Más is gondol a halálra hogy mi lesz ha meghalunk?

Mindenki gondol a halálra.

Senki nem tudja mi lesz a halál után. Még azok se akik azt állítják, hogy tudják.

Olvasd el mit mondanak a különböző vallások a halálról. Olvasd el filozófusok gondolatait a halálról.

Utána gondolkozz el, hogy mire jutsz. :)

Én sem vagyok vallásos, de pl. a buddhista, taoista és hindu tanításokat szívesen olvasom. Néha bibliát is szoktam

Sok bölcsesség van bennük.

Viszont fontos, hogy egyiket se fogadd el vakon. Olvass sokat, és kialakul a saját elképzelésed.

Szia!

Persze. A halál problémája a legősibb, legegyetemesebb és a legnagyobb emberi kérdés. Az emberi sorsot így jellemzi egy nagy gondolkodó:

„Képzeljünk el magunknak egy csomó embert, láncra verve, egytől egyig halálra ítélve; naponta kivégeznek közülük néhányat a többi szeme láttára, akik pedig életben maradnak, a maguk sorsát látva társaikéban, fájdalommal, reménytelenül bámulják egymást, és várják, mikor következnek ők. Ez az emberi sors.” (Blaise Pascal: Gondolatok, 199. töredék)

„Az ember napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk.” (Zsoltárok 90,10)

Ez a helyzet szinte rákényszeríti az embert a keresésre és a kérdezésre. Vannak, akik fásultan a napi tevékenységekbe temetik magukat menekülésként. Másokban a könnyelmű élet élvezete tompítja el a kérdéseket. Azok számára azonban, akik emberhez méltóan gondolkodnak és éreznek, nyugtot nem hagyó igazságkeresésre, istenkeresésre ösztönző nagy kérdés a halál mindenkor.

„A bűn zsoldja a halál” – olvashatjuk a Bibliában (Róma 6,23). A halál tehát nem a természet rendje, nem tartozik hozzá Isten eredetileg „igen jó” (1Mózes 1,31) teremtéséhez. A halált „ellenségnek” nevezi a Biblia, amint mi is érezzük, hogy a halál az ember, az élet és a boldogság ellensége (1Korinthus 15,26). A halál a bűnnel együtt jött be Földünkre: „Egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenki vétkezett.” (Róma 5,12) Mivel a bűn a halál „csíráit” eleve magában hordja, minden bűnnel fertőzött ember már eleve a halál hatalmában van, és végül: „A bűn teljességre jutva halált nemz.” (Jakab 1,15)

Az első bűneset óta minden ember fertőzött a bűnnel, mint valamiféle halált hozó kórokozóval, a bűnre hajló természet révén és az élet folyamán szokássá váló vétkezés miatt. Ezért minden ember eleve el van jegyezve a halállal. Ennek értelmében jogos minden embert „élőhalott”-nak nevezni. Az ember „holt a vétkei és bűnei miatt” már ebben az életben (Efézus 2,1).

Azután bekövetkezik annak az „élettőkének” az elfogyása, amelyet Isten a bűneset után is ad az embernek, hogy alkalmat teremtsen számára a bűnből való megszabadulásra. Ez történhet természetes úton, az életerő fokozatos elkopásával, vagy hirtelen: betegség, baleset, vagy erőszakos cselekmény által.

A halál meghatározása éppoly nehéz, mint az életé. A mai természettudomány leginkább úgy írja le ezt a jelenséget, hogy az a „kapcsolatok szétesése” az emberi szervezetben, és ezáltal az élet kialvása. A halál második fokát első halálnak nevezzük, mivel emberi tapasztalat szerint mi csak ekkor ismerjük fel a halál megjelenését.

A Biblia szerint azonban az első halál még nem a személyiség végleges megsemmisülése a Biblia szerint. Isten igazsága, erkölcsi világrendje azt kívánja, hogy minden ember elszámoljon az élet ajándékával és az Isten által neki felkínált kegyelmi lehetőségekkel, akár jól, akár rosszul használta fel ezeket. Az összes ember megítélése és az egész földi, emberi történelem kiértékelése pedig csak a történelem végén, egyszerre történik meg minden emberre nézve, Jézus visszajövetelekor, illetve az un. utolsó ítéletkor. Erre az ítéletre – amely azonban nem egy pillanat, hanem egész folyamat – minden ember feltámad a Biblia tanítása szerint. Maga Jézus Krisztus mondta egyértelműen:

„Eljön az az óra, amikor mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az Ő szavát, és kijönnek. Akik jót cselekedtek, az élet feltámadására, és akik a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.” (János 5,28–29)

Az egyetlen reménység a haláltól való szabadulásra nézve az, ha annak okozójától, a bűntől szabadulunk meg a megváltó Krisztus kegyelme által.

