Felelősök vagyunk vagy áldozatok?

A kettő között.

A sorsodat meghatározzák tőled független körülmények is, de rengeteg minden meg a te döntéseiden múlik. A legrosszabb amit tehetsz (akármennyire népszerű is manapság) hogy áldozatot csinálsz magadból, és nem akarsz felelősséget vállalni semmiért, mivel te magadat tökéletesnek tartod. Azt a részét az eseményeknek amit tudsz befolyásolni, azt használd is ki.

A megoldás a két véglet közt van. Vagyis van felelősségünk és szabad akaratunk, de az nem végtelen.

Nem igaz, hogy „bármit megvalósíthatunk”, vannak külső és belső körülményeink korlátaink.

Személy szerint nem hiszek a „vonzás törvényében”. Viszont hiszek abban (látok is ilyet), hogy tetteinknek következményei vannak, ami még az életünkben is utolérhet. Ha lelkiismeretünk ellen teszünk az megbosszulja magát. Pl. aki csal, lehet hogy később ő is megcsalatik, stb.

És hiszem (Biblia, Jézus tanítja), sőt tapasztaltam, a gondviselés létezését is, Isten részéről. Azaz nem a vak véletlen irányítja azok életét, akik Istenben bíznak, Vele kapcsolatot tartanak.

Nagyon igaz alábbi gondolat:

„Az ember előtt ez a választás áll: vagy úgy fogja föl magát, mint aki szabad az egész világmindenségtől és csak Istentől függ; vagy pedig Istentől szabad, s ekkor a mindenkori körülmények rabjává válik.”

(Luigi Giussani: A kereszténység kihívásának eredete)

De a kereszténység tanítása szerint viszont happy end lesz a végén, mert e világ helyett jobb lett ígérve:

2 Pét 3,13

3,13 De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik.

Én úgy gondolom, hogy mindkettő igaz az emberre. Én hívő vagyok, ezért Istent tartom a realitásnak. Áldozatok azért vagyunk, mert eredendően nem mi szegültünk ellen Istennek, hanem a Sátán sodort magával, felelősök meg azért vagyunk, mert engedtünk neki. Nem ösztönlények vagyunk, mint az állatok, tehát az ember mondhat nemet is. Innentől kezdve nem lehetünk pusztán csak áldozatok.

Sorsban és véletlenben nem hiszek, én csak Isten akaratában hiszek. Lehetünk alkotói a körülményeinknek, ez csupán a döntéseinktől függ, de ez minden téren így van. Itt jöhet szóba a szabad akarat, hogy dönthetsz, kihez akarsz tartozni. Én azt hiszem, hogy Isten adja a lehetőségeket felénk, ő határozza meg, hogy hol, mi és hogyan, nekünk meg az akadályt kell venni. Azt kell tudni eldönteni, hogy Isten által adott helyzetben, hogyan lépjünk tovább. És itt jönnek a saját döntéseink, itt jön be az, hogy ki miben és hogyan hisz, ki hívő és ki nem az, mert ezek határozzák meg döntéseinket.

Kedves Kérdező!

Először is hadd jegyezem meg! Fantasztikus a kérdésed! Tényleg! Most agyba-főbe dicsérnélek érte, csak lehet, sokaknak ez nem tetszene! Szóval pont.

A kérdésedre válaszolva. Kihagyom belőle Istent, mert most csak filozofálunk ;)

Szabad akarat van! Felelősek vagyunk a tetteinkért addig a bölcsességig, amink van. Ez nem olyan, mint a suli, hogy mindegy, mit tudsz, akkor is ugyanazt a mércét kell megütni. Abból főzöl, amid van!

Mi magyarok szeretjük lehúzni a másikat, nehogy valami megváltozzon, vagy a másiknak jobb legyen... Na mindegy.

Igen, legyünk hálásak mindenért, amink van, mert ez tart azon a helyen, ahol jól tudjuk használni azt, amink van - mert mindent kaptunk. Ha valamiről úgy gondolod, magad szerezted, akkor kérdem én: ki tanított meg rá, hogyan szerezd meg? Mid van tehát, amit nem úgy kaptál?

De amid van, arra ne ülj rá, hanem használd! Használd arra, hogy előrébb juss, hogy minél többeket tudj gond nélkül előrébb segíteni - ha ők is akarják. Nem helyettük megtenni, csak mint "A jövő kezdete" c. filmben: egy lépést, ami neki egyedül nem megy, de megváltoztathatná az életét.

Függünk a külső körülményektől. Ha esik az eső, miközben te napozni akartál (egyszerű példa, bocsi) - akkor máskor fogsz napozni, legyen más célod is, mint pecsenye-pirosnak lenni. Több lábon állunk.

Ember tervez, Isten végez - na ezt úgy imádom... Nem tudom, te hogy vagy vele, de engem ez sose vigasztalt meg. "Mit piszkít bele az "isten" abba, amit csinálok? Ha nem tetszik neki valami, miért nem kommunikál? Olyan, mint egy "pasi"." (Direkt írtam kis i-vel!)

A rakás megmondó ember meg söpörjön a maga portáján. Ha kíváncsi vagyok a véleményükre, megkérdezem őket. :) Kéretlen tanácsokat én is tudok osztogatni. Íme. :D Sőt, még ostobaságokat is tudok összehordani, az nem nagy cucc!

Bölcsességet keress, ahogy teszed! A bölcsesség jóval több az igazságnál vagy az igazságosságnál! A bölcsesség úgy igazságos, hogy közben szeret, és közben élet. Egy életre megváltoztat.

Haj de hosszú lett... bocsi. :)

Előző hozzászólóhoz, HaEv:

„A kérdésedre válaszolva. Kihagyom belőle Istent, mert most csak filozofálunk ;)”

„Bölcsességet keress, ahogy teszed! A bölcsesség jóval több az igazságnál vagy az igazságosságnál! A bölcsesség úgy igazságos, hogy közben szeret”

A filozófia jelentése a „bölcsesség szeretete” (Hérakleitosztól származik a szó). Viszont ki mástól tanulhatnánk bölcsességet, mint a legnagyobb szellemi tanítótól, Jézustól? Ő azt tanította, hogy van Isten. Tehát nem bölcs dolog Isten kihagyásával filozófálni. Jézus előtti görögök még megtehették, szegények. A legnagyobb közülük, Szókratész, addig jutott el, hogy csak azt tudja, hogy semmit se tud (lényegi kérdésekben).

Lásd még #2- hszben az idézetet.

Kedves #7-es hozzászóló!

Jézust nem pusztán legnagyobb szellemi tanítónak tartom, hanem Isten Fiának, aki él, meghalt és fel is támadt - helyettem. Stb.

Soha nem filozofálok Isten nélkül, hiszen bennem él. De tudok és akarok olyannal is beszélgetni, aki nem ebben hisz. Nem zavar, hogy bizonyos dolgokban más a véleménye. Azonban ő keres. Ő legalább keres és gondolkodik. És én ezt nagyra értékelem. Ahogy Isten is! Ezért bátorítom arra, hogy olyan bölcsességet keressen, ami egyedül Istennél található: Igazság, Szeretet az egyedül bölcs Istentől.

Remélem, megnyugtattalak. :)

""Mit piszkít bele az "isten" abba, amit csinálok? Ha nem tetszik neki valami, miért nem kommunikál? Olyan, mint egy "pasi"."

Hm. :)

Elég sokat éltem ahhoz,hogy érdemben válaszolhassak,hisz bejártam Európát,Észak- Amerikát,Ázsiát.Újra kezdtem az életem 5-ször,a nulláról.

Vannak gyermekeim,hazám,barátaim,rokonaim,akiktől,s vagyonom amitől elszakítottak a körülményeim.

Maradt pislákoló hitem Isten szeretetében.

Bizton állíthatom,hogy minden kegyetlen körülményt felfoghatunk olyan botrányköveknek,melyeknek összerendezésével lépcsőt építhetünk újabb körülményünk felett való átmászásra,akadályaink leküzdésére.

Amikor elvettek a körülményeim mindent,ami fontos volt számomra,-ami az életet jelentette-segítséget kértem egy pszichiátriai intézményben,ahol nem csupán megtanítottak öngyilkos gondolataim leküzdésére,de erőt adhattam több tucat betegtársamnak is a továbbéléshez,és megtanultam együtt érezni reménytelen emberekkel.

Felismertem a depresszió mibenlétét,leküzdésének módját saját bőrömön(szellemiségemben).

Nincstelenségeimben megismertem Isten"tenyere"biztonságosságát,melegét,s annak a

nézőpontnak,a széles perspektíváját.

Az elesés kegyetlen fájdalma után, a gyógyulás csodás érzését.

Családomért,szeretett exfeleségemért mondott látszólag meg nem hallgatott imáim után felismertem Isten tiszteletét szabad akaratunk iránt,amellyel tiszteletben tartotta EXM rossz döntését.

Minden rossznak ítélt körülményt felhasználhatunk jövőnk jobbátételére.