Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Akkor is súlyos bűnnek számit...

Akkor is súlyos bűnnek számit kihagyni a vasárnapi misét, ha külföldön élek, és olyan idegen nyelven folyik a mise, amit egyáltalán nem értek?

Figyelt kérdés
Angol is hivatalos nyelv itt, de az a mise, amire el tudtam volna jutni, csak olyan idegen nyelven folyik, amiből nem értek semmit. Igy is súlyos bűn, ha kihagyom? Mert ugysem értenék semmit se az evangéliumból, se a prédikációból. Viszont itthon majd az interneten elolvasom a mai olvasmányokat és evangéliumot, sőt a szentmise szövegét is elimádkozom magamban. Ezzel valamennyire megpróbálom bepótolni. Mi a véleményete? Légyszi, csak olyan irjon, aki nem akarja elhülyülni a témát.
2016. dec. 11. 18:43
1 2
 11/20 imakommandós ***** válasza:
17%

:O

Nem. :)

De nem ajánlom senkinek se, hogy részt vegyen olyan szakrális liturgián ahol Krisztust újból meg kell áldozni. Mert emberi rendelések és szokások követése megerőtleniti a Szentirást.

Zsidó levél:9:28

Azonképpen Krisztus is egyszer megáldoztatván

sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn

nélkül jelen meg azoknak, akik őt várják

idvességökre.

2016. dec. 12. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:

imakoma Mt 26, 26 Mk 14, 33 - megvan? egyértelmű tanítás

A tanítványok akkor ismerték fel a Feltámadottat, mikor megtörte a kenyeret.

Lk 24, 28-32 Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon.


És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük.

Ekkor így szóltak egymáshoz:

Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?

----

Az oltárnál a feltámadás történik, hogy a hívő szívében élő legyen Krisztus. Az egész szertartás első fele ennek előkészítése, hogy erre a lehetőségére felkészítse a hívőt. A pap részéről szolgálat, a többi csak a hívőn múlik! Hogy "legyetek Egyek" hogy "élek többé már nem én, hanem Krisztus él bennem"

2016. dec. 12. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 imakommandós ***** válasza:

Egy hívő hitének arra az áldozatra kell néznie, amit Jézus végzett el a kereszten. Nem a misén megáldozott Krisztus miatt kell hinni. A hitnek az Írások tekintélyén kell nyugodnia. Az írások szerinti Krisztus egyszeri, tökéletes áldozatában való hit miatt igazulunk meg Isten előtt. Ha egy hivő érvényteleniti a hitetlen cselekedeteivel a Zsidó 9:26 első felét azzal, hogy csak akkor tud hinni, ha valaki mindig megismétli a szemei előtt Krisztus megáldozását, akkor hiába várja, hogy a vers második fele is beteljesedjen. Egy darab tészta senkit se fog üdvöziteni.


A Katolikus hitvédelem amikor írásellenes dogmákat kell alátámasztani, legtöbbször erősen vitatható, oda nem illô igéket hoz elő.

Ez a feltámadás utáni Lukács evangéliumos példa is megmosolyogtat. :)

Miért kellett a Katolikusok szerint az eltelt 2000 évben Krisztusnak több ezerszer meghalnia és feltámadnia a Miséken, ha az Írás csak egy történelmi eseményt közöl?

2016. dec. 12. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 imakommandós ***** válasza:

Elirtam. Zsidó 9:28.

Második fele: "másodszor bűn

nélkül jelen meg azoknak, akik őt várják

idvességökre."

2016. dec. 12. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:

@ immakommandós


"De nem ajánlom senkinek se, hogy részt vegyen olyan szakrális liturgián ahol Krisztust újból meg kell áldozni."


Téged ezért fizetnek, hogy ekkora baromságokat irkálj, vagy ezt hobbiból csinálod?

2016. dec. 12. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 imakommandós ***** válasza:

@ Előző.

Nem kell bizonyitványt magyarázni.

Gondolom ezért irtad. :)


Egy percet se keresgélni és meg lehet találni a googlival, hogy mit értenek a Katolikusok mise alatt.

Ez pl. a Katolikus honlapról:

"A szent asztalon a

feláldozott Krisztus nyugszik (Aranyszájú Szent

János). Krisztus Urunkat, a mi húsvéti

bárányunkat, akit egyszer a keresztfán

feláldoztak, mindennap feláldozzuk oltárainkon

(Szent Ágoston).

Ebből következik:

1. A szentmiseáldozat ugyanaz az áldozat,

mint a keresztáldozat.

A szentmiseáldozat nem puszta képe a

keresztáldozatnak, mint például a kereszt vagy

pedig a falon függő kép. A szentmiseáldozat

továbbá nem puszta visszaemlékezés a

keresztáldozatra, hanem ugyanaz az áldozat,

amely a keresztfán történt, ennélfogva

ugyanazon értékű és ugyanazon hatású..."

2016. dec. 12. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:

"Ez a feltámadás utáni Lukács evangéliumos példa is megmosolyogtat. :) "


Örülök, hogy jókedvere derített az evangéliumi rész - talán Pál apostol soraihoz való görcsös ragaszkodásodat is kioldja.


"Miért kellett a Katolikusok szerint az eltelt 2000 évben Krisztusnak több ezerszer meghalnia és feltámadnia a Miséken, ha az Írás csak egy történelmi eseményt közöl?"


A dolognak a történelemhez semmi köze.

Plótinosz egyszerűen JELENLÉT-nek nevezi Istent


- ehhez van köze.

2016. dec. 12. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 imakommandós ***** válasza:
Ugyan már, ássuk el a csatabárdot. Csak jót akartam a kérdezőnek. :)
2016. dec. 12. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
Rendben. Pax et Bonum.
2016. dec. 12. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:
2. Vagyok:ha nem érted az iróniát,akkor mi a francért tetted fel a kérdést? Miért lenne bűn?
2016. dec. 12. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!