Az Isteni kinyilatkoztatás leírt szövegét, milyen alapon változtatta meg a papság és hagyta ki a jelenlegi Bibliából?

mert akkor egyszer és mindenkorra döntöttek, megváltoztathatatlanul

isteni sugallatra döntöttek, nem a saját fejük után mentek

A nem keresztények gyakran felvetik a Bibliával szembeni ellenvetéseik között a kanonizáció módját. Elképzelésük szerint ugyanis volt rengeteg irat, evangélium és apostoli levél, amelyek között néhány vezető válogatott. Miután kiválasztották a nekik tetszőket, határozatot hoztak, hogy csak ezeket lehet a Biblia részének tekinteni, az összes többit nem.

Az ellenvetésük pedig arra vonatkozik, hogy nagy valószínűséggel a “válogató” vezetők kihagytak olyan könyveket, amelyek más képben tüntetnék fel Jézust vagy az egyházát. Épp ezért, mivel veszélyes iratokról van szó, azok nem kerültek be a Szentírásba, sőt, az olvasásuk is tilos, és pusztították is őket.

Azonban a kanonizáció abszolút nem így zajlott. A zsinatok során nem azt határozták meg, hogy mely könyveket neveznek onnantól kezve ihletettnek. Annyit tettek, hogy elismerték azokat a könyveket, melyek esetében az egyetemes egyház, mely használta őket, már felismerte az isteni eredetet.

Épp ezért én a kanonizációt nem a későbbi évszázadok zsinataival hoznám összefüggésbe, hanem az első századok egyházával és gyülekezeteivel. Ők voltak azok, akik olvasták és az istentiszteleteken használták az iratokat, és felismerték, hogy melyik szól isteni tekintéllyel, és melyik nem. Ha figyelmesen olvassa valaki az Újszövetséget, már abban is lehet a nyomait látni annak, hogy más gyülekezetek is olvasták a nem nekik címzett leveleket. Arra is van utalás, hogy Pál apostol levelei is közkézen forogtak a gyülekezeti használat során. Az első egyház tagjai voltak tehát azok, akik felismerték és elismerték az egyes iratok isteni eredetét. És ugyancsak ők voltak azok, akik elvetettek más, hamis tanokat valló írásokat. A későbbi zsinatok során csupán ezt az áthagyományozott kánon-listát ismerték el, és adtak neki vezetői tekintélyt. Így egységessé vált, hogy az egyház egésze mely iratokat használja az istentiszteletek során.

“Az egyház nem a Szentírás fölött, hanem abban az értelemben alatta áll, hogy a kanonizáció folyamata nem úgy ment végbe, hogy az egyház tekintélyt kölcsönzött a könyveknek, hanem úgy, hogy az egyház elismerte tekintélyüket. És miért? A könyvekről elismerték, hogy az apostolok bizonyságtételét tartalmazzák az Úr életéről, tanításáról, haláláról és feltámadásáról, és ezeknek az eseményeknek az apostoli értelmezése is megtalálható bennük. Az egyháznak mindig meg kell hajolnia ezen apostoli tekintély előtt” (John Stott: Az élő gyülekezet, KIA, Bp. 2009. p. 21.).

És hogy miért van tekintélye az apostolok írásának? Azért, mert Isten az apostolok és próféták alapjára építette fel az egyházat (Ef 2:20). Az apostolok és próféták képviselték azt az alapot, amely mindenkire vonatkozik, aki a keresztény egyházhoz akar tartozni. Az Újszövetség könyveiből kiderül, hogy a prófétálást és a tanítást mindenkinek meg kellett vizsgálnia. De annak, amit egy apostol mondott, mindenkinek engedelmeskedni kellett. Ott nem volt helye sem vizsgálatnak, sem okoskodásnak, sem ellenállásnak. Amit egy apostol mondott, az úgy volt. És ma sincs másként a helyzet.

A kanonizáció során tehát felismerték, mely könyvek szólnak apostoli és isteni tekintéllyel. Továbbadták ezeket a későbbi nemzedékeknek az egyházban. A könyvek pedig mindig — az apostoli tekintély miatt — engedelmességet várnak a magukat hívőknek vallóktól.

Sziasztok!

Katolikus testvérem jól összefoglalta a lényeget, ezt szeretném kiegészíteni, illetve egy gondolatát azért némileg helyesbíteném.

Fontos, hogy a kanonikus és kanonizált fogalmak különbségét tisztán lássuk: egy irat nem azért kanonikus, mert az ó- vagy az újszövetségi egyház annak ismerte el. Tekintélyét önmagában hordozza. Azért kanonikus, mert Istentől ihletett kinyilatkoztatás, mert Isten Igéje, nem pusztán emberi beszéd. Egy kanonikus irat akkor kanonizált, ha az egyház felismerte, illetve elismerte kanonikusságát és a kánon gyűjteményébe sorolta.

Az ószövetségi egyház fennállásának utolsó négy évszázada alatt, amikor Izráel vallása jóvátehetetlenül eltorzult, és a Jézus korából ismert farizeusi és rabbinikus vallásossággá változott, már nem adatott prófétai kinyilatkoztatás, az ószövetségi kánon lezárult addigra. Az újszövetségi kánon pedig az első két-három évszázad még egységes keresztény egyházában szilárdult meg, a IV. századi súlyos torzulás, a pogány vallásokkal és a világi hatalommal való szövetkezés és az ebből származó szétszakadás megindulása előtt.