Mert így már jelenlegi, földi életünkben átmegyünk "a halálból az életre”. Az utolsó ítélet felmentő ítéletéig mi sem szabadulhatnak meg ugyan a haláltól, de az „örök életünk már megvan” (János 5,24). Jézus visszajövetelekor „mint utolsó ellenség töröltetik el a halál” számunkra (1Korinthus 15,26).

Aki Krisztus által bűnbocsánatot nyer, és teljes hitbeli igyekezettel halad az igazzá válás útján, az nem fél a haláltól. Íme Jób (i. e. 2000 körül élt) vallomása a messze régmúltból:

„Mert tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. Miután ezt a bőrömet megrágják, nem e testben látom meg az Istent, akit magam látok meg magamnak, az én szemeim látják meg őt, nem más.” (Jób 19,25–27)6

„Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg..., mert megnyugosznak fáradságuktól, és cselekedeteik követik őket.” (Jelenések 14,13)

Üdv. Péter

Javasolnám, hogy inkább az életre gondolj.

Arra, hogy ez az egy életed van, és ebből tudsz kihozni valamit.

Tényleg a semmi jön,de nem kell elkeseredni.:)

20 éves korom környékén hirtelen ráébredtem,hogy mulandó lény vagyok én is,mint bárki és bármi más.Egy igazi görcsös igazságkeresés vette kezdetét.Rengeteget gondolkoztam és olvastam a dologról.

Jó pár évig hajlottam is a vallások által kínált megnyugtató és kényelmes túlvilágban hinni (milyen szép is lenne),majd azt vettem észre,hogy folyamatosan meg kell védeni minden hittételt a tudománnyal szemben és bonyolultan csűrni-csavarni kell,hogy valami tudományhoz hasonló dolgot kapjak.Filozófia és apologetika volt a kedvencem,igazi fegyverarzenálnak tűnt eleinte a lehengerlő logikai bizonyításaival a halandóságunk ellen.Majd rá kellett jönnöm,hogy ezeknek semmi köze a tényleges természettudományokhoz,bármennyire is úgy akarják lefesteni a dolgot.

Jelenleg gyönyörködök az elképesztően szép csillagos égboltban,próbálom elképzelni a 13,72 milliárd fényév távolságléptékeit,miminden fér ebbe bele,amiről fogalmunk sincs és hálásnak lenni a természetnek,amiért ebben a kiváltságos időszakban létezek,amikor az Univerzum alkalmas az életre.

Az emberi élet csak egy fényvillanás a Világegyetem sötétjében.20 év,vagy 110?Szinte jelentéktelen.

Mégis ebbe sűrűsödik számunkra minden.

Felesleges a halálon aggódni,az teljesen normális.Az aggódás helyett inkább éld meg minél teljesebben az életet,élj minél boldogabban,azzal tudsz igazán egy pofont adni az elkerülhetetlennek.:)

Szia

Bizonyos mértékben mindenkinek van oka gondolni a halálra, mivel sajnos az életünk része.

Gyerekkoromban mindig attól féltem, hogy meghal a szülőm, és árvaházba kerülök, felnőtten a gyermekeim életét féltettem elsősorban, majd jöttek a közeli rokonok féltése, és sajnos a halála....és én is csak arra felé haladok....

Szóval sajnos van, lehet sok okunk gondolni rá...mivel azz életünk része :-(

A halálról tudnunk kell,hogy bekövetkezik,de nek kell félni attól!

Amint tudjuk,hogy amikor lefekszünk,elalszunk,utána jön az ébredés,és a következő nap,olyan a halál is.

Az feltétlen igaz,hogy az életre kell több gondolkozást fordítani,s nem a halálra.Az élet megtöltése szeretettel megélt másodpecekkel, értékessé teszi az életet.

Nyilván,a halál,és elmúlás gondolata feljön mindenkiben,aki elveszti valakijét,vagy egészsége teljességét,de ennek arra kell fordítani figyelmünket,hogy értéket-materiálist,és szellemit-alkossunk életünkben.

Az élet,egy istentelen ember számára olyan,mint egy hajósnak az óceán tályoló,és csillagok ismerete nélkül.

Az istenfélő keresztény számára meg van az irány,és a végcél ismerete.Ez nyugalmat,és teljes békét biztosít minden körülmény között.