Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Utáltok a származásomért?

Benjiro Hungaria kérdése:

Utáltok a származásomért?

Figyelt kérdés
15 éves fiú vagyok. Először is tudni kell rólam, hogy nagyon szeretem a hazám, magyarországot, még akkor is ha az állam lefelé húzza az országot. Büszke vagyok a magyarságomra. De félig, apai ágról zsidó vér van bennem, 50 százalékban. A másik 50 százalékban keresztény. De evvel az 50 százalék zsidósággal az emberek szemében már hirtelen egy koszos zsidó vagyok :(. Most megyek szeptembertől a Móricz Zsigmond gimnáziumba Budapesten, de nem merem elmondani bárkinek is a származásom, mert szinte biztos vagyok benne, hogy megutálnak érte. Tudni kell rólam, hogy nagyon távol vannak tőlem a vallások, hibásnak találom a létezésüket. Nem vagyok se antiszemita, se semmi ilyesmi, de megvan rá az okom, hogy utáljam a vallásokat: A zsidó vallást azért utálom, mert egy majomségnak találom azt, ahogy az imakönyv felett táncolnak majmok módjára, a keresztény, ebben az esetben a katolikus vallást azért utálom, mert ott meg mindenféle unalmas, és egyben nagyon idegesítő szövegeket mondanak, hogy mondjuk "jaaaj szűzmárja, drágaságos jézus krisztus, hmm arany bárányka".... Szóval ettől is kiráz a hideg, ugyan úgy, ahogy az összes agyament vallástól. De titeket azavrna az, hogyha az osztálytársaim lennétek, hogy FÉLIG zsidó vér van bennem?

2016. aug. 21. 11:35
1 2 3 4
 1/32 anonim válasza:
91%
Miért mondanád el bárkinek? Én életemben egyszer se mondtam, hogy a szüleim katolikusok... Főleg úgy hogy nem is vallásossak. Ebbe születtél de ha jól értem apukád magyar, az, hogy a felmenői zsidó vallásúak a kutyát se érdekli. Egyébként is a személyiség a lényeg...
2016. aug. 21. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
88%
Nem utállak. Sosem erdekelt senki származása.
2016. aug. 21. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 anonim ***** válasza:
63%
Nem.
2016. aug. 21. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 anonim ***** válasza:
74%
Borzalmas eltorzult gondolkodású emberek utálnak valakit ok nélkül a származása miatt, azok az emberek ellen meg több ezer civil szervezet van amely küzd, véleményem szerint nem kell beszélned senkinek sem a származásodról, és akkor biztos nem fogsz a gyűlölet tárgyává válni, senkinek semmi köze sincs ahhoz, hogy te félig zsidó vagy.
2016. aug. 21. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 anonim ***** válasza:
Nem utálnálak.Ha mondjuk gyakorolnád a vallásod,és meg akarnál téríteni,vagy lenéznél,hogy nem vagyok zsidó,akkor valszeg nem szeretnélek.
2016. aug. 21. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 anonim ***** válasza:
Biztos, hogy nem érdekelne. Nem az alapján ítélem meg valakinek a személyét, hogy milyen a származása, ami ráadásul sokszor nem is látszik kívülről. Ahhoz sokat és hosszú időn át kell tennie valakinek, hogy megutáljam.
2016. aug. 21. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 anonim ***** válasza:
68%

Ide jössz a vallási kategóriába, csak azért, hogy kijelentsed, hogy utálod a vallásokat.


Ha téged utálni fognak, az hidd el, nem a származásod miatt lesz (ne is próbáld ráfogni), hanem azért mert bunkó vagy. És még észre sem veszed, hogy mennyire.


Remélem tudtam segíteni a nagybetűs élethez. ;)

2016. aug. 21. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
42%

Úgy tudom hogy zsidõságot anyai ágon lehet elkapni,mivel anyukád keresztény ez számít igazán.

Mivel alapból hitetlnnek vallod magad nem zavarna hogy félig zsidó vagy.

De ha nem kérdezik nem mondmeg,így biztosan nem zavar senkit.

Ha kérdezik akkor sem kell mindent megmondani,hiszen csak félig vagy az.

2016. aug. 21. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:
66%
Valószínűleg utálni fognak, de nem a származásod, hanem a stílusod miatt. Egy arrogáns kisgyerek vagy, ilyenekért általában nincsenek oda a többiek.
2016. aug. 21. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim ***** válasza:
60%
Nem utállak.
2016. aug. 21. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!