Márk 12:41-44. -mondandóját hogyan lehet megvallósítani a gyülekezeti, a mindennapi életben, hogyan tudtaok erőtökön felül is adakozni?

Simán.

Csak belehalsz.

Isten nem kívánja, hogy éhezzél, és ezért mindened add így oda. Isten nem ésszerűtlen.

Az özvegy asszony tette azért volt Jézusnak figyelem felkeltő, mert az Asszony ezzel azt mutatta, hogy teljesen Istenre bízta magát, bizott abban, hogy a Teremtő nem hagyja magára.

Az i. sz. első században két veréb egy assariont ért (45 percnyi munka bére), öt verebet pedig kétszer ennyiért lehetett megvásárolni

Annak a szűkölködő özvegynek a templomi adománya, akire Jézus felfigyelt, még ennél is kevesebb volt, csupán két lepton (1 kvadráns), vagyis a napi bér 1/64 része.

ő nem a feleslegéből adott, hanem bedobta „mindazt, amije volt, egész megélhetését”

Jézus Krisztus az özvegy ajándékát többre becsülte, mint mindazokét, akik többet adományoztak, de „a fölöslegükből”.

A beszámoló szerint az özvegynek ’két kis pénzérméje’ volt, tehát megtehette volna, hogy csak az egyiket dobja be a perselybe, a másikat pedig megtartja magának.

Isten szemében azonban felbecsülhetetlen értékű volt! Ezt jelenti, , nem azt, hogy mindenki tegye próbára Istent, hát ha kenyeret varázsol az asztalára.

A Márk 12:41-44, hasonlóan a 2Kor 8:3-hoz nem egy parancsolat, csak egy buzdító példa, amit mások tettek. Nekem az a meggyőződésem, hogy az anyagi adakozás lelkiismereti kérdés, és Isten számára fontos, hogy ne külső kényszer legyen, hanem önként, hálából, és szívesen csinálja az ember. "A jókedvű adakozót kedveli az Isten." Ha kényszerből teszed, előbb-utóbb nagy kísértésed lehet, hogy büszke legyél arra, mennyit ettél, vagy úgy érzed, Isten igazságtalanul kihasznált téged, és ez nagyon káros lehet a hitedre.

Istennek nincs semmire szüksége senkitől, "hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet, és mindent" (ApCsel 8:17-25). Mégis, amit visszaadunk abból neki, amit ő adott, olyan célokra, amelyeket ő támogat, és amelyekben ő leginkább az örömét leli, azt ő az iránta való szeretetnek érzékeli, ugyanúgy, ahogy mi szeretetnek érzékeljük, ha kapunk valakitől valamit, amit meg is tarthatott volna magának.

Tehát ítéletet ne mondjon senki az embertársára, és saját magára sem, ha nem "erején felül" adakozik. Amúgy ebben az adakozás dologban akár addig is el lehetne menni, hogy valaki a saját életét is feláldozza Istenért, ami a legnagyobb szeretet iránta. De kinek van ekkora hite Istenben?

Akármi is van, Isten kifejezi a nagyra becsülését olyanoknak, akik súlyos áldozatot hoznak érte, mint pl. az említett szegény özvegyasszony tette. Mert nem az a mértéke az Isten iránti szeretetnek, milyen sokat ad az ember neki, hanem hogy milyen kevés, amennyit megtart magának.

üdv

Stefán

"Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, ami csak szegénységétől telt, egész megélhetését." (Mk,12,44)

A szóban forgó két fillér akkoriban egy teljes napi megélhetést jelentett, de semmiképpen sem egész éveset. Ugye két verebet adtak egy fillérért. (Mt 10,29)

Az özvegyasszony nem erején felül adakozott, hanem szegénységéhez mérten, de már a megélhetését is nehezítő módon, vagyis egy egész napi megélhetését dobta be a perselybe. Semmiképpen sem kell úgy érteni a szöveget, hogy utána pedig elment éhen halni.