtek, és becsatlakoztak Izrael népének soraiba, és a Törvény szerint rendezték be az életüket. Jézus Krisztus feltámadása nem eltörölte az előtte levő szövetséget, hanem magasabb szintre emelte az által, hogy lehetővé tette a szellem újjászületését, ami az Ószövetség időszakában nem volt elérhető. Míg az ószövetségi áldozat eltakarta a bűnt, addig Jézus Krisztus engesztelő áldozata eltörölte azt, így lehetővé téve az ember teljes helyreállítását. Ezért mondta Jézus: "Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál." (Mt 11,11). A mennyek országát ebben az esetben nem magára a Mennyre kell érteni, hanem arra a láthatatlan földi isteni uralomra, ami elközelített Jézus által, és ami véglegesen állandósult Jézus Krisztus feltámadásával. Az újszövetségben benne levő hívők ennek a királyságnak a tagjai, és aki ebbe belekerült, az többel rendelkezik, mint amivel Keresztelő János, vagy bármelyik próféta rendelkezett Krisztus előtt. Amikor az ószövetségi szentek meghaltak, akkor a szellemük lefelé kezdett el menni, és a Pokol tőszomszédságában, amit Jézus Ábrahám kebelének nevez, kellett várakoznia Jézus feltámadásáig(lásd Lukács 16,19-31). De aki Jézus által már tagja Isten országának, az ha meghal, már a Mennybe mehet, ugyanis a bűn kérdése egyszer s mindenkorra megoldódott.


A zsidóság, mint egység, eltévesztette az utat, mert nem ismerte fel Jézusban a várva várt Messiást. Ezért, noha Jézus magasabb szintre emelte az Istennel való szövetséget, de ők nem tudtak Vele emelkedni. Akik azonban hallgattak a saját lelkiismeretük hangjára, és engedtek Isten Szellemének, azok becsatlakoztak Isten láthatatlanul jelenlevő királyságába, és hirdették Jézusban a szabadulást. Mivel azonban ennek a becsatlakozásnak nem feltétele, hogy előtte zsidóvá kellene válni, ezért terjedt át az Evangélium a nemzetekre is. De a nemzeteken belül is csak azok tudtak becsatlakozni Isten országába, akik Jézus Krisztussal találkoztak, és újjászülettek. Azokhoz az emberekhez, akik nem születtek újjá, Jézus hírnököket küldött, hogy hirdessék az Evangéliumot. Vagyis Isten embereken keresztül szólítja meg az embereket, ez alól ritka a kivétel. Ha meg kellene saccolnom, akkor az egy az ezerből arányt túlságosan magasnak találnám. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, azaz bejut ebbe a láthatatlan országba. Aki nem hisz, az akkor sem jut be, ha megkeresztelkedik, vagy bármilyen procedúrán, vagy beavatási szertartáson átesik. Aki bejut, annak Isten a szívébe tölti a Törvényét, ezért az Írások sem úgy szólnak hozzá, mint az Ószövetség időszakában. Az ember olvassa a Bibliát, és az belülről tanítja. Mind az Ószövetség, mind az Újszövetség.

2016. máj. 22. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
25%

Szerintem igaz keresztény nem olvas Ószövetséget.

És azt se mondhatjuk, hogy az Ószövetség Istentől van, inkább az ördögtől.


A 10 parancsolat csak azt jelzi, milyen szabályokat kell betartani a zsidóknak egymás között.

A keresztények ezt is alaposan félreértelmezik, az úr napját szenteld meg parancs a szombat megtartására vonatkozik, nem pedig a vasárnapéra.


De ha érdekel, hogy jézus mit mondott az ószövetség istenéről hát itt van.


Szt. János evangéliumában, VIII:44.

"Olyanok vagytok mint apátok, az ördög, és ugyanolyan kéjsóvárak vagytok mint ő. Ő elejétől fogva gyilkos volt és nem ismerte el az igazságot, mert benne nincs igazság. Ha hazudott, a saját hazugságát mondta. Mert ő hazug és a hazugságok apja. Mire a zsidók azt válaszolták - "

Szerintetek az Ószövetségben JHWH miért kívánja annyira húst? Mert Ő mindig húst követel.


Persze Saul rabbinak és az egyházának sikerült teljesen kiforgatni Jézus szavait.

Ha Jézus köztünk lenne minimum széttépné a Bibliát.

2016. máj. 22. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:

"Szerintem igaz keresztény nem olvas Ószövetséget.

És azt se mondhatjuk, hogy az Ószövetség Istentől van, inkább az ördögtől. "


Ha az Ószövetség nem releváns, akkor Jézus mégis mitől váltotta meg az embereket? Ha a keresztény vallás nevű hülyeséget el akarod fogadni, akkor kénytelen vagy az egészet, nem csak egy kis részét, mert részletekben még értelmetlenebb.

2016. máj. 22. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
38%

"Ha az Ószövetség nem releváns, akkor Jézus mégis mitől váltotta meg az embereket?"

Jézus azért jött el, hogy megmutassa, hogyan kell helyesen élni. Ezt nevezik Krisztusi értékrendnek.

Isten ezért küldte el az egyszülött fiát.

Mondhatnánk úgy, hogy megmutatta a helyes utat.

Nem úgy kell rá tekinteni mint valami állatáldozatra.


Jézusban számos Ószövetségi prófécia nem teljesedett be.

[link]

A beteljesedettnek vélt dolgok,pedig nem Messiási próféciák, sőt nem is próféciák :D.

Ha a keresztények azt hiszik, hogy Jézus volt a zsidók messiása, az azért van mert nem ismerik eléggé az Ószövetséget.

Jézus sok helyen megszegte a Mózesi törvényt.

Pedig Mózes egyértelműen megmondta, hogy ne tégy hozzá és ne végy el a törvényből.


A keresztények tán röhögnek a zsidókon, mikor azt hallják, hogy még mindig várják a messiást. Csak akkor nem fognak röhögni, ha az ő messiásuk tényleg eljön :D

2016. máj. 22. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 A kérdező kommentje:
Kezdem kapiskálni, köszi a válaszokat! :)
2016. máj. 22. 18:35
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!