Kétségtelenül igaz, hogy a Szentlélek láthatatlan munkálkodása volt szükséges a tévedésmentes kánon kialakításához. Mégis, ha a az ó- és újszövetségi egyház kanonizációjának hitelességében kellene feltétlenül hinni, akkor végső soron bizonyos egyházi hagyományra kellene építeni a teljes Írás Istentől ihletettségébe vetett hitet.

Sokkal inkább azt kell mondanunk, hogy a szent iratok kanonikus voltát a belőlük áradó igazságtartalom és lelki hatalom olyannyira bizonyította, hogy a mégannyira gyarló egyház sem véthette el a kanonikus jegyzék megállapítását. Nem tudták nem elfogadni az Istentől ihletett prófétai beszédet, noha az gyakran és súlyosan megítélte mind az ó-, mind pedig az újszövetségi gyülekezeteket. A szent iratok dicsőségesen bizonyították isteni eredetüket, és kárhoztattak minden "polyvát". A kánon sérthetetlenségét tehát mindenekelőtt a bibliai iratok egyedülálló belső, lelki szintje és ereje, valamint az egymással való egysége biztosította.

Azt a meggyőződést tehát, hogy a Biblia 66 irata az írott, minden korra és emberre érvényes isteni kinyilatkoztatást teljességében és kizárólagosan tartalmazza, senki sem építheti pusztán az ó- és újszövetségi egyház állásfoglalására. A kanonizáció - a szent iratok és az egész gyűjtemény hitelességének felismerése - végső fokon minden hívő ember személyes feladata is. Ellenőriznünk és hitelesítenünk kell a magunk számára az egyház bizonyságtételét. Csak egy minden oldalról megalapozott, a Szentlélektől nyert személyes meggyőződés alapján fogadhatjuk el a Bibliát az isteni kinyilatkoztatás mértékének.

Üdv. Péter

Az egyházi vezetőség mindig úgy csűri-csavarja a dolgokat,hogy neki legyen jó.a sok birka meg követi őket gondolkodás nélkül,ez van,nem lehet mit tenni.akinél "hatalom" van az mindent megtehet.

Én már csak röhögni tudok ezeken a dolgokon mint ex-keresztény,bár néha mélyen meghökkentő,hogy miket elhisznek az emberek másoknak,csak azért mert azok kikiáltották a bibliát az Isten szavának.

Szia.

Az egyházak - nagyok, kicsik - azért változtatnak / saját véleményük szerint pontosabban fordítják /, hogy az általuk elképzelt hitüket alátámasszák.

"Katolikus testvérem" minden bizonnyal oldalakat tud majd bemásolni a következő biblia versel kapcsolatban is:1 János 5:7, 8 " ez a három egy"

Tudtommal ez egyik görög fordításban sincs benne sőt a szent Jeromos fordítás eredetijéből is hiányzik, most mégis szerves részét képezi egy emberi tan alátámasztásának.

Vagyis ha szeretnék valamilyen újat tanítani a bibliából akkor csak bele teszem és hivatkozok rá!!

Szerintem is jogos a kérdés, hogy nem félnek Isten haragjától?

1János 5:7-ről:

[link]

Bár egyesek nem ismerik el ezt a részletet, bár nehéz eldönteni, hogy mi alapján válogatnak a számtalan kézirat közül, ha nem ismernek el felsőbb tekintélyt, mely ebben eligazít, ide kell venni a 300-as évekből származó, de szóbeli apostoli hagyományt rögzítő, és a megelőző verset magyarázó ún. Comma Johanneum-ot is. Szt. János levelében ui. így tanít: „Hárman tesznek tanúságot a mennyben: az Atya, az Ige és a Szentlélek, és ez a három egy” (1 Jn 5,7). Ugyanakkor az „és ez a három egy” minden felekezet szerint része a Szentírásnak, csak nem a személyekre, hanem a Lélekre, a vízre és a vérre. Ez gyakorlatilag mindegy, hiszen azt bizonyítja, hogy az Apostol és az első keresztény század ismeri a misztériumot: Három is Egy is.

Egyébként már Szent Cyprianus is írja Kr. u. 251-ben, "a katolikus Egyház egységéről" című művében:

"Az Úr ugyanis azt mondta: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30). Egy másik helyen pedig az Atyáról, a Fiúról és a Szent Lélekről van megírva: „És ez a három egy” (1Jn 5,7).

Ki gondolhatja, hogy ezt az isteni szilárdságból származó, mennyei előképekre visszanyúló egységet az Egyházban szétszakíthatja, az egymással ütköző akaratok egyenetlenségével megbonthatja? Aki ezt az egységet nem tartja meg, az életet és az üdvösséget nem tartja meg."

Angol nyelven:

[link]

[link]

[link]

Szia 11:56

Értem én, értem, hogy mindent bele lehet tenni a bibliába csak jól - hosszan meg kell megmagyarázni, hogy miért csinálom.

Kicsit komolyabbra fordítva: remélem nem gondolja senki komolyan, hogy Isten valamit kifelejtett a bibliából és a megírása után kb. 200 évvel eszébe jutott, hogy ezt még bele kell tenni!

És persze érzem is a fenyegetést az írásodban :"Aki ezt az egységet nem tartja meg, az életet és az üdvösséget nem tartja meg."

De ha ettől kell félnem akkor attól miért ne ijedjek meg, hogy átírják, tartalmilag változtatják meg egy vers jelentését az eredetihez képest!!

És csak emlékeztetőül: az eredeti kérdésre még nem kaptunk választ - engem is érdekel - Milyen alapon? (szerintem az nem válasz, hogy ha nem ők akkor ki döntse el) - Nem félnek?