Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Mondhat e valamit a Biblia...

Mondhat e valamit a Biblia egy ateistának?

Figyelt kérdés

Azon kívül, hogy minden szórakoztató irodalom, regény, mese, vers, dal, közmondás, próza, vagy líra tartalmaz tanulságot, vagy bemutatja a világot saját bonyolultságában, a Biblia erkölcsisége meglehetősen ódivatú, így etikai tartalma inkább csak hozzájárult a mai humanista értékítéletünk kialakulásához.

Az irigység még a vallásosaknak sem halálos bűn manapság, vagy a falánkság és sokan a válást is megengedhetőnek tartják, illetve ma a kényszerítés, vagy az erőszak sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint a saját akaratból elkövetett szexuális kilengés, értem ez alatt a házasságon kívüli nemi életet.

Az amerikai producer feje fölött ott áll a Demoklész kardja, ha bebizonyosodik a bűne, akkor életfogytiglant kaphat, így áll a dolog, pedig a sokmilliós filmszerepekért, a dicsőségért, hírnévért én el tudom képzelni, hogy mindent bevethettek a színésznőcskék is, aztán utána meg, hm, kell folytatni?

Lényegében inkább az érdekelne, hogy valamilyen mélyebb, filozófiai értelme maradt e még a bibliai tanításoknak, vagy a bölcsészet fejlődése már rég túllépett talán ezen?

A vallásosakat is kérném, gondolkozzanak el, hogy mennyire az ókori Bibliához igazítják az életüket etikai szempontból és mennyire a két évezred alatt kialakult erkölcsi nézetekhez?



2020. jan. 7. 09:31
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
76%

A Biblia nem csak a vallásnak fontos, a kulturáltság szempontjából is fontos, nem véletlen érettségi tétel.

Olvastam a Bibliát már, az Ó és Újszövetséget is (nem olvastam ki az egészet, de nagyjából ismerem a tartalmát). Az Ószövetség szerint elég macerás lenne élni, az Újszövetségben viszont nincs semmi extrém magatartási forma. Ami nehezebb dolog a Hit. Ebben vagy hiszel vagy nem. Ezen kívül az, hogy élj becsületesen, szeretetben, ne gyűlölködj, ne irigykedj... mind olyan tulajdonság ami ma is értékes, és vallástól függetlenül is így kéne élni.

2020. jan. 7. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
25%

igen.

"Az irigység még a vallásosaknak sem halálos bűn manapság, vagy a falánkság és sokan a válást is megengedhetőnek tartják, illetve ma a kényszerítés, vagy az erőszak sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint a saját akaratból elkövetett szexuális kilengés, értem ez alatt a házasságon kívüli nemi életet."


Erre irja Isten szava, hogy az ilyenek miatt beszélnek becsmérlően azokról is, akik valóban komolyan veszik.

Kedves Kérdező. Ezért kell megfontolni, megfigyelni, és ez által azonositani azokat, akikre a Bibliában egységesen jellemzőek, minden hol a Földön.


Isten népén belül, ezekt vissza kell szoritani, amit a Biblia alapján ha nem változtat, kiközösités a következménye, pont azért, hogy ne legyen rossz példa.

ellenben ISten megvonja a szellemét a gyülekezettől.

2020. jan. 7. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
30%
Egyszer nekiláttam kiolvasni. Nos a sok lőn meg lészen így-úgy-amúgy és vala a valahanyadik napon... Bla-bla-Blaaaa
2020. jan. 7. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 A kérdező kommentje:

Azért az Újszövetségben is ott vannak az ószövetségi anakronizmusok, Jézus például nem töröli el a megkövezést sem, vagy a régi törvényeket.

A keresztények hisznek a démonokban, az ördögben, az ördögűzésben, annak ellenére, hogy ez szemben áll más bibliai tanításokkal, pl:

'Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az Úr, cselekszem mindezt' (Ézs.45:5-7,22).

Amelyből kiderül, hogy a sátánnak semmi értelme, aki az isteni mindenhatóságot is cáfolja.

A rosszat is Isten teremti és a hívőnek azt is el kell fogadnia, nem csak a jót, mert mindkettőt Isten adja.

Mire kellenek akkor a démonok, vagy a Sátán?

Érdekes viszont az ember felelősségének a megállapítása:

'Nincs semmi, ami kívülről jutva az emberbe tisztátalanná tehetné őt... Ami az emberből előjön az teszi tisztátalanná... Mert belülről az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyílkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok ... Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek, s ezek teszik tisztátalanná az embert' (Mk.7:15-23).

Ez már valóban egy felelősségteljes emberi etika alapja, bár természetesen nagyon ömlesztve vannak a rossz dolgok, pedig azok súlya korántsem egyenlő, meg jócskán csökkent, átalakult egymáshoz viszonyított értékük, például a házasságtörést halállal büntetni túlzás, vagy a lopás és a gyilkosság között disztingválni kell.

2020. jan. 7. 11:04
 5/20 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem alapvető hiba az általánosítás. Az, hogy kinek mit mondhat a Biblia, nem azon múlik, hogy az ember önmgát minek vallja. Éppen ezért helytelen minden olyan megállapításod is, amit általánossagban és összességében minden egyes keresztény emberre rávetítesz, csak mert te ennyit tudsz a vallásukról, vagy mert te ilyennek ismerted meg a keresztényeket.

Az erkölcsi alap elválaszthatatlan az egyéntől, a törvény azonban nem alanyi igazságot szolgáltat, hanem jogszabály szerint értelmez, és ez a jogszabály mindig az adott társadalom normáihoz igazodik, még ha erkölcsi alapot szolgáltat is ezekhez. Egyszer, talán úgy 1000 év múlva, a legbarbárabb elgondolásnak tartják majd, hogy gyilkosokat zárunk el a világtól, és hagyjuk őket tovább élni megfosztva a szabadságuktól, ahelyett, hogy bocsánatot kérnénk tőlük amiért hagytuk őket erre a döntésre jutni. Egyszer felismerjük, hogy ha valaki bűnt követ el, abban mindig mindannyian bűnrészesek vagyunk, és akkor talán azt gondolják majd, milyen kegyetlen volt ez a világ, ahol ember ember felett ítélkezett, és arról vitatkoztak szükség van-e még egyáltalán Istenre, ha alapvetően tudjuk mi a jó, épp csak nem értjük mire lenne az jó nekünk.

2020. jan. 7. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 A kérdező kommentje:

# 5

Érdekes dolgokat említettél meg és igazad van, eddig tényleg úgy gondoltam, illetve logikailag azt képzeltem, hogy a keresztények igyekeznek a Biblia sugallta erkölcsi elvek szerint élni, amit természetesen én egy régen túlhaladott etikának tartok.

Nem arról van szó, hogy ki minek vallja magát, hanem az erkölcsös ateista már sokkal fejlettebb elvekkel rendelkezik, (most tekintsünk el az erkölcstelenektől, bár megjegyzem, a börtönökben a nem kötelező istentiszteleteken a rabok 90%-a vesz részt), szóval rádöbbentem, hogy valójában ma már lehetetlen a Biblia erkölcsei szerint élni, így a vallásosak is nyilván részesedtek a humanista filozófia által kifejlődött etikából, amely a törvényeinkben is megmutatkozik, ugyanúgy, ahogy az ateisták, ezért lényegében egy az etikánk.

2020. jan. 7. 12:08
 7/20 anonim ***** válasza:
64%

Jézus az Ószövetségben élt és kezdett el munkálkodni, a születése nem az Újszövetség. De amikor a házasságtörő asszonyt akartak megkövezni azt mondta: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!”. Senki sem kövezte meg, aztán elküldte a nőt, hogy többé ne vétkezzen stb...


Az, hogy ki hisz a természetfeletti lényekben már Hit kérdés. Attól, hogy valaki hisz, nem fog az utcán cigánykerekezve járni. Vallástól függetlenül is lehet hinni bármiben.

Lucifer a Biblia szerint teremtett lény volt, nem is akármilyen. Nagyon magas rangja volt, de fellázadt Isten ellen, mert szabad akarata volt, és akkor lett eltávolítva onnan az őt követő angyalokkal együtt. Ezt bárki elhiheti, és bárki megtagadhatja, holnap ugyan úgy felkel a Nap.


Az, hogy az ember gonosz sem új dolog. Volt egy Ádám és Éva nevezetű pár, akik befogadták a bűnt, a már levetett Sátán behúzta őket a csőbe.


A Sátán elvileg megkísérthet, mert miért ne tenné meg. Ezek mind próbák. Ha a kereszténység azzal járna, hogy többet nincs probléma, mindenki az lenne. Miért ne halhatna éhen egy keresztény? Ugyan úgy vonatkoznak rá a fizika törvényei.


A bűnökből sok van, lehet lopás, vagy gyilkosság, a pokolban mindenki megkaphatja azt a mértékű büntetést, amit érdemel. Viszont a legnagyobb bűn az, ha nem hiszel Istenben, Jézusban. Ez az instant elkárhozás. Az a sok ömlesztett bűn csak a "bónuszpontok" amit beválthatsz majd a pokolban.


Összességében mindenki abban hisz amiben akar. És tán akik a Biblia szerint élnek, azok is ugyan úgy megcsinálják a munkájukat, nekik is lehet rossz napjuk, nem látok hátrányát annak, hogy valaki követi a Bibliát. Vasárnap is felkelnek korán, hogy elmenjenek a templomba, nem aludhatnak délig, esetleg ez hátrány.


Senki sem kényszerít arra, hogy higgy. Ha más nem, akkor jó közmondások származnak a Bibliából, erre pont jó egy ateistának is.

2020. jan. 7. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
54%

Erkölcsisége ódivatú, kérdező! Te bizonyára nem ismered az Énekek énekét. Olvasd el és megtudod, hogy a Biblia még a szexualitásról is igen részletesen ír.

A divat múlandó, a stílus örök. Isten stílusa örök. Sőt Ő Maga is az.

2020. jan. 7. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
64%
Full ateista vagyok, olvastam a Bibliát, sőt azt húztam érettségin. Egy kiváló tanmese gyűjtemény, amiből sokat lehet tanulni, okulni. Csak arra kell nagyon vigyázni, hogy ne vegye szó szerint az ember! A bűn, bűnhődés, stb most is érvényesek, de nem volt Ádám, Éva, Noé, és a többi mesehős.
2020. jan. 7. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
52%

Kérdező, amiket leírsz, azok nem ellentmondások. A Biblia mindenhol egyértelműen ír a Gono9szról, aki Sátán/Ördög, "leánykori" nemvén pedig Lucifer. Ő ISten teremtménye, valamikor fényes angyal volt, ez nem egy ellentmondás.


Annak pedig akit csak a régmúlt igeidő nyelvtani alakjai zavarnak (lőn, vala, stb.) ajánlom, hogy egy új fordítású Bibliát vegyen a kezébe, amiből elég jó a választék. Már a Károly fordításnak is van revideált változata, amelyben a ma is használatos igeidők szerepelnek.

2020. jan. 7. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!