Ha Isten megbocsájtja a bünöket minek a pokol?

"A Jó Istennek mi oka van hogy nézze a kínlódásod? Szereti, élvezi?"

Felmész a mennyekbe és megkérdezed tőle. Én éppenséggel nem kínlódok, de sokan mások igen. Ha valami jó történik Istenre fogod, de ha rossz történik felmented valamilyen mentséggel, hogy éppen miért is nem ér rá.

Helló!

Én egy kicsit másképp látom ezt az egész üdvösség/kárhozat dolgot:

Nem gondolom, hogy Isten, vagy Jézus fog ítélni rajtunk egy nagy pallossal a kezében, szigorúan, mindenki külön-külön, hanem mi magunk fogunk örülni, vagy gyötrődni amiatt, hogy a halálunk után szemtől szembe megtapasztalva az Istent, rájövünk, hogy mennyire követtük Öt, azt a nagy Szeretetet/Békét, amit - akkor már direktbe - azonnal és tévedhetetlenül fel fogunk fedezni benne. Akkor kiderül, hogy egész életünkben milyen mértékben feleltünk meg ennek az elvárásnak. Ha az életünk a szeretetről szólt, azt mondjuk:

Hiszen ezt követtem egész életemben, És nagyon jól fogjuk érezni magunkat. Ez nevezném mennyországnak.

Ha rájövök, hogy végérvényesen és örökre lezárva a rossz oldalon álltam tudva és akarva, akkor nagyon gyötrődni fogok, mert szenvedve látom majd, a nagy Szeretetet - az Istent - aki mindent átadó szeretetével teljesen idegen lesz számomra. Ezt nevezném pokolnak.

Apokol,a halál,a sírgödör,a krematórium,ami minden megszületett ember helye,mint Jézusnak is ez volt a helye,de harmadnapra feltámadt.

A pokolból tehát van feltámadás,az örökéletre,ha Krisztus igazságát elfogadva alkalmassá tett arra,vagy az örök kárhozatra,a megsemmisülésre,a pokollal,és szolgáival együtt.