Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mi a katolikus magyarázata az...

Hoffman József kérdése:

Mi a katolikus magyarázata az Efézus 2:8-9-nek?

Figyelt kérdés

A katolikus felfogás szerint Jézus Krisztus áldozta csak az üdvösség lehetőségét teremtette meg, azért még kinek-kinek meg kell dolgoznia különféle jó cselekedetek által, hogy meg is kaphassa. A efézusiakhoz írt levélben és más helyeken azonban ez áll:

Efézus 2:1-10

(1) Ti is halottak voltatok vétkeitek és bűneitek következtében,

(2) amelyekben azelőtt éltetek a világ szokása szerint, a levegőégben uralkodó fejdelemnek a hatalma alatt. Ez a lélek most a hitetlenség fiaiban dolgozik.

(3) Közéjük tartoztunk mi is, amíg testi vágyainkban éltünk, s megtettük, amit a test és az érzékek kívántak. Születésünknél fogva mi is a harag gyermekei voltunk, akárcsak a többi ember.

(4) De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk,

(5) hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is - így kegyelemből kaptátok a megváltást;

(6) feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket,

(7) hogy az eljövendő korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bőségét, hozzánk való jóságából.

(8) Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka.

(9) Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.

(10) Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.


Különös tekintettel a "Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által", a "ez tehát nem a magatok érdeme" és a "Nem tetteiteknek köszönhetitek" kifejezésekre kérdezem, hogyan magyarázza ezt egy katolikus?



2016. júl. 31. 22:36
 1/8 anonim ***** válasza:
Ezt hogy lehet mashogy értelmezni? Fekete fehéren le van írva
2016. júl. 31. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Egy példával próbálom megvilágítani. A 6 éves gyermeknek még nincs saját fizetése, a szülőjétől kap pénzt 200Ft-ot fagyira. Tőle függ, hogy vesz-e belőle fagyit, vagy nem. De a szülője nélkül képtelen lenne megvásárolni azt a fagyit. Egyébként ne zavarjon, hogy múlt időben van az írás. A héberben nincsenek igeidők.
2016. aug. 1. 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 Alex Fly ***** válasza:
50%
"Egyébként ne zavarjon, hogy múlt időben van az írás. A héberben nincsenek igeidők." - nem zavar. A megváltás már megtörtént, ezért a múlt idő. Téged meg az ne zavarjon, hogy a görögül írt Újszövetség szempontjából sakál mindegy, mlyen igeidő van a héber nyelvben...
2016. aug. 1. 04:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Jakab levele 2,14-től végig:


A cselekedetek és a hit

14Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt egyedül a hit? 15Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, 16valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? 17Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában. 18Viszont mondhatja valaki azt is: Neked hited van, nekem meg cselekedeteim vannak. Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet. 19Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek. 20Akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő? 21Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor fiát, Izsákot felajánlotta az oltáron? 22Látod tehát, hogy hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite. 23Így teljesedett be az Írás, amely azt mondja: „Ábrahám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt”, és „Isten barátjának neveztetett”. 24Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által. 25S ugyanígy a parázna Ráháb is, nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor befogadta a követeket, és más úton bocsátotta el őket? 26Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.

2016. aug. 1. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 Vortrekker ***** válasza:

Az utolsó jól idézett.

A katolikus álláspont hogy a bibliát a Bibliával kell magyarázni, nem részeket kiragadni.

2016. aug. 1. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

Ha Jakab azt mondaná, hogy cselekedetek is kellenek az üdvösséghez, akkor ellentmondana a Biblia számos egyéb egyértelmű kijelentésének. Nemcsak az Ef. 2:8-9-nek, de a Tit. 3.5-nek és sok más igeszakasznak is.

De természetesen Jakab nem arról beszél, hogy cselekedetek is kellenek az üdvösséghez. Jakab azokról beszél, akik azt MONDJÁK magukról, hogy hívők, de nincsenek ennek megfelelő cselekedeteik.

Voltak a keresztyén közösségben olyanok - mint ahogy manapság is vannak -, akik azt állítják magukról, hogy hívők, de ennek nem adták/adják semmi tanúbizonyságát azzal, ahogyan élnek. Ugyanolyan világi életmódot folytatnak, mint a többi, nem keresztyén ember. Nyoma sincs az életükben a Lélek gyümölcsének (Gal. 5:22-23). És nincs meg bennük a hívőkre jellemző két természet. Erre mondja Jakab, hogy "a hit is, ha nincsenek cselekedetei, halott önmagában". Vagyis az olyan hit, amelynek nincsenek neki megfelelő cselekedetei, az egy nem létező hit. Sokan MONDJÁK magukról, hogy hívők, de nem cselekszenek keresztyéni módon, nem gondolkodnak keresztyéni módon.

Jakab a "szájkeresztények" ellen emeli fel szavát.

Ábrahám esetében, ő azzal mutatta meg a hitét, hogy annak megfelelően cselekedett. Az Izsák feláldozásával kapcsolatos próba több évtizeddel azután történt, hogy Ábrahám hitt Istennek. A próba során "hite együtt munkálkodott a cselekedeteivel" vagyis Ábrahám a hitének megfelelően cselekedett, és azután "a cselekedetekből lett teljessé a hit".

Hit nélkül azonban a puszta cselekedet vajmi keveset ér Isten előtt. "Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni" (Zsid. 11:6)

Az ember tehát nem úgy igazul meg, hogy azt MONDJA, hogy hisz, hanem cselekedetekkel is bizonyítani kell a hitet. Ha valakinek nincsenek megfelelő cselekedetei, akkor nem ezek hiánya miatt kárhozik el, hanem a hit hiánya miatt.

"halott a hit is cselekedetek nélkül.", más szóval: nincsen hit, ha nincsen cselekedet. De fordítva nem igaz, ha van jó cselekedet, az nem jelenti azt, hogy van biblikus hit.


Számítottam rá, hogy elsők között fogja valaki Jakabot felhozni. Miután ezt túltárgyaltuk, tehát Jakab nem azt mondja, hogy cselekedetek is kellenek az üdvösséghez, várom a további magyarázatokat az Efézus 2:1-10 vs. katolikus nézettel kapcsolatban.

2016. aug. 1. 21:49
 7/8 A kérdező kommentje:
Senki sincs, aki válaszolni tudna rá, hogyan fér össze az a katolikus tanítás, hogy az üdvösséghez különféle cselekedetekre van szükség a fenti igeszakasszal?
2016. aug. 4. 21:51
 8/8 anonim ***** válasza:

Ez az igeszakasz tökéletes harmóniában van a katolikus tanítással!

Bővebben itt (ha tudsz angolul, de ha kell, akkor lefordítom):

[link]

2019. aug. 13. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!