Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért nem fogad el ilyennek...

Miért nem fogad el ilyennek az anyukám és a mamám?

Figyelt kérdés
Már fiatalabb koromtól fogva nem igazán hittem semmiféle Istenben. Igaz, jártam ministrálni (leginkább anyám és a hittan tanár unszolására) , de sosem gondoltam az egészet komolyan. Minden vasárnap templomba járatott, pedig láthatólag nem tetszett. Mindig morogtam, ha fel kellett kelnem misére, de egyáltalán nem érdekelte. És körülbelül egy vagy másfél évvel ezelőtt rájött, hogy nem hiszek semmiféle Istenben. Azt mondogatta, hogy az ördög elvitte a lelkemet stb. Akkoriban kezdtem el járni ifjúsági hittanra, hogy bérmálkozhassak (sajnos ez sem a saját döntésem volt, és még mindig járok). És mostanában meg főleg a fejemhez vágja, hogy nekem nincs Istenem meg, hogy mamával ők hiába imádkoznak értem, hogy térjek meg stb. Mamám pedig pont tegnap kezdte el mondani, hogy én eddig nem ilyen voltam, megváltoztam és még ilyen "jóságok". Az viszont nem érdekli őket, hogy én mennyit szenvedek lelkileg ezek miatt. Számukra csak az a fontos, hogy a templomban legyek minden vasárnap és, hogy ott legyek az ifjúsági hittanon. Sajnos hiába beszélnék velük annak úgyis sírás lenne a vége :/. Mit tegyek, hogy elfogadjanak olyannak amilyen vagyok?

2019. jan. 13. 01:05
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
60%
Nem tudsz mit tenni, a valláskárosultak sajnos soha nem fogják elfogadni hogy nem mindenki ugyanúgy vélekedik a dolgokról, mint ők :/
2019. jan. 13. 02:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
23%

Sajnos nem ismerik Isten nézőpontját ebben a kérdésben sem.

Isten önkénteseket keres, nem kényszerítetteket. Jézus a következőket mondta:

(János 6:44) 44 Senki sem jöhet hozzám, csak ha az Atya, aki küldött engem, vonzza őt; . . .

Az tény, hogy Sátán szeretné ha távol maradnának az emberek az életadótól, de mindent nem lehet rá fogni, mert az ember szabad akaratot kapott, így a saját döntése az, hogy szeretne-e keresztény életet élni vagy sem.

Isten pedig nem kéynszerít senkit, semmire.

2019. jan. 13. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
79%

Azért nem szeretnek téged, kedves Kérdező, mert szájkeresztények. Ha szívkeresztények lennének, akkor elfogadnának téged olyannak, amilyen vagy.


Nem tudok semmi értelmeset javasolni annak érdekében, hogy megfelelj nekik. Az idő, a felnövekedésed segíteni fog.


Együtt érzek veled.

2019. jan. 13. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
48%

Mert Jézus Krisztus nevében az igaz szeretet beszél belőlük,és a te javadat akarják...

Nem,sajnos durván agymosottak,és ez ellen nem sokat tudsz tenni.

2019. jan. 13. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
87%

Elfogadni nem fogják, SOHA! Egyszerűbb ha azok szerint a szabályok szerint játszol, amiket rád erőltetnek, addig, amíg függsz tőlük. Aztán meg függetlenedsz és úgy alakítod az életed, ahogyan akarod.


Én is pontosan így tettem. Nem volt egyházi esküvő, a gyereket sem kereszteltettem meg (pedig elhiheted, volt vinnyogás bőven), mert tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a vallás egy hazugság. Én nem fogok ráerőltetni senkire semmilyen hazugságot.

2019. jan. 13. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
22%
Sajnos veled és a hozzád hasonlókkal nem sokat lehet tenni, ezt pedig olykor nehéz elfogadni a szülőknek, nagyszülőknek. Én is ismertem ilyen gyereket, mint te vagy, a templom ajtajában kezdett el hisztériázni, hogy ő nem akar bemenni, képzelheted szegény szülőknek is mekkora szégyen volt. Jobb az ilyeneket hagyni, mindenki saját maga felelős az életéért. Ha pedig valaki elutasítja és megtagadja Istent, akkor pedig azért.
2019. jan. 13. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
0%

Szia!


Fiú vagy, vagy lány? Most hány éves vagy?

2019. jan. 13. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
20%
A legjobb amit tehetsz, hogy beszélsz erről valamelyik papnak, vagy a hittanon az egyik tanárnak. Arról, hogy úgy érzed nem volt lehetőséged választani, nem alakult ki személyes Istenkapcsolatod és úgy érzed emiatt képmutatás az amit teszel, és hogy ez határozza meg a családoddal való viszonyodat, pedig te az ő feltétel nélküli szeretetükre vágysz. Szerintem segíteni fognak neked, és magadnak is ezzel tennéd a legjobbat.
2019. jan. 13. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
66%

#9 Nem. Nem is tudom hogy írjam, hogy ne sértsem az érzékeny kis lelkedet. Segíteni próbáltam a kérdezőnek abban, hogy hogyan mondja el egy hivő közösségben ateista kisebbségként, hogy ő szerinte nincs az az egész amiben ők hisznek. Ha te ezt valamiféle sértésnek érzed azt tényleg sajnálom, de szerintem csak nem értetted amit írtam. Egyszerűsítve: "nem alakult ki személyes Istenkapcsolatom" = "soha nem hittem semmiféle Istenben"

Egyik állítas sem tartalmaz olyat amiben elvárás lett volna bármiféle Istenkapcsolat kialakulása.

2019. jan. 13. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
54%

Nem sokat tudsz tenni, kérdező, egy fanatikus vallásossal.

Térj ki előlük.

Mondd meg, hogy a vallás ÖNKÉNTES. Nem?

Vagy szerintük kényszerített?

Jézus azt mondta, hogy hajtsd be ostorral a templomba az embereket?

2019. jan. 13. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!