A teremtéstörténetet a középkorban nagy általánosságban szó szerint értelmezték, vagy műfaji sajátságából kifolyólag már akkor sem történelmi beszámolóként tekintettek rá?

Alapvetően szó szerint.

Egyes gondolkodók megpróbálkoztak néha mással - de jobban jártak, ha ezt nem mondták el senkinek.

Melyik teremtéstörténetre gondolsz?

Ha nem hittek volna benne(és most is), nem gyakorolták volna azt a vallást.

HIT: feltétlen elfogadás, tehát nem lehet eltérni az írástól, vagy a törzsi varázsló által mondottaktól.

Nehéz ezt pontosan megválaszolni: volt aki igen, és volt, aki nem.

Összességében elmondható, hogy a középkor nem foglalkozott ezzel természettudományos alapon. A középkori ember elsődleges célja az üdvösség elnyerése volt. És ilyen szempontból lényegtelen, hogy a teremtéstörténet jelképes vagy valódi történelem. Jézus kapcsán már nagyon nem lenne mindegy, de az Ő történetiségét sosem cáfolták.

Nem tudom, hogy ez a kérdés most egy reakció-e arra, amit nemrég írtam itt az oldalon, miszerint a teremtéstörténet nem szó szerint értelmezendő a műfaji jellegéből kifolyólag, de végülis mindegy.

A válasz: a középkorban nem létezett a modern bibliatudomány, ezért nem foglalkoztak a Biblia történelmi hátterével sem, ez csak a 19. században kezdett előjönni. Ha jól emlékszem, erről ír Szalai András a tanulmányában amelyet valamelyik topikban linkeltem.

Érdekességként viszont megjegyzem, hogy az ókorból van olyan kommentárunk, amely allegorikusan értelmezte a teremtéstörténetet. Origenész szerint a leírás nem szó szerint értendő.

A teremtéstörténet már az ókorban is problémás volt, az ariánusok ki is akarták venni a Bibliából az egész Ószövetséget, de miszlikbe vágták őket, így maradt a szó szerinti értelmezés.

A középkorban úgy értelmezték, ahogy a helyi pap prédikálta, egyházi útmutatás alapján, mert a Biblia latinul volt, azt sokszor még a püspökök is alig értették, csak áhítattal litániázták az ismeretlen szent szavakat. Lényegében csak a középkor végétől lehet beszélni rendes egyházi képzésről, latin tanítással, de ekkor már megjelenik a reformáció is, a Biblia lefordításával.

Az egyházi útmutatás pedig szó szerint értelmezte, de hogy ebből mi ment át a híveknek, az kevéssé ismeretes, néhány híres prédikációról szóló beszámolótól eltekintve.

Voltak, akik szimbolikusan értelmezték, átvitt módon, és voltak, akik szó szerint .

A középkorban alapvetően a négy fokozatú bibliai hermeneutikát (quadriga) alkalmazták a teológusok. Eszerint egy szövegnek lehet szó szerinti, morális, anagógikus (misztikus) és allegórikus oldala.

Ezek alkalmazása függött az adott szerző beállítottságától, hozzáállásától, illetve a bibliai szövegtől is. Viszont mind a négyet alkalmazták.

De gondolhatunk Szent Ágostonra, aki a sztoikusok elveiből kiindulva úgy gondolta, Isten megteremtette az ősanyagot, ebbe észcsírákat (logoi szpermatikoi) helyezett, amik hosszú idő alatt fejlődtek ki az ősanyagból. Mai szóval, Isten írt egy programot, és ez bontakozott ki.

Scotus Eriugena szerint az angyali ideaszféra (teremtett teremtő természet) és a világ (teremtett nem teremtő természet) Istenből (teremtő teremtetlen természet) áradt ki.

A Biblia szó szerinti értelmezésének kizárólagossága csak a kora újkortól válik elterjedtté igazán,többek között a reformációval, illetve Lutherrel, másrészt pedig a tudományos gondolkodás elterjedésével, ami a Bibliát egyre gyakrabban tudományos műnek kezdte tekinteni, nem pedig spirituálisnak. Persze a középkorban is sokan értelmezték szó szerint a teremtéstörténetet, de akkor még más alternatíva alig-alig volt.