Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » JHVH Tanúi miért merik kimonda...

JHVH Tanúi miért merik kimondani számtalanszor Isten nevét annak elvileg eredeti formájában, miközben a Tóra megtiltotta? Miért nem Isten más nevét választották?

Figyelt kérdés

2016. aug. 23. 18:17
1 2 3 4
 1/38 anonim ***** válasza:
91%

Két dologról kell itt beszélni, az első az amit kimondanak, egy nagyon rossz, de, hogy pontosabbak legyünk, nem csak rossz, de teljesen téves fordítás, ami azért is furcsa, mert a tanúk ragaszkodnak a Bibliában szigorúan megtalálható tanításokhoz, de például az egyáltalán nem zavarja, hogy a világ összes valamire való Biblia kutatója egyértelműen kijelentette, hogy a Jehova név egy borzalmas félrefordítás, ami nem csak, hogy nem Isten neve, de még a közelébe sincs, az egyébként alapból senki által nem tudott név feltételezett fordításához, azaz a Jahvehoz sem. A tanúk lényegében egy Bálvány nevet használnak, amivel tisztában vannak, de mivel egyénileg értelmezik a Bibliát, és a saját Bibliájukat számtalan helyen megváltoztatták a korábbi hitelesnek tartott Bibliákhoz képest is, így egyáltalán nem meglepő ez a cselekedetük sem.


Gyakran szoktak azzal érvelni, hogy Jézus nevét sem lehetett tudni biztosan, ez viszont hatalmas tévedés, mert a Jézus tökéletes fordítása a Jeshuának, ami gyakorlatilag Jézus neve volt.

2016. aug. 23. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/38 KZitus ***** válasza:
4%

Szia


Egyrészt mert Istennek, a Teremtőnek nincsen másik neve, csak a Jehova(magyarul). Legalább is a Biblia nem ír róla.

Mi keresztények nem vagyunk a Tóra törvénye alatt, nekünk Kruztus a tanítónk, vezetőnk, királyunk, az ő irányadó mértékeit tartjuk kötelezőnek magunkra nézve.

Miért merjük kimondani Isten nevét? Mert Krisztus ezeket mondta, tanította az Isten nevével kapcsolatban:

„szenteltessék meg a neved” (Máté 6:9). Igen, Jehova nevének a megszentelését kell a legfontosabbnak tartanunk, mivel szeretjük őt, és gyűlölünk mindent, amivel szégyent hoznak a nevére. Az, hogy Sátán fellázadt, és rávette az első emberpárt, hogy engedetlenné váljon Jehova Istennel szemben, gyalázatot hozott Isten nevére, mivel kétségeket ébresztett azt illetően, hogy helyesen él-e a világegyetem fölötti uralkodási jogával (1Mózes 3:1–6). Ráadásul az évszázadok folyamán Jehova nevére azoknak a gyalázatos tettei és tanításai is szégyent hoztak, akik azt állították, hogy őt képviselik.


miért kell megszentelni Isten nevét?

Ezékiel 36:23

23 »Meg fogom szentelni nagy nevemet, amely meg lett szentségtelenítve a nemzetek között, amelyet ti megszentségtelenítettetek közöttük; és megtudják a nemzetek, hogy én vagyok Jehova — ez a legfőbb Úr, Jehova kijelentése —, amikor megszenteltetem közöttetek a szemük láttára.


Ezékiel 38:23

23 Fölmagasztalom és megszentelem magamat,+ és megismertetem magamat sok nemzet szeme láttára; és megtudják, hogy én vagyok Jehova.«


Zsoltárok 83:18

1 Hogy megtudják az emberek, hogy te, akinek neve Jehova,

Egymagad vagy a Legfelségesebb+ az egész föld felett.


Ézsaiás 42:8

8 Én vagyok Jehova. Ez a nevem, és senki másnak nem adom dicsőségemet, sem dicséretemet a faragott képmásoknak.


János 17:6,7,11,12,25

Nyilvánvalóvá tettem a nevedet azoknak az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, te pedig nekem adtad őket, és megtartották a szavadat. Most már tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van;

Szent Atyám, őrködj felettük a te nevedért, melyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint ahogy mi is. Amikor velük voltam, őrködtem felettük a te nevedért, melyet nekem adtál; és megtartottam őket, és egyikük sem pusztult el, kivéve a pusztulás fiát, hogy beteljesedjen az írás.

Igazságos Atyám, a világ bizony nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ezek megismerték, hogy te küldtél el engem. És megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, én pedig ővelük egységben.”


Persze ettől sokkal de sokkal több ok van leírva a Bibiliában, miért imádjuk, használjuk, szeretjük Jehova Istent :-)

2016. aug. 23. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/38 anonim ***** válasza:
100%

"Legalább is a Biblia nem ír róla."

No, hazudni bűn, mondtam már ezerszer, de neked betudom annak, hogy fogalmad sincs, hogy mi van a Bibliában.


Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik?

És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok.


(Nem, itt nem szerepel a jehova szó)

Továbbá Isten megnevezései pedig temérdek, de ő maga hívta magát így, ahogy le van írva. Bocs tanú, de a Biblia még sosem állt mellétek. Én a helyedben ezen elgondolkodnék.

2016. aug. 23. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/38 anonim ***** válasza:
0%

De bizony, a Tanúi mellé áll Jehova, a Biblia jóvoltából is.

Még akkor is, ha a világban tekintélynek örvendő személyek hadakoznak is ellene.

Idegen Istenek által akarják elfelejtetni Istent a nevével együtt.


(Jeremiás 23:27) 27 Úgy gondolják, elfeledtetik népemmel a nevemet az álmaik által, melyeket egymásnak mesélgetnek, ahogy atyáik is elfeledték nevemet Baál miatt.



(Zakariás 13:9) . . .Ezt mondom: »Ez az én népem«, az pedig így felel: »Jehova az én Istenem.«”


(Róma 9:24–26) . . .? 25 Úgy van, ahogy Hóseásnál is mondja: „Azokat, akik nem a népem, »népemnek« fogom hívni, és azt, aki nem volt szeretett, »szeretettnek«; 26 és azon a helyen, ahol az mondatott nekik: »Nem vagytok a népem«, ott »az élő Isten fiainak« hívják majd őket.”

(Zsoltárok 144:15) . . .Boldog nép az, amelynek Istene Jehova!

(Malakiás 1:6) . . .Ha nagy Úr vagyok, hol a nekem járó félelem?« — ezt mondja a seregek Jehovája nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet.. . .

2016. aug. 23. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/38 A kérdező kommentje:

Szia Zitus!

És a Fennvaló nevéhez miért teszed még hozzá, hogy Isten? Ez olyan, mintha én Zita Zitusként neveznélek.

2016. aug. 23. 19:51
 6/38 anonim ***** válasza:
100%

".Ezt mondom: »Ez az én népem«, az pedig így felel: »Jehova az én Istenem.«”

Csak azt felejted el, hogy a Jehova csupán a ti félrefordításotok, ti írtátok csak bele a saját hamis Bibliátokba. És ezzel akarsz érvelni, hogy ti beleírtátok hogy Jehova, azaz ez a Biblia szava?

Ez azért már elég súlyos istenkáromlás...

2016. aug. 23. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/38 anonim ***** válasza:
100%

Egy kis pontosítás:


Ők nem JHVH Tanúi, hanem Jehova Tanúi.


JHVH ugyanis a Biblia Istene, egy létező személy, míg "jehova" egy olyan kitalált név, akit nem ismert sem Mózes, sem Dávid, sem a próféták, sem pedig az első keresztények, hanem egy középkorban keletkezett műszó, mivel a teológusok nem tudták helyesen olvasni a maszoretikus szöveget.


Tehát erről ennyit.


Dante

2016. aug. 23. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/38 KZitus ***** válasza:
22%

"És a Fennvaló nevéhez miért teszed még hozzá, hogy Isten? Ez olyan, mintha én Zita Zitusként neveznélek."


Azért, mert a Biblia szerint van sok isten és sok úr,az 1Korintusz 8:5,6 szerint. Nos ezektől megkülönböztetendően nekünk CSAK egy Istenünk van, Jehova.


Ez nem azonos a Zita Zitusként megnevezéssel.

Mert Jehovát lehet Úrnak, Teremtőnek, Alkotónak, Mindenhatónak...sorolhatnám még minek nevezni, mert ezek mind jellemző tulajdonságok rá.


Azén nevem Zita(nem más), de lehetek feleség, anya, háziasszony, munkatárs.....és sorolhatnám. Ezek a rám jellemző dolgok nem azonosak a nevemmel..

2016. aug. 23. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/38 KZitus ***** válasza:
11%

Gabriel.Tailor


Olvasd el a Károli fordításbból az 1Mózes 32:9-ben, a 2Mózes 6:3-ban és 15:3-ban, a Zsoltárok 83:19-ben és az Ézsaiás 26:4-et.

És még: 1Mózes 22:14; 2Mózes 17:15; Bírák 6:24.

2016. aug. 23. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/38 anonim ***** válasza:
100%

Szóval az nálad érv, Zitus, ha más is elkövet valamilyen hibát, akkor nektek már szabad az út nem csak hogy újból elkövetni, de arra építeni egy teljes szektát?

A Károli fordítás is csak egy fordítás, nem felülírása a tetragrammatonnak. Amit megpróbálhatsz kiejteni ahogy jólesik (mondjuk egyáltalán mi célból?), de kijelenteni, sőt, fennhangon hirdetni, hogy a saját verziód a tuti, az egyetlen, sőt, a saját nevetek is ebből kiindítani valamiről, amit senki ember nem tudhat biztosan, hát...

2016. aug. 23. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!