Erdemes elhuny emberert imadkozni?

Érdemes, Pál apostol is tett ilyet:

"Oneziforusz családja iránt legyen az Úr irgalmas, mert sokszor vendégül látott, és nem szégyellte bilincseimet, sőt Rómába érve szorgalmasan keresett, és meg is talált. Adja meg neki az Úr, hogy azon a napon irgalomra találjon az Istennél Hogy Efezusban mennyi szolgálatot tett nekem, te tudod legjobban."

Az Ószövetségben még böjtöltek is a halottakért:

"Aztán fogták csontjaikat és eltemették a tamariszkusz alá Jábesben, és hét napon át böjtöltek."

Csak idopazarlas.

Aki meg nem okvasta volna az olvassa fel hangosan es ne higgyen nepbutitasnak:

Préd 11:3 Mikor a sűrű fellegek megtelnek, esőt adnak a földre; és ha leesik a fa délre vagy északra, amely helyre leesik a fa, ott marad.

Ez kizárólag azon múlik hogy milyen felekezetű ember ad rá választ!

Katolikus szerint igen, protestáns szerint nem.

#5

Ehhez képest az ortodoxok szerint is érdemes imádkozni értük, sőt az anglikánoknál is imádkoznak a halottakért. Utóbbiak protestánsok. Szóval nem teljesen úgy van, ahogy leírtad.

Pál nagyra értékelte azt a lojalitást, amit kapott Onéziforusztól és azért imádkozott, hogy Onéziforusz és háznépe Jehova irgalmában részesüljön (2Ti 1:15–18).

Az, hogy Pál nem magát Onéziforuszt üdvözölte, hanem a háznépét (2Ti 4:19), nem feltétlenül jelenti azt, hogy Onéziforusz már nem élt, bár lehetséges, hogy ez volt a helyzet. Talán csak éppen távol volt a családjától, vagy pedig Pál őt is beleértette a hívőkből álló háznépbe, amelynek általános üdvözletét küldte.

A Biblia azt mondja, hogy "jobb a halál napja, mint a születésé". Miért? Mert amikor valaki meghal, már lehet tudni, hogy milyen nevet szerzett Istennél! És ez számít igazán.

A halottak állapotáról a Biblia egyértelműen azt tanítja, hogy "elvesznek a gondolatai", "visszatér a földbe, ahonnan vétetett", "porrá lesz".

Mivel a Biblia nem tanítja a lélek halhatatlanságának a pogány mítoszát, így a halál az élet ellentéte, az életműködés végleges megszűnése! (5Mó 30:15, 19)

A Bibliában az eredeti nyelveken ugyanazokkal a szavakkal fejezik ki azt, hogy meghalnak az emberek és az állatok, illetve hogy elpusztulnak a növények (Pr 3:19; 9:5; Jn 12:24; Júd 12; Je 16:3). Ám az emberekkel és az állatokkal kapcsolatban a Biblia kiemeli a vér létfontosságú szerepét az élet fenntartásában, hiszen kijelenti, hogy „a test lelke a vérben van” (3Mó 17:11, 14; 1Mó 4:8–11; 9:3, 4). Mind emberekről, mind állatokról olvasható az, hogy ’elpusztulnak’, szó szerint ’kilehelik az utolsó leheletüket’, vagyis az élet leheletét (héb.: nis·mathʹ chaj·jímʹ; 1Mó 7:21, 22; vö.: 1Mó 2:7). A Szentírás rámutat, hogy az emberek és az állatok halálát az élet szellemének (héb.: rúʹach chaj·jímʹ), vagyis tevékeny erejének az elvesztése előzi meg (1Mó 6:17; 7:15, 22; Pr 3:19).

Mi a halál a Biblia szerint?

Érdemes megjegyezni, hogy a Bibliában található leírás a halál folyamatáról megegyezik azzal, amit tudományosan feltártak erről a folyamatról. Például amikor megáll az emberi szív, akkor leáll a vérkeringés, és a vér többé nem szállít tápanyagokat és (légzés által felvett) oxigént a test több milliárd sejtjéhez. Ám a The World Book Encyclopedia (1987, 5. köt. 52b o.) a következőket jelenti ki: „A szív és a tüdő leállását nevezzük klinikai halálnak, de a biológiai halál ilyenkor általában még nem áll be. A test sejtjei még néhány percig tovább élnek. A haldokló még újraéleszthető, ha újra működésre bírják a szívet és a tüdőt, hogy azok eljuttassák a sejtekhez a létfontosságú oxigént. Körülbelül három perc után kezdenek elhalni az oxigénhiányra nagyon érzékeny agysejtek. Nemsokára beáll a végleges halál, és már nem lehetséges az újraélesztés. A test más sejtjei is fokozatosan elhalnak. Utolsóként a csont, a haj és a bőr sejtjeinek a működése áll le, ám a test ezen részei a halál beállta után több órával még tovább növekedhetnek.” Tehát, bár a légzésnek és a vérnek fontos szerepe van abban, hogy a tevékeny életerő (rúʹach chaj·jímʹ) fennmaradjon a test sejtjeiben, egyértelmű, hogy a halált nem pusztán a légzés vagy a szívverés leállása jelenti, hanem ahogyan arra a Szentírás is rámutat, az életerő, más néven a szellem eltávozása a test sejtjeiből (Zs 104:29; 146:4; Pr 8:8).

Milyen állapotban vannak a halottak?

A Szentírás szerint a halottak „semmit sem tudnak”, és a halál a teljes tétlenség állapota (Pr 9:5, 10; Zs 146:4). Akik meghalnak, „a halál porába” mennek (Zs 22:15), és ’tehetetlenné’ válnak (Pl 2:18; Ézs 26:14). A halálban nem emlegetik Istent, és nem is dicsérik őt (Zs 6:5; Ézs 38:18, 19). Mind a Héber Iratokban, mind a Görög Iratokban a halált az alváshoz hasonlítják, ami egy nagyon helytálló szemléltetés, nem csupán azért, mert a halottak öntudatlanok, hanem azért is, mert a feltámadás által „felébredhetnek” (Zs 13:3; Jn 11:11–14). A feltámasztott Jézusról az olvasható, hogy ő a „zsengéje azoknak, akik halálalvásba merültek” (1Ko 15:20, 21).

Az ókori egyiptomiak és más pogány népek, illetve főként a görög filozófusok szilárdan hittek abban, hogy az emberi lélek halhatatlan. De mind a Héber Iratok, mind a Keresztény Görög Iratok úgy beszél a lélekről (héb.: neʹfes; gör.: pszü·khéʹ), mint ami meghal (Bí 16:30; Ez 18:4, 20; Je 16:3); amit meg kell szabadítani a haláltól (Jzs 2:13; Zs 33:19; 56:13; 116:8; Jk 5:20); illetve a Jézus Krisztusra vonatkozó egyik messiási próféciában úgy, mint ami ’halálra lett adva’ (Ézs 53:12; vö.: Mt 26:38). Ezékiel próféta elítélte azokat, akik szövetkeztek, hogy megöljék „azokat a lelkeket, amelyeknek nem kellene meghalniuk”, és hogy életben tartsák „azokat a lelkeket, amelyeknek nem kellene élniük” (Ez 13:19)

Ezért írja a The Interpreter’s Bible (G. Buttrick szerk.; 1953, II. köt. 1015. o.) a következőket az 1Sámuel 25:29-cel kapcsolatban: „nem a héberektől, hanem a görögöktől eredt az az elképzelés, hogy az ember testből és lélekből áll, és ezek a halál pillanatában különválnak egymástól.” Hasonlóképpen Edmond Jacob a Strasbourgi Egyetem ószövetséggel foglalkozó professzora kijelenti, hogy mivel a Héber Iratokban az élet közvetlen kapcsolatban van a lélekkel (héb.: neʹfes), „természetes, hogy a halálra időnként úgy utalnak, mint a nefes eltávozására (1Móz 35:18; 1Kir 17:21; Jer 15:9; Jón 4:3). A nefes eltávozását jelképes értelemben kell venni, hiszen a nefes nem létezik tovább a testtől függetlenül, hanem azzal együtt meghal (4Móz 31:19; Bír 16:30; Ez 13:19). Egyetlen bibliavers sem támasztja alá azt az elképzelést, hogy a »lélek« elhagyja a testet a halál pillanatában” (IDB. 1. köt. 802. o.).

#6

A pontosság kedvéért igazad van, bár Magyarországon nincs valami sok anglikán, ezért velük nem szoktam számolni